emsanya írta: ↑2021. január 23., szombat 10:26
Ez a baj hogy itt a labdavesztés utáni zuzasaival foglalkozik mindenki. Bosz a korábbi edzője is megmomdta, engedjék szabadabban elöl játszani és akkor a legjobb. Ne azt várjuk már el hogy majd felszántja a pályát, nem ez a feladata. Illetve akkor igen ha Lampard berakja középre 8-asba és ezt kéri tőle. Látjuk is hogy faszsag. Most a leicester ellen végre kicsit föntebb játszott, voltak is jo megoldásai.
nem várjuk. én legalábbis nem. De annyit azért igen, hogy ha épp veszít egy labdát, de az még az 5 méteres körzetében marad, azt megpróbálja visszaszerezni. Ebben Ziyech sem volt sosem jó, de még mindig többet próbálkozik jelenleg. ÉS ha már itt tartunk, egy DeBruyne, Salah, Coman vagy Rashford is előrébb van ebben, pedig nem feladatuk nekik sem. De ha mi egy presszingelős támadófocit akarunk játszani, akkor mindenkinek kell erőfeszítéseket tenni, ha 2-3 ember ebben nem vesz részt, már nem is lesz sikeres.
Persze egy alap védekezés kell, de ahol ő játszik vagyis játszatják, még több kell. Ütközni kell, labdát szerezni, ezt nem kellett a leverkusenben hamis kilencesként, középcsatárként vagy a csatár mögötti árnyék ék pozicioban.
Amugy ebböl a presszingelésünkböl lassan honapok ota semmi se látszik. Full langyos víz az egesz.
emsanya írta: ↑2021. január 23., szombat 10:26
Ez a baj hogy itt a labdavesztés utáni zuzasaival foglalkozik mindenki. Bosz a korábbi edzője is megmomdta, engedjék szabadabban elöl játszani és akkor a legjobb. Ne azt várjuk már el hogy majd felszántja a pályát, nem ez a feladata. Illetve akkor igen ha Lampard berakja középre 8-asba és ezt kéri tőle. Látjuk is hogy faszsag. Most a leicester ellen végre kicsit föntebb játszott, voltak is jo megoldásai.
nem várjuk. én legalábbis nem. De annyit azért igen, hogy ha épp veszít egy labdát, de az még az 5 méteres körzetében marad, azt megpróbálja visszaszerezni. Ebben Ziyech sem volt sosem jó, de még mindig többet próbálkozik jelenleg. ÉS ha már itt tartunk, egy DeBruyne, Salah, Coman vagy Rashford is előrébb van ebben, pedig nem feladatuk nekik sem. De ha mi egy presszingelős támadófocit akarunk játszani, akkor mindenkinek kell erőfeszítéseket tenni, ha 2-3 ember ebben nem vesz részt, már nem is lesz sikeres.
Ez a baj hogy itt a labdavesztés utáni zuzasaival foglalkozik mindenki. Bosz a korábbi edzője is megmomdta, engedjék szabadabban elöl játszani és akkor a legjobb. Ne azt várjuk már el hogy majd felszántja a pályát, nem ez a feladata. Illetve akkor igen ha Lampard berakja középre 8-asba és ezt kéri tőle. Látjuk is hogy faszsag. Most a leicester ellen végre kicsit föntebb játszott, voltak is jo megoldásai.
Szerintem nincs igaza, nem tehet róla, ilyen a fizimiskája.
Ibra meg Messi arcarol se olvas le sokat az ember. Tudom eros hasonlat most ez.
egy dolgot tisztázzunk, mert nagyon rosszul értelmeztétek. Huth a testbeszédéről, nem pedig az arckifejezéseiről beszélt.
Az arckifejezése valóban olyan egy mesterhármas után is, mint aki szarik a világ összes dolgára is.
A probléma valóban a testbeszéd. Mert a labdavesztés után nem látod, hogy lendületesen elindulna visszafelé, vagy visszatámadna, vagy éppen komolyan menne bele egy ütközetbe. Ezt itt sokan megjegyezték már. Bár az utóbbi pár meccsben azért javult egy picit, de még bőven van hova fejlődni. ÉS hogy most ne Mounttal húzzunk párhuzamot: Elég összehasonlítani, hogy megy a labdáért pl Kovacic egy labdavesztés után.
És szerintem a legjobb az volt benne, hogy nem a Norwich meg Wigan ellen lőtt gólokat (nekik is rúgott eleget), hanem amikor rangadót játszottunk, ami továbbjutásról vagy bajnokságról döntött, akkor jött és értelemszerűen lőtt egy gólt. A nagy meccsek nagy embere.
Drogba személyisége után nagyon éles váltás volt Costa. Drogbában minden meg volt. Erőszakos volt, ha kellett piszkos volt, erős volt, emellett volt technikája is és persze az érzéke a góllövéshez.
Mindig az ugrik be róla, amikor már nem tudom ki ellen, melyik évben és melyik játékossal történt az eset, de Drogba eldobta magát egy belépő után, amit a bíró túlságosan megevett és egyből felmutatta a pirosat. Didier egyből felpattant, látszott hogy erre azért nem számított és szégyelte magát, majd egyből odarohant a bíróhoz és elkezdte győzködni, hogy nem volt piros lapot érő szabálytalanság. SOHA nem láttam még ilyet se előtte, se utána. Szerintem a bíró és a kiállított játékos sem, mert mind a kettő megrökönyödött.
Benne tökéletes összhangban volt a jó és a rossz, ettől olyan remek ember és feledhetetlen játékos.
Ha valaki emlékszik rá és be tudja linkelni youtuberól, azt köszönöm.
emsanya írta: ↑2021. január 21., csütörtök 11:46
Őt jol behűlyítették a kínaiak. Amíg nem kapott onnan egy giga ajanlatot, addig nagyon jó volt. Sőt egy darab sargalapot se kapott.
Szerintem ő nalunk volt a legjobb formaban, meg nagyon illett hozzank. Szurkolok imádták. Emlekszem hazai meccsen mikor bemondtak a nevét, nala volt a legnagyobb örjöngés. Meg volt sajat drapija.
Atleticoban mar nem nagyon hozta azt a szintet.
Bármelyik csatárunk, aki olyan szinten vagdosná itt a gólokat, mint ahogy azt Costa tette, megkapná a méltó elismerést és ezáltal a szurkolói támogatást is. Sőt némelyik csatárunk, úgy is megkapta hogy szart sem játszott.
Mondjuk itt a fórumon sokan utálták mert paraszt . Sose ertettem de nem vagyunk egyformak. Azota se nagyon volt olyan karakteres csatarunk ez tény.
Abraham es Giroud egy amolyan jo kiegeszito emberek nem több. Werner lehetne gólgép de ez mar tobbszor ki lett tárgyalva, Lampard jo uton halad vele a full kiégetés felé.
emsanya írta: ↑2021. január 21., csütörtök 11:46
Őt jol behűlyítették a kínaiak. Amíg nem kapott onnan egy giga ajanlatot, addig nagyon jó volt. Sőt egy darab sargalapot se kapott.
Szerintem ő nalunk volt a legjobb formaban, meg nagyon illett hozzank. Szurkolok imádták. Emlekszem hazai meccsen mikor bemondtak a nevét, nala volt a legnagyobb örjöngés. Meg volt sajat drapija.
Atleticoban mar nem nagyon hozta azt a szintet.
Bármelyik csatárunk, aki olyan szinten vagdosná itt a gólokat, mint ahogy azt Costa tette, megkapná a méltó elismerést és ezáltal a szurkolói támogatást is. Sőt némelyik csatárunk, úgy is megkapta hogy szart sem játszott.
Őt jol behűlyítették a kínaiak. Amíg nem kapott onnan egy giga ajanlatot, addig nagyon jó volt. Sőt egy darab sargalapot se kapott.
Szerintem ő nalunk volt a legjobb formaban, meg nagyon illett hozzank. Szurkolok imádták. Emlekszem hazai meccsen mikor bemondtak a nevét, nala volt a legnagyobb örjöngés. Meg volt sajat drapija.
Costának azért voltak hisztikriszti periódusai ezen kívül is Ha éppen balra dőlt a farka reggel, nem volt hajlandó semmit csinálni. Hisztizett, csapkodott, ha elvették tőle a labdát, bármiféle próbálkozás nélkül.
Ha viszont éppen olyan napja volt (szerencsére többségében olyan napja volt), akkor felvette azt a bizonyos góllövő cipőt. Kedvencem egyébként a Kompanyval való birkózása.
vigh92 írta: ↑2021. január 21., csütörtök 11:30
Milyen fura visszagondolni, hogy pár éve még volt egy Diego Costa, aki egy állat volt (agyilag is), de joggal fostak az ellenfelek tőle. Nem volt önbizalom hiányos, tört-zúzott, gólt lőtt.
Nyílván a mögötte lévő emberek is másnak voltak, de ez a küzdő szellem mintha hiányozna a csatárainkból...
Beárnyékolja őt, hogy az utolsó fél évében (szerintem) szándékosan nem lőtt gólokat, hogy elengedjük. Előtte vezette a góllövőlistát, majd mintha elvágták volna, csak ténfergett a pályán. Akkor már nyílt titok volt, hogy távozni akar.
Milyen fura visszagondolni, hogy pár éve még volt egy Diego Costa, aki egy állat volt (agyilag is), de joggal fostak az ellenfelek tőle. Nem volt önbizalom hiányos, tört-zúzott, gólt lőtt.
Nyílván a mögötte lévő emberek is másnak voltak, de ez a küzdő szellem mintha hiányozna a csatárainkból...
kecske01 írta: ↑2021. január 19., kedd 15:01
Lampard: “Anyone who understands or knows football and watches Mason Mount play understands what an incredible talent he is. He has just turned 22. Imagine when he's 25, imagine when he's 27. The critics don't matter when it comes to Mason” (Mail)
The untouchable.
(Ezt most nem Mount miatt kuldtem be)
Ettől függetlenül Lampard minden szavával egyetértek.
Teljesen igaza van. Aki ért a focihoz és nem csak nézi, hanem látja is, hogy mi történik a pályán, az tudja, hogy Mount egy elképesztő játékos már most. Nagyon sok van még benne és szerintem, ha Lampsot elküldenék Mount lenne az első, aki menne vele a következő állomására.