Én SWE-USA döntőre számítok, de remélem épp azért nem lesz USA a döntőben, mert hatalmas favoritjai a meccsnek és ez visszaüt majd.Kenobi írta:Akkor azért volt NHL meme-en hogy pp1 pp2 meg minden weber daughty... USA-nál a kapus posztot is erősebbnek érzem egyébként. Meglepne ha Kanada nyerne, de ahogy mondtam ebből sokat meríthetnek adott esetben szal leírni nem szabad őket, mondjuk az USA nem is fogja ezt a hibát elkövetni. Finn-USA döntőt tippelek és szeretnék.rafanadal írta: Hát akármilyen god modeban is védett a lett kapus közel 60 lövésből kettőt belőni úgy, hogy a második is olyan volt már, hogy szegény csávót azelőtt kellett jéggel a nyakán leápolni, mert már esett össze a fáradtságtól és a kiszáradástól, azért shame on them. Remélem az elődöntőre valahogy összekapják magukat, mert az USA eddig menetel elég szépen és Kanadával ellentétben náluk a nagy nevek jól is játszanak. Elég megnézni Kessel, Kane vagy Pavelski teljesítményeit. Kanadának a sok nagy név, mint Crosby, Kunitz, Getzlaf, Marleau, Perry, Carter és az egész csatárt fel lehetne sorolni, eddig arra volt jó, hogy Carter mesterhármasán kívül majdnem az összes gólt a védők szerezték. Weber és Daughty a gól felelőseik eddig.
jah ha minden igaz Tavares out for season
Sport a Chelsea-n kívül
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Engem inkább egy Suarez-Ibra keverékre emlékeztet viselkedésben. Játszani nem nagyon láttam még.chiedis írta:Ez a srac oriasi, ez nem esik ossze ha Vidic/Ferdinand szavakkal bantja. Pepe-t le portugalmajomozta a videoban, harap, rug, belekop a kesztyujebe es radobja Ramosra, provokal, es iszonyatgyorsan ugyesen csinalja, bironak eselye sincs latni. A vegen meg puszi, pacsi. Imadja ha csesztetik, bele is megy, de okos, tudja hol a hatar. Eroszakos, egyszeruen egy Drogba hasonmas. Tegnap egy helyzet, egy gol. Oriasi. Remelem jon
http://www.youtube.com/watch?v=jTeVf0I_JmA" onclick="window.open(this.href);return false;
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Akkor azért volt NHL meme-en hogy pp1 pp2 meg minden weber daughty... USA-nál a kapus posztot is erősebbnek érzem egyébként. Meglepne ha Kanada nyerne, de ahogy mondtam ebből sokat meríthetnek adott esetben szal leírni nem szabad őket, mondjuk az USA nem is fogja ezt a hibát elkövetni. Finn-USA döntőt tippelek és szeretnék.rafanadal írta: Hát akármilyen god modeban is védett a lett kapus közel 60 lövésből kettőt belőni úgy, hogy a második is olyan volt már, hogy szegény csávót azelőtt kellett jéggel a nyakán leápolni, mert már esett össze a fáradtságtól és a kiszáradástól, azért shame on them. Remélem az elődöntőre valahogy összekapják magukat, mert az USA eddig menetel elég szépen és Kanadával ellentétben náluk a nagy nevek jól is játszanak. Elég megnézni Kessel, Kane vagy Pavelski teljesítményeit. Kanadának a sok nagy név, mint Crosby, Kunitz, Getzlaf, Marleau, Perry, Carter és az egész csatárt fel lehetne sorolni, eddig arra volt jó, hogy Carter mesterhármasán kívül majdnem az összes gólt a védők szerezték. Weber és Daughty a gól felelőseik eddig.
jah ha minden igaz Tavares out for season
- chiedis
- Hozzászólások: 5901
- Csatlakozott: 2008. december 6., szombat 23:35
- Kedvenc játékos: JT Frank Gary Petr
- Kedvenc exjátékos: Drogs Duff Eidur
- Tartózkodási hely: Wales
- Kapcsolat:
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Ez a srac oriasi, ez nem esik ossze ha Vidic/Ferdinand szavakkal bantja. Pepe-t le portugalmajomozta a videoban, harap, rug, belekop a kesztyujebe es radobja Ramosra, provokal, es iszonyatgyorsan ugyesen csinalja, bironak eselye sincs latni. A vegen meg puszi, pacsi. Imadja ha csesztetik, bele is megy, de okos, tudja hol a hatar. Eroszakos, egyszeruen egy Drogba hasonmas. Tegnap egy helyzet, egy gol. Oriasi. Remelem jon
http://www.youtube.com/watch?v=jTeVf0I_JmA" onclick="window.open(this.href);return false;
http://www.youtube.com/watch?v=jTeVf0I_JmA" onclick="window.open(this.href);return false;
Nyugodj bekeben Mister !
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Hát akármilyen god modeban is védett a lett kapus közel 60 lövésből kettőt belőni úgy, hogy a második is olyan volt már, hogy szegény csávót azelőtt kellett jéggel a nyakán leápolni, mert már esett össze a fáradtságtól és a kiszáradástól, azért shame on them. Remélem az elődöntőre valahogy összekapják magukat, mert az USA eddig menetel elég szépen és Kanadával ellentétben náluk a nagy nevek jól is játszanak. Elég megnézni Kessel, Kane vagy Pavelski teljesítményeit. Kanadának a sok nagy név, mint Crosby, Kunitz, Getzlaf, Marleau, Perry, Carter és az egész csatárt fel lehetne sorolni, eddig arra volt jó, hogy Carter mesterhármasán kívül majdnem az összes gólt a védők szerezték. Weber és Daughty a gól felelőseik eddig.Kenobi írta:Nem láttam a meccset, tudtam, hogy a lett inas god mode-ba véd de azért ez így édes kevés, persze a lényeg a továbbjutás és akár ez később előnyükre is válhat, de azért nagyokat pilláztam.rafanadal írta:Végre ott a kanadai vezetés. Azt hittem már 1-1 lesz a vége. Kár, hogy ehhez is kellett egy halálosan kifáradt kapus.
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Nem láttam a meccset, tudtam, hogy a lett inas god mode-ba véd de azért ez így édes kevés, persze a lényeg a továbbjutás és akár ez később előnyükre is válhat, de azért nagyokat pilláztam.rafanadal írta:Végre ott a kanadai vezetés. Azt hittem már 1-1 lesz a vége. Kár, hogy ehhez is kellett egy halálosan kifáradt kapus.
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Végre ott a kanadai vezetés. Azt hittem már 1-1 lesz a vége. Kár, hogy ehhez is kellett egy halálosan kifáradt kapus.
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
OTT VAN! Pont ma beszéltem arról valakivel, hogy az oroszok csak nagyon készülnek a rájátszásra vagy tényleg ennyire fos formában van a komplett csapat a hazai olimpiájukon. Nos, itt a válasz. A főellenség kiütve, most már jöhet a szurkolás Kanadának!
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Orosz csapat fele KHL tehát európai pályán tolják mégis be vannak sülve. De egyébként így visszagondolva igaz és érdekes tény. De ahogy mondtam, ez az orosz csapat csak nevekre bomba...ez a játék bárki ellen kevés lenne a 4-ben.rafanadal írta: Nem olyan biztos az. Érdekes módon az utolsó 3 olimpián az a kontinens szerepelt jól amelynek a pályáin játszottak. Azért elég nagy az eltérés az amerikai pályák és az európaiak mérete között és ez befolyásoló tényező lehet. Arról nem is beszélve, hogy az oroszokat továbbra is hatalmas kérdőjelnek tartom, mert eddig nagyon gyengék voltak, de kötve hiszem, hogy hazai pályán egy ilyen semmi teljesítményre futná tőlük.
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Nem olyan biztos az. Érdekes módon az utolsó 3 olimpián az a kontinens szerepelt jól amelynek a pályáin játszottak. Azért elég nagy az eltérés az amerikai pályák és az európaiak mérete között és ez befolyásoló tényező lehet. Arról nem is beszélve, hogy az oroszokat továbbra is hatalmas kérdőjelnek tartom, mert eddig nagyon gyengék voltak, de kötve hiszem, hogy hazai pályán egy ilyen semmi teljesítményre futná tőlük.Kenobi írta:Finneknek csak a fogadásom miatt, de akkor nyerjék is meg a faszba Amúgy aki az (valószínűleg) USA-Kanada elődöntőből bejut az fogja megnyerni szerintem.rafanadal írta: Én a finneknek örülnék.
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Finneknek csak a fogadásom miatt, de akkor nyerjék is meg a faszba Amúgy aki az (valószínűleg) USA-Kanada elődöntőből bejut az fogja megnyerni szerintem.rafanadal írta: Én a finneknek örülnék.
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Én a finneknek örülnék.Kenobi írta:Mennyire adnám ha a szlovének mennének még egy kört
Mindegy, a mai naptól kezdődik a java! Kezdődik a pár napos hoki fest!
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Mennyire adnám ha a szlovének mennének még egy kört
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Eddig úgy néz ki igen. Ha még pénteken haza tudok menni a koliból akkor mindenképp.Николаевич írta:ChesterB írta:Szombaton lesz Gödöllőn arénafoci az egyetemen, innen megy oda valaki? Ingyenes!!
Én mentem volna a barátaimmal de melóznom kell.. Te mész?
- Николаевич
- Hozzászólások: 8354
- Csatlakozott: 2011. július 7., csütörtök 14:42
Re: Sport a Chelsea-n kívül
ChesterB írta:Szombaton lesz Gödöllőn arénafoci az egyetemen, innen megy oda valaki? Ingyenes!!
Én mentem volna a barátaimmal de melóznom kell.. Te mész?
- easy
- Hozzászólások: 372
- Csatlakozott: 2013. augusztus 12., hétfő 21:08
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Lampard
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Ezektől a sport tvs "szakértőktől" már a hajam kihullik. Bognár Gyuszi szerint Pique gyorsabb, mint DLuiz, de legjobban Vince Ottó önelégült feje irritál, ahogy a nagy barszáról áradozik. Remélem a City odaver ezeknek a túlhypeolt bohócoknak.
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Szombaton lesz Gödöllőn arénafoci az egyetemen, innen megy oda valaki? Ingyenes!!
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Most azt épp nem nézzük, de majd még fogunk pár dolgot közösen.Николаевич írta:rafanadal írta:Ez számomra az olimpia eddigi egyik legnagyobb versenye volt. Pont lementünk ebédelni egy francia csávóval és akkor ment a biatlon élőben nagy kivetítőn. Ezt a jelenetet látni kellett volna. Vagy 30-40 norvég előtt ott a kaja, de senki egy falatot nem eszik, mindenki csak meredt szemekkel bámulja az utolsó kört Svendsen és Fourcade között. Amikor pedig beérnek a célba és kiírja a gép, hogy photo finish látszik mindenkin az izzadtság és a türelmetlen várakozás, hogy akkor most arany vagy ezüst a hazai versenyzőnek. Amikor pedig megtudták, hogy Svendsen megnyerte kb. egyszerre elélvezett az összes norvég. Ilyet is csak Norvégiában lát az ember téli olimpiával kapcsolatban!
Mi mit izguljunk rajta? Hogy beérnek-e a sízőink a legjobb negyvenbe vagy nem? Biztos nagy élmény Norvégiában nézni az olimpiát. Az orosz-norvég hokimeccset nem nézitek?
Amúgy ha van egy kis időd írj a chat topikba hogy hogy érzed magad kinn.
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"
- Николаевич
- Hozzászólások: 8354
- Csatlakozott: 2011. július 7., csütörtök 14:42
Re: Sport a Chelsea-n kívül
rafanadal írta:Ez számomra az olimpia eddigi egyik legnagyobb versenye volt. Pont lementünk ebédelni egy francia csávóval és akkor ment a biatlon élőben nagy kivetítőn. Ezt a jelenetet látni kellett volna. Vagy 30-40 norvég előtt ott a kaja, de senki egy falatot nem eszik, mindenki csak meredt szemekkel bámulja az utolsó kört Svendsen és Fourcade között. Amikor pedig beérnek a célba és kiírja a gép, hogy photo finish látszik mindenkin az izzadtság és a türelmetlen várakozás, hogy akkor most arany vagy ezüst a hazai versenyzőnek. Amikor pedig megtudták, hogy Svendsen megnyerte kb. egyszerre elélvezett az összes norvég. Ilyet is csak Norvégiában lát az ember téli olimpiával kapcsolatban!
Mi mit izguljunk rajta? Hogy beérnek-e a sízőink a legjobb negyvenbe vagy nem? Biztos nagy élmény Norvégiában nézni az olimpiát. Az orosz-norvég hokimeccset nem nézitek?
Amúgy ha van egy kis időd írj a chat topikba hogy hogy érzed magad kinn.
-
- Tippverseny győztese 2015/16
- Hozzászólások: 11987
- Csatlakozott: 2009. augusztus 13., csütörtök 12:59
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Mata
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Sport a Chelsea-n kívül
Ez számomra az olimpia eddigi egyik legnagyobb versenye volt. Pont lementünk ebédelni egy francia csávóval és akkor ment a biatlon élőben nagy kivetítőn. Ezt a jelenetet látni kellett volna. Vagy 30-40 norvég előtt ott a kaja, de senki egy falatot nem eszik, mindenki csak meredt szemekkel bámulja az utolsó kört Svendsen és Fourcade között. Amikor pedig beérnek a célba és kiírja a gép, hogy photo finish látszik mindenkin az izzadtság és a türelmetlen várakozás, hogy akkor most arany vagy ezüst a hazai versenyzőnek. Amikor pedig megtudták, hogy Svendsen megnyerte kb. egyszerre elélvezett az összes norvég. Ilyet is csak Norvégiában lát az ember téli olimpiával kapcsolatban!
Chelsea!!! "Blue Is The Colour"