Conte után is ezt mondtam. Aztan tessék, szárnyalunk Sarrival. Mindig van valahogy, egyszer megy a szekér, egyszer mélyponton vagyunk. Hazard után is lesz élet, és Chelsea Fc.kazomester írta:Egy 100ast még így is el tudunk majd kérni érte, ha jó szezont zár. Ő is lenyilatkozta, hogy csak úgy távozna, ha mindenki jól jár. Kár, hogy képtelenek leszünk újjáépíteni a csapatot.Gallion írta:Én ebben most egyet értek a klubbal, hogy nem engedtük el. Szar szezont zártunk ismét, nem az EL-be valók vagyunk, nyilván az járt a fejében a boardnak, hogy Hazard maradjon itt még 1 évre, segítse hozzá a csapatot a BL induláshoz, ezzel nyáron kicsit nőne a csapat értéke a piacon, BL miatt tudnánk a nagybb nevekből halászni. Ha elengedtük volna most nyáron, lenne ~150 misink, talán egy Fekirünk, de ki tudja milyen formában kezdte volna a szezont, mert úgy mint Hazard egész biztosan nem. Nincs más játékos a földön aki így húzta volna az első 8 körben a csapatot, potenciális bajnokesélyesek vagyunk eddig (remélem így is marad), egy esetleges PL/EL győzelemmel és BL indulással szerintem mindkét fél meg tudna egyezni Hazard távozásában.
Az már máskérdés, hogy ki mit szeretne, én azt szeretném, hogy hazard MELLÉ igazoljuk le Icardit és a másik oldalra Martial-t vagy griezmant. De ez ugye fantazmagória.