Blog bejegyzés

Hello, Darkness, our OLD friend…

Honlapunk régen jelentkezett már cikkel, így most felidézzük, mi történt az elmúlt nagyjából 30 napban, s hogy a történtek milyen hatással lehetnek a közeljövőre.

Félelem és reszketés uralkodott a Chelsea-drukkerek körében a február elei történteket látva: PL-címvédőként újra nyerettük a Bournemouth-t hazai közönség előtt, ráadásul csúfabb módon (0-3), mint 2015 decemberében. 4-1-re kikaptunk Watfordban, a liga akkori leggyengébb formában lévő csapatától. Azon a meccsen nagyon úgy látszódott, hogy Antonio Contét akarják megbuktatni, de nem is az aggaszthatta a szurkolókat, hogy egyes játékosok az aktuális edző iránt érzett (un)szimpátiát a klub és a szurkolóik becsülete elé helyezték, mert azt sajnos már megszoktuk. Inkább azt volt rosszabb átélni, hogy az elvileg védelmi erényeket megcsillogtató 3/5 védős rendszerben a holland Deryl Janmaat jobb oldali ’wing back’-ként csinált bohócot a komplett hátsó szekcióból.

Nem ilyen előzményekkel akartuk várni a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntőt…

Ahogyan azért azt remélni lehetett, az a nap jelentette a mélypontot. 15 nappal később jobbra fordultak a dolgok. Olyannyira, hogy tisztes ellenfelei voltunk a katalánoknak a Stamford Bridge-n. Feladtuk ugyan a labdabirtoklást, de helyette bátran le mertük támadni a Barcelonát, s bíztunk abban, hogy csatárok nélkül ugyan, de ellencsapásokkal és a Hazard – Willian páros egyéni megvillanásaival meglephetjük a BL egyik favoritját. Majdnem sikerült. Kócos brazil játékosunk a meccs embere volt az odavágón, pechére csak egyszer tudta bevenni Ter Stegen kapuját, három távoli próbálkozásából sajnos csak egyszer nem a kapufán csattant a labda. A sötét előzmények után felemelő érzés volt látni, hogy vezetünk a gránátvörös-kékek ellen, de a hazai pályán kapott gólt nem tudtuk elkerülni: Negyedórával a vége előtt Iniesta és Messi használta ki Fabregas és Christensen figyelmetlenségét, s az argentin zseni csak megtudta törni góltalansági átkát ellenünk.

Egy szurkolónak sem lehet rossz szava mostanság rá…

Mi több, ha már egy gátat áttört, akkor azt korántsem hagyta újra felépülni. A két héttel későbbi visszavágón, ezúttal már a Nou Camp-ban lőtt gólt a Kékeknek, mindössze három perc elteltével. Sajnos, csak ezután tudtuk alkalmazni azt a letámadást, amit Londonban is. Contéra talán csak a kései csere miatt lehetett rossz szót szólni, taktikailag majdhogynem a legtöbbet kihozta a meccsből. Volt azonban a találkozónak egy nagyon abszurd látképe. Bár letámadásunk javarészt inkább meddőfölényt eredményezett, minden úgy történt, ahogyan a 2012-es spanyolországi meccsen, csak fordított szereposztásban. Ezúttal a katalánok voltak azok, akik a nyomásgyakorlás helyett inkább az ellenfél hibájára vártak. Megérte nekik. 20 perc után már megduplázták előnyüket a hazaiak, Ousmanne Dembelé természetesen ellenünk tudta megszerezni első gólját új csapatában. Ezt a találatot még egy követte a második félidőben. Messi újra bevette Courtois kapuját, akit a szurkolói közhangulat a meccs ’flop’-jának nyilvánított. A Barcelona 10-ese mindkétszer a magas belga portás lábai között tudta eljuttatni a labdát. Nem csak rajta ment el a mérkőzés azonban. Sajnos a szélső hátvédek nem tudták érdemiekben támogatni a támadóinkat, az egyik góllal végződő katalán támadás pedig Fabregas figyelmetlenségéből indult. Ezekre a visszásságokra pedig Willian és Hazard újbóli dinamikus teljesítménye, illetve N’Golo Kanté látványos robotolása sem jelentett gyógyírt.

Nem éppen élete meccsének nevezheti Courtois a visszavágót

Sokan azt aposztrofálták a párharc előtt, hogy olyan alárendelt szerepben leszünk, mint például a Besiktas a Bayern ellen. Erre legalább rá tudott cáfolni a csapat. Összesítésben 1-4-gyel inthettünk búcsút a BL-nek. Ki tudja, mennyi időre…

Merthogy ezalatt a PL-ben helyre lettünk téve

A két nemzetközi meccs keretbe foglalt ugyanis egy nagyon nehéz periódust. Az odavágó után 4 nappal már az Old Traffordon volt jelenésünk a bajnokságban. A csapat azonban a Barca londoni fogadtatása után visszahozta a reményt és joggal hihettük azt, hogy lesz keresnivalónk az Álmok Színházában. Pláne azok után, hogy az első félidő első felében nagyon veszélyesek voltunk De Gea kapujára. Morata sajnos ekkor is hadilábon állt a befejezéssel, helyette azonban Willian folytatta téli remek formáját és az ő góljával szereztük meg a vezetést. Az első játékrész végére viszont magára talált José Mourinho csapata és a nálunk kegyvesztett Romelu Lukaku kiegyenlített nem sokkal a szünet előtt. A második félidőben pedig újra megtörtént az, mint tavalyi manchesteri szereplésünkkor. Korábbi menedzserünk taktikát váltott és Conte stratégiai kiismerhetőségét a csapata javára fordította. (MEGINT) 15 perccel a vége előtt a csoda-csere, Jesse Lingard állította be a 2-1-es végeredményt. Maga a vereség nem volt súlyos, a következményei viszont annál inkább. Hiába lendültünk túl a januári vesszőfutáson, utólag fizettünk érte nagy árat.

A 175 cm-ig nőtt Lingardot hagytuk fejelni…

Eltávolodtunk a top 4-től, s természetesen nem várhattuk azt, hogy majd pont a lassan tényleg bajnokká váló Manchester City otthonában javítunk helyzetünkön egy héttel később. Ha akkor is csak a tiszta végeredményt nézzük, akár ki is egyeztünk volna vele, de a mutatott „játék” miatt volt szégyenkezni valónk. Conte látszólag mindenféle erőfeszítést el akart kerülni és csak meg akarta úszni a mérkőzést: A 71-29 százalékos labdabirtoklási arány még a City ellen is sok a mi szintünkön, a 3 kapura lövés és a 0 kaput eltaláló lövés pedig roppant kevés egy bajnoki címvédőtől.

Nagyon elszúrtuk a City elleni meccset

Nem maradt más hátra, mint menteni a szezont, mint oly sokszor már ebben az évtizedben. A két manchesteri vereség bebetonozott minket az 5. helyre, helyzetünkön pedig a Crystal Palace 2-1-es legyőzése sem segített. 5 egységnyi távolságra kerültünk a BL-főtáblát érő top 4-től, pontosabban a Tottenham-től. Pont ellenük fogunk játszani vasárnap. Mondani sem kell, hogy a két csapat rivalizálása mellett, miért is lesz fontos mérkőzés…

Vigasznak egy „kis” FA Kupa?

A bajnoki rangadók és a nemzetközi szereplés mellé még jöhetett a mostani válogatott szünet kezdete előtt egy kupaszereplés is. Sok keserűség érte és éri a csapatot mostanság, de az azért szépen csendben eljutott a Wembley-ig, azaz az FA Kupa véghajrájáig. Barcelona után Leicester felé vettük az irányt, hogy megmérkőzzünk a világ legidősebb versenysorozatának negyeddöntőjében a „Rókákkal”. Teljesítményünk nem adott okot a büszkeségre, de az első félidő végén megtudtuk szerezni a vezetést. „Fun fact”-ként szolgált a látvány, hogy Alvaro Morata talált be. Lábbal, 1 az 1 elleni párharcot megnyerve a kapussal, Casper Schmeichel-lel szemben.

Sikerélmény nélkül így sem vonulhattak válogatott szünetre a srácok

A mutatott játék és a csapat idei „keresztje” miatt azonban meglepő lett volna, ha szépen nyugodtan csordogál le a mérkőzés hátralevő része. Ebben a naptári évben kritikus pillanatot jelent eddig egy adott mérkőzés 75-76. perce. Ekkortájt talált be Messi, Lingard, s ezen a meccsen Jamie Vardy is. Mivel a 90. percig nem esett több gól az új szabályok értelmében nem újrajátszott mérkőzés, hanem hosszabbítás következett. Annak szünete előtt pedig Pedro fejesének és Schmeichel rossz kifutásának köszönhetően újra megszereztük a vezetést, előnyünket utána pedig sikerült megtartani. Úgy tudtunk újra meccset nyerni, hogy nem nyújtottunk meggyőző teljesítményt, ami megfelelő küzdőszellemről is tanúbizonyságot tehet. Rég mondhattuk el ezt magunkról.

Mindemellett a sorsolás is kegyes volt velünk. Elkerültük a Unitedet és a Spurst egyaránt, helyettük pedig a kiesés elől menekülő Southamptonnal fogunk megmérkőzni az elődöntőben a Wembleyben.

Nagy lehetőség nyílt meg arra, hogy megmentsük ezt a viszontagságos szezont. A létező legkönnyebbnek tűnő út előtt állunk az FA Kupa fináléjához, és akkor még ott van a korábban említett harcunk a top 4-ért, amit talán az könnyíthet meg, hogy újra nélkülözhetjük a szerda-szombat meccsritmust.

Mondjuk azt a jelenlegi 3. United és a 4. Spurs is…

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com