Régebben a FIFA-ban is így volt.Norbertoo írta:PES-ben korábban (nem tudom, hogy maradt-e ez a rendszer, a 2013-as után már nem játszottam velük) úgy voltak az értékelések, hogy a játékos képességei mellett a posztot és az ahhoz szükséges képességeket is nézte a rendszer - na meg persze azt, hogy az a játékos tud-e azon a poszton játszani - és ez alapján mondta meg egy játékos értékelését. Tehát pl. anno Lampard mondjuk CMF-ként 86 volt, AMF-ként 84, SMF-ként pedig lehet, hogy csak 76 (mivel se nem posztja, se nem rendelkezik olyan skillekkel pl. sebességben sose volt igazán fasza). Míg a FIFA rendszerében Ronaldo a kapuban is 98-as - vagy tudja a faszom milyen értékelésű -, annak ellenére, hogy nyilván teljesen használhatatlan lesz. Emiatt én sose szerettem igazán az FIFA rendszert, mert nem informatív, nem segít abban ,hogy ki hol tud játszani, és várhatóan ott milyen játékos lesz. Mivel, hogy előfordulhatott, hogy egy "másodlagos poszton" a játékos jobb értékelést kapott, mint az alapposztján - pl. Ivanovićról még a PES is tudta, hogy jobb középső védő az attribútumai alapján, mint szélső védő. A játékos informálása mellett pedig ebben a rendszerben még a gép is jobban használja a csapatát, simán átrakja Azpit a jobb oldalra, nem fogja végtelenségig bal oldalon játszatni, merthogy az az alap posztja..Chester írta:Én mindig is hiányoltam, hogy nem a 99-re mennek, hanem CR és Messi a max. Maddenben például nem fosnak 99-est adni, de azt sem osztogatják, a 17-ben is asszem csak négyen kaptak 99-es ratinget. Ilyen alapon lehetne a két jómadár is 99, és onnan lefelé meg a többi, szerintem jobban visszaadná a valóságot.
Ha ezt a szemléletet át tudnák venni, már óriásit előre tudna lépni a squad building. De várhatóan ilyen nem lesz, mivel szembemegy a hülye FUT szemléletének.
Emlékszem,hogy Anelka pl 80-as volt a balszélen, de középcsatárként 85-ös.