Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Azért vannak itt olyan játékosok, akik sorozatosan játszhatnak bármilyen gyalázatosan, úgyis a kezdőben maradnak hétről hétre. Ha pedig véletlen még újrarúgatott kamutizenegyesből be is talál adott illető, és van egymás után két jó, eredményes meccse hullagyenge csapatok ellen, nincs az a forgatókönyv, hogy szezon végéig akár csak lecseréljék. Könnyebb formába lendülni úgy, ha tudod, bármit csinálsz, kezdőbe leszel, mintsem görcsösen bizonyítani abban a hatvan percben, amit kapsz az edződtől. Lehet mondani, hogy ezt vagy azt nem szeretem, ettől ezek még tények.
Csak annyi a különbség, hogy az általad emlegetett játékosnak jelenleg egy szar Auba, meg egy Fofana a konkurenciája, és ez leghamarabb nyáron változik.
Míg Mountnak már most egy kisebb hadsereg áll sorba a helyéért, és valszeg jön még nyáron.
Igen, csak míg a sz@r Auba vagy Fofana kb. meg se kapja a lehetőséget hónapok óta,, Mount perceit elveszi egy leselejtezett, elvágyódó ember és egy ugyanolyan nullkilométeres forma (Chukwuemeka, aki nem is túl meggyőző), mint Fofana. Ritkán írok ilyet, de abban van most igazság, amit emsanya ír, hogy minden limlom hamarabb kerül pályára, mint Mount.
Nagy baromság, de ha Mount lenne Havertz, Fofanának már lenne legalább 10 meccse csereként.
emsanya írta: ↑2023. március 13., hétfő 16:16
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Azért vannak itt olyan játékosok, akik sorozatosan játszhatnak bármilyen gyalázatosan, úgyis a kezdőben maradnak hétről hétre. Ha pedig véletlen még újrarúgatott kamutizenegyesből be is talál adott illető, és van egymás után két jó, eredményes meccse hullagyenge csapatok ellen, nincs az a forgatókönyv, hogy szezon végéig akár csak lecseréljék. Könnyebb formába lendülni úgy, ha tudod, bármit csinálsz, kezdőbe leszel, mintsem görcsösen bizonyítani abban a hatvan percben, amit kapsz az edződtől. Lehet mondani, hogy ezt vagy azt nem szeretem, ettől ezek még tények.
Csak annyi a különbség, hogy az általad emlegetett játékosnak jelenleg egy szar Auba, meg egy Fofana a konkurenciája, és ez leghamarabb nyáron változik.
Míg Mountnak már most egy kisebb hadsereg áll sorba a helyéért, és valszeg jön még nyáron.
emsanya írta: ↑2023. március 13., hétfő 16:16
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Azért vannak itt olyan játékosok, akik sorozatosan játszhatnak bármilyen gyalázatosan, úgyis a kezdőben maradnak hétről hétre. Ha pedig véletlen még újrarúgatott kamutizenegyesből be is talál adott illető, és van egymás után két jó, eredményes meccse hullagyenge csapatok ellen, nincs az a forgatókönyv, hogy szezon végéig akár csak lecseréljék. Könnyebb formába lendülni úgy, ha tudod, bármit csinálsz, kezdőbe leszel, mintsem görcsösen bizonyítani abban a hatvan percben, amit kapsz az edződtől. Lehet mondani, hogy ezt vagy azt nem szeretem, ettől ezek még tények.
Bubi írta: ↑2023. március 13., hétfő 17:16
Szerintem végül alá fog írni, nem tudom elképzelni, hogy eligazoljon. Most kell kiharcolnia egy jó szerződést, mert ha Félix, Nkunku és Enzo kiszorítják a padra úgy már nem fog menni.
Óriási középpálya lehetne a Kanté - Mount - Enzo hármas, de ha menni akar akkor remélem a Poolba megy és elfelejtik Bellinghamet aki amúgy kb ég és föld Mounthoz képest és mondom ezt úgy, hogy rajongok Mason játékáért.
Egyetertek. Bellingham 4 evvel (!) fiatalabb Mountnal, es legalabb egy polccal feljebb is van mar most.
Mount, ha menni akar, menjen. En soha sem tartottam ot annyira kiemelkedonek, inkabb egy ugyes, iparos jatekosnak. Kizartnak tartom, hogy o egyszer elerje a De Bruyne/Fabregas szintet. James allitolag 180 ezret keres, de o mar most egy klasszis jatekos, posztja egyik legjobbja. Nem ertem Mount mire szeretne tobbet kerni, amikor jott egy fiatalabb Felix tole, 6 hete van a csapattal es a jatek minden elemeben felulmulja az angolt.
Szerintem végül alá fog írni, nem tudom elképzelni, hogy eligazoljon. Most kell kiharcolnia egy jó szerződést, mert ha Félix, Nkunku és Enzo kiszorítják a padra úgy már nem fog menni.
Óriási középpálya lehetne a Kanté - Mount - Enzo hármas, de ha menni akar akkor remélem a Poolba megy és elfelejtik Bellinghamet aki amúgy kb ég és föld Mounthoz képest és mondom ezt úgy, hogy rajongok Mason játékáért.
emsanya írta: ↑2023. március 13., hétfő 16:16
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Minden éremnek két oldala van. Valszeg sosem tudjuk meg az igazat, de remélem hamarosan Mount is nyilatkozik a kialakult helyzetről.
Az a furcsa, hogy Potter boldog-boldogtalant beallit, Pulisicet is aki honapok utan tert vissza, Zijes akit el akartunk adni jatszott is, még Abu is ült a padon. Mount meg eleg fura serulesek miatt sehol sincs, ha meg kerdeztek Pottert a sajtotajekoztaton hogy mivan Mounttal, semmi pozitivat nem tudott mondani, csak hogy egyezkedik.
Valoszinu a kisgyerek eldontotte, hogy nem ír alá, lehet jatszani sem akar már. De azt nem mondhatjuk, hogy elbasszak a sajat nevelesu fiatalokat, James is megkapta a szerzodest.
emsanya írta: ↑2023. március 13., hétfő 16:16
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Minden éremnek két oldala van. Valszeg sosem tudjuk meg az igazat, de remélem hamarosan Mount is nyilatkozik a kialakult helyzetről.
emsanya írta: ↑2023. március 13., hétfő 16:16
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Egyébként szerintem is erről van szó, egyszerűen érzi hogy sokkal nagyobb a konkurencia már most ès ambíciók terèn magasra céloz a klub, tehát sosem lesz könnyű a helyzete. Szomorú hogy küzdeni se akar ..
Erdekes Kante meg tud egyezni veluk, Mount nem. Itt van Felix, nyaron jon Nkunku is, érzi hogy ez mar nehez terep lesz neki, küzdeni kéne meg mutatni valamit. James egy teljesen mas kategoria, nelkule sokkal gyengebb a csapat, nem is lehet őket osszehasonlitani.
Elvileg többet akarna mint James, de anno azt is írták hogy nem kötne le magát olyan sokáig ide, ami szintén furcsa, okes elhiszem hogy megváltozott a vezetőség, új ember van mindenhol, még lehet a portást is lecsereltek, de attól még ha ő kék akkor nem az emberekhez, hanem a klubhoz és a szurkolókhoz hű, komolyan nem értem miért akar elhuzni innen mindenki, tavaly a két belső védőnk, akiket mi raktunk fel úgymond a térképre, lokaka, dén Mount
Kék vèr de nem bír megegyezni a klubbal...ez nekem nem összeegyeztethető. Ettől még anglikán belül óriási hibának találnám elengedni meg úgy összességében nagyon szeretném ha maradna, nem létezik hogy elfelejtett focizni, egyszerűen össze kéne rakni fejben újra.
Viszont neki is kellene engednie, mert idén oké hogy nagyon sokan szarok mert a csapat is (leszámítva ezt a fellendülést) de Mount mèg így is kilóg lefelé. Rossz döntések, lassú, nem lő ha igen akkor pontatlan, sokat kéri a labdát de nincs eredménye: jelenleg ő a keret egyik legrosszabb játékosa sajnos.
Azt kéne hogy aláír +1-2 évre kis fizu emeléssel és ráhajt egy nagyobb figura+menjen pszichológushoz vagy nem tudom mi a baja ahol fejben összerakják.
Dante írta: ↑2023. március 13., hétfő 15:36
De Bruyne féle veszteség lesz. Úgy engedtük el Tomori-t és őt, mintha minden évben kikerülne az akadémiáról 3 jobb játékos. Nagyon remélem, hogy a tavasz folyamán valami, valahogyan meggyőzi a maradásról.
Bezony. Aki olyanokat ír, hogy elcserélné Félixre meg úgy is jön helyette nyáron jobb stb. Az remélem tudja azt is, hogy Félixnek a Chelsea csak egy állomás, amint kap jobb ajánlatot már lépni is fog. Ráadásul vételi opciónk sincs rá, nyáron új edzőt kap az Atleti és simán visszatérhet oda is akár. Mount viszont itt nevelkedett, kék a vére, egyszerűen óriási hiba lesz elengedni. Ráadásul ilyen, hogy nincs posztja amúgyse az hülye duma, az edző pont arra van, hogy ha nincs posztja akkor csináljon neki egy posztot. James után Mount lett volna az utolsó akit elengedtem volna egy másik csapathoz.
Csak Mount nincs annyira jó, hogy megérje neki helyett találni a kezdőben. Semmiben nem kiemelkedő azon kívül, hogy sokat tud futni meg sprintelni.
Pityee írta: ↑2023. március 13., hétfő 13:46
Mount ha minden igaz, távozik. Egyáltalán nem tud/nem akar megegyezni a vezetőséggel a szerződéshosszabbításról. Nem gondoltam volna. Egy éve még Mr.Chelseaként volt jellemezve, csókolgatta a címert, fogalmam sincs hol ment félre vele ez a dolog…
Amugy se huzoember, szélre lassu, kozepen meg nem eredmenyes, az hogy hajtott mint allat az meg elmult már. Jottek es jonnek a nyaron a posztjara fiatal es jobb jatekosok, felőlem mehet.
James-hez hasonlo szerzodest kapott volna es dobalja vissza ha minden igaz. Akkor csumika kisbaratom, takarodo! Egyaltalan nem banom ha pool-ba megy mondjuk, ha ott egeszseges mindenki oda se fér be.
Én úgy olvastam mindenhol, hogy épp az a problémája, hogy nem Jameshez hasonló szerződést kapna. Ez egyrészt érthetetlen a klub szempontjából, hiszen az egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosunkról van szó, másrészt viszont az idei szezonban nyújtott teljesítményével aligha szolgált rá a fizuemelésre (habár ez igazándiból majdnem mindenkire elmondható). Egyébként régebben kifejtettem, de épp ezért tartom baromi nagy problémának, hogy ezek a szerződések kvázi publikusak. A legtöbb munkahelyen azért eléggé odafigyelnek arra, hogy még csak véletlenül se ismerd a kollégád fizetését épp az ilyen esetek elkerülése végett.
Dante írta: ↑2023. március 13., hétfő 15:36
De Bruyne féle veszteség lesz. Úgy engedtük el Tomori-t és őt, mintha minden évben kikerülne az akadémiáról 3 jobb játékos. Nagyon remélem, hogy a tavasz folyamán valami, valahogyan meggyőzi a maradásról.
Bezony. Aki olyanokat ír, hogy elcserélné Félixre meg úgy is jön helyette nyáron jobb stb. Az remélem tudja azt is, hogy Félixnek a Chelsea csak egy állomás, amint kap jobb ajánlatot már lépni is fog. Ráadásul vételi opciónk sincs rá, nyáron új edzőt kap az Atleti és simán visszatérhet oda is akár. Mount viszont itt nevelkedett, kék a vére, egyszerűen óriási hiba lesz elengedni. Ráadásul ilyen, hogy nincs posztja amúgyse az hülye duma, az edző pont arra van, hogy ha nincs posztja akkor csináljon neki egy posztot. James után Mount lett volna az utolsó akit elengedtem volna egy másik csapathoz.
De Bruyne féle veszteség lesz. Úgy engedtük el Tomori-t és őt, mintha minden évben kikerülne az akadémiáról 3 jobb játékos. Nagyon remélem, hogy a tavasz folyamán valami, valahogyan meggyőzi a maradásról.
Pityee írta: ↑2023. március 13., hétfő 13:46
Mount ha minden igaz, távozik. Egyáltalán nem tud/nem akar megegyezni a vezetőséggel a szerződéshosszabbításról. Nem gondoltam volna. Egy éve még Mr.Chelseaként volt jellemezve, csókolgatta a címert, fogalmam sincs hol ment félre vele ez a dolog…
Amugy se huzoember, szélre lassu, kozepen meg nem eredmenyes, az hogy hajtott mint allat az meg elmult már. Jottek es jonnek a nyaron a posztjara fiatal es jobb jatekosok, felőlem mehet.
James-hez hasonlo szerzodest kapott volna es dobalja vissza ha minden igaz. Akkor csumika kisbaratom, takarodo! Egyaltalan nem banom ha pool-ba megy mondjuk, ha ott egeszseges mindenki oda se fér be.
Mount ha minden igaz, távozik. Egyáltalán nem tud/nem akar megegyezni a vezetőséggel a szerződéshosszabbításról. Nem gondoltam volna. Egy éve még Mr.Chelseaként volt jellemezve, csókolgatta a címert, fogalmam sincs hol ment félre vele ez a dolog…
Amazing24 írta: ↑2023. március 12., vasárnap 23:37
Felix-Mount cseret adnam. A portugal jobb jatekos az angolnal, fiatalabb kora ellennere. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar beilleszkedik a portugal. Szerintem ot nyaron barmi aron el kellenne hozni.
Hat ha 100 millios lesz az ára, annyiert Nkunku mellett nem biztos hogy kell ő is. Persze jol mozog, meg szeret a csapatban jatszani ez sokat szamit.