Blog bejegyzés

Fulham, te szép emlékű…

fulham-vs-chelsea-6bbc53bbMindannyian tudjuk, hogy erős rivalizálás jellemző a két csapatra, akik a PL soron következő fordulójában London szarban úszó szennyvíz áztatta gyepét fel akarják szántani. Már az eddigi években sem igazán volt az jellemző, hogy helyezésbeli küzdelem alakuljon ki közöttünk, de egymás ellen presztízs-meccseket vívtunk, ahol vagy papírforma Kék győzelem, vagy meglepetés-eredmény született. Most azonban olyasmi történik e két csapat között, ami nem tudom mikor volt utoljára, vagy volt-e egyáltalán, hogy kettőnk küzdelme zárójelbe teszi a teljes PL mezőnyt.

No, nem azért, mert hatalmas rangadó van kilátásban, hanem mert utolsóként fogadnak minket, az elsőket.

Ugyanakkor a pozitív elvárások és kötelező győzelem előszellentését el is hessegetem egy alig észrevehető csuklómozdulattal, nehogy aztán becsússzon végül a magabiztos pukival a papundekli is. A helyzet ugyanis nem olyan egyszerű, mint ahogy tűnik a tabellára tekintve.

article-2533684-1A602BC400000578-677_634x466Fáradt varázslók

Egyrészt amin mi túl vagyunk, az minden, csak biztató nem. Legutóbbi meccseinken minimum nem hengereltünk, és tudjuk, mert mindenki sokszor elmondta  – mi is -, hogy ez a csapat még nincs kész, épül, készül, szépül [unottan ásít]. Ott az a szájba-csapott potenciál, de amíg nem 11 Ápilikvetá dönti romba az ellenfél lelkesedését, addig simán benne van bármelyik meccsünkben, hogy… Hmm, erről eszembe jutott szép emlékű edzőim egyike, aki egy öblös vereség után, ahol közünk nem volt a pályán történtekhez, és konkrétan lemostak a gyepről, végül csak annyit mondott: „gyerekek, ezt eltaktikáztuk…” Tehát minden meccsünk magában rejti az „eltaktikázás” lehetőségét, és a magabiztosságunk és elsöprően szembetűnő stílusunk hiányában sajnos rendre el is szokott sülni a szerszámunk. Idő előtt. Visszafelé.

Craven-CottageEzzel szemben pedig ott a számomra egyik legcsaládiasabbnak tűnő stadionnal rendelkező ellenfél, aki ugyan alulról szagolja a PL ibolyáit, aki ugyan hét meccs óta nyeretlen, és ebben a hétben csak két döntetlen ékeskedik, de valójában az utolsó három meccsükön a United-del 2-2-t játszottak (oké, ez jelenleg kétes dicsőség, de azért, na!), 2-3-ra kaptak ki a Liverpooltól (csak!), valamint a kiesési rangadón döntetleneztek a WBA-val, ami akár semmit sem jelentene, ha nem mi is épp nemrég szívtuk volna Gerák miatt a fogunkat.

Mindezeket figyelembe véve tehát nem állítanám, hogy a helyezésekből következő magabiztossággal kellene leülnünk a mérkőzés elé, de azért előzetesen izgulni sem fogok nagyon. Remek lehetőség lenne újfent, hogy mutassunk valami szerethetőt, mivel úgy sejtem, hogy viszonylag hamar be fogunk találni (az első negyed órában talán nem), utána lehetőség lenne bemutatni azt, amit Mou is említett már nem egy meccs után, hogy tudniillik be kell vinni a kegyelemdöfés(eke)t. A potenciál ott van, ahogy már említettem, de szükség lenne valami egységbe kovácsolódásra. Nem azt várja persze az egyszeri szurkoló, hogy azonnal és varázsütésre legyen olyan hideg és kegyetlen a győzelmünk, mint mesterünk első regnálása alatt, de azért szeretném nyugodt szívvel kijelenteni szezononként néhány meccsről, hogy „kötelező győzelem”.

Most meg ott tartok, hogy egy ilyen meccs előtt is muszáj hármat alulról fán kopognom, miközben a gombomat fogom és köpök egyet a kéményseprő fekete macskájára, ha ezt ki merem mondani, pedig a legkevésbé sem vagyok babonás.

Jose_Mourinho_wallpaper_by_Mira_ShelestNem tudom, hogy ez szezonvégi fásultsággá fog-e eszkalálódni meccsről meccsre innentől, vagy Zsozénak van igaza, hogy ezek a srácok még nem tudnak konstans jók lenni, és az egyszerfenn után köll egy kis egyszerlenn is, de szeretném szeretni a látott játékot. Azt gondolom, hogy a BL helyünket már csak erős akarattal tudnánk elkótyavetyélni, a bajnoki cím meg maximum meglepetés-ajándék lehet, tehát elvileg nincs okunk idegeskedni, jó lenne, ha nem is tennének róla a srácok, hogy mégis azon aggódjak a 93. percben, kiegyenlít-e az ellenfél a folyamatos nyomásának hatására.

Szombaton tehát délutáni meccsen, négy órakor vehetjük szemügyre, melyik csapat mennyire érdemli meg aktuális helyezését, szerencsésebbek a DigiSport 1-en, a többiek meg a stream-mennyország felhőire felkapaszkodva.

Ha tippelnem kellene, és valóban bizakodó lennék, akkor egy sima 0-3 lenne az elképzelésem (vágyam), de mivel legutóbb megállapítottuk, hogy milyen ereje van a beharangozóinknak, ezért kijelentem:

Holnap délután a Fulham-et három rúgott-, de kapott gól nélkül verjük!

Hajrá!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com