rafanadal írta:gerawba írta:rafanadal írta:Ahhoz képest, hogy a legnagyobb esélyesei a csoportnak a görögök voltak, szépen kikaptak hazai pályán immár a Feröer szigetektől is.
Edzőt buktatnak egyértelmű.
Az a pechünk, hogy márciusig edzőt fognak váltani, és ha 100%-on pörgünk és minden összejön, akkor maximum 1 pontot szerzünk majd ellenük, mert fényévekre vagyunk tőlük. Mondjuk így, hogy 4 meccs elmegy, mire kirúgják Ranieri-t, így necces lesz a továbbjutásuk, 18 pontból egy 12-13-14-15 meg fognak szerezni ha komolyan veszik, az talán a 3. helyre elég lesz, és azért viszont sajnos szerintem küzdeni fognak. :\
A mázlink viszont az, hogy egy ilyen fostaliga csoportba kerültünk, a görögökön kívül (valós tudásukat nézve) roppant gyenge az összes többi csapat, simán odaérhetünk a 2. helyre.
Viccelsz? A román keret jóval erősebb a magyarnál. Mikor sorakoztat fel a magyar keret olyan játékosokat, akik a Southamptonnál, Tottenhamnél, Fiorentinánál, Stuttgartnál vagy Rat egy évvel ezelőtt még a Shakhtarnál játszottak + ugye a csapat törzsét képező 5-6 Steaua játékos is egy olyan csapatból jön amit a magyar liga egy liga válogatottal se tudna megszagolni.
Meg az észak-írek is lehetnek gyengék nevek alapján ha megölik a meccset és többet van a labda játékon kívül, mint játékban. Nagyon kellemetlen ellenük játszani és ezzel a taktikával szerintem még fognak ők elég sok pontot szerezni, mert fizikailag nagyon erősek és elég egy gyors elfutás a meccs bármelyik pillanatában és már ott a baj.
Annyi szerencsénk van most, hogy a görögök nagyon gyengén kezdtek és így előttük vagyunk, de ebben a csoportban másképp a magyaroknak köze nem lehetett volna az első két helyhez. Az sem lepne meg ha így történne a görögökkel ahogy te mondod és román-görög sorrend lenne a végén és mi nagy nehezen le kellene gyűrjük az Észak-íreket a harmadik helyért.
Én nem azt mondtam, hogy a magyar keret a görögök után a második legjobb (vagy olyan erős, mint a románoké), én azt mondtam, hogy az "igazi" görög válogatotton kívül az összes csapat a csoportban egy hulladék.
A románoknak vannak jó playereik, de iszonyat gyenge egy csapat. Ahogy a miénk is (csak nekünk még annyi jó játékosunk sincs, mint nekik). Az észak-írek is borzalmasan vékonyak (persze, az elején nyertek 3/3-at, de ettől még a helyen kell kezelni őket, nudlik). A finnek szintén bűn rosszak. Feröert pedig meg sem szeretném említeni, lelkes amatőr válogatott.
Szóval mázlink volt ezzel a csoporttal, és azzal, hogy a görögök még tegnap is képesek voltak kikapni, hogy megszabaduljanak Ranieritől, ha innen nem jutunk be egy felhígított EB mezőnye, akkor sehonnan.
Röviden, hogy mi lenne nagyjából a papírforma:
Görögország 2 meccs - szerencsével és fatális hibák elkövetése nélkül 1 pont
Románia 1 meccs - minimum 1 pont, de a múltkori VB selejtezőt látva ellenük 3 pont illene itthon
Finnország 1 meccs - 1 pont, nem hiszem, hogy nyerni tudnánk idegenben
Észak-Írország 1 meccs - sima 3 pontnak kell lennie
Feröer 1 meccs - 3 pont
Ez 9-11 pont (mindenféle nagyobb bravúr és meglepetés nélkül), amivel a románok (és ha belehúznak a görögök) mögött könnyen odaérhetünk a 2-3.helyre. (Észak-Írországnak ezek az eredmények kifutottak, vissza fognak esni mint a franc, Finnországgal szemben pedig fórban vagyunk, ezt szerintem meg fogjuk tartani)