Graham Potter
Re: Graham Potter
Erre szisszentettem is egy jó sört. Fuuck yeaa !!
Emberileg egy jó ember Potter és respect neki , hogy volt gerince közös megegyezéssel távozni, de ennyi erővel a fórumról is választhattunk volna valakit szóval ennyi. Szerzett egy csomó pénzt és egy brightonhoz hasonló csapatban fog tudni munkát szerezni , pont ahová való. Egy percig se sajnálom.
Viszont ez a kirúgás nagyon későn érkezett. Az baj, hogy most Nagelsmant ide lehet hozni de akkora rombolást hajtott végre Potter amit kisebb csoda híján lehetetlen lesz 1-2 éven belül kijavítani.
-Potternek volt eddig a legtöbb ideje és legjobb sorsolása, pont most jönnek a kemény meccsek majd.
-Az öltöző és kb a játékos állomány háromnegyede romokban, főleg az új igazolások
-A bírók eddig se szivleltek, de miutan Potter minden után is tapsolt nekik, így teljesen a mélypontra kerültünk és hozzá szokták hogy bármilyen fost fulyhatnak ellenünk.
Egyszerűen brutál, hogy ilyen kerettel, ilyen jó sorsolásal , kb minden negatív rekordot megdöntött. Állítom, hogy az utóbbi 20 év leggyengébb edzője nemhogy Chelsea szinten hanem úgy top klubbok között összességében.
Boehlynek végre megjött az esze és ennek örülök. Szerintem közel se olyan rossz tulaj mint ahogy sokan írják. Törődik es fanatikusan szurkol a csapatnak ez jól látható a meccseken.
Szerencsétlensegere pont belenyúlt minden idők egyik legnagyobb félrenyulasaba ráadásul elsőre, amit sajnos nem tudott időben belátni.

- Bubi
- Hozzászólások: 9720
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Graham Potter
Kiaz? André Villas-Boas?cech19960320 írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:47 Apropó, még egy TOP edző aki ma elérhetővé vált még nem is került szóba
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
- Izland
- Hozzászólások: 701
- Csatlakozott: 2023. január 6., péntek 0:04
- Kedvenc játékos: Reece James
- Kedvenc exjátékos: Frank James Lampard
Re: Graham Potter
Egyetértek. Szerintem is tönkretettük a karrierjét. Ne felejtsük el, hogy nem 2 szezon között igazoltuk le, hanem a futó bajnokság alatt kivásároltuk egy riválistól. Nem tudom mikor volt erre utoljára precedens, ha egyáltalán volt, azt pedig főleg nem tudom, hogy volt-e már olyan, hogy kivásárolnak szezon közben egy edzőt, majd ki is rúgják ugyanabban a szezonban még.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:17 Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Függetlenül az eredményektől, én sem rúgtam volna ki Pottert. Én nagyon sajnálom, mert Ancelotti után talán a legemberibb edzőnk volt az elmúlt 20 évből.
Ha normális támadóink vannak elől, és berúgják a helyzeteiket nagy ritkán, akkor most Potter lenne az isten, így pedig, hogy amit csak lehet kihagynak, marad a legtöbb ember szemében egy kókler.
Mindenesetre ez az egész Potter történet nem a rossz eredményeink, hanem a kivásárlása és a kirúgása miatt nagyon sokáig rossz fényt fog vetni a csapatra.
-
- Hozzászólások: 3198
- Csatlakozott: 2008. július 8., kedd 15:22
- Kedvenc játékos: Cesc Fabregas
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Graham Potter
Bubi en pl Tuchel kirugasanak nem orultem, mert ilyen erositesek mellett sokkal jobb eredmenyeket hozott volna, mint azokon a meccseken amit Boehlyektol kapott.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:38Az abra éra legrosszabb statját produkálta, így lett kirúgva. Ráadásul nincsenek eredmények a múltjában, csak a személyisége és a tehetsége ami eljuttatta hozzánk, na most ezeket földig romboltuk. Lefogadom, hogy soha többet nem kap munkát topcsapatnál, de talán még egy erős középcsapatnál sem.James Lee írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:23Szerencsétlen. Mindenesetre pisztolyt sem tartottak a tarkójához, hogy aláírjon, ezt mindkét fél alaposan elbaltázta.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:17 Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Nem tartok attól, hogy összeomlott volna a karrierje. Nem hülye és fogalmatlan (nem kókler), csak nem ez a szintje (egyelőre). Fel fogja tudni építeni magát szerintem.
Mások:
Hagyjátok már Sanyát, örüljetek a 20. kirúgott edzőnek meg a végkielégítésekre elköltött 500. milliónak, szívetek joga, nem kell kárörvendeni meg beszólogatni.
Könnyű kiállni valami mellett amiben nincs kockázat, hiszen tudjuk, hogy meg fog ismétlődni és majd a következő szar szériánal is jönni fog a "ki kell rúgni" duma, aztán úgy is kirúgják és jöhet az "én megmondtam...".
Ebben az esetben viszont ez egy megvaltas, hogy kirugtak az edzot es hihetetlenul orulok, mert ilyen rossz edzoje meg nem sok volt ennek a klubnak.
Amit meg emsanya kiprovokalt belolunk az utobbi honapokban, azokutan szerintem jogos, hogy most visszanyal a fagyi.
-
- Hozzászólások: 3932
- Csatlakozott: 2009. február 6., péntek 14:02
- Kedvenc játékos: Petr Cech
Re: Graham Potter
Apropó, még egy TOP edző aki ma elérhetővé vált még nem is került szóba
-
- Hozzászólások: 474
- Csatlakozott: 2012. május 13., vasárnap 18:10
- Kedvenc játékos: lampard
- Kedvenc exjátékos: ballack
Re: Graham Potter
Alapvetően az a board faszsaga, hogy az elmúlt időszak legjobb edzőjét akivel Bl t nyertünk elküldik kb szezon elején és hoznak a helyére egy fogalmatlan top klubba nem való edzőt 7 éves szerződéssel. Ha lett volna minimális agya a vezetőségnek már rég kibasszák január de legkésőbb februárban és a top 4 még simán meglett volna.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:38Az abra éra legrosszabb statját produkálta, így lett kirúgva. Ráadásul nincsenek eredmények a múltjában, csak a személyisége és a tehetsége ami eljuttatta hozzánk, na most ezeket földig romboltuk. Lefogadom, hogy soha többet nem kap munkát topcsapatnál, de talán még egy erős középcsapatnál sem.James Lee írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:23Szerencsétlen. Mindenesetre pisztolyt sem tartottak a tarkójához, hogy aláírjon, ezt mindkét fél alaposan elbaltázta.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:17 Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Nem tartok attól, hogy összeomlott volna a karrierje. Nem hülye és fogalmatlan (nem kókler), csak nem ez a szintje (egyelőre). Fel fogja tudni építeni magát szerintem.
Mások:
Hagyjátok már Sanyát, örüljetek a 20. kirúgott edzőnek meg a végkielégítésekre elköltött 500. milliónak, szívetek joga, nem kell kárörvendeni meg beszólogatni.
Könnyű kiállni valami mellett amiben nincs kockázat, hiszen tudjuk, hogy meg fog ismétlődni és majd a következő szar szériánal is jönni fog a "ki kell rúgni" duma, aztán úgy is kirúgják és jöhet az "én megmondtam...".
-
- Hozzászólások: 3198
- Csatlakozott: 2008. július 8., kedd 15:22
- Kedvenc játékos: Cesc Fabregas
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Graham Potter
Miert kellene sajnalni ot? Olyan szintu erositest kapott telen, ami keves edzonek adatik meg. Erre nemhogy elorelepes tortent volna, de meg hatrebb is kerultunk a tabellan.Cappy írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:36 Egyreszt orulok a hirnek, masreszt sajnalom is.
Nagyon szervezetlen es kilatastalan volt vele a csapat jateka.
Nekem mint szemely szimpatikus volt, magam reszerol en adtam volna meg idot neki, ez a szezon mar amugy sem oszt vagy szoroz sokat. Sajnalom, hogy ilyen tores lesz most a karrierjeben, bizom benne, hogy egy kozepcsapatnal ujra felepiti magat es valahol egy masik top klubnal kesobb sikeresebb lesz.
Nagelsmann erkezeset varom, en Contet nem szeretnem itt latni ujra, Pochettino meg vicc kategoria.
Egyszeruen nem ez a szintje ahogy kiderult, nehogy mar aldozatnak legyen beallitva, hogy szegenynek nem alltak jol a csillagok. Masreszt meg az a nagy karrierje eddig egy Brighton szintu csapatban merult ki, mar az elejen mondtam, hogy egy BL-t eddig Tv-ben lato edzot kinevezni egy nemreg BL gyoztes csapat elere oriasi hulyeseg volt, teljesen tapasztalatlan nagy csapat elen, sokkal nagyobb nyomas, sokkal jobban kell meccselni, menedzselni TOP jatekosokat stb.
Ez egy nagy lehetoseg lett volna neki, hogy megmutassa magat egy elcsapat elen, de ezt nem tudta kihasznalni. Szerintem egy ilyen kerethez barmelyik edzo szivesen jonne dolgozni.
- Bubi
- Hozzászólások: 9720
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Graham Potter
Az abra éra legrosszabb statját produkálta, így lett kirúgva. Ráadásul nincsenek eredmények a múltjában, csak a személyisége és a tehetsége ami eljuttatta hozzánk, na most ezeket földig romboltuk. Lefogadom, hogy soha többet nem kap munkát topcsapatnál, de talán még egy erős középcsapatnál sem.James Lee írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:23Szerencsétlen. Mindenesetre pisztolyt sem tartottak a tarkójához, hogy aláírjon, ezt mindkét fél alaposan elbaltázta.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:17 Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Nem tartok attól, hogy összeomlott volna a karrierje. Nem hülye és fogalmatlan (nem kókler), csak nem ez a szintje (egyelőre). Fel fogja tudni építeni magát szerintem.
Mások:
Hagyjátok már Sanyát, örüljetek a 20. kirúgott edzőnek meg a végkielégítésekre elköltött 500. milliónak, szívetek joga, nem kell kárörvendeni meg beszólogatni.
Könnyű kiállni valami mellett amiben nincs kockázat, hiszen tudjuk, hogy meg fog ismétlődni és majd a következő szar szériánal is jönni fog a "ki kell rúgni" duma, aztán úgy is kirúgják és jöhet az "én megmondtam...".
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
Re: Graham Potter
Egyreszt orulok a hirnek, masreszt sajnalom is.
Nagyon szervezetlen es kilatastalan volt vele a csapat jateka.
Nekem mint szemely szimpatikus volt, magam reszerol en adtam volna meg idot neki, ez a szezon mar amugy sem oszt vagy szoroz sokat. Sajnalom, hogy ilyen tores lesz most a karrierjeben, bizom benne, hogy egy kozepcsapatnal ujra felepiti magat es valahol egy masik top klubnal kesobb sikeresebb lesz.
Nagelsmann erkezeset varom, en Contet nem szeretnem itt latni ujra, Pochettino meg vicc kategoria.
Nagyon szervezetlen es kilatastalan volt vele a csapat jateka.
Nekem mint szemely szimpatikus volt, magam reszerol en adtam volna meg idot neki, ez a szezon mar amugy sem oszt vagy szoroz sokat. Sajnalom, hogy ilyen tores lesz most a karrierjeben, bizom benne, hogy egy kozepcsapatnal ujra felepiti magat es valahol egy masik top klubnal kesobb sikeresebb lesz.
Nagelsmann erkezeset varom, en Contet nem szeretnem itt latni ujra, Pochettino meg vicc kategoria.
-
- Hozzászólások: 3198
- Csatlakozott: 2008. július 8., kedd 15:22
- Kedvenc játékos: Cesc Fabregas
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Graham Potter
A provokativ, folenyes stilusa generalta a szemelyeskedeseket ahogy oltotta a Pottert szido forumozokat, ez egy szurkolok vs Potter csata lett volna, de amit honapok ota nyomott itt az most kemenyen visszautott.cech19960320 írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:31És végre jó lenne, ha békénhagynátok egymást, és nem szurkálódással, hanem közös örömmel lenne újra teli a fórum Mindkét tábor részérőledeskeves írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:30 Vegre!!!!!! Semmi koze ennek az embernek egy ilyen klubhoz, mar reg meg kellett volna ezt lepni.
Emsanya eddig te mondogattad, hogy dolgozzuk fel, hogy nem fogjak kirugni, remelem neked is sikerul feldolgozni es leallni arrol a szerrol, amit Boehlyek szedtek az utobbi honapokban. Sok sikert!
- BlueBlood1993
- Hozzászólások: 3783
- Csatlakozott: 2008. december 23., kedd 10:55
- Kedvenc játékos: Enzo Fernández
- Kedvenc exjátékos: Frank Lampard
Re: Graham Potter
Úristen KÖSZÖNÖM!!!
Sok sikert Potternek máshol, kozepcsapat a szintje. Nincs ezzel semmi gond, normális józan figura, menjen menedzseljen kozepcsapatot, hajrá.
Nagelsmann gyereeee

- Gaba
- Hozzászólások: 1457
- Csatlakozott: 2016. október 5., szerda 11:44
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Drogba
Re: Graham Potter
A hosszútáv nem létezik a modern fociban, maximum az olyan űrlényeknek mint Pep, vagy Klopp..Rajtuk kívül senki más nem képes ezeket a focistákat éveken keresztül motiválni! Kapjunk egy frankó edzőt, hozzá ki a maxot a csapatból, aztán majd meglátjuk!
-
- Hozzászólások: 3932
- Csatlakozott: 2009. február 6., péntek 14:02
- Kedvenc játékos: Petr Cech
Re: Graham Potter
És végre jó lenne, ha békénhagynátok egymást, és nem szurkálódással, hanem közös örömmel lenne újra teli a fórum Mindkét tábor részérőledeskeves írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:30 Vegre!!!!!! Semmi koze ennek az embernek egy ilyen klubhoz, mar reg meg kellett volna ezt lepni.
Emsanya eddig te mondogattad, hogy dolgozzuk fel, hogy nem fogjak kirugni, remelem neked is sikerul feldolgozni es leallni arrol a szerrol, amit Boehlyek szedtek az utobbi honapokban. Sok sikert!
-
- Hozzászólások: 3198
- Csatlakozott: 2008. július 8., kedd 15:22
- Kedvenc játékos: Cesc Fabregas
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Graham Potter
Vegre!!!!!! Semmi koze ennek az embernek egy ilyen klubhoz, mar reg meg kellett volna ezt lepni.
Emsanya eddig te mondogattad, hogy dolgozzuk fel, hogy nem fogjak kirugni, remelem neked is sikerul feldolgozni es leallni arrol a szerrol, amit Boehlyek szedtek az utobbi honapokban. Sok sikert!
Emsanya eddig te mondogattad, hogy dolgozzuk fel, hogy nem fogjak kirugni, remelem neked is sikerul feldolgozni es leallni arrol a szerrol, amit Boehlyek szedtek az utobbi honapokban. Sok sikert!
- Pityee
- Hozzászólások: 7229
- Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
- Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
- Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard
Re: Graham Potter
Egyértelmű, hogy le kell csapni Nagelsmannra. Ez nem is kérdés. Aztán lehet nézünk egy nagyot és jön Conte papa újra
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe
2021.05.29 - Champions of Europe
- Drogbert
- Hozzászólások: 1339
- Csatlakozott: 2010. április 2., péntek 8:52
- Kedvenc játékos: Drogba
- Kedvenc exjátékos: Zola
Re: Graham Potter
Nagelsmann johet, aki bizonyitott es trofeakat is nyert
TRUE BLUE (IT'S IN THE BLOOD)
- James Lee
- Hozzászólások: 1625
- Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
- Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba Kante RLC
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Graham Potter
Szerencsétlen. Mindenesetre pisztolyt sem tartottak a tarkójához, hogy aláírjon, ezt mindkét fél alaposan elbaltázta.Bubi írta: ↑2023. április 2., vasárnap 21:17 Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Nem tartok attól, hogy összeomlott volna a karrierje. Nem hülye és fogalmatlan (nem kókler), csak nem ez a szintje (egyelőre). Fel fogja tudni építeni magát szerintem.
-
- Hozzászólások: 474
- Csatlakozott: 2012. május 13., vasárnap 18:10
- Kedvenc játékos: lampard
- Kedvenc exjátékos: ballack
Re: Graham Potter
Mondjuk ha ezt februárban meglépik még simán még lehetett volna a Top4, bár örülök így is mert vele esélytelen lett volna a Bl az biztos, így sincs rá sok esély de hátha jön valami motivált jó edző aki összehozza és a csapatot is összerántja
- Bubi
- Hozzászólások: 9720
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Graham Potter
Annyira éreztem. Biztos voltam benne, hogy most kirúgják. Fontos a BL és még előtte akartak változtatni.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
Nagyon sajnálom Grahemet, valszeg tönkretettük a karrierjét. Ennek ellenére közös megegyezéssel távozik, úgy hogy minden tiszteletem.
Srácok, most imádkozzatok, hogy Nagelsmann jöjjön, mert Pochettinoval vagy Hansival nem leszünk tartósan jobbak. Vele se biztos, de benne legalább van lehetőség.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
Re: Graham Potter
van töke a vezetőségnek
kicsit sajnálom, hogy nem jött be neki/nekünk ez a kaland, de nagyon érett már ez.