Aktuális meccsek
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Tiszta sor, én aláírom, hogy nem lehet minden egyes mérkőzésen meghalni. De ma sem kellett volna végignyomni a 90 percet, csak 5 perccel kellett volna több. Ha meghajtjuk az első 45 perc végét, és a második félidő elején 5 perccel tovább küzdünk, sima győzelem. Mert igazán nem kellett volna sok a gólhoz. De erre visszaálltunk szokás szerint, csak most nem jött a gól az utolsó percekben. Ok, JM is azt nyilatkozta, hogy jó volt az ellenfél, és hogy rászolgált az egy pontra, de könyörgöm, ha megadjuk az ellenfélnek az esélyt, ne várjunk többet. Több játékosból csináltunk idén hőst, mint amennyit elbír a PL Kapusokat tettünk királlyá, játékosokat, akik vagy a PL pályafutásuk, vagy az új csapatukban lőtték nekünk első góljaikat... és egy kis odafigyeléssel ez mind elkerülhető lett volna. Idén ebben jobb nálunk a MU, ezredszer is elmondom: a legtöbbször esélyt sem hagytak az ellenfélnek, szemernyi kételyt sem, hogy ki győzhet. Rólunk elhitték, hogy legyőzhetőek vagyunk, küzdött is ellenünk mindenki. A Unitedről most először hitték el, hogy legyőzhetők, ennek az eredménye egy vereség és egy x. És beszélhetünk itt arról, amit JM szintén nyilatkozott, hogy nem kaptunk meg egy tizenegyest, (Carr kezezésénél - jogos), meg hogy a MU ellen nem ítélnek tiziket -> kvázi új szabályok vannak a pályán, a MU nem veszíthet, mi meg nem nyerhetünk, de szerintem akkor lenne jogunk verni magunkat, ha mindent megtettünk volna a gyepen. És hiába nyilatkozta azt Mourinho, hogy tökéletesen elégedett a játékosai teljesítményével, aligha tudom elhinni, hogy ezt tényleg így érzi. Nagyra becsülöm, hogy ezt nem kürtöli szét a világba, de igen nagy bajban lennénk, ha komolyan gondolná.medicine_man írta:Azért az tisztán látszott hogy a srácok 15-20 percet hajtottak..
Mindegy. A lényeg, hogy nem tartom profinak azt a hozzáállást, hogy mindig csak annyit adunk ki magunkból, amennyi feltétlenül szükséges. Néha beleférne 10 perccel több... nem hiszem, hogy bárki fejét vennék, mert többet futott a kelleténél, vagy ne adj' isten egyel több gólt lőtt, mint terveztük.
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
- medicine_man
- Hozzászólások: 254
- Csatlakozott: 2006. december 25., hétfő 1:19
Azért az tisztán látszott hogy a srácok 15-20 percet hajtottak.. Ugye én még sosem játszottam közel 70 meccset egy idényben de szerintem max azok akik: Sakkoznak, amőbáznak esetleg valami cyber sportot üznek Ez itt a PL ígyis kidölt Ballack, és a többieket sem kímélték.. A Liverpool ellen megint más lesz a csapat, de 90 percig ott sem fogjuk a kapujához szegezni a Poolt..
A Man Utd sem fogja bírni ezt a hajtást ha ők is eljutnak Athénig..

- mourinho
- Hozzászólások: 2009
- Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 13:20
- Tartózkodási hely: Budapest
ha ram gondolsz hibaztal olvass vissza mondjuk 1 honappal ezelottre. akkor kb csak en hittem abban, hogy behozzuk az mu-t es hibaznak...kdako írta:Akkor ne higyj, de fog! Eddig sem hitt benne senki, tegnap mégis botlottak. Aztán mindenki okoskodott (nem rád gondolok!!!), hogy én megmondtam ekkor meg akkor.ZenZo írta:Tegnap én is azt írtam, hogy a PL-ben hátralévő meccseink közül ez lesz a legnehezebb. De az, hogy egy épkézláb támadást nem sikerült 94 perc alatt összehozni, az számomra elég nagy csalódás egy bajnokaspiránstól, és ok a gyászos hangulatra. Jobb a döntetlen, mint a vereség, de ez a Newcastle az utóbbi időben alig-alig győzött, ráadásnak 10 mérkőzésből 7-en gólt sem szerzett. De ma sajnos azt kell mondani, jobban benne volt a gól a játékukban, mint a miénkben.kdako írta:Miért kell rögtön temetni a csapatot? Tegnap még örömködött mindenki, ma meg gyászos a hangulat.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
Milyen bíztató jelekre gondolsz? Én ilyennel nem találkoztam. Óriási lehetőséget kaptunk, amivel nem tudtunk élni, s ahogy elnéztem, mintha nem is akartunk volna. Az a csapat, aki a West Hamnek nemrég négyet rúgott, ma helyzetig is alig jutott. Három veszélyesnek mondható kísérletünk volt, Lampard fölé, Drogba fölé, Kalou becsúszva semmi. Lényegében az egyetlen kapu irányába tartó lövés Bridge nevéhez fűződik.
Attól meg, hogy hiszek a csapatban, a MU nem fog botlani
Miért ne akartunk volna nyerni? Sokat számít az, hogy szerdán is egy kemény meccs vár ránk, lélekben lehet, hogy már ott jártak a fiúk. Ez hiba, minden meccset komolyan kell venni. A Newcastle pedig nem hiszem hogy így játszott mondjuk a Wigan vagy a Reading ellen...
Én sem vagyok elégedett, de nem temetem a gárdát.
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Nem temetem a csapatot, csak a saját dolgunkat tettük nehézzé. Szembe kell nézni a ténnyel: eddig ellenünk dolgozott a - nevezzük az egyszerűség kedvéért sorsnak - sors, most kaptunk tőle egy nagy lehetőséget, de nem éltünk vele. Nagyon fontos a BL, főként, hogy egy angol csapattal szemben kell bizonyítani, ahol duplán is benne van a revans (gondolok itt a 2005-ös BL-re és az idei PL-re), de ettől számomra csalódást keltő játékot láttam ma. Ismétlem: kiváló kvalitású támadóinkkal és nagyra tartott középpályánkkal egy épkézláb helyzetig nem sikerült eljutni tétmérkőzésen 94 percen keresztül. Nem estem át a ló túloldalára, nem mondtam, hogy nem lesz meg a bajnoki cím, vagy akármilyen kupa, de a képzeletbeli, SAF által emlegetett kinyílt ajtó küszöbén nem tudtunk átlépni, belebotlottunk. Az ajtó nyitva áll, de kár, hogy megint arra kell várni, hogy az ellen is belebukjon abba a r*hadt küszöbbe újfent. Hogy megint a hollandokkal példálozzak, ott nem volt kérdés: most három első helyezett van: a PSV döntetlent játszott, az üldözők, az Ajax és az AZ viszont nyert, s beérte a listavezetőt.kdako írta:Akkor ne higyj, de fog! Eddig sem hitt benne senki, tegnap mégis botlottak. Aztán mindenki okoskodott (nem rád gondolok!!!), hogy én megmondtam ekkor meg akkor.
Miért ne akartunk volna nyerni? Sokat számít az, hogy szerdán is egy kemény meccs vár ránk, lélekben lehet, hogy már ott jártak a fiúk. Ez hiba, minden meccset komolyan kell venni. A Newcastle pedig nem hiszem hogy így játszott mondjuk a Wigan vagy a Reading ellen...
Én sem vagyok elégedett, de nem temetem a gárdát.
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Akkor ne higyj, de fog! Eddig sem hitt benne senki, tegnap mégis botlottak. Aztán mindenki okoskodott (nem rád gondolok!!!), hogy én megmondtam ekkor meg akkor.ZenZo írta:Tegnap én is azt írtam, hogy a PL-ben hátralévő meccseink közül ez lesz a legnehezebb. De az, hogy egy épkézláb támadást nem sikerült 94 perc alatt összehozni, az számomra elég nagy csalódás egy bajnokaspiránstól, és ok a gyászos hangulatra. Jobb a döntetlen, mint a vereség, de ez a Newcastle az utóbbi időben alig-alig győzött, ráadásnak 10 mérkőzésből 7-en gólt sem szerzett. De ma sajnos azt kell mondani, jobban benne volt a gól a játékukban, mint a miénkben.kdako írta:Miért kell rögtön temetni a csapatot? Tegnap még örömködött mindenki, ma meg gyászos a hangulat.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
Milyen bíztató jelekre gondolsz? Én ilyennel nem találkoztam. Óriási lehetőséget kaptunk, amivel nem tudtunk élni, s ahogy elnéztem, mintha nem is akartunk volna. Az a csapat, aki a West Hamnek nemrég négyet rúgott, ma helyzetig is alig jutott. Három veszélyesnek mondható kísérletünk volt, Lampard fölé, Drogba fölé, Kalou becsúszva semmi. Lényegében az egyetlen kapu irányába tartó lövés Bridge nevéhez fűződik.
Attól meg, hogy hiszek a csapatban, a MU nem fog botlani
Miért ne akartunk volna nyerni? Sokat számít az, hogy szerdán is egy kemény meccs vár ránk, lélekben lehet, hogy már ott jártak a fiúk. Ez hiba, minden meccset komolyan kell venni. A Newcastle pedig nem hiszem hogy így játszott mondjuk a Wigan vagy a Reading ellen...
Én sem vagyok elégedett, de nem temetem a gárdát.
GO BLUES!
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Tegnap én is azt írtam, hogy a PL-ben hátralévő meccseink közül ez lesz a legnehezebb. De az, hogy egy épkézláb támadást nem sikerült 94 perc alatt összehozni, az számomra elég nagy csalódás egy bajnokaspiránstól, és ok a gyászos hangulatra. Jobb a döntetlen, mint a vereség, de ez a Newcastle az utóbbi időben alig-alig győzött, ráadásnak 10 mérkőzésből 7-en gólt sem szerzett. De ma sajnos azt kell mondani, jobban benne volt a gól a játékukban, mint a miénkben.kdako írta:Miért kell rögtön temetni a csapatot? Tegnap még örömködött mindenki, ma meg gyászos a hangulat.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
Milyen bíztató jelekre gondolsz? Én ilyennel nem találkoztam. Óriási lehetőséget kaptunk, amivel nem tudtunk élni, s ahogy elnéztem, mintha nem is akartunk volna. Az a csapat, aki a West Hamnek nemrég négyet rúgott, ma helyzetig is alig jutott. Három veszélyesnek mondható kísérletünk volt, Lampard fölé, Drogba fölé, Kalou becsúszva semmi. Lényegében az egyetlen kapu irányába tartó lövés Bridge nevéhez fűződik.
Attól meg, hogy hiszek a csapatban, a MU nem fog botlani
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
José is realistán értékelt.
"The target has been for a long time to finish this period - we have three of our last four matches at home and Man United have three of their four away - in a condition to be champions."
Mourinho was full of praise for his players after their match at Newcastle - and admitted the Magpies deserved a draw.
"I cannot ask for more of my players," added the Blues boss. "I think that what they are doing is absolutely amazing.
"We played against a team with fresh legs and without any kind of pressure.
"I'm not saying we deserved to win. Over the 90 minutes Newcastle played well and deserved a point."
"The target has been for a long time to finish this period - we have three of our last four matches at home and Man United have three of their four away - in a condition to be champions."
Mourinho was full of praise for his players after their match at Newcastle - and admitted the Magpies deserved a draw.
"I cannot ask for more of my players," added the Blues boss. "I think that what they are doing is absolutely amazing.
"We played against a team with fresh legs and without any kind of pressure.
"I'm not saying we deserved to win. Over the 90 minutes Newcastle played well and deserved a point."
GO BLUES!
- mourinho
- Hozzászólások: 2009
- Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 13:20
- Tartózkodási hely: Budapest
egyetertek veled. van meg 4 meccs ami rengeteg...kdako írta:Miért kell rögtön temetni a csapatot? Tegnap még örömködött mindenki, ma meg gyászos a hangulat.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Miért kell rögtön temetni a csapatot? Tegnap még örömködött mindenki, ma meg gyászos a hangulat.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
tudtuk, hogy nehéz lesz a Newcastle idegenben, mindig az. Nem lehetett fejjel a falnak menni, vagyis nyíltan támadni végig. Jobb ez, mint egy 3-2-es vereség.
Én sem vagyok elégedett, de voltak biztató jelek. Még egyszer nem fogunk ilyen gyengén szerepelni, tuti.
Fog még a MU botlani, ne aggódjatok, csak higgyetek a csapatban.
GO BLUES!
-
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2005. december 18., vasárnap 11:44
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Gianfranco Zola
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Tudom, én is néztem, hogy így utólag többet adogattam, mint akartam. A tiéd talán reálisabb, bár JC és Bridge nálam nem érdemelt ennyit a többiekhez képest. Szégyenletes produkciót nyújtottunk, mind csapatként, mind egyéni teljesítményekben.ToreAndre írta:ZenZo! Nagyvonalú vagy!
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Ilyen szar játékot már rég láttam. Ennyit jelent az esély, a MU botlása? Ez szép. Egyedül a második félidő elején lehetett valamit látni a pályán, a többi egyszerűen semmi sem volt. A bíró is bekaphatja különben, de itt tényleg nem akarom rá fogni, ezt nekünk sikerült összehozni. Nem is tudom hirtelen, elégedett vagyok-e valaki játékával, max. Essien, Make volt, aki jól teljesített. Jobb volt az átlagnál Drogba és Kalou, de hajlamosak voltak eltűnni a mezőnyben. Terry, Lampard és Joe Cole számomra csalódás volt ma, elégedetlen vagyok Bridge és PF játékával, SWP is 0 szinten játszott. Seva becserélése későn volt, és rossz helyre (többet volt a saját tizenhatosánál, mint elöl), így őt nem értékelném.
Cech - 6 - egy bravúr, de több hiba
PF - 5,5 - jó védőmunka, de támadásban 0
Essien - 6 - jó teljesítmény, sajnos visszafogjuk azzal, hogy hátvéd pozícióban kell játszania, ha kell választani, MOTM
Terry - 5 - rengeteg szöveg, kevés játék
Bridge - 5,5 - szintén zenész: jó védőmunka, kevés részvétel a támadásban
Make - 6 - a másik elfogadható teljesítmény
Lampard - 5 - ez tőle nagyon kevés
Ballack -
SWP - 5 - lényegében semmit nem csinált
Kalou - 5,5 - szürke teljesítmény, jó megvillanásokkal
Drogba - 5,5 - szintén. Nagyon figyelnek rá, de sokkal harcosabb volt az idény első felében
Mikel - 6 - egészen jó volt, de semmi különleges
Joe Cole - 5 - egy helyzet, ennyi
Seva -