Aktuális meccsek

A klubbal kapcsolatos témák.
Üzenet
Szerző
Avatar
koni0725
Hozzászólások: 3190
Csatlakozott: 2008. december 13., szombat 0:18
Kedvenc játékos: James
Kedvenc exjátékos: Lampard
Tartózkodási hely: London

Re: Aktuális meccsek

#14721 Hozzászólás Szerző: koni0725 »

Hawaii írta: Én azt gondolom, hogy amíg a védekezés nem lesz normálisan megszervezve, addig nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik védővel érdemes hosszabb távon tervezni, illetve melyik az, aki megüti a Chelsea szintet. A jelenlegi felhozatalból nagyjából mindegyik védőnknek megvolt az a pár jó meccse, ugyanakkor mindegyiktől láthattunk már kapitális hibákat is. Nem védem Christensent, de az már kicsit kezd sok lenni, hogy minden gól az ő nyakába van varrva, néha már divatból is. Ha nem volt ott, akkor azért; ha az ő embere rúgja a gólt, akkor meg azért. Hozzáteszem, hogy mindkét esetben lehet hibáztatni, viszont figyelembe kell venni azokat a körülményeket is, hogy egyáltalán az a helyzet miért alakulhatott ki. Nem lehet elvárni egy középhátvédtől, hogy 2-3 ember helyett is ő dolgozzon.

Én Christensen játékát azért is szerettem meg, mert nagyon letisztultan és éretten játszott már 19-20 évesen is, ami nagyon ritka egy védőnél. Rendkívül jó meglátásai, helyzetfelismerései voltak, és szerzett jó pár gólt fejjel is. Ezen kívül szabályosan és sportszerűen játszott mindig is (70 meccs során talán 2-3 sárgát szedett be összesen), ebből is látszik, hogy valószínűleg nincsenek intelligenciabeli hiányosságai. Anno rengeteget láttam játszani a 'Gladbach-ban, éppen ezért tudom, hogy mire képes. Volt, hogy ő volt a meccs embere egy Bayern ellen 20 évesen, pedig nem voltak mellette jobb képességű játékosok, mint most, csak ők sokkal szervezettebbek voltak. Nem hiszem, hogy azóta elfelejtett volna játszani, és azt gondolom, hogy sokat segíthetne neki egy Terry kaliberű figura a védelem tengelyében, illetve egy megfelelően megszervezett védelem.
Nem láttam Christensent a Bundesligában játszani, de a szavaid alapján nincs okom kétségbe vonni azt, hogy te igen és ott jól is teljesített, ez alapján már megértem, hogy miért szimpatizálsz vele.

Viszont engem mindig is örömmel töltött el, ha egy fiatal játékosunk bemutatkozott a csapatunkban, így az ő Chelsea-s karrierjét is kiemelt figyelemmel tanulmányoztam. Ez persze a magánvéleményem, de én az égvilágon semmit nem láttam azokból a tulajdonságaiból, amik miatt te a Gladbach-ban megszeretted, a figyelmemet is azzal érdemelte ki, hogy megítélésem szerint mindig is lefelé lógott ki a csapatból, az okokat már részleteztem.

Vele kapcsolatban tehát nagyon nem egyezik a véleményünk, de nincs is ezzel gond.
tutaj írta:Valamit azért nem árt tisztázni: ilyet nem lehet mondani egy játékosunkra sem, hogy hányok tőle. Lehet, hogy Boulahrouz vagy akár Bosingwa nem lesznek a klub ikonjai, de a mi csapatunk játékosai voltak, értünk küzdöttek minden meccsen. Christensen sem lesz soha egy Terry vagy egy Cahill, de kimegy a pályára és a csapatért küzd, ráadásul nem is olyan régen az egész fórum benne látta a következő évtized Chelsea legendáját. Nem hozta azt az extra szintet amit vártunk tőle, de Chelsea játékos, alapból nem mondunk ilyet, hogy hányok tőle. Hányok amikor az undorító Ozilt meglátom vagy ahogy Pogba flegmázik és lehetne sorolni, de ők a mi játékosaink, igen hibáznak, de Rüdiger ugyanúgy elcseszte a West Ham meccset, Tammy kihagyta a ziccert a Pool ellen összel 0-1-nél stb, de ez van.
A hányok tőle dolgot én kezdtem, szóval erre reagálnék: Akárhányszor meglátom a nevét kezdőként, az első gondolatom az, hogy egy gólt biztosan kapunk róla. Mivel a jelenléte szerintem egyértelműen káros a csapatra, ezért ezt a véleményemet róla felvállalom és nem fogom visszavonni. Hasonló érzést vált ki belőlem Ibra egója, Neymar színészkedése és a komplett Barcelona, hogy pár példát mondjak. Lényeges különbség azonban, hogy míg ezeket egyszerűen tudom ignorálni azzal, hogy nem nézem a meccseiket, a saját csapatom mérkőzéseit viszont nem fogom egy ember miatt kihagyni, ergo elkerülhetetlen, hogy minden héten lássam a szenvedését.
211! NEW RECORD!

Avatar
AwayRoller
Hozzászólások: 4790
Csatlakozott: 2008. július 1., kedd 18:24
Kedvenc játékos: -
Kedvenc exjátékos: Azpi Kanté Lamps Zola

Re: Aktuális meccsek

#14722 Hozzászólás Szerző: AwayRoller »

Pityee írta: Túltettük, mert nem volt mit tenni, de a tegnap hibája pedig akár a jövő évi BL szereplésbe is kerülhetett volna. Mert az utolsó Benteke helyzetnél, ahol Zouma óriásit mentett, bizony Christensen helyezkedett katasztrófálisan.

Meglehet nézni a videón is:
https://www.youtube.com/watch?v=206Nz1b_940" onclick="window.open(this.href);return false;

A kérdés, hogy vajon itt Christensen mi okból váltott ki a kaputól távolabbi emberkére? Miközben ott volt mellette a sajátja, akit fognia kellett volna.
Pedig ez a videó épp a csapat szintű védekezés hiányosságaira hívja fel a figyelmet és nem kizárólag Chris-ére.

- Zaha kihúzza Jamest a posztjáról, itt eleve a kp-ról valaki vissza kéne zárjon a helyére
- Az ő középpályásuk okosan kihúzódik a James mögötti üres területre, még mindig nem mozdul sem Ruben sem Jorginho abba az irányba (már meg is van az ember többlet
- Normális esetben Azpié a csóka közte és Zouma közt, Zoumáé a 17-es gyerek, Chris pedig biztosít vagy kilép
- A két középső védő közt messze nem kéne ekkora űrnek tátongania, ez ami a Chris sara, ez jól mutatja a helyzetet, hogy nem volt egyértelmű, hogy kilépjen vagy Zoumát biztosítsa
- Az a passz úgy ment el, hogy Ruben és Jorg is kb 0 mozgással nézték végig, ahogy embert talál

Nem Christ védem, ő sem volt a helyén és a mozgása sem volt megfelelő, csak nem KIZÁRÓLAG miatta, hanem csapat szinten van elb*szva ez az egész védekezés. Kéne egy Terry vagy valaki a stábba, aki az ilyent megszervezi.

Avatar
Pityee
Hozzászólások: 6755
Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard

Re: Aktuális meccsek

#14723 Hozzászólás Szerző: Pityee »

Hawaii írta:
Pityee írta:Srácok, nyilván eltúlzott fogalmazás a hányok tőle kifejezés. De szerintem ne csodálkozzon már rajta senki, hogy ilyen kifejezések röpködnek vele kapcsolatban itt és más fórumokon is. A srácnak nem ez a szintje, nem üti meg egy PL top csapatnak a színvonalát, már régestelen rég el kellett volna adni őt a Chelseaből. Eladták Akét hibásan és megtartották Christensent, fordítva kellett volna. Talán, ahol nincs rajta ekkora nyomás és figyelem, ott jobban kitudna teljesedni. De az tény, hogy neki itt nincs helye és ha fog érkezni valaha egy jó középhátvéd, akkor remélhetőleg csomagol és továbbáll.

Hawaii: Vágom én, hogy arra szeretnél kilyukadni, miszerint a fejétől bűzlik a hal és hogy a védelmünk nincs jól megszervezve. Ez való igaz, de Christensen nem idén érkezett, már itt van egy ideje és sohasem tudta beverekedni magát a kezdőbe. Nem sok edző látott benne valami fantáziát és szerintem Lamps is azért játszatja most, mert muszáj és nincs más. Nem most kezdte a hibákat hibára halmozni, pl. a tavalyelőtti barsza elleni konkrétan egy BL kiesésbe került.
Nem szoktam ennek különösebben nagy figyelmet szentelni, csak érdekességként írom, hogy az általad leggyengébbnek tartott védő produkálta a legjobb statokat idén. Nyugodtan nézz utána. ;)
Egyedül Sarri nem bízott benne, mindenki más alatt azért voltak játékpercei bőven.
A Barca meccsen valóban elég nagyokat hibázott, ez vitathatatlan, viszont lassan túl lehetne tenni magunkat egy több, mint 2 éve történt BL kiesésen.
Túltettük, mert nem volt mit tenni, de a tegnap hibája pedig akár a jövő évi BL szereplésbe is kerülhetett volna. Mert az utolsó Benteke helyzetnél, ahol Zouma óriásit mentett, bizony Christensen helyezkedett katasztrófálisan.

Meglehet nézni a videón is:
https://www.youtube.com/watch?v=206Nz1b_940" onclick="window.open(this.href);return false;

A kérdés, hogy vajon itt Christensen mi okból váltott ki a kaputól távolabbi emberkére? Miközben ott volt mellette a sajátja, akit fognia kellett volna.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14724 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

Pityee írta:Srácok, nyilván eltúlzott fogalmazás a hányok tőle kifejezés. De szerintem ne csodálkozzon már rajta senki, hogy ilyen kifejezések röpködnek vele kapcsolatban itt és más fórumokon is. A srácnak nem ez a szintje, nem üti meg egy PL top csapatnak a színvonalát, már régestelen rég el kellett volna adni őt a Chelseaből. Eladták Akét hibásan és megtartották Christensent, fordítva kellett volna. Talán, ahol nincs rajta ekkora nyomás és figyelem, ott jobban kitudna teljesedni. De az tény, hogy neki itt nincs helye és ha fog érkezni valaha egy jó középhátvéd, akkor remélhetőleg csomagol és továbbáll.

Hawaii: Vágom én, hogy arra szeretnél kilyukadni, miszerint a fejétől bűzlik a hal és hogy a védelmünk nincs jól megszervezve. Ez való igaz, de Christensen nem idén érkezett, már itt van egy ideje és sohasem tudta beverekedni magát a kezdőbe. Nem sok edző látott benne valami fantáziát és szerintem Lamps is azért játszatja most, mert muszáj és nincs más. Nem most kezdte a hibákat hibára halmozni, pl. a tavalyelőtti barsza elleni konkrétan egy BL kiesésbe került.
Nem szoktam ennek különösebben nagy figyelmet szentelni, csak érdekességként írom, hogy az általad leggyengébbnek tartott védő produkálta a legjobb statokat idén. Nyugodtan nézz utána. ;)
Egyedül Sarri nem bízott benne, mindenki más alatt azért voltak játékpercei bőven.
A Barca meccsen valóban elég nagyokat hibázott, ez vitathatatlan, viszont lassan túltehetnéd magad egy több, mint 2 éve történt BL kiesésen.

Avatar
Pityee
Hozzászólások: 6755
Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard

Re: Aktuális meccsek

#14725 Hozzászólás Szerző: Pityee »

Srácok, nyilván eltúlzott fogalmazás a hányok tőle kifejezés. De szerintem ne csodálkozzon már rajta senki, hogy ilyen kifejezések röpködnek vele kapcsolatban itt és más fórumokon is. A srácnak nem ez a szintje, nem üti meg egy PL top csapatnak a színvonalát, már régestelen rég el kellett volna adni őt a Chelseaből. Eladták Akét hibásan és megtartották Christensent, fordítva kellett volna. Talán, ahol nincs rajta ekkora nyomás és figyelem, ott jobban kitudna teljesedni. De az tény, hogy neki itt nincs helye és ha fog érkezni valaha egy jó középhátvéd, akkor remélhetőleg csomagol és továbbáll.

Hawaii: Vágom én, hogy arra szeretnél kilyukadni, miszerint a fejétől bűzlik a hal és hogy a védelmünk nincs jól megszervezve. Ez való igaz, de Christensen nem idén érkezett, már itt van egy ideje és sohasem tudta beverekedni magát a kezdőbe. Nem sok edző látott benne valami fantáziát és szerintem Lamps is azért játszatja most, mert muszáj és nincs más. Nem most kezdte a hibákat hibára halmozni, pl. a tavalyelőtti barsza elleni konkrétan egy BL kiesésbe került.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14726 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

Pityee írta:Egy kicsit tovább vitted azt, mint kellett volna. Lamps abból főz ami a rendelkezésére áll. Mivel idén szinte mindig 4 védős rendszerben játszunk, ezért alapvetően 2 középhátvéddel kell számolni a kezdőben. A stabil pont legtöbbször Rüdi, nyilván most büntetni kellett őt a WHU elleni gyalázatos teljesítményéért. A másik középhátvédnek pedig idén már ki volt próbalva Tomori, Zouma, Christensen is. Nyilván ezt a hármast rotálnia kell Lampsnak, tehát Christensen is kezdő lesz sajnos elég sokszor. Viszont ebből a hármasból a dán fiú a leggyengébb láncszem, ez nyilvánvaló. Ezt alátámasztja az is, hogy idén talán akkor működött legjobban a védelmünk, mikor a Tomori-Zouma duó játszott. De igazából nem is értem, hogy mit kell még bizonygatni egy 24 éves játékosnál, aki sosem tudott konstans normális elfogadható teljesítményt hozni, hogy nem való ebbe a csapatba. Nem tudok egyetlen egy tulajdonságát sem kiemelni, ami miatt ő egy jó középhátvéd lehetne valaha. + még stresszes is. Azzal pedig én nem tudok mit kezdeni, hogy felhozol egy olyan idei meccset, ahol a citynek már nem volt tétje a meccsnek és a city legjobb támadója még csak nem is játszott, a második legjobb meg csak egy félidőt kapott. Azon pedig ne csodálkozzon senki, hogy sokan már odaig jutottunk vele kapcsolatban, hogy hányingert tud okozni a teljesítményével. Konkrétan a tegnapi majdnem a BL szereplésünkbe került és ha nincs Zouma, valszeg el is úszott a dolog.
Oké, akkor légyszi olvasd el még egyszer, amit írtam, mert nem látom sok értelmét, hogy elbeszéljünk egymás mellett. Röviden azért összefoglalom: a védelem megszervezésével vannak a gondok meglátásom szerint, nem pedig a védő négyes összetételével. Az általad stabilnak vélt Rüdiger is rengetegszer hibázott már idén, s a legtöbb statisztikai oldal szerint konkrétan nincs olyan mutató, amelyben jobb lenne, mint a dán védő. Ezen azért érdemes elgondolkozni egy pillanatra.

Avatar
Bubi
Hozzászólások: 9323
Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
Kedvenc játékos: Mason Mount
Kedvenc exjátékos: Robben
Tartózkodási hely: Erd

Re: Aktuális meccsek

#14727 Hozzászólás Szerző: Bubi »

Nem azt írta Hawaii hogy Christensen hibátlan és hogy nem érdemel kritikát, csupán azt, hogy voltak jó meccsei és, hogy ő többet lát, többet vár tőle ennél ha teljesülnek bizonyos feltételek.

Ezért meddő ez a vita. Egy olyan játékostól aki egyértelműen bizonyítani akar, sőt mentális problémákkal küszködött a stressz miatt ami szintén erre utal, azt szerintem sem kéne lehányni. Egy Balotellit le lehet, vagy egy Dembélét aki a legjobb lehetne de inkább fortniteozik otthon edzés helyett. Azért nem kéne gyűlölni mert nem elég jó.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bubi 2020. július 8., szerda 13:17-kor.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;

tutaj
Hozzászólások: 80
Csatlakozott: 2015. szeptember 14., hétfő 10:55
Kedvenc játékos: Ramires
Kedvenc exjátékos: Mata

Re: Aktuális meccsek

#14728 Hozzászólás Szerző: tutaj »

Valamit azért nem árt tisztázni: ilyet nem lehet mondani egy játékosunkra sem, hogy hányok tőle. Lehet, hogy Boulahrouz vagy akár Bosingwa nem lesznek a klub ikonjai, de a mi csapatunk játékosai voltak, értünk küzdöttek minden meccsen. Christensen sem lesz soha egy Terry vagy egy Cahill, de kimegy a pályára és a csapatért küzd, ráadásul nem is olyan régen az egész fórum benne látta a következő évtized Chelsea legendáját. Nem hozta azt az extra szintet amit vártunk tőle, de Chelsea játékos, alapból nem mondunk ilyet, hogy hányok tőle. Hányok amikor az undorító Ozilt meglátom vagy ahogy Pogba flegmázik és lehetne sorolni, de ők a mi játékosaink, igen hibáznak, de Rüdiger ugyanúgy elcseszte a West Ham meccset, Tammy kihagyta a ziccert a Pool ellen összel 0-1-nél stb, de ez van.

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14729 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

koni0725 írta:
Pityee írta:
Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Annyit tennék még hozzá, hogy Christensen a City elleni teljesítményét úgy hozta le, hogy az ellenünk hagyományosan brillírozó Agüero sérült volt, illetve Jesus is csak a 2. félidőben állt be, úgy azért jóval könnyebb. De ám legyen, azon a meccsen tényleg jó volt, nem fogom elvenni tőle ezt az érdemet, főleg mivel csak szezononként párszor képes ilyenre.

Hawaii: komolyan érdekelne amúgy, hogy mit látsz a dánban, én egyetlen tulajdonságát sem tudnám megnevezni, amiben jobb lenne legalább az átlagosnál, pedig meccsek óta külön figyelem. A negatív oldalon viszont ott van a magasságához képest gyenge fizikuma, a határozatlansága, a szervezőképességének teljes hiánya, illetve korábban a meccsek előtti gyomoridege, amit azóta vagy kinőtt, vagy nem.

Ne érts félre, teljesen egyetértek veled abban, hogy a védelem rosszul van megszervezve, de ezen a szituáción csak ront az, hogy több védőnk nem hogy a Chelsea, de a Pl színvonalát sem üti meg, Christensennel az élen.
Én azt gondolom, hogy amíg a védekezés nem lesz normálisan megszervezve, addig nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik védővel érdemes hosszabb távon tervezni, illetve melyik az, aki megüti a Chelsea szintet. A jelenlegi felhozatalból nagyjából mindegyik védőnknek megvolt az a pár jó meccse, ugyanakkor mindegyiktől láthattunk már kapitális hibákat is. Nem védem Christensent, de az már kicsit kezd sok lenni, hogy minden gól az ő nyakába van varrva, néha már divatból is. Ha nem volt ott, akkor azért; ha az ő embere rúgja a gólt, akkor meg azért. Hozzáteszem, hogy mindkét esetben lehet hibáztatni, viszont figyelembe kell venni azokat a körülményeket is, hogy egyáltalán az a helyzet miért alakulhatott ki. Nem lehet elvárni egy középhátvédtől, hogy 2-3 ember helyett is ő dolgozzon.

Én Christensen játékát azért is szerettem meg, mert nagyon letisztultan és éretten játszott már 19-20 évesen is, ami nagyon ritka egy védőnél. Rendkívül jó meglátásai, helyzetfelismerései voltak, és szerzett jó pár gólt fejjel is. Ezen kívül szabályosan és sportszerűen játszott mindig is (70 meccs során talán 2-3 sárgát szedett be összesen), ebből is látszik, hogy valószínűleg nincsenek intelligenciabeli hiányosságai. Anno rengeteget láttam játszani a 'Gladbach-ban, éppen ezért tudom, hogy mire képes. Volt, hogy ő volt a meccs embere egy Bayern ellen 20 évesen, pedig nem voltak mellette jobb képességű játékosok, mint most, csak ők sokkal szervezettebbek voltak. Nem hiszem, hogy azóta elfelejtett volna játszani, és azt gondolom, hogy sokat segíthetne neki egy Terry kaliberű figura a védelem tengelyében, illetve egy megfelelően megszervezett védelem.

Avatar
Pityee
Hozzászólások: 6755
Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard

Re: Aktuális meccsek

#14730 Hozzászólás Szerző: Pityee »

Hawaii írta:
Pityee írta:
Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Ne haragudj, de az ilyen hozzászólásokkal nem tudok mit kezdeni. :D
Leírtam objektíven, hogy mi történt a 2. gólnál... Ahhoz pedig csak gratulálni tudok Neked és a többieknek is, hogy a kedvenc csapatod egyik játékosa hányingert kelt benned. Azt meg továbbra sem tudom, mi alapján kell olyan játékosokkal egy lapon említeni, mint Ben-Haim és társai... Nem baj, szerencsére Lampard hülye a focihoz, és töretlenül bízik a "puhány pöcs" Christensenben. :)
Egy kicsit tovább vitted ezt, mint kellett volna. Lamps abból főz ami a rendelkezésére áll. Mivel idén szinte mindig 4 védős rendszerben játszunk, ezért alapvetően 2 középhátvéddel kell számolni a kezdőben. A stabil pont legtöbbször Rüdi, nyilván most büntetni kellett őt a WHU elleni gyalázatos teljesítményéért. A másik középhátvédnek pedig idén már ki volt próbalva Tomori, Zouma, Christensen is. Nyilván ezt a hármast rotálnia kell Lampsnak, tehát Christensen is kezdő lesz sajnos elég sokszor. Viszont ebből a hármasból a dán fiú a leggyengébb láncszem, ez nyilvánvaló. Ezt alátámasztja az is, hogy idén talán akkor működött legjobban a védelmünk, mikor a Tomori-Zouma duó játszott. De igazából nem is értem, hogy mit kell még bizonygatni egy 24 éves játékosnál, aki sosem tudott konstans normális elfogadható teljesítményt hozni, hogy nem való ebbe a csapatba. Nem tudok egyetlen egy tulajdonságát sem kiemelni, ami miatt ő egy jó középhátvéd lehetne valaha. + még stresszes is. Azzal pedig én nem tudok mit kezdeni, hogy felhozol egy olyan idei meccset, ahol a citynek már nem volt tétje a meccsnek és a city legjobb támadója még csak nem is játszott, a második legjobb meg csak egy félidőt kapott. Azon pedig ne csodálkozzon senki, hogy sokan már odaig jutottunk vele kapcsolatban, hogy hányingert tud okozni a teljesítményével. Konkrétan a tegnapi majdnem a BL szereplésünkbe került és ha nincs Zouma, valszeg el is úszott a dolog.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Pityee 2020. július 8., szerda 12:58-kor.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe

Avatar
koni0725
Hozzászólások: 3190
Csatlakozott: 2008. december 13., szombat 0:18
Kedvenc játékos: James
Kedvenc exjátékos: Lampard
Tartózkodási hely: London

Re: Aktuális meccsek

#14731 Hozzászólás Szerző: koni0725 »

Pityee írta:
Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Annyit tennék még hozzá, hogy Christensen a City elleni teljesítményét úgy hozta le, hogy az ellenünk hagyományosan brillírozó Agüero sérült volt, illetve Jesus is csak a 2. félidőben állt be, úgy azért jóval könnyebb. De ám legyen, azon a meccsen tényleg jó volt, nem fogom elvenni tőle ezt az érdemet, főleg mivel csak szezononként párszor képes ilyenre.

Hawaii: komolyan érdekelne amúgy, hogy mit látsz a dánban, én egyetlen tulajdonságát sem tudnám megnevezni, amiben jobb lenne legalább az átlagosnál, pedig meccsek óta külön figyelem. A negatív oldalon viszont ott van a magasságához képest gyenge fizikuma, a határozatlansága, a szervezőképességének teljes hiánya, illetve korábban a meccsek előtti gyomoridege, amit azóta vagy kinőtt, vagy nem.

Ne érts félre, teljesen egyetértek veled abban, hogy a védelem rosszul van megszervezve, de ezen a szituáción csak ront az, hogy több védőnk nem hogy a Chelsea, de a Pl színvonalát sem üti meg, Christensennel az élen.
211! NEW RECORD!

Avatar
AwayRoller
Hozzászólások: 4790
Csatlakozott: 2008. július 1., kedd 18:24
Kedvenc játékos: -
Kedvenc exjátékos: Azpi Kanté Lamps Zola

Re: Aktuális meccsek

#14732 Hozzászólás Szerző: AwayRoller »

Hawaiival értek egyet a csapat szintű védekezéssel kapcsolatban. Amúgy Christensen Kanté hiányában hasznosabb lenne középpályás védekezésbe tolva, mint a Gilmour/Jorghinho lehetőség vagy Zouma-nak is van ebben már tapasztalata. Az világos, hogy a védekezés(az idei rossz védekezésünk) nem csak 4 ember feladata, csapatként kezdődik, már a támadótól. Amíg a középpályánk pedig átjáróház, addig a hátsó 4es is ki van szolgáltatva az ilyen helyzeteknek, amikor dönteni kell, hogy az első hullámra lép ki vagy fedezi a kaput a második ellen.

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14733 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

Bubi írta:
Hawaii írta:Szerintem meg alapvetően nem az egyéni kvalitásokkal van baj, hanem a védelem megszervezésével. Érdekes, hogy konkrétan az összes védőnk szarul teljesít idén. Mindegyiknek voltak már jobb meccsei, de összességében egyik védőnk teljesítményét sem tudnám idén kiemelni. A második gólnál már egy sokadjára visszatérő probléma alakult ki, vagyis az ellenfél második hullámában érkező játékosára egész egyszerűen nem jutott ember. Christensen fogta Benteke-t, majd amikor PVA teljesen üresen be tudott szlalomozni, akkor kiváltott rá, viszont emiatt a saját embere, vagyis Benteke maradt üresen, aki végül a gólt is szerezte. A kérdés, hogy PVA miért maradhatott üresen, illetve miért nem kísérte senki? Merre jártak ekkor a középpályások? Azt gondolom, hogy egy szélső védőre normál esetben nem egy középhátvédnek kellene figyelnie, hanem pl az egyik középpályásnak, de ez nem történt meg, és utána kaptunk egy nagyon amatőr gólt. Érdemes egyébként megnézni Gilmour mozgását a bekapott gól előtt. Nem tudom, mi volt a feladata, de egy védekező középpályásnak ilyen helyzetben ennél azért kicsit jobban oda kellene tennie magát... Persze, nagyon beszűkülten csak annyit lehet látni ebből, hogy Christensen felelőssége volt a gól, ami talán 30%-ban igaz is, a maradék 70%-ot annak adnám, akinek ebben a helyzetben fel kellett volna vennie az érkező embert (ha erre nincs kijelölve senki, akkor Lampardé ez a 70%).

Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Igaz amit írsz, de ilyen alapon elévehetnénk azt a játékost is aki a támadósorban eladta a labdát, a támadókpt aki nem helyezkedett jól, a VKPt aki nem zárta a területeit vagy nem szerzett labdát, a szélső bekkeket akik nem segítettek be a támadás építésébe, vagy Chris dolgába. Nincs előttem a szituáció, látnom kellene, de a középső bekk az utolsó emberünk, neki kell lennie a leghatékonyabbnak. Valójában egy kapus se vonható felelősségre azért amiért 1 v 1ben beverik neki, hiszen nem szabadott volna eljutnia odáig a csatárnak, de egy jó kapus vagy bekk megold ilyen szituációkat is, akár csak egy Gallas, Carvalho vagy Terry. Mindenki felelős a gólért, de a vak is látja, hogy Christensen (egyelőre) nem elég jó számunkra.

Viszont 24 éves, már nem számít tininek, de az ő posztján jellemzően 25 éves koruk után érnek a profik.

Ja és tudom, hogy nem azt írtad, hogy semmi baj nincs vele, csak rávilágítottál az érem túloldalára.
Az alapján viszont, amit Te írsz, azt a középpályást sosem lehetne elővenni, aki kivonja magát a játékból. Ha nincs ott a kapott gólnál, nem ő a hibás; ha meg nem születik gól, szintén nem ő a hibás, hiszen az a csatár dolga. Meg kellene érteni, hogy egy gól az esetek 99%-ában sosem egy játékostól függ, igaz ez a lőtt és bekapott gólokra is. Persze, nyilván, ha vki utolsó emberként elcsúszik vagy luftot rúg, akkor teljes egészében ő a felelős a gólért, de nagyjából minden más esetben azért a többi játékost is elő lehet venni, és elő is kell venni. A 2. gólnál Christensennek muszáj volt kiváltania PVA-ra, tette ezt sajnos nem a legjobban, ezért is írtam, hogy 30%-ban övé a gól. Mindez azonban elkerülhető lett volna, ha vki kivált PVA-ra a középpályáról még időben, és akkor most nem lenne miről beszélni. A védők - ahogyan Te is említetted - mindig az utolsó emberek, ennél fogva az ő feladatuk a leggólerősebb játékosok semlegesítése, illetve a gólok, gólhelyzetek megakadályozása. Ha nem képes a középpálya ebben együttműködni velük, akkor még sok ehhez hasonló gólt fogunk kapni.

Avatar
James Lee
Hozzászólások: 1558
Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba Kante RLC
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccsek

#14734 Hozzászólás Szerző: James Lee »

Annyit még hozzátennék, hogy ilyen szedett-vetett kompániával, "hányingerkeltő" játékosokkal, rakás fiatallal, tapasztalatlan edzővel, védelmi lyukakkal, folyamatosan beköszöntő sérüléshullámokkal, illetve egy időben a rotáció lehetőségének teljes hiányával jelenleg a dobogón állunk érdekes módon.
Lehet pocskondiázni a játékosokat, de nekem még sosem volt ilyen szimpatikus a keret minden hibájával együtt. Egyáltalán nem sírom vissza azokat az időket, mikor még lelketlen zsoldos klasszisokkal volt teletömve a csapat és úgy jöttek a sikerek. Nyilván ez alatt nem a Cech-Terry-Lamps-Drogba tengelyt értem.

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14735 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

Pityee írta:
Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Ne haragudj, de az ilyen hozzászólásokkal nem tudok mit kezdeni. :D
Leírtam objektíven, hogy mi történt a 2. gólnál... Ahhoz pedig csak gratulálni tudok Neked és a többieknek is, hogy a kedvenc csapatod egyik játékosa hányingert kelt benned. Azt meg továbbra sem tudom, mi alapján kell olyan játékosokkal egy lapon említeni, mint Ben-Haim és társai... Nem baj, szerencsére Lampard hülye a focihoz, és töretlenül bízik a "puhány pöcs" Christensenben. :)

Avatar
James Lee
Hozzászólások: 1558
Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba Kante RLC
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccsek

#14736 Hozzászólás Szerző: James Lee »

Pityee írta:
Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Én sem szeretem a kiragadott számokat, de itt indokolt. Lehet minden alkalommal ekézni Christensent a teljesítménye és a képességei miatt, de az utóbbi időben tagadhatatlanul sokat fejlődött. Mindezt úgy, hogy ki van/kik voltak eddig mellette? Ostoba Rüdi? Kamikaze Luiz? Terry mellett is volt egy Desailly. Sorolhatnám tovább.
Egyébként meg ki játsszon helyette? Tomori sérült és valamiért jegelve is volt (bár nekem ő lenne a favorit), Rüdigernek pedig épp ideje volt, hogy kicsit pihenjen a "vakok között a félszemű a király" képességeivel együtt. Na én vele vagyok úgy, hogy inkább maradjon a valagán. Zouma pedig abban jó, hogy sepregessen, bár azt valóban jól műveli, az utóbbi időben főleg.
A fentieket úgy tessék értelmezni, hogy nekem sem a szívem csücske Chris és tisztában vagyok vele, hogy ennyi idősen már illene észbe kapni, de kezdem úgy érezni, hogy már divatból megy a szidása.

Hawaii-al egyetértek abban, hogy itt inkább szervezésbeli problémák vannak. Mindkét gólnál teljesen üres volt a középpálya, a két szerencsétlen KH pedig azt sem tudta, merre fusson. Persze ezt egy klasszis védő sokkal jobban megoldaná, de abból kell főznünk, ami van.

Avatar
Bubi
Hozzászólások: 9323
Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
Kedvenc játékos: Mason Mount
Kedvenc exjátékos: Robben
Tartózkodási hely: Erd

Re: Aktuális meccsek

#14737 Hozzászólás Szerző: Bubi »

Hawaii írta:Szerintem meg alapvetően nem az egyéni kvalitásokkal van baj, hanem a védelem megszervezésével. Érdekes, hogy konkrétan az összes védőnk szarul teljesít idén. Mindegyiknek voltak már jobb meccsei, de összességében egyik védőnk teljesítményét sem tudnám idén kiemelni. A második gólnál már egy sokadjára visszatérő probléma alakult ki, vagyis az ellenfél második hullámában érkező játékosára egész egyszerűen nem jutott ember. Christensen fogta Benteke-t, majd amikor PVA teljesen üresen be tudott szlalomozni, akkor kiváltott rá, viszont emiatt a saját embere, vagyis Benteke maradt üresen, aki végül a gólt is szerezte. A kérdés, hogy PVA miért maradhatott üresen, illetve miért nem kísérte senki? Merre jártak ekkor a középpályások? Azt gondolom, hogy egy szélső védőre normál esetben nem egy középhátvédnek kellene figyelnie, hanem pl az egyik középpályásnak, de ez nem történt meg, és utána kaptunk egy nagyon amatőr gólt. Érdemes egyébként megnézni Gilmour mozgását a bekapott gól előtt. Nem tudom, mi volt a feladata, de egy védekező középpályásnak ilyen helyzetben ennél azért kicsit jobban oda kellene tennie magát... Persze, nagyon beszűkülten csak annyit lehet látni ebből, hogy Christensen felelőssége volt a gól, ami talán 30%-ban igaz is, a maradék 70%-ot annak adnám, akinek ebben a helyzetben fel kellett volna vennie az érkező embert (ha erre nincs kijelölve senki, akkor Lampardé ez a 70%).

Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Igaz amit írsz, de ilyen alapon elévehetnénk azt a játékost is aki a támadósorban eladta a labdát, a támadókpt aki nem helyezkedett jól, a VKPt aki nem zárta a területeit vagy nem szerzett labdát, a szélső bekkeket akik nem segítettek be a támadás építésébe, vagy Chris dolgába. Nincs előttem a szituáció, látnom kellene, de a középső bekk az utolsó emberünk, neki kell lennie a leghatékonyabbnak. Valójában egy kapus se vonható felelősségre azért amiért 1 v 1ben beverik neki, hiszen nem szabadott volna eljutnia odáig a csatárnak, de egy jó kapus vagy bekk megold ilyen szituációkat is, akár csak egy Gallas, Carvalho vagy Terry. Mindenki felelős a gólért, de a vak is látja, hogy Christensen (egyelőre) nem elég jó számunkra.

Viszont 24 éves, már nem számít tininek, de az ő posztján jellemzően 25 éves koruk után érnek a profik.

Ja és tudom, hogy nem azt írtad, hogy semmi baj nincs vele, csak rávilágítottál az érem túloldalára.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;

Avatar
Pityee
Hozzászólások: 6755
Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard

Re: Aktuális meccsek

#14738 Hozzászólás Szerző: Pityee »

Hawaii írta: Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;
Egy-egy ilyen meccse bármelyik volt játékosunknak akad. Még Bosingwának, Ben-Haimnak és Boulahroznak is. De megmondom őszintén, összességében egy puhány pöcs a dán játékosunk, nem középhátvédnek való ilyen fizikummal. Az ellenfelek játékosairól pattog le, általában arrébb rakják mint egy zsák krumplit. Azzal tudok egyetérteni, aki előttem azt írta, hogy hány tőle, nekem is kb. ilyen érzéseim vannak vele kapcsolatban.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe

Hawaii
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3908
Csatlakozott: 2009. február 27., péntek 15:40
Kedvenc játékos: Reece James
Kedvenc exjátékos: JT26 FL08 MB13 EH10

Re: Aktuális meccsek

#14739 Hozzászólás Szerző: Hawaii »

Szerintem meg alapvetően nem az egyéni kvalitásokkal van baj, hanem a védelem megszervezésével. Érdekes, hogy konkrétan az összes védőnk szarul teljesít idén. Mindegyiknek voltak már jobb meccsei, de összességében egyik védőnk teljesítményét sem tudnám idén kiemelni. A második gólnál már egy sokadjára visszatérő probléma alakult ki, vagyis az ellenfél második hullámában érkező játékosára egész egyszerűen nem jutott ember. Christensen fogta Benteke-t, majd amikor PVA teljesen üresen be tudott szlalomozni, akkor kiváltott rá, viszont emiatt a saját embere, vagyis Benteke maradt üresen, aki végül a gólt is szerezte. A kérdés, hogy PVA miért maradhatott üresen, illetve miért nem kísérte senki? Merre jártak ekkor a középpályások? Azt gondolom, hogy egy szélső védőre normál esetben nem egy középhátvédnek kellene figyelnie, hanem pl az egyik középpályásnak, de ez nem történt meg, és utána kaptunk egy nagyon amatőr gólt. Érdemes egyébként megnézni Gilmour mozgását a bekapott gól előtt. Nem tudom, mi volt a feladata, de egy védekező középpályásnak ilyen helyzetben ennél azért kicsit jobban oda kellene tennie magát... Persze, nagyon beszűkülten csak annyit lehet látni ebből, hogy Christensen felelőssége volt a gól, ami talán 30%-ban igaz is, a maradék 70%-ot annak adnám, akinek ebben a helyzetben fel kellett volna vennie az érkező embert (ha erre nincs kijelölve senki, akkor Lampardé ez a 70%).

Akik szerint meg Christensen a Chelsea történetének egyik legrosszabb védője, ajánlom figyelmükbe a 2 héttel ezelőtti City elleni performance-ának tanulmányozását:
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/ ... e=5F1996F9" onclick="window.open(this.href);return false;

Avatar
Bubi
Hozzászólások: 9323
Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
Kedvenc játékos: Mason Mount
Kedvenc exjátékos: Robben
Tartózkodási hely: Erd

Re: Aktuális meccsek

#14740 Hozzászólás Szerző: Bubi »

Pityee írta:Jamest ki is felejtettem... Ahhoz képest hogy be lett hypolva mennyire nagy upgrade Azpihoz képest. A csávó védekezni egyáltalán nem tud, de én nagyon támadásban és a beadásaiban sem látom azt a nagy pontosságot. Ráadásul még lassú is, ami egy szélsővédőnek nettó hátrány...
Nagy upgrade lesz, az tuti. Perpillanat sok hiányossága van, magához képest is alúl teljesít, de még egy teljes élvonalas idényen sincs túl... Viszont a beadásait nézd meg jobban ha nem látod benne a pontosságot.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;

Válasz küldése