gerawba írta:chiedis írta:A németek szebben játszanak saját kapu előtti tili toli nélkül, mint amiről katalóniában álmodnak. Ja és úgy h egy évben 10/12-szer látják egymást a srácok, nem egy (na jó, kettő) csapatban szerepelnek egész évben. Zsenialitás
Az eredmény meg önmagáért beszél:
2008 EB döntő ESP,
2010 VB elődöntő ESP
A többi mind másodlagos (még ha úgy is lenne ahogy mondod - mondjuk szvsz nincs úgy, de ez már szubjektív).
2002 vb döntő, 2006 vb bronz, 2008 ezüst, 2010 bronz. És ez így megy pár évtizede többé kevésbé aranyakkal spékelve. Nem hogy 10 év múlva nem tudnak majd ilyet felmutatni a katalányok, 1-2 torna HA. Már az elején látszott a vb elődöntőben, h a németek be voltak szarva a himnusznál. Már akkor tudtam h ez ennyi. És úgy is csak egy szerény győzelem volt a spanyol fél részéről. Meglátjuk, hogyan pótolják majd a VB-re Xavit, Karcsit, Alonso-t, Villát, etcetere. Nehéz lesz felvenni a világ legjobb után pótlásával a versenyt, pláne h csak a bundásból kijövő 20-22 éves "ismeretlen" gyerekeket tudták megszorongatni tavaly. Kicsit érnek a srácok, Real szintű klubokban pallérozódnak, túl estek az xp szerzéseken, lámpaláz kimúlik (kimúlt) szal elválik. Max gratulálunk egymásnak jövőre ha úgy alakul
Inkább legyen egy ESP-GER döntő, mint egy olasz-angol.