Hogy érzed magad minálunk?

Létezik egy általánosnak mondható vélekedés a futballistákkal kapcsolatban, aminek a lényege így summázható: ennyi pénzért… Vagyis ennyi pénzért haljon meg a pályán, ne a kifogásokat keresse, hiszen mindene megvan, mindent alátolnak és annyit keres egy héten, mint amennyit más egy életben, cserébe annyi a dolga, hogy eddzen és bizonyítson a mérkőzésen. Abba viszont már kevesen gondolnak bele, hogy bizony ők is emberek hétköznapi érzésekkel és problémákkal, amik kimondatlanul is nyomaszthatják, hátráltathatják őket abban, hogy valóban a maximumot nyújtsák. Ezeket vesszük most sorra. Szerencsére hálás a téma abból a szempontból, hogy nem ég a ház, nincs ok személyeskedésre, hiszen kifejezetten jól teljesítenek a srácok, így aki bele akarja magát élni a posztba, az vagy gondoljon a régi nehéz időkre vagy tegye az egészet fiktív kontextusba. Na ennyit elöljáróban, részletek alább.

Család

A család fontossága mindenhol elvitathatatlan, hát még a futballban. Nem véletlen, hogy jóformán minden befutott játékos elmondja, mennyit köszönhet a támogató szüleinek. Ahhoz ugyanis rengeteg áldozat kell (pláne a szegény sorból jövők esetében), hogy valakiből magas szinten játszó profi labdarúgó lehessen – pénz, türelem, bizalom, energia. Éppen ezért a legtöbben igyekeznek szavakon túl tettekkel is hálálkodni: hazaadni, gondoskodni, néhányan még ki is költöztetik az ősöket. Ezek a családtagok fontosak a döntéshozatalban is (van olyan például, akinek az apja a menedzsere), így előfordul, hogy átigazolásnál hangsúlyosabb a szerepük, mint a menedzseré.

Hasonló a helyzet az új családdal is. Az a fészek, ahová a játékos minden nap hazatér, kitűntetett jelentőségű. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minél jobb körülményeket szeretne teremteni neki a futballista, másrészt viszont az ő érdekeiket és igényeiket is figyelembe kell venni. Egy labdarúgónak – mint szülőnek és férjnek – valahol elsődlegesek a családi érdekek: hol érzi jól magát az asszony, hol van jó magániskola, miazmás.

Kikerülhetetlen még a témában az, hogy mennyire rá tudja nyomni a bélyegét egy játékos teljesítményére minden, ami a családjában vagy a családjával történik. Szélsőséges példa lehet Mikel, akinek úgy kellett játszania, hogy közben elrabolt édesapjáért aggódott. De ha nem ennyire egyedi esetet veszünk, egy rokon halála, egy beadott válóper vagy egy gyerek súlyos betegsége mellett nehezen vagy egyáltalán nem lehet csak a futballra koncentrálni, hiszen óhatatlanul elkalandozik az ember. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez minden emberrel így van és itt Magyarországon, illetve pedagógusként, orvosként vagy épp bolti eladóként sem egyszerű átvészelni ezeket a nehéz időket. Itt ugyanis nem a futballisták gyenge teljesítményének legitimálásán, sokkal inkább megértésén van a hangsúly.

Barátok

Mivel a futballisták népszerű és alapvetően sikeres emberek, szívesen keresik a társaságukat, így sok barátra és cimborára tehetnek szert. Ezek a barátságok – mint bárki másnál – kötődhetnek a gyerekkorhoz, a diákévekhez vagy a munkához is. Fenntartásukkal, ápolásukkal és menedzselésükkel viszont adódhatnak problémák.

Régi barátságok esetében gyakran kiütközhet, hogy míg a focisták befutnak (pénz, hírnév, sárm, ilyenek), addig a többiek nem tudnak kitörni: továbbra is szar környéken laknak, anyagi problémáik vannak, a távolságok miatt pedig elsikkadhat a kapcsolatuk. Egy belga vagy egy spanyol futballistának sem egyszerű ápolni a barátságot az otthon maradottakkal, hát még egy brazilnak vagy nigériainak.

Ha pedig a régiek helyére újak jönnek, az új problémákat is generál. Ilyenkor ugyanis nehéz szelektálni, kik azok, akikre az ember tényleg számíthat, akikre titkait bízhatja, akik a bajban is kitartanak mellette és kik azok, akik csak hírnevet, csillogást, szívességeket (kölcsönt, ingyenjegyeket) akarnak tőle.

A legtöbb focistának így a többi focista van kéznél: közel azonos az életkor, az anyagi helyzet, sokat dolgoznak egymással, s egy idő után egymásért is. Viszont az öltözőben nagy a fluktuáció: játékosok (így társak, barátok) jönnek-mennek. Akivel az egy klubnál töltött három év alatt összehaverkodott, lelép nyáron egy másik országba, ahonnan már nem lehet fenntartani a korábban megszokott intenzitást.

Látható tehát, hogy nehéz helyzet ez. Márpedig barátokra szükség van – ezt a saját életéből bárki megmondhatja. Az is belátható, hogy a baráti kapcsolatok hiánya vagy zavara könnyen kihat a játékos teljesítményére: nem vagy csak nehezen tud beilleszkedni, nem vagy csak nehezen tudja a problémáit és sérelmeit kiadni magából. Bizonyos támogatást és tanácsokat ugyanis az ember csak a barátaitól kaphat meg, ilyenkor nem segíthet se az asszony, se a fater, se a csapatpszichológus.

Csapattársak és stábtagok

A csapat- és stábtagok kollégák. Olyan emberek, akikkel egy labdarúgó napi szintű kapcsolatban áll. Nem mindegy tehát, milyen a viszony – és nem csak két ember között, hanem az egész öltözőben.

Egy öltöző ugyanis rendkívül fontos, mondhatni szimbolikus tér a futballban. Megvannak a maga viszonyai, hierarchiája, rituáléi, titkai. Nem mindegy, hogy megy be oda az egyén. Teljesen más oda belépni és ott létezni úgy, hogy valaki népszerű, elismert, közkedvelt, olyasvalaki, akiben a társai bíznak, akinek adnak a szavára és egészen más úgy, hogy ki van közösítve, le van kezelve, meg van bélyegezve. Ahhoz, hogy valaki „számkivetett” legyen, néha súlyos dolgok vezetnek, néha pedig aprók, meg talán nem is magyarázhatóak.

A jó hangulat összetartást, az összetartás pedig egymásért küzdést szül, ami elengedhetetlen. Teljesen homogén társaság sosem lesz, különbségek ugyanis mindig lesznek – a multikulti öltözőkben meg végképp. Ha valakinek nem világos, olyasmikre kell gondolni, mint életkor, családi háttér, nyelv, kultúra, vallás, habitus. Nem eleve elrendeltetett a klikkesedés, de jó eséllyel egymás társaságát keresik a római katolikusok, a spanyolajkúak vagy a gyerekesek, ezeken kívül sokat számít a személyiség is, közös pont lehet a hasonló hobbi például.

Viszont ami összeköt, az szét is szakíthat. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, könnyen össze lehet különbözni a fentebb említett dolgokon: nem egy esetet hallottunk már arra, hogy táborokra szakadt az öltöző. Ennek oka éppúgy lehet nyelvi-kulturális (mondjuk hazaiak kontra légiósok), mint az edző személye körüli állásfoglalás. Mindenhol vannak hangadók, s mivel ők alapvetően természetüknél fogva ilyenek, ezért mindig ők lesznek azok, akik tábort szerveznek maguk köré, ami mögé vagy beáll valaki, vagy nem. Így fordulhat elő, hogy bár valakinek mondjuk semmi baja az edzővel, de ha nem akar szembekerülni a csapattársaival, akkor ő is cinkos lesz egy edzőbuktatásban. Emlékszem, még Villas-Boas kirúgásakor pedzegettem azt, mit diktál az ész és mit a szív, illetve meddig és mennyire várható el a feltétlen lojalitás egy labdarúgótól mint alkalmazottól. Kereshet az ember akármennyit, ha boldogtalan és frusztrált a munkahelyén, ha nem érzi a bizalmat vagy a megbecsülést, akkor nem valószínű, hogy jól fog teljesíteni.

Anyagiak

Elsőre talán furcsának tűnhet ez a pont, hiszen mégis mi problémája lehet a pénzzel kapcsolatban egy busásan megfizetett futballistának?

Az, hogy dől a lé, alapvetés. Csak hogy értsük: nettó 100.000 angol font 38,5 millió forintnak felel meg. Hetente. A magamfajta földhözragadt flótás az első héten ebből venne egy jó lakást, a második héten két menő autót, utána pedig nem tudná értelmesen elkölteni, úgyhogy folyna be számolatlanul a számlájára addig, amíg le nem jár a szerződése.

Igen ám, csak hát könnyű innen nethuszárkodni, az élet ugyanis jóval összetettebb ennél. Aki ugyanis ennyi pénzhez jut, annak beindul a fantáziája és megnőnek az igényei: nagyobb és menőbb ház, nyaraló, sportautó, elegáns ruhák, órák, ékszerek. Ne feledjük, az asszony is rengeteget „fogyaszt”, sok helyütt többet is, mint a fő kenyérkereső. Ha pedig már gyerekek is vannak, akkor olyan elemek is bejönnek a képbe, mint a méregdrága magánóvodák és –iskolák, bébiszitter, miazmás.

És amíg „csak” ennyi van, addig nincs is nagy baj. Egy válásnál például ugorhat a vagyon fele, továbbá az sem ritka, hogy a futballistákon eluralkodnak olyan káros szenvedélyek, mint az alkoholizmus, a drogfogyasztás vagy a szerencsejáték. Durva, de néhányan képesek még adóságot is felhalmozni ilyen bevételek mellett. Aki pedig egyszer elindul egy ilyen lejtőn, nagyon nehezen tud megállni.

Hozzá tartozik még a történethez, hogy vannak bizonyos íratlan szabályok is (társadalmiak éppúgy, mint vallásiak). Egy jól kereső futballistának illik bőszen adakoznia különböző alapítványoknak, amiknek gyakoriságáról és mértékéről természetesen ő dönt, de minden bizonnyal ferdeszemmel néznek arra, aki nem elég gáláns. A futballista feleségeknek is egy bizonyos szint fölött már derogál dolgozni, miközben költési igényeik egyre jelentősebbek. Ezen felül vannak bizonyos elvárások arra, hogy egy futballsztár hogy jelenjen meg a nyilvánosság előtt: nem igazán lehet szakadt se az autója, se az öltözéke. Nyilván maguktól is van akkora egójuk, hogy ne kikopott térdű melegítőben és egy tizenöt éves Toyotával járjanak, de könnyen elszáll az ember agya, pláne ha ifjú, bohó és szeret rálicitálni a csapattársaira vagy akár az egész világra. Ha kellően hiú és luxusmániás az ember, akkor csak karórákra el lehet tapsolni pár milliót. Fontban.

Szóval ott, ahol a pénz és a csillogás ennyire jelen van a mindennapokban, ott bizony könnyen képesek a dollár-, font- és euró jelek elvakítani a nem túl ragyogó elméket. Ezek a fiatalok, akinek hirtelen szakad a nyakukba ez a hihetetlen pénztömeg, könnyen vesztik el a fejüket, verik magukat hihetetlen költségekbe, a talaj pedig pikk-pakk kicsúszik a talpuk alól. S mivel a futballisták nem csak magukra költenek – sőt, nem is csak ők költik a pénzüket –, nehéz észnél maradniuk még akkor is, ha nem pazarolnak. Megjelennek a rokonok, rég nem látott haverok, ügynökök: mindenki csak a markát tartja, miközben kellemetlen azt mondani, hogy „nincs” vagy „nem adok”. Vagyis ez a sok pénz egy idő után teher – olyan teher, amitől nehéz szabadulni és ami akár a teljesítményre is rányomhatja a bélyegét.

Média

Futball és média kéz a kézben járnak, ezt tudjuk jól. A játékosok (pláne egy Chelsea-szintű klubnál) sztárok és milliók példaképei. Nem meglepő tehát a folyamatos és sokszor bizony kéretlen médiaérdeklődés, amit tudni kell kezelni. Nyilván egy bizonyos szintig jóleső érzés a rivaldafény és a tömjénezés, de ha ez elmúlik, akkor a kényes helyzetek kezelése már egész embert kíván. Legtöbbünk számára már az is szokatlan, hogy tulajdonképpen a futballsztárok anyagi helyzete nyitott könyv: mennyit keresnek hetente, mekkora házuk és milyen autóik vannak, mennyibe kerül a karóra, amit viselnek…

Erre jön rá, hogy nem tudnak elbújni a világ elől, a sajtó és a kíváncsiskodók vakui ugyanis folyamatosan villannak, bárhova is mennek: nyaralni, étterembe, edzésre, edzésről. Ez már alaphangon is zavaró (úgy értem hamar meg lehet unni a napi szintű sablonnyilatkozatok adását vagy az utca embereinek „te, az ott nem Eden Hazard?” kaliberű összesúgásait, amiket nyilván közös kép és/vagy dedikálás követ), hát még ha rámenősek, tolakodók a sajtómunkások, vagy ha emberünknek épp semmi hangulata sincs jópofizni. Lehet persze azt mondani erre, hogy ilyen a futballsztárok élete, ennyi pénzért viseljék el ezt is, de tegyük a szívünkre a kezünket: ők is emberek, nekik is van magánéletük, ők is szeretnének kényelmesen beülni egy kávéra, nyugodtan beugrani egy ruhaüzletbe vagy feltűnésmentesen strandolni a vakációjukon.

A legrosszabb része a dolognak nyilván az, amikor a média-megjelenésük apropója valami kellemetlen csámcsognivaló: részeg randalírozás egy bárban, leleplező képek a hűtlenségéről, kompromittáló lesifotók, vagy egy balul sikerült meccs utáni mém-özön. A brit sajtóra (annak is a bulvárrészére) amúgy sem jellemző se a diszkréció, se a kíméletesség: könnyedén csinálnak bolhából elefántot és gátlástalanul járatnak le bárkit önös érdekből is akár. Félreértés ne essék, a futballista azért nem bárány a farkasok között, de a folyamatos pletykálkodás és sárdobálás igenis nehezített pálya. Ez a miliő pedig nem egyszer járult már hozzá ahhoz, hogy az ezt kezelni nem tudó futballisták képtelenek voltak rendezni kapcsolataikat, esetleg alkoholhoz vagy droghoz nyúltak.