Blog bejegyzés

Frankie, vagy nem Frankie

Frankie, vagy nem Frankie… ez itt a kérdés. Holnap szeretett csapatunk is nekikezd a az idei szezonnak. Jelenleg több kérdés van a csapat háza tája körül, mint egy Reggeli Start műsorban. Szokásos havi előzetes, részletek alább…

El is repült az a három hónap, ahol nem nagyon láthattuk a csapatunkat, bár az előszezon elég tartalmasra sikeredett, sőt az átigazolási időszak is, annak ellenére, hogy eltiltottak vagyunk. Új edző, fiatal keret, számos új szabály és piszoknehéz szezon. Már az augusztus is rangadóval kezdődik, amit egy Európai Szuperkupa összecsapás követ, de szerencsére a meccsdömping később indul be.

5 mérkőzés vár ránk a nyár utolsó hónapjában. Holnap 17:30-tól az Old Traffordra látogatunk. A Manchester United nagyjából hasonló cipőben jár, mint mi és náluk is vagy mennybe vagy a pokolba megy a csapat. Részletes elemzést és esélylatolgatást itt olvashattok Nagy Dános András szerkesztőtársam tollából. Ezért erre a meccsre nem térnék ki jobban. Viszont azért az mindenképpen fontos, hogy most nem lesz idő felpörögni a szezonra, rögtön 100%-ot kell nyújtani, mert a riválisok és a média is árgus szemekkel figyeli a Lampard-Solskjaer kettőst és egy első körös győzelem, vagy vereség beárazhatja a csapatot a következő körökre, nem beszélve a lélektani nyomásról és állapotról.

Nem pihenhet majd sokat a csapat, mert szerdán újabb jelenés lesz Isztambulban a Liverpool ellen és kicsit húzhatjuk a szánkat, mert a Pool pénteken kezdhetett a nyitó fordulóban, addig mi vasárnap késő délután kezdünk rangadóval, nem épp egyenlő feltételek mellett vágnak majd neki az összecsapásnak a csapatok, de erre is külön kitérünk.

 

Chelsea – Leicester City

Augusztus 18-án megkezdődik a szezon a Stamford Bridgen is méghozzá a Leicester City ellen, ami szintén egy komolyabb erőmérő lesz. A TOP6-on kívül a szakértők őket várják a többi csapat közül a legmagasabb pozícióba. Brendan Rodgers úgy néz ki újabb csapattal érhet a lehetőségekhez képest szép magasságokba és rendesen összetette első ránézésre a keretet. Remekül igazoltak. Érkezett Tielemans, Ayoz Pérez, akiket mindenképp kiemelnék, kettejükre valamivel több, mint 77 millió eurót költöttek, de volt is miből, hiszen világrekordot jelentő összegért Maguire pont a Manchester Unitedhez szerződött. Még a záró nap 21 millióért megszerezték Dennis Praetet a Sampdoriától a középpályára, bár inkább egy védő kellett volna. Mi köszönjük szépen, hogy majd Wes Morgannek kell pótólnia a Liga egyik legjobb védőjét. Középen és előre rendben vannak, Maddison tavaly után újra szárnyalhat és Vardy biztos húzóember lesz még ebben a szezonban. Tetszetős, érett, támadófocit játszanak a középmezőnyhöz képest, nem lesz egyszerű dolgunk. Rögtön a Wolves ellen mutathatják meg, hogy mennyire kell őket komolyan venni.

 

Norwich City – Chelsea

Először szombaton, másodszor idegenben. Az egyik újonc lát minket vendégül, akik nem egyszerűen kezdik a szezont. A nyitó fordulóban egy 4-1-es pofonba szaladtak bele idegenben az Anfield Roadon. Sok esélyük nem volt és így is örülhetnek, hogy ennyivel megúszták. A második körben a Newcastle ellen javíthatnak szintén odahaza. A Kanárik ellen van pár kedves és szép emlékünk, azonban jó pár évvel vissza kellene tekinteni. Azóta átalakult a keret és Kele János szavaival élve, inkább egy Bundesliga 2-es csapatra hasonlítanak. Lebecsülni nem szabad őket, de illene behúzni a három pontot.

 

Chelsea – Sheffield United

A hónap utolsó napján az előzetes felmérések szerint a leggyengébb csapatot fogadjuk, a hosszú idő után ismét a PL-be feljútó Sheffield Unitedet. A világ második legöregebb klubja (Wednesday röhög a markában) nagyrész angol játékosokkal és nagyrészt egy jó erős Championship kerettel vág neki a szezonnak és mire eljutnak Nyugat-Londonba, már a lábukban lesz 2 mérkőzés. Egymás után fogadhatják a Crystal Palace és Leicester City csapatát, ahol megtapasztalhatják, hogy a Purgatórium után milyen is a Premier League középmezőnye. A keretből ismerős lehet Jagielka, aki utolsó lehetőségével él nagy valószínűség szerint, Oliver Norwood, aki szintén szebb napokat is megél északír középpályás, illetve Billy Sharp a Championship egyik legjobb angol góllövője. Mindezekkel együtt itt is illik sima mérkőzésen szépen zárni a hónapot.

 

A szezon indulása előtt jó pár kérdést fel kell tennünk magunknak.

  • A tartalmas és nem gyenge előszezon után mennyire tudja a csapat a sok gólos támadófocit fenntartani a PLben?
  • Sikerül-e stabilizálni a védekezést és legalább a felére csökkenteni a kapott gólok számát?
  • Luiz távozásával Rüdiger, Christensen, Zouma, Tomori védőnégyes elegendő lesz-e a szezonra?
  • Lesz-e megfelelő társa Kanténak a védekezésben középen?
  • Felnő-e a feladathoz tartósan a Barkley-Mount kettős?
  • Végre lesz-e rendes csatárunk?

Ezekre a kérdésekre, ha vasárnap nem is, de szép lassan válaszokat kapunk, addig is hangolódjatok ti is a szezonra. A 2019-es évben 3 közös meccsnézést tervezünk Londonba, ehhez viszont legalább 25 True Blue tagság kell. Két BL, várhatóan október és december és egy PL, várhatóan november. Továbbra is közös meccsnézések jellemzően a Kaledoniában. Elindult a szokásos PL Fantasy. Valamint nekikeztünk a Tipper ligánknak is, ahova szűk egy nap alatt, már 118 ember jelentkezett.

Remek szezont mindenkinek!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com