cech19960320 írta: ↑2024. július 24., szerda 11:39
Ebből azért annyira sok következtetést nem kell levonni. Ugye Maresca a 2db szélső védőt úgy szereti használni, hogy az egyik behúzódik a KP-ra, a másik vonal mellett megy fel a támadással.
Ez Poch fétise volt és túl sok mozgás a semmiért. Guardiolához hasonlóan, Marescánál is Pereira lépett fel kp-ra, az LB pedig maradt a 2 CB-vel, így lett meg a 3-box-3.
Persze ettől még nyomhat itt teljesen más focit is, valamint Chilly is helytállhat új szerepkörökben, de nekem az az érzésem, hogy őt nem nagyon fogja számításba venni. Ha James egészséges, akkor szerintem Colwill/Cucu(LB-ben)-KH-KH-James(iwb) a legvalószínűbb, ha pedig ebben a szezonban is kidől, akkor Cucu(iwb)-KH-KH-RB(Disasi/új srác)
Pityee írta: ↑2024. július 24., szerda 11:57“41 regisztrált játékosunk van a keretben. A következő 10 játékosunknak viszont nemet mondtak az előszezonra: ők nem utaztak a kerettel. Kölcsönbe mennek vagy eladják őket.
Casadei tavaly nem Marescanal volt alapember a leicesterben? Most meg se nézi és elküldi? Wtf?
Casadeinél elég erős hangok voltak, hogy rendszeres játéklehetőséget akar. Valamint már szezon végén több érdeklődőről is lehetett hallani.
Gondolom megy kölcsönbe, vagy ha valaki jó pénzt adna érte, akkor akár el is adjuk.
“41 regisztrált játékosunk van a keretben. A következő 10 játékosunknak viszont nemet mondtak az előszezonra: ők nem utaztak a kerettel. Kölcsönbe mennek vagy eladják őket.
kecske01 írta: ↑2024. július 24., szerda 9:35
Maresca said to - JacobsBen players that can invert are Reece James, Gusto, Cucurella and Veiga.
Chilwell megint balszélső lesz?
Szerintem ez inkább azt jelenti, hogy Chilwellel nem számol.
Ebből azért annyira sok következtetést nem kell levonni. Ugye Maresca a 2db szélső védőt úgy szereti használni, hogy az egyik behúzódik a KP-ra, a másik vonal mellett megy fel a támadással.
Jelen esetben mindkét szélre van olyan játékosunk aki be tud húzódni KP-ra is, így akár ezt variálni is tudja majd, hogy melyik szélre alakítunk ki létszámfölényt.
Pityee írta: ↑2024. július 24., szerda 8:46
Mondjuk Fofanáról akárhány képet kirak a Chelsea hivatalos insta oldala, szétszedik a kommentekben. Még az sem kizárt, hogy ki lesz fújolva a saját szurkolók által. Mondjuk szerintem is inkább őt kellett volna eladni Chalobah helyett. Ráadásul már megy a klikkesedés. Nkunku is biztos egész véletlenül posztolt csak olyan közös csapatképet, ahol feketékkel pózol. Ez lett a vége annak, hogy ennyi feketét igazoltunk. Kialakult egy feka gang
Mondjuk sok fehér játékos nincs is Gallagher meg Palmer itt sincs ráadásul.
Mondjuk Fofanáról akárhány képet kirak a Chelsea hivatalos insta oldala, szétszedik a kommentekben. Még az sem kizárt, hogy ki lesz fújolva a saját szurkolók által. Mondjuk szerintem is inkább őt kellett volna eladni Chalobah helyett. Ráadásul már megy a klikkesedés. Nkunku is biztos egész véletlenül posztolt csak olyan közös csapatképet, ahol feketékkel pózol. Ez lett a vége annak, hogy ennyi feketét igazoltunk. Kialakult egy feka gang
kecske01 írta: ↑2024. július 24., szerda 7:07
Reece James asked about the Fernandez situation in the presser:
“Enzo Fernandez hasn’t arrived yet, I’ll make that judgement if there’s anything to amend when he arrives” #CFC
Reece James: “I’ve spoken to Enzo Fernandez and everyone involved”
Maresca on Enzo : “The player made a statement and apologised, and the club also gave a statement. There is nothing to add. The situation is clear."
“I don’t think there will be a problem when Enzo is back” #CFC
Hát kíváncsi leszek. 29.-én érkezik a kerethez Enzo
Semmikeppen sem jo kezdes ez enzonak, marescanak es a csapatszellemre vonatkozoan.
Eloszor nem engedi el az olimpiara, most meg a balhe egy honapon bellul.
Remelem osszeulnek es megbeszelik a dolgokat, kulonben enzonak meszeltek.
Milyen jó lehet így a pihenést tölteni, tuti görcsben lenne a gyomrom, hogy mi lesz, ha visszamegyek a csapathoz.
kecske01 írta: ↑2024. július 24., szerda 7:07
Reece James asked about the Fernandez situation in the presser:
“Enzo Fernandez hasn’t arrived yet, I’ll make that judgement if there’s anything to amend when he arrives” #CFC
Reece James: “I’ve spoken to Enzo Fernandez and everyone involved”
Maresca on Enzo : “The player made a statement and apologised, and the club also gave a statement. There is nothing to add. The situation is clear."
“I don’t think there will be a problem when Enzo is back” #CFC
Hát kíváncsi leszek. 29.-én érkezik a kerethez Enzo
Semmikeppen sem jo kezdes ez enzonak, marescanak es a csapatszellemre vonatkozoan.
Eloszor nem engedi el az olimpiara, most meg a balhe egy honapon bellul.
Remelem osszeulnek es megbeszelik a dolgokat, kulonben enzonak meszeltek.
Szabi írta: ↑2024. július 23., kedd 9:11
Pedig emlékszem, ez is mekkora tehetségnek volt kikiáltva '17-18 tájékán, amikor tizenévesen alapembere volt egy nem rossz Nice-nek.
Valahol ez fonákja annak, amikor csak fiatalokat/tehetségeket igazolunk. A potenciál egy dolog. Az, hogy mi lesz belőle pedig egy sokkal bizonytalanabb kérdés. Kíváncsi vagyok, hogy a rakás tiniből, akit leigazoltunk, mennyi fog befutni igazi sztár karriert.
Talán 1 db, jóesetben, de összességében teljesen elégedettek lehetünk ha profitot termelnek, és szerintem fognak is.
Szabi írta: ↑2024. július 23., kedd 9:11
Pedig emlékszem, ez is mekkora tehetségnek volt kikiáltva '17-18 tájékán, amikor tizenévesen alapembere volt egy nem rossz Nice-nek.
Valahol ez fonákja annak, amikor csak fiatalokat/tehetségeket igazolunk. A potenciál egy dolog. Az, hogy mi lesz belőle pedig egy sokkal bizonytalanabb kérdés. Kíváncsi vagyok, hogy a rakás tiniből, akit leigazoltunk, mennyi fog befutni igazi sztár karriert.
BlueBlood1993 írta: ↑2024. július 23., kedd 1:07 Malang Sarr leaves Chelsea as free agent by terminating the contract… and signing for RC Lens. It’s over between Sarr and Chelsea, as L’Équipé reports. Medical tests ongoing the contract will be signed today for the defender. (@FabrizioRomano)
Sarr lelép, senki nem lepődik meg.
Az a vicc, hogy eddig itt volt. Ingyen lép le ráadásul
Malang Sarr leaves Chelsea as free agent by terminating the contract… and signing for RC Lens. It’s over between Sarr and Chelsea, as L’Équipé reports. Medical tests ongoing the contract will be signed today for the defender. (@FabrizioRomano)