Blog bejegyzés

Gyűlölt ellenségeink

Egy álomvilágban négycsapatos lenne a bajnokság a Chelsea FC-vel, a Chelsea Reserves-szel, a Chelsea Ladies-szel és a Chelsea Clinton And Her Friends-szel. Amíg viszont el nem jutunk idáig, kénytelenek vagyunk megmérkőzni ellenszenvesebbnél ellenszenvesebb csapatokkal, nem kevés undort és bosszúságot kiváltva minden jóérzésű Kékből. Hogy kik ők és miért gyűlöljük őket, az kiderül alább.

Arsenal: Nem túl praktikus velük kezdeni, mert ha elragadtatom magam, kiadom rajtuk az összes dühömet. A csapat se piskóta, de a frusztrációtól sújtott skizó szurkolóik még rajtuk is túltesznek. Nehéz lehet lábon kihordani annyi ambivalens érzelmet, mint amennyi előtör belőlük. Egyszerre vinnyognak trófea után és mantrázzák, hogy náluk a pénzügyi egyensúly és az elvek a legfontosabbak. Lemondatnák Wengert, mondván elfáradt, de ha végre nyernek egy komolyabb meccset, máris egyből knows van. Vagy fordítva: büszkék a folytonosságra, de ha kapnak egy sallert, dühödten kezdik ki a galambősz Arsene-t. Pikkelnek ránk, mert irigylik a pénzünket és a sikereinket, de a még náluk is pancserebb Tottenhamet már önfeledten pocskondiázzák. Most azt hiszik, beérett a munka gyümölcse a májusi kupagyőzelemmel, az pedig tök mellékes, hogy ezt a bravúrt az utóbbi években még olyanok is véghezvitték, mint a Portsmouth vagy a Wigan (aztán mire mentek vele…). A csapat meg állítólag hosszú évek óta hamisítatlan és szemkápráztató támadófocit játszik – ehhez képest emberemlékezet óta mindig akad pár csapat, aki több lőtt góllal zár a bajnokságban.

Antifutball vs támadófutball

Antifutball vs támadófutball

Legutóbbi találkozásunkkor sem éreztem azt, hogy látványos támadófoci találkozott az anti-futballal, legalábbis az ilyesminek ritkán 6-0 a vége… Mindegy, bízzunk benne, hogy bejutnak a BL csoportkörbe, hátha lesz pár nyugodt hónapunk, amíg nem kell hallgatni, hogy mennyire mostoha a sorsuk, mert a sérülések, meg a sorsolás, meg a balszerencse…

Aston Villa: Ez az egykoron dicső csapat züllik évről évre, a messze földön híres utánpótlásképzésük is csak a selejtes középszert ontja magából. Nem tart az egész semerre, sokan már úgy kezelik őket, mint az öreg kutyát, aminek már nyűg az élet és megváltás a kertvégi főbelövés vagy injekció: essenek ki, legalább nem a szemünk előtt szenvednek. Ami minket illet, szívesen lemondunk a tippmix-gyilkos kiszámíthatatlan mérkőzésekről, amiket ellenük vívunk folyamatosan a 8-0 és az 1-3 közötti igen széles spektrumban. Van egy jó Guzanjük és egy félelmetes (ám folyton sérült) Bentekéjük, köztük kilenc középszerű fazon, akik nem hagynak nyomot senkiben. A meccseik is szürkék, sótlanok, emberemlékezet óta nem volt egy látványos, minden igényt kielégítő győzelmük.

Burnley: Ezeket mégis ki engedte be ide? Egyáltalán kik ezek? Addig oké, hogy Burn, mert nagy égés lesz a szezonjuk, az tuti. A menedzserük az ír kocsmabunyós ábrázatával legfeljebb kidobó lehetne itthon, de az is csak a Morrison’s 1-ben – ez pedig tudjuk jól, azon kevés szakma egyike hazánkban, ami még a szintén nem túl népszerű futballedzői presztízst is alulmúlja. A stadionjuk meg… Turf Moor… Még véletlenül se sugároz semmi eleganciát vagy kultúrát. A szerep- és kalandjátékokban a barbár hordák erődítményét hívják valahogy így, gondolom Burnley-ben csak úgy tudják kiejteni a helyiek, hogy közben egy-másfél liter nyál landol a képedbe a foghíjaikon keresztül. Nem lepődnék meg, ha a nyelvújítás előtti ó-óangolban disznóólat jelentett volna.

Crystal Palace: Vajon milyen állapotok uralkodhatnak ott, ahol a tavalyi év menedzserének is megválasztott, szurkolók által maradéktalanul körberajongott Pulis csak úgy lekoccol, pár nappal a szezonrajt előtt? Őket persze már nem biztos, hogy zavarja mindez, megszokták, hogy többet játszanak megbízott menedzserrel, mint rendessel. Félreértés ne essék, nem siratom se a walesit, se a magára hagyott csapatot, sőt, kimondom, sitcom-szagot érzek. A nagy feltámadásokban és szezon végi menetelésekben van ugyan valami szexi, de a Palace melletti érvek ezennel el is fogytak. A tavalyi mutatványhoz hasonló másodjára csak akkor lenne vicces, ha minket ezúttal megkímélnének, a Poolt viszont nem.

Everton: A harmadik számú liverpooli csapat. Sok mindent elárul róluk, hogy nemcsak hogy megsiratták, de a XXI. század legfontosabb emberének is tartották az Evertonnál azt a David Moyes-t, akivel már lassan a Bristol Rovers sem ír alá egy évnél hosszabb időre.

Távolodik a kupa füle

Távolodik a kupa füle

Az átigazolási piacon évek óta csak kölcsönzői cédulákkal jelen lévő Stolverkosok (ez is milyen név már) most nagyot dobbantottak: megvásároltak pár embert, akik eddig csak anyaklubjuk jóvoltából pecózhattak a Goodison Parkban. Merész húzások. Moyes távozásával egyébként kivirágzott a csapat (oda-vissza verték a jó David akkori csapatát példának okáért), olykor cseleznek a srácok, sőt, néha még 40 méternél rövidebb passzokkal is képesek támadást építeni – nem hiába, a flúgos Monk-hasonmás Martinezt nem a Skót-felföld lankái nevelték.

Hull City: Ezek tényleg beöltöznek, mint a dedóban? Attól, hogy tigris a jeletek, még nem kötelező maszkabálnak nézni az angol bajnokságot! Nekünk is ott az oroszlán a címerben, mégse ragasztunk Terry-re sörényt, de a leicester-i srácokban is volt annyi önkritika, hogy nem varrattak rókafarkat a gatyájukra. Mondjuk az is igaz, hogy ez a bugyuta színpompás mez az egyetlen módja annak, hogy feltűnést keltsenek, mert a játékukkal elég nehéz híveket vadászniuk maguknak (sajnos Chester, Elmohamady vagy a menedzser együgyű fia sem kellőképpen húzónév). Attól, hogy bennmaradtak, még nem jó csapat (ékes bizonyítéka ennek a kétgólos fórból elbukott kupadöntő), legutóbbi feljutásuk alkalmával is ráhúztak plusz egy szezont az elégséges egyre – remélhetőleg most is ez lesz a forgatókönyv.

Leicester City: Szerencsére ők még csak most jutottak föl, így az irritáció nem lépte át a kritikus szintet. Egyébként megvan a véleményem azokról, akik a rókát – ami minden kultúrában a sunyiság és a kétszínűség szimbóluma – választják címerállatuknak. Pár éve meccseltünk velük az FA kupában: igen, az volt az a találkozó, amin még Torres is összehozott két gólt és két gólpasszt. Ha már itt vannak, tegyék magukat hasznossá és kopasszák meg az összes riválisunkat, akár egy tyúkólat.

Liverpool: A csapat méregfog(sor)át a nyáron kihúzta a köztudottan tehetséges saját nevelésekre (Ibrahimovic, Alexis Sanchez, Neymar) építő Barcelona, ki is mozgott 0.0-ról a tetszésindexet mérő szeizmográf. Most, hogy a Vörösök előtt ismét kitárja kapuit a Vén Európa, fel kell kötni a gatyát (főleg Sterlingnek, ha nem akar újabb zabigyerekeket kétes erkölcsű portugál vagy olasz lányoktól), mert az érdemi kettős terhelés sokak számára szokatlan lesz. A Liverpool és a Chelsea közti különbséget az úgynevezett Torres-jelenség demonstrálja talán a legérzékletesebben: a spanyol játszhatott vörös mezben szinte folyamatosan ihletett formában, mégse nyert semmit, sőt, esélye sem volt megmarkolni egy kupát; nálunk pedig konstans 90 perc bújócskázás, 7 alibipassz és 1 majdnem labdaátvétel is elég volt ahhoz meccsenként, hogy BL-győztesnek mondja magát. Ha van egy kis esze, nem enged a fizujából és mire észhez kap (vagy mire lejár a szerződése), ölébe hullik egy bajnoki cím is. Ez persze scouser-éknek (akik most épp az „inkább ne nyerjünk szép játékkal semmit, mint hogy nézhetetlen focival szerezzünk trófeákat” nótát fújják kínjukban) nagyon fáj, de higgyék el, maga Torres nekünk is. No de ez van: akiről ott fejezetek szólnak, az Londonban legfeljebb széljegyzet lehet.

Manchester City: Ha esetleg valaki olvasta volna már a klub históriáskönyvét, az referálhatna róla röviden a kedvemért, mert bevallom, nekem az első bő száz évükből semmi sem dereng. Annyira jelentéktelenek voltak, hogy még Peter Schmeichel sem tekintette árulásnak, hogy ide igazolt. Biztos próbálnak valamire büszkék lenni, de a lelkük mélyén ők is tudják, hogy a csapat történetének első valamire való sztárja Robinho volt.

Felismeri bárki a fehér mezes srácot? Pedig nem volt olyan rég...

Felismeri bárki a fehér mezes srácot? Pedig nem volt olyan rég…

Úgy gondolom, mindent elárul a ManCity evolúciójáról, hogy mióta a Premier League létezik, megjárták már nem csak a másod-, de a harmadosztályt is. A 2007-2008-es szezon utolsó fordulójában, amikor mi épp azon keseregtünk, hogy nem tudtuk beelőzni a bajnok Manchester Unitedet, akkor Fergie-ék városi riválisa 8-1 arányban kapitulált Middlesbrough-ban. Ugye nem kell folytatnom? Ha nyernek, vagy a One step beyond szól, vagy pedig a Hey Jude. Ja, hogy az egyik egy londoni banda száma, a másik meg egy liverpooli zenekar örökbecsűje? Nem téma, nyúljatok le mindent, gyökértelen tolvajok!

Manchester United: A klub, amelyik végtelenül büszke hagyományaira. S mivel jelenjük és jövőjük is silány, így lesznek egyre büszkébbe a hagyományaikra. A rögös utat a Pool járja előttük: fájni fog a felismerés, hogy az egykori ádáz ellenség tulajdonképpen sorstárs. Idő kérdése, és a Vörös Ördögöknek is csak a múltba révedés marad majd. Hogy valaha jó volt. Hogy bezzeg Fergie ilyenkor előkapta a hajszárítót, bezzeg Beckham tudott beadni, bezzeg Keane nem ismert elveszett labdát. Halkan jegyzem meg, hogy ez a Fergie az a Fergie, aki utolsó igazolásával kinyitotta Pandora szelencéjét. Remek választás volt a Chosen One, azóta egymás sarkát taposva sunnyognak ki a hátsó ajtón a korábbi sikerek letéteményesei, aki meg marad, háromszoros fizetésért teszi csak le a hűségesküt. Most azzal áltatják magukat, hogy új korszak kezdődik, épül a Sir utáni United. Na ja, potom 11 hiányposzttal, küzdőszellem és taktikai felkészültség nélkül… A statisztikusok alig győzik a megdőlt rekordok utáni kutatásokkal járó többletmunkát, az ügybuzgóbbak talán már a „78 éve nem kapott ki a MU 7 góllal az FA kupában” és a „még sosem nyert a Hull City kettős emberhátrányban az Old Traffordon” szalagcímeket is bekészítették, hátha kelleni fognak idén.

Newcastle United: Őket azért valahol már sajnálom kicsit. Léteznek kegyetlen tréfák, de az, hogy a soha semmit nem nyerő, pökhendi és agresszív Pardew csaknem élethossziglani szerződést kap a nagy büdös semmire, az kiábrándítóbb, mint tíz év fegyház. Nem csoda, hogy kitér a hitéből a sok húgymeleg barna sörtől elhízott félmeztelen drukkerük, akik ha nem isszák le magukat a sárga földig, akkor az alá süllyednek szégyenükben csapatukat látva.  A Nouveau Chateau-nál már több a francia játékos a pályán, mint jó nő a lelátón (mondjuk jó nőnél hollandból is több van), de túl sokat ők sem tudnak lendíteni a Szarkák semmibe tartó játékán. Annyi örömük van talán, hogy eljutottak egy olyan nyugalmi pontra, hogy nem akarják egymást összeverni a pályán a játékosok és talán nem a kiesés elől kell menekülniük idén sem. Ha figyelembe vesszük, hogy a Newcastle genetikailag alkalmatlan arra, hogy érdemben harcoljon egy trófeáért, akkor talán ebben az idilli nihilben fel is verhetnék a sátortáborukat. Csak attól a fránya Sunderlandtől nem kéne útón-útfélen kikapni…

Queens Park Rangers: A királynőt még a Hyde Parkban sem szabad gyalázni, úgyhogy tényleg nem értem, mit keres Őméltósága London legfölöslegesebb csapatának nevében. Ki kezd el nekik szurkolni egy olyan városban, ahol van legalább tíz, de inkább tizenöt csapat, akik mellett több érv szól? Komolyan, akkor már inkább a Millwall vagy a Fulham. Vagy a Leyton Orient. De ezekbe hogy lehet beleszeretni? Ha egy buliban Anettka a legjobb nő, akkor átmész akár a Kék Osztrigába is, de nem kezdesz el vele flörtölni, könyörgöm! A Loftus Road igazi szemétlerakó, ki nem bírnának egy élvonalbeli szezont valamelyik Ferdinand nélkül. Az ember azt hinné, a másodosztályba zuhanás önkritikára sarkall, de nem, ezek megtartják és visszahozzák Robert Greent és Jermaine Jenast is. A botrányhős idegbeteg Barton is úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Az egykor szebb napokat látott Julio Cesart is sikerült minden méltóságától megfosztani Milánó elhagyása óta. Arra gondolt Vörös Harry (vagy bárki más), hogy mi van, ha a brazil itt is kap egy hetest? Csak mert van vagy négy-öt csapat, akik ellen ez simán benne van a pakliban. Anno vicces volt, ahogy lefeküdtek a Citynek, mert Fergiék ritka nagyot koppantak nekik hála, de ez hadd ne legyen érv mellettük, pláne több év elteltével. Nagyon remélem, hogy ez a galeri a korral csak lomhább és motiválatlanabb lett, nem pedig rutinosabb és postafordultával mennek vissza oda, ahová valók.

Southampton: Hát, ha őket bármilyen szent is védelmezi, akkor 1-0 az ateizmusnak. Elég volt egy jó szezon ahhoz, hogy az edzőjük és a valamire való játékosaik jó része szétszéledjen. Úgyhogy jó esély van rá, hogy eddig tartott a csoda és idén jöhet a kiesés elleni küzdelem. De nincs ebben semmi meglepő, a Southampton már ősidők óta szétajándékozza tehetségeit és húzóembereit.

Stoke City: Most ezt tényleg el kell magyarázni? Egy bajnokesélyes csapat számára már évek óta rettegettebb helyszín a Britannia, mint az Emirates. Nem véletlenül. A Stoke-on-Trentbe tett látogatásoktól a vendégjátékosoknál már csak a csapatorvosok és az egészségbiztosítással foglalkozó cégek rettegnek jobban. Bármerre is járnak a Fazekas fiúk, ott törnek a csontok és szakadnak a szalagok. Ráadásul ezek bebeszélték maguknak és egymásnak, hogy méterekről térdmagasságban rácsúszni a lövő lábra férfias dolog. Köszönjük Tony Pulis, szörnyet teremtettél!

Szokásos húsdarálás

Szokásos húsdarálás

Egy városi legenda szerint a Britanniában azért hosszabb a vendégkispad, mint a hazai, mert ott helyet kell szorítani a világvallások képviselőinek is: a messzi földről érkező papok-rabbik-imámok és egyéb földi helytartók a hit erejével próbálják meg tartani a lelket a pályán agonizáló szerencsétlenekben, akik épp benyelték a nyelvüket vagy szilánkosra törték a koponyájukat egy Shawcross-szal vívott fejpárbaj után. Mióta Mourinho a csapatom edzője, hajlamosabb vagyok konteókban gondolkodni, mint korábban, úgyhogy kimondom: meggyőződésem, hogy a Stoke PL-ben tartása mögött titkos és módszeres Championship-lobbi áll. Most még csak legyintesz, de aztán belegondolsz, hogy ezek még Hughes irányításával sem estek ki. Ugye hogy igazam van?

Sunderland: Egy újabb szerethetetlen brigád. A játékoskeretükben (no meg a kispadjukon is) nagyobb a mozgás, mint csúcsidőben a négyes-hatos Blaha Lujza téri megállójában. Ha egy sunderlandi két évig nem megy ki meccsre (amiért nehéz lenne hibáztatni), nem is talál ismerős arcot a pályán visszatértekor. Ha másban nem is, legalább ebben különb náluk a szomszédvár Newcastle, ők ugyanis megtartottak maguknak talonba egy semmire nem jó Steven Taylort, akinek szökőévente van csak vállalható meccse, de legalább geordie-ként imádják. De a jó öreg Szundi még ennyire sem képes, kavarják a kártyákat, költik a fontmilliókat, cserélgetik az edzőket, de sehogy se jön ki belőle jó foci. Remélhetőleg a kör lassan bezárul végre, elfogy a manna és kipottyannak annak rendje és módja szerint.

Swansea City: Hattyútenger Walesből. Az angolok jobbkormányos autóit, a tejes teáját vagy a lehetetlen mértékegységeit sem volt könnyű megszokni, de ez, hogy átjáró házat csinálnak a világ legjobb bajnokságából, már több a soknál! Mi sem megyünk át a szomszédhoz se vasárnapi ebédre, se a családi kupaktanácsba kibicelni. Miért nem hívják át mindjárt a Go Ahead Eagles-t Hollandiából? A Cardiff nevű másik walesi vadhajtást sikerült azon melegében visszanyesegetni a másodosztályba, így ők legalább nem riogatnak tovább az udvari bolond hasonmás színtévesztő tulajukkal. A Swansea viszont már régebb óta itt pöffeszkedik, tele oldalpáholyos spanyol légiósokkal (pedig párat már továbbadtak), csak hogy még egyértelműbb legyen az olvasztótégely mivoltuk. Jöttek, láttak, még ligakupát is nyertek, úgyhogy nem kell üres kézzel hazaslattyogniuk.

Tottenham Hotspur: Őket csak azért marasztalom, mert jót tesz az egészségemnek, ha testközelből láthatom a szenvedésüket. Az Örök Vesztes, aki ráadásul még büszke is magára.

Egy kedves emlék a sok közül

Egy kedves emlék a sok közül

Mindig azon sírt a szájuk, hogy képtelenség versenyezni Abramovics feneketlen pénztárcájával, aztán mikor Bale eladásából egy irdatlan vagyon szakadt a nyakukba, összerakták belőle az utóbbi tíz év legszürkébb és legunalmasabb Tottenhamjét. Mit ér százmillió font, ha Soldadokra, Lamelákra és Chadlikra tapsolják el? Mit ér százmillió font, ha csak hatodik hely és plusz négyes gólkülönbség jön ki belőle, olyan blamákkal, mint a hazai 0-3 a West Ham ellen, a hazai 0-5 a Liverpool ellen vagy a 6-0-s zakó az Etihadban? Próbálkozhatnak bármivel, túl pancserek ahhoz, hogy elérjék.

West Bromwich Albion: Annak, hogy az utóbbi időben egyáltalán megtűrtük őket, Gera Zoli az egyetlen oka. Most, hogy már ő sincs, mindenki rádöbbenhetett, mennyire sekélyes és unalmas csapat is ez a West Brom. A régi szép időkben úgy álltak a Premier League-hez, mint vakond a napfényhez: feldugták a kis vaksi fejüket a föld alól, aztán riadtan iszkoltak is vissza. Újabban viszont megvetették a lábukat itt, tartós jelenlétük pedig garantálja, hogy minden fordulóra jusson egy nézhetetlen meccs. Tavaly már majdnem összejött a várva-várt búcsú, de sajnos akadt három még náluk is szerencsétlenebb brigád, idén viszont már muszáj kipöckölni őket. Kit fogtok siratni onnan? Dorranst? Mulumbut? Lescottot? A nevesincs edzőjüket, akit már úgyis kirúgnak októberben? Na ugye…

West Ham United: Mit is várunk attól a bagázstól, ahol a szurkolói identitás egyik legfontosabb alappillére, hogy szerencsétlenek vagyunk és úgyse nyerünk semmit? Ez a felismerés kombinálva a szar környékük minden lehetséges negatívumával szépen megágyazott annak, hogy a drukkerek – ha már a csapatuk képtelen bárminemű értékelhető eredményt felmutatni – a bunyóban és a vandalizmusban éljék ki magukat. Büszkék arra, hogy keménymagjuk Anglia-szerte rettegett: abba persze bele se gondolnak, hogy más esetleg megdolgozott azért az autóért, amit ők brahiból szétvernek, arról nem is beszélve, hogy talán a közép-angliai szarfészkek elcseszett lakóinak is járna néhány mámorító óra, amit a West Ham legyőzése vált ki, ehelyett kénytelenek esernyőikkel védeni a pudingfejeiket a záporozó sörösüvegektől a mérkőzés után. Persze ha nem a saját csapatom gyepálja őket, engem se köt le pár percnél tovább a játékuk (ne feledjük, Carroll és Downing náluk még húzónév). Big Sam ívelgetős erőfocija ha teljes pusztulásra nem is, de a másodosztályra mindenképp megérett. Vár rátok a Millwall (ha ők meg fel nem jutnak közben – de úgysem fognak nyilván)!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com