Blog bejegyzés

Hogyan tovább?

Szeretett csapatunk a Lampard-éra eddigi legsötétebb időszakán megy keresztül jelenleg. A bajnokságban 4 pontot sikerült bezsebelnünk a legutóbbi 6 meccsünkön, amelyek során kikaptunk többek között attól az Arsenaltól is, akik azelőtt bajnoki meccset utoljára november 1-jén tudtak nyerni. Ezt a 7 meccses nyeretlenségi sorozatot sikerült az ágyúsoknak megtörniük ellenünk és azóta a köztünk lévő pontkülönbség már csupán 3 pont. Ezek után múlt vasárnap sikerült a szezon eddigi talán leggyengébb teljesítményét nyújtanunk egy covid-sújtotta City ellen, amely után a The Athletic le is hozott egy cikket arról, hogy Lampard állása bizony veszélybe került. Még mindig legyünk türelemmel, vagy tényleg eljött az a pont, ahol már kérdőre vonhatjuk Franket?

Amikor Lampardot kinevezték edzőnek 2019 júliusában, minden Chelsea szurkoló szeme felcsillant egy pillanatra. Így voltam ezzel én is körülbelül két percig, ami után a kezdeti mámort és izgalmat felváltotta egy erős szorongás és félelem. Felmerült bennem ugyanis, hogy biztosan jó ötlet-e a padra ültetni az egyik legnagyobb klublegendát egy olyan csapatnál, ami hírhedt arról, hogy olyan rendszerességgel cserélgeti az edzőit, mint más az alsógatyáját? Mi lesz, ha nem fog működni a rendszer? Mi lesz, ha az eredmények nem tükrözik majd az elvárásokat? Mi lesz, ha a klublegendát is bedarálja a Chelsea edző-váltogató gépezete?

A tavalyi szezonban egy-két rövid hullámvölgytől eltekintve úgy nézett ki, hogy Lampard képes kezelni a ráháruló felelősséget: top 4-es finisig és kupadöntőig juttatta a csapatot, annak ellenére, hogy az több sebből is vérzett. Ezek után a nyári átigazolási időszakot is sikeresen zártuk, ugyanis gyakorlatilag minden poszton sikerült erősítenünk egy 200+ millió fontos beruházás keretein belül. A szezon kezdete előtt voltak, akik már azt vizionálták, hogy ez a csapat idén majd megnyeri a PL-t, de a megfontoltabb szurkolók viszonylag gyorsan átlátták, hogy ehhez azért több időre és összeszokásra lesz szükség. Arra viszont valószínűleg kevesen számítottak, hogy a szezon nagyjából felénél a 8. helyen leszünk, 7 pontra az első helyezett Liverpooltól és 3 pontra a 4. helyezett Spurstől, akiknek jelenleg eggyel kevesebb lejátszott mérkőzésük van, mint nekünk.

Nem túl rózsás a helyzet a számok terén, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb top 4-re pályázó csapat kevesebb meccset játszott, mint mi. Ha a rivális csapatok még pótlásra váró meccseit nagyon pesszimistán kezelem (mármint saját szemszögünkből), akkor nagyjából 6-7 pontra vagyunk jelenleg a top 4-től, ami nem túl bíztató a jelenlegi formánkat elnézve. Természetesen a véghajráról fölösleges még most beszélni, hiszen pár héttel ezelőtt még teljesen más képet mutatott a tabella. Az idei szezon egyébként is kiszámíthatatlan és hektikus: sok a meccs, kevés a pihenőidő, sok a sérülés, nem mellesleg pedig továbbra is dúl a pandémia Angliában és világszerte is.

Amiről viszont sokkal inkább fontos beszélnünk az az, hogy a csapat egészen katasztrofálisan játszik az elmúlt hetekben, mind egyéni, mind pedig csapatszinten. Fantáziátlan, zömében céltalan beadásokra épülő támadásokkal bombázzuk az ellenfelet, amelynek eddig nagyjából az az eredménye, hogy meccsenként a kaput eltaláló lövéseink száma kínosan alacsony, leginkább nulla. Emellett, az eddig javuló tendenciát mutató védelmünk is el-elalszik néha, így alakulnak ki mostanában az 1:3-hoz hasonló eredményeink. Valahogy, nagy nehezen megtaláljuk általában a szépítő gólt, de már túl későn ahhoz, hogy az bármit is változtasson a meccs kimenetelén.

Októberben írtam egy cikket az oldalra, amiben Wernerről és a már akkor is lefelé ívelő teljesítményéről is beszéltem röviden. A problémát már akkor sem lehetett a szőnyeg alá söpörni, de akkor még élt a remény mindenkiben, hogy majd megtalálja a góllövő cipőjét. Azóta sajnos a helyzet nemhogy nem javult, de egészen tragikomikus fordulatot vett. Werner továbbra is túlnyomórészt a szélen kezd, ahol láthatóan nem megy neki a játék és frusztrációját már csak az nem veszi észre, aki becsukja a szemét meccsnézés közben. Sajnos üres kapunál is tud hibázni, a City ellen pedig már a gyepbe is sikerült véletlenül belerúgnia egy szöglet elvégzése előtt, ami láthatóan nem esett neki jól, de a rajtunk röhögő rivális csapatok legalább találtak mém-alapanyagot pár hétre. Lampard eddig pánikszerűen kezelte a német aggasztó helyzetét: volt, hogy lekapta őt a félidőben, majd a következő meccsen a kezdőben sem kapott helyet. Most a City ellen végre középcsatárként kezdett, de hogy labdát alig kapott, az biztos – így mondjuk nehéz gólt lőni akkor is, ha pazar formában van az ember.

A csapat mentalitását közben hasonlóan aggasztó szavakkal lehetne körül írni, mint Werner formáját. Háromgólos hátrányban olyan lazán passzolgatjuk a labdát a saját térfelünkön, mintha mi mennénk kettővel a 89. percben. A City ellen Thiago Silva már feszülten az égbe dobta kezeit, ezzel azt kommunikálva, hogy nem tudja kinek passzolni a labdát, mert nincs, aki mutatná magát, nincs, aki kérné azt. El vagyunk tűnve a pályáról. Csak testben vagyunk ott, lélekben kevésbé. Ez a fajta önbizalomhiány aztán frusztrációhoz, egyéni hibákhoz, rossz passzokhoz és eladott labdákhoz vezet, amikből igen nehéz gólt szerezni.

Mindennek a kereszttüzében van Lampard, aki most már tényleg önigazolást kell, hogy keressen. Taktikai szempontból is bele lehetne kötni abba, amit a csapattal csinál, de ezt meghagyom azoknak, akik nálam jobban értenek a focihoz. A csapat motiválatlansága és ez a félelem, ami átjár minket hetek óta viszont mindenképp az ő sara. Itt bukik ki igazán az, hogy ez egy fiatal csapat egy tapasztalatlan edzővel, aki jelenleg pont annyira tanácstalan, mint a játékosok maguk. A két igazolásunk, akiktől talán a legtöbbet várhattuk, sajnos eddig teljesen bebukott, részben balszerencséből, részben viszont Lampard makacsságából.

Nyilván egy ilyen írást ildomos lenne azzal zárni, hogy akkor most mi legyen… Lampard out vagy Lampard in? Én egyelőre azt mondom, hogy maradjon, de ugyanakkor kezdjünk el barátkozni azzal a gondolattal, hogy Lampard akkor is Lampard marad, ha edzőként megbukik nálunk. Én magam sem tudok elfogulatlan lenni vele szemben, de egy pillanatig se essünk abba a hibába, hogy Lampard edzői pályafutását a klubnál bármilyen szinten egy kalap alá vesszük azzal, amit játékosként ért el nálunk. Frank megítélése és klublegenda státusza nem forog veszélyben akkor sem, ha végül menesztjük őt, sőt, már a kezdetektől fogva jobb lett volna, ha „Játékos Lampardot” és „Edző Lampardot” teljesen külön kezeljük. Ha igazak a pletykák és a mendemondák, akkor egyelőre a klub vezetősége is úgy gondolja, hogy továbbra is megérdemli Frank a bizalmat, de sajnos az is tény, hogy ha ezzel a kerettel lecsúszunk a top 4-es finisről, akkor az edzői karrierje idén minden valószínűség szerint véget fog érni a Chelsea-nél.

Félig-meddig szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis van 12 napunk a következő bajnokiig, amely idő alatt csupán a negyedosztályú Morecambe csapata látogat majd hozzánk az idei első FA kupa összecsapásunkon. Az nem kérdés, hogy nyerni kötelező, de remélhetőleg Lamps is belátja majd, hogy ennek a meccsnek most sajnos speciális jelentősége lesz az elmúlt hetek miatt. Ha akar, fölrakhat egy alibi kezdőt, így nem csak mentálisan, de fizikálisan is ki tudnánk pihenni az elmúlt hetek fáradalmait. Azt se felejtsük el viszont, hogy a jelenlegi önbizalomhiányt pont egy ilyen meccsen lehetne talán kezelésbe venni, akár úgy, hogy egy új formációt próbálunk ki, vagy úgy, hogy az erős önbizalomhiánytól szenvedő játékosainkat engedjük kicsit felszabadultabban játszani. Vasárnap fél 3-kor minden kiderül! Hajrá Chelsea!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com