Aktuális meccsek

A klubbal kapcsolatos témák.
Üzenet
Szerző
Avatar
AryanH
Hozzászólások: 713
Csatlakozott: 2006. április 20., csütörtök 22:22
Kedvenc játékos: Michael Essien
Kedvenc exjátékos: Claude Makelele
Tartózkodási hely: Debrecen

#29321 Hozzászólás Szerző: AryanH »

Én a vereséget a két nagy védelmi hibán túl, az elsőnél már a beadásnál látszott, hogy gól lesz már három piros mezesen egy védő volt az is lemaradva az emberéről szerintem ott mindenki a másikra ra vár, liga 3-ban szoktak ilyen gólokat kapni. A másik meg, hogy 4 védő nem tudta elrúgni a labdát Vidukától, előfordul az ilyen. Persze most szerencsénk sem volt, volt két jó szabadrúgás és egy Lampard kapufa. Én a vereséget egyértelműen Mourinho számlájára írom és ez 100% ban az ő sara.

1. A meccsen 4-1-3-2 felállást választotta, mint az edző meccseken hát ott sem muzsikáltunk túl jól. A Man City ellen ez bejött a felállás mivel itt a védekező középpályásnak sokkal több támadási feladata van és ez a tipusú játékra a legmegfelelőbb Essien. Most volt olyan érzésem, hogy rövid a kispadunk, ami eddig elképzelhetetlen volt. Egyszerűen minden csatár a pályán volt és kit tudott volna behozni Hilario, Boulahrouz, Diarra, Mikel vagy SWP. A gond a felállásnál, hogy a szélre nem olyan tipusú játékosok kerültek Robben, J. Cole sérült Duff nincs, SWP kellett volna a kezdőbe rakni. Lehet vitatkozni velem, de szerintem Robben jobb játékos, mint Kalou és rá inkább center pozicióban kellene számolni nem szélsőként. Egész meccsen futott-futott meg támadott, de semmi eredményt nem ért el, mert a második harmadik ember mindig megállította. A másik meg, hogy Essienre szükség van a csapatban, de nem bal szélen ahol most volt, nagyszerűen megoldotta a dolgát, mert benne volt a gólban, de egész meccsen látszott, hogy a labdák 80% a boro szedi fel a középpályán egyszerűen egy csatár kedvéért a középpályáról vettünk le egy embert és hiába van két jó csatár, ha senki nem tud adni nekik egy jó passzt. Az egész meccs folyamán lapos rövid passzokkal operáltunk, ami szokatlan tőlünk. A Boronak jó volt a lesre állítása, de szerintem továbbra is nyomni kellett volna a hosszú labdákat és egyszer csak benézzi a bíró vagy a védők. Amiért hibáztatom az edzőt, mert úgyérzem nem a 85 percben kell cserélni. Körül belül a 60 percben már látszott, hogy felpörgették a cserék a Borot. Két megoldást láttam volna, az egyik, hogy lehozzok egy csatárt én Drogbát hozztam volna le, behozzom SWP és Essien visszalép Makelele mellé szűrűbe, így lettünk volna 4-2-3-1 ben és stabilabb lett volna a középpálya és megtudtunk volna tartani az eredményt, a másik pedig, hogy lehozzni Kalout és bevinni Obit. Így 4-1-2-1-2 gyémánt alakzatban tudtunk volna támadni. De Mourinho csak üllt ott és nézzte, a szenvedést a meccsen.
Összegzésnek számomra egyértelművé tette, hogy nagyon hiányzik a csapatból J. Cole és Robben, nem lehet egy gólos meccseket játszani, Ballack beépülésének a csapatba 20% ot adok többet nem, előbb utóbb visszakell állni 4-3-3 és Drogbának vagy Sevának biztos lekell üllnie a padra. Nekem első gondolatom az volt, hogy bizony a Real sorsára jutunk. Bár remélem nem lesz az, de ez a bajnokság nem lesz könnyű előre érzem, most elég kemények az ellenfelek és bizony most lehet nekünk kell üldözni.
Ceterum censeo Anelka et Malouda mobile est.

Avatar
ToreAndre
Hozzászólások: 5221
Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 13:27
Tartózkodási hely: Budapest

#29322 Hozzászólás Szerző: ToreAndre »

Korrekt válasz Stonci!:)
Flo-ról egyeznek a véleményeink....
Only one Di Matteo!

Stonci
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2006. február 22., szerda 18:39

#29323 Hozzászólás Szerző: Stonci »

Sajnálom hogy ilyen gyenge Drogab, pedig ő a kedvencem... :(
Bár Seva játéka nagyon tetszik..
Flo óta nem tudok igazán egy embernek szurkolni....
Ő volt a kedvencem, teljesen kivoltam, amikor lehozta őt Vialli a döntőn... :(

Stonci
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2006. február 22., szerda 18:39

#29324 Hozzászólás Szerző: Stonci »

ToreAndre írta:Amúgy én csípem Southgate-ot, így valamennyire örülök a sikerének. Kár, hogy ellenünk...

Stonci: Szerinted milyen volt Ferreira vagy Drogba??? Csak kíváncsiságból.

Gyeszti: ABSZOLÚT TÁMOGATOM AZ ÖTLETET!!!!:) Nagyon hiányzik Glenny!!
Ferreira-t azért nem emeltem ki, mert ő már régóta nem játszik jól...Semmi lelkesedés, semmi plussz..
Nem értem Lapmarddal is mi van...Eddig minden meccsen volt20m-ről legalább 3-4 rálövés, de vb óta nem találja magát.. :(
Drogba csak dobálta magát, amúgy semmi..
Seva végig hasznosan játszott eszméletlen hogy tud megindulni, de egyedül kevés elöl...
A középpályáról nem is voltak löüvések...
Hacsak Essien kapáslövését nem vesszük annak, amit a stadionból is kilőtt...
Kalou néha szép játék, de ennyi és semmi több, semmi elképzelés...
Carvalho: hmm inkább pihenne egy hetet..
Terry néha akkorákat ment, de mostzanában sokat hibázik, ezt tőle nem szoktuk meg.
Akkor is hangoztatom, Cech-vel visszatérne az önbizalom...
Tudom mennyi önbizalmat ad egy jó kapus....
ÉS nagyon, de nagyon hiányzik Joe Cole :( :(

Avatar
mourinho
Hozzászólások: 2009
Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 13:20
Tartózkodási hely: Budapest

#29325 Hozzászólás Szerző: mourinho »

ToreAndre írta:Amúgy én csípem Southgate-ot, így valamennyire örülök a sikerének. Kár, hogy ellenünk...

Stonci: Szerinted milyen volt Ferreira vagy Drogba??? Csak kíváncsiságból.

Gyeszti: ABSZOLÚT TÁMOGATOM AZ ÖTLETET!!!!:) Nagyon hiányzik Glenny!!
Amúgy tegnap átkapcsoltak a Portsmuth meccsre és pont ott volt Johnson. Szerintem nem véletlenül :D

Avatar
ToreAndre
Hozzászólások: 5221
Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 13:27
Tartózkodási hely: Budapest

#29326 Hozzászólás Szerző: ToreAndre »

Amúgy én csípem Southgate-ot, így valamennyire örülök a sikerének. Kár, hogy ellenünk...

Stonci: Szerinted milyen volt Ferreira vagy Drogba??? Csak kíváncsiságból.

Gyeszti: ABSZOLÚT TÁMOGATOM AZ ÖTLETET!!!!:) Nagyon hiányzik Glenny!!
Only one Di Matteo!

Avatar
mourinho
Hozzászólások: 2009
Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 13:20
Tartózkodási hely: Budapest

#29327 Hozzászólás Szerző: mourinho »

bilhacica írta:nem olvastam vissza minden hszt csak részleteket és azt veszem észre hogy sok ember a játékosokat "szidja".
nem azért mondom, de a Chelseanek tegnap ki volt az edzője!? senki...
a boro a szünetbe kapot egy kis lelkesitést és taktikai utasitást, jok voltak a cserék és csapattá lettek egy rödiv idő alatt...
nem tom minenk a játékosokat bántani az első félidőbe nem tudott kapura lőni a boro és ha Lamps fejese bemegy ott már nincs meccs...
Muri hibája! (sztem)
És honnan tudod hogy mit mondott bent Mourinho?? És honnan tudod hogy a boro kapottegy kis taktikai utasítást?

Avatar
Megyó
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3266
Csatlakozott: 2006. április 28., péntek 20:09
Kedvenc exjátékos: Jesper Gronkjaer
Tartózkodási hely: Budapest

#29328 Hozzászólás Szerző: Megyó »

nem olvastam vissza minden hszt csak részleteket és azt veszem észre hogy sok ember a játékosokat "szidja".
nem azért mondom, de a Chelseanek tegnap ki volt az edzője!? senki...
a boro a szünetbe kapot egy kis lelkesitést és taktikai utasitást, jok voltak a cserék és csapattá lettek egy rödiv idő alatt...
nem tom minenk a játékosokat bántani az első félidőbe nem tudott kapura lőni a boro és ha Lamps fejese bemegy ott már nincs meccs...
Muri hibája! (sztem)

Stonci
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2006. február 22., szerda 18:39

#29329 Hozzászólás Szerző: Stonci »

Az egész védelem gyengén muzsikált...
Cudicini?
A védelem irányítását a kapusnak kell mondaniu, ő lát hátulról mindent, de Cidicini a gólvonalon védte végig a meccset.
Cech sokkal határozottabb, ez a védőket is nyugodtabbá teszi.
Mindkát gólnál hibázott Cudicini, és ne csak a lövés, és a fejes pillanatát nézzétek.
Ha csak azt nézem védhetelen...
Ahol és amikor ott állt...
De nem ott kellett volna neki...
Cudicini már nem a régi...
idén nem lesz a PL legjobb kapusa...
Remélem Cech visszatér hamarosan...
Bridge egész meccséből pedig a magabiztosság hiányzik, nem tudom ti mit néztetek , de több labdakezelési bizonytalanság volt, ez meccseket dönthet el, nem rajta múlt hogy Boro játékosok nem használták ki ....

Gyeszti
Hozzászólások: 559
Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 14:27
Tartózkodási hely: Győr

#29330 Hozzászólás Szerző: Gyeszti »

mourinho írta:
nyonyó írta:
Bubi írta:Lampsot padra tenni?Hát nem tudom.Ha nem is játszik oylan fényesen mint ahogy játszott, most is magabiztos, megcsinálgatja a kis egyszerűcseleit, néha meg meg meg villan a régi Lamps benne...
Szerintem Makelele való padra!P.F.-t meg remélem leváltja majd Kahlid.

Meccshez meg annyit hogy ha 1-0-nál behozza félidőben Kahlidot, simán nyerünk...Lett volna egy friss, magabiztos védő, mondjuk egy Carvalho helyett..

Drogba mindenképp Padra való!Butaság kezdőbe tenni, felesleges!
Most Shewa mögött jéccott ha jól láttam, én oda tenném Kalout, Feyenoordban ott játszott.Ha visszajön Joey, minden más lesz.

Ferreirát miért kéne padra tenni?
Mert gyengén játszott. És mert szerintem Boulahrouz sokkal jobb lesz de talán a blackburn ellen muri változtat pár helyen. (remélem)
És mit szóltok ehhez a verzióhoz: visszahívjuk Glennyt a Pompey-től, Boulahrouz padozik, Ferreirát meg száműzzük a tarcsiba! :wink:
Tudom, hogy csak álmodom, José ezt sosem tenné a kis kedvencével!

Avatar
mourinho
Hozzászólások: 2009
Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 13:20
Tartózkodási hely: Budapest

#29331 Hozzászólás Szerző: mourinho »

nyonyó írta:
Bubi írta:Lampsot padra tenni?Hát nem tudom.Ha nem is játszik oylan fényesen mint ahogy játszott, most is magabiztos, megcsinálgatja a kis egyszerűcseleit, néha meg meg meg villan a régi Lamps benne...
Szerintem Makelele való padra!P.F.-t meg remélem leváltja majd Kahlid.

Meccshez meg annyit hogy ha 1-0-nál behozza félidőben Kahlidot, simán nyerünk...Lett volna egy friss, magabiztos védő, mondjuk egy Carvalho helyett..

Drogba mindenképp Padra való!Butaság kezdőbe tenni, felesleges!
Most Shewa mögött jéccott ha jól láttam, én oda tenném Kalout, Feyenoordban ott játszott.Ha visszajön Joey, minden más lesz.

Ferreirát miért kéne padra tenni?
Mert gyengén játszott. És mert szerintem Boulahrouz sokkal jobb lesz de talán a blackburn ellen muri változtat pár helyen. (remélem)

Avatar
nyonyó
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2005. december 17., szombat 10:31

#29332 Hozzászólás Szerző: nyonyó »

Bubi írta:Lampsot padra tenni?Hát nem tudom.Ha nem is játszik oylan fényesen mint ahogy játszott, most is magabiztos, megcsinálgatja a kis egyszerűcseleit, néha meg meg meg villan a régi Lamps benne...
Szerintem Makelele való padra!P.F.-t meg remélem leváltja majd Kahlid.

Meccshez meg annyit hogy ha 1-0-nál behozza félidőben Kahlidot, simán nyerünk...Lett volna egy friss, magabiztos védő, mondjuk egy Carvalho helyett..

Drogba mindenképp Padra való!Butaság kezdőbe tenni, felesleges!
Most Shewa mögött jéccott ha jól láttam, én oda tenném Kalout, Feyenoordban ott játszott.Ha visszajön Joey, minden más lesz.

Ferreirát miért kéne padra tenni?

Avatar
undertow
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 6656
Csatlakozott: 2005. december 18., vasárnap 3:23
Tartózkodási hely: Buda

#29333 Hozzászólás Szerző: undertow »

Zsoca87 írta:Egyébként az nem lehet h az első gól nem Carvalho-é volt? Ha megnézitek a gólt, akkor a csapat egyik fele kimozdult a többi meg ment az emberrel. Emiatt CArvalhora 2 ember jutott, és szerintem nem az övé volt a gólszerző. Szerintem Drogba kellett volna fogja (ha jól láttam). Nem 100% de lehetséges...
visszaneztem, igazad van. carvalho embere yakubu volt, pogatetzet drogbanak kellett volna fogni. o viszont kimozdult, es 2 embert hagyott carvalhonak.

mindket golrol elmondhatjuk, hogy teljes volt a kaosz a vedelemben.
sort it out jose!

Lamps8
Hozzászólások: 62
Csatlakozott: 2006. január 15., vasárnap 13:04
Tartózkodási hely: Jászberény

#29334 Hozzászólás Szerző: Lamps8 »

Azt hiszem a fiúk teljesen el vannak szállva maguktól!!!Én abba a CFC-be szerettem bele amelyik felszántja a pályát és megállás nélkül zakatol 90 percen át!Hát ez tegnep sajna nem így volt!Összefoglalva:Kalou 1 egészséges sprintet nem vágott ki azt a gyengécske lővését leszámítva,Bridge az első 25 percben jól játszott utánna mint akinek levágták a lábát,Carlo nagyon jó kapus csak sajnos meccs- és önbizalomhiánya van,Lampard le van eresztve!De nem baj felépülnek a sérültek és utánna majd kiderül hogy mire lesz képes a csapat!Még valami a sporit inkább nem méltatnám!Hogy miért is?Csak azért mert az ellenféltől legalább 2 játékost ki kellett volna szórni!Ja nekünk 2 a borónak pedig 1 tizit nem adott meg![u]Különben a boro 2 második félidő alapján megérdemelten nyert mert ők legalább küzdöttek mi pedig csak poroszkáltunk a pályá!!![/u]

Avatar
Bubi
Hozzászólások: 9323
Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
Kedvenc játékos: Mason Mount
Kedvenc exjátékos: Robben
Tartózkodási hely: Erd

#29335 Hozzászólás Szerző: Bubi »

Lampsot padra tenni?Hát nem tudom.Ha nem is játszik oylan fényesen mint ahogy játszott, most is magabiztos, megcsinálgatja a kis egyszerűcseleit, néha meg meg meg villan a régi Lamps benne...
Szerintem Makelele való padra!P.F.-t meg remélem leváltja majd Kahlid.

Meccshez meg annyit hogy ha 1-0-nál behozza félidőben Kahlidot, simán nyerünk...Lett volna egy friss, magabiztos védő, mondjuk egy Carvalho helyett..

Drogba mindenképp Padra való!Butaság kezdőbe tenni, felesleges!
Most Shewa mögött jéccott ha jól láttam, én oda tenném Kalout, Feyenoordban ott játszott.Ha visszajön Joey, minden más lesz.

Merder
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2006. május 7., vasárnap 18:46
Tartózkodási hely: Sajószentpéter

#29336 Hozzászólás Szerző: Merder »

Nem tudom hogy milyen meccset néztek azok, akik Carlo hibájáról beszélnek. Az első gólnál honnan is fejelték? Legalább 6m-ről. Nehogymár 6m-re kelljen kijönni, egy aránylag közeli beadásra. A 2. gólról nem is beszélve... Azokkal sem értek egyet akik Carvalho hibájáról beszéltek. 2 védőt hagytak rá és mivelő volt a legszélső ezért ő ment a legtávolabbi támadóra és pogatetzre ez előző Chelseas játékosnak kellett volna menni. Sajna nemláttam hogy ki volt az. Azt be kell valljuk hogy Carvalho nem játszott jól ezen kívül. Mourinho taktikájáról nem ejtek egy szót se, mert szvsz nem az én tisztem megmondani azt, hogy mi a jó taktika. Bridge nagyon jól játszott. Ő és Sheva volt a legjobb igazolásunk. :) Essien sztem azért nem játszott olyan jól, mert nem szabadna egyszerre a pályán lenni Makelele-vel. PF produkciójáról csak a monogramját lehet elmondani. pffff... Terryt meg Lampardot nem érzem még elég magabiztosnak. Tudom ilyet nem illik mondani, de Drogbát egyre jobban kezdem megutálni. Az a tipikus semmit tevő csatár lett belőle... Nagyon messze van a Marselli Drogbától. Kalou, meg sokkal jobban tud játszani.
Részemről ennyi. Remélem ennél soha nem leszünk gyengébbek. Hajrá fiúk!

Avatar
ToreAndre
Hozzászólások: 5221
Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 13:27
Tartózkodási hely: Budapest

#29337 Hozzászólás Szerző: ToreAndre »

Coley nagyon hiányzik, ahogyan egy magabiztosabb Lamps is.
Duff eladása pedig óriási baki volt.

José: Kapd össze magad, mert ez így nem lesz jó.

Amúgy a Boro megérdemelte a győzelmet. Ők küzdőttek, mi szart sem.
Only one Di Matteo!

Avatar
ToreAndre
Hozzászólások: 5221
Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 13:27
Tartózkodási hely: Budapest

#29338 Hozzászólás Szerző: ToreAndre »

A meccs egyértelműen José hibája volt.

-Essien és Maka egyszerre játszatása óriási nagy hiba. Kioltják egymás remek játékát.
-szélsők nélkül nincs Chelsea - nagyon úgy tűnik
-Bár ma nem volt rossz, de meg kell próbálni padra ültetni Lampard-ot.
-Drogba egyszerűen semmit nem nyújt, csak színészkedik.

Egyértelmű. hogy Carlo egyik gólról sem tehetett. Baromság lett volna kijönni az első gólnál, a védők feladata lett volna elfelejni...
Only one Di Matteo!

Chelseafan
Hozzászólások: 2775
Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 19:38
Kedvenc játékos: Cesar Azpilicueta
Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Tartózkodási hely: Gelénes

#29339 Hozzászólás Szerző: Chelseafan »

tibi71 írta:
Oziris írta:
tibi71 írta:én inkább azt mondanám hogy carlo az elsőgolnál hárithatott volna mert a beadás olyan lassú volt hogy a labdán zsugáztak rajta a legyek ! ilyen gólt nem illik angliába kapni az 5ésfelesen 1 klasszis kapusnak ! terry és a világ eggyik legjobb k.védője de néha úgy helyezkedik mint gyepes rossz napjain carvalhoról nem is beszélve ! muri f....sz volt remélem tanult belőle ! higgadjatok le ! sérültek felépülnek és behuzzuk a meccseket !
Nem az a kapott gól a lényeg,hanem az hogy 3csatárral ilyen a támadójáték!
persze igazad van ! igazából ilyenkór azt nem értem hogy a picsbe nem rugtunk 1-0 után ennek a lefáradt boronak még legalább 3-mat ! aludjatok jól !!!
Rúghattunk volna, de nem jött össze. Lásd Seva és Lamps szabadrúgás, Lamps fejes-kapufa...

Avatar
tibi71
Hozzászólások: 1410
Csatlakozott: 2005. december 20., kedd 8:23

#29340 Hozzászólás Szerző: tibi71 »

Válasz küldése