Oldal: 1 / 1005

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 16:07
Szerző: kecske01
Crap írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:16
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:57
Crap írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:53
Nem hiszem, így is kihozza a maxot ebből a csapatból. BL-ben vannak úgy, hogy folyamatosan botrányos szar játékosai vannak, akiket nem ő vitt oda. Viszont ő képes a csapat / játékosokhoz igazítani a taktikáját és nem fordítva ill. senkit se próbál utánozni.

Maguier amiért kapják az ívet folyton és kb. csapatba se nevezheti mert egyből kicsinálják a szurkerek. Greenwood botrány.
Most meg Sanchorol derült ki, hogy már vagy 4-5 esélyt kapott arra hogy valamit kezdjen magával, állandóan késik, beleszarik az egész csapatba és fociba. (tegnap is Fifazott, ahelyett hogy a csapattal tartott volna vagy szurkolt volna a csapatnak, miközben ment a meccs)
+ a rengeteg sérült...

Ehhez képest brutál jól kezeli az egészet Ten Hag és tavaly azon kívül hogy bekerült a BL-ben még majdnem kupákat is nyertek meg a döntőig vitte a csapatát az FA kupában, úgy hogy ott is bő a keret csak sokkal több deadwooddal, mint Lindelöf (aki még most is játszik és brutál rossz védő), Fred, de Gea és stb. + C.RO féle nyomás és botrány mikor nem nevezte a csapatba mert baszott futni.

Ehhez képest Potternek és Pochnak egyenlőre csak álom dolga van mert nekik csak a sérültekkel + azzal hogy bekell építeni a sok új érkezőt, ami hónapok alatt sem sikerül, míg Pepnek vagy Kloppnak kb. 2 hét az egész.
Te miről beszélsz? Elmúlt 2 nyáron csak olyan játékosok jöttek akiket Ő kért. Nincs nagyon fölötte kialakult struktúra akik döntenek az igazolásokról ez látszik is az igazolásaikon, mert a 80% vagy ajaxos vagy már valaha játszott Ten hag alatt.

Potter hasonlítás felesleges, mert a legnagyobb káoszban kellett ezt a szarkupacot elvállalnia kimaradt pre-seasonnel. Egy tapasztaltabb edzőnek is meggyűltek volna ezzel a problémái.

Pochot meg korai megítélni még. Vannak biztató dolgok, de vannak bőven wtf húzásai.
Te miről beszélsz? Nem arról volt szó, hogy ki kiket igazolt az elmúlt két nyáron, hanem hogy ki mit tud kihozni az általa körül vett káoszból és játékosokból.

De amúgy.:
Tegnap egészen pontosan Martinez, Hojlund és Onana volt az egyetlen, aki ő alatta érkezett a csapathoz. Ebből egyedül, csak Martinez játszott alatta.
Regeneteg deadwoodot hozott fel elfogadható szintre vagy talált neki olyan szerepkört amibe úgy ahogy eltud játszani, illetve eltudta dönteni azt is, hogy kitől kell megszabadulni. Tavalyi szezonra volt 6 érkezője. A bayern álltal leselejtezett Sabitzer, a szívbeteg és 1 évet nem játszó Eriksen, Casemiro, Antony és Martinez. Ezekhez jött rengeteg korábbi rossz igazolás, deadwood, CRO hisztizése és stb. Mégis BL-ben vannak meg FA kupa döntőt játszottak + Ligakupát nyertek. Tegnap meg 12 sérülttel és szintén a korábbi rossz igazolások álltal okozott botrányok közepette képes volt ezzel a brutál gyenge kerettel kihozni egy 4-3-at idegenben a Müchen ellen.

Szerintem teljesen releváns a hasonlítás, mert a Unitednál is van akkora káosz illetve volt is a tavalyi szezonban.

NEm azt mondom, hogy zseniálisan jó az Mu, de Ten Hagnak bitang nehéz dolga van és abszolút kihozza a maxot abból a szartengerből ami körülette van ill. hogy mi a dolgunk ennél sokkal könnyebb lenne papíron....
Pochot még nem akarom leírni és kikiáltan, hogy flopp, de azért ezerszer könnyebb dolga van.
Tavaly jobban néztek ki. De akkor is erős limitációi voltak a játékuknak. Abban bízhattak, hogy Rashford beveri. Nem fognak sok sót megenni vele. Egy átmenetekből játszó csapattal amivel a legnagyobb címekért akarsz küzdeni ma már nem nagyon szokott működni.
Bayern meccs tegnap, ha 5-1 egy szót nem szólhatnának. Ez a eredmény nem tükrözi a valós erősségüket pedig ez a bayern is nem valami veretes.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 15:59
Szerző: kecske01
Pityee írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:08
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:05
Pityee írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:58
Egész pontosan 12 sérültjük van jelenleg. De gondolom náluk az nem lehet kifogás, csak nálunk. Ja és az általad említett wannabe Haaland azért csak beköszönt egyszer. Mi lenne ha először a mi házunk táján söprögetnénk? És legalább a kaput eltudná találni a mi wannabe Drogba Jacksonunk.
80 millióért azért köszönjön is be
A 70 milliós Mudryknak nem lenne elvárás beköszönni így 1 év után lassan? Vagy a 100 milliós Caicedo a labdavesztesék miatt jött ide? Csak mert eddig több labdavesztése volt, amiből gólt kaptunk, mint sikeres szerelése. Mondjuk 100 misiért mást várna el tőle az ember.
Mudryk egy ukrán ligából jött. Egyelőre a perceit nem kapja meg, hogy felvegye a ritmust. Nagyobb a potenciál benne, mint Hojlundban, de nem egy poszt szóval kár is az összehasonlítás.
Caicedo meg egy teljes idegen csapatba jött, de azt nem nagyon jegyzitek meg amikor jól megelőzi vagy kihozza a labdát presszing alól csak azt ha eladja véletlen a játékrendszer okozta hibák miatt. Egyedüli hatosként nem is fog jól kinézni. Sehol sem azt játszott. Várom, hogy 4231-ben végre Enzoval középen legyenek.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 14:46
Szerző: vigh92
Bandi írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 13:40
vigh92 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 12:24 Be kell látni, hogy jelenleg alsó-közép csapat vagyunk. A MU-nak is 11 hiányzója volt tegnap, és helyt álltak, mi egy gólt sem lőttünk volna a Bayern-nek. Lehet ezt szépítgetni, de ez a helyzet.
Akik ennyire optimisták, nem tudom mi látnak bele?! Hiába a labdabírtoklás, ha hátul tologatják. Hétről hétre ugyanazt a hátul passzolgatós, elöl ötlettelen, a kapu előtt is lepasszolós fost látjuk.
Szerintem sokan azzal nyugtatják magukat hogy nagyon sok a fiatal és idő kell nekik hogy fejlődjenek meg összeszokjanak, ami részben igaz is lehet csak azzal az eshetőséggel nem számolnak hogy mi van akkor ha egy szezonos játékosokat vettünk meg olyanokat akikben nincs meg az a potenciál mint amit belelátnak. Mert Mudryk büdös nagy flop-nak tűnik, Madueke egy átlagos angol szélső benyomását kelti, Caicedo a brighton-os rendszerben nagy király volt, de kilépve onnan ki tudja mire képes, Lavia-nak volt egy jó éve egy kieső csapatban, Jackson-nak meg egy 12 gólos szezonja egy spanyol középcsatban és akkor ott van még a francia különítmény akiktől szintén nem lehetett eddig hanyatt esni.

Nem akarok mindenkit felsorolni, de én nem nagyon látom senkiben a keretből azt az eget rengető potenciált ami 2-3 év múlva mondjuk egy bajnoki címért küzdő csapattá tenne minket, vagy akiben benne van az meg a szezon felében sérült lesz. Biztos én is pesszimistább vagyon az átlagnál, de én úgy látom hogy túl sok mindennek kellene összeállnia ahhoz hogy ebből a projektből legyen valami, sokkal inkább látom valószínűnek azt a forgatókönyvet hogy egy Arsenal féle visszaesés fog következni és EL csapat leszünk az elkövetkező időszakban. És ez nem feltétlenül tragédia csak 1 milliárd font elköltése után kicsit mást várna az ember. :|

Igen, vannak tehetséges, kiforratlan játékosok, de véleményem szerint ezek a fiatalok pont egy idősebb/tapasztaltabb játékosokból álló csapatban tudnának fejlődni, mert ott van mérce. Itt most nincs kihez mérjék magukat és nincs kitől tanuljanak, mindenki zöldfülű.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 13:58
Szerző: Pityee
Bandi írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 13:40 Biztos én is pesszimistább vagyon az átlagnál, de én úgy látom hogy túl sok mindennek kellene összeállnia ahhoz hogy ebből a projektből legyen valami, sokkal inkább látom valószínűnek azt a forgatókönyvet hogy egy Arsenal féle visszaesés fog következni és EL csapat leszünk az elkövetkező időszakban. És ez nem feltétlenül tragédia csak 1 milliárd font elköltése után kicsit mást várna az ember. :|
Vigyázz az EL-be kerüléshez azért legalább a hatodik helyen kell végezni :D Jelenleg attól is messze vagyunk. 5 forduló után már 5 pontos hátrányba vagyunk az EL helyekhez is egyáltalán :D

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 13:40
Szerző: Bandi
vigh92 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 12:24 Be kell látni, hogy jelenleg alsó-közép csapat vagyunk. A MU-nak is 11 hiányzója volt tegnap, és helyt álltak, mi egy gólt sem lőttünk volna a Bayern-nek. Lehet ezt szépítgetni, de ez a helyzet.
Akik ennyire optimisták, nem tudom mi látnak bele?! Hiába a labdabírtoklás, ha hátul tologatják. Hétről hétre ugyanazt a hátul passzolgatós, elöl ötlettelen, a kapu előtt is lepasszolós fost látjuk.
Szerintem sokan azzal nyugtatják magukat hogy nagyon sok a fiatal és idő kell nekik hogy fejlődjenek meg összeszokjanak, ami részben igaz is lehet csak azzal az eshetőséggel nem számolnak hogy mi van akkor ha egy szezonos játékosokat vettünk meg olyanokat akikben nincs meg az a potenciál mint amit belelátnak. Mert Mudryk büdös nagy flop-nak tűnik, Madueke egy átlagos angol szélső benyomását kelti, Caicedo a brighton-os rendszerben nagy király volt, de kilépve onnan ki tudja mire képes, Lavia-nak volt egy jó éve egy kieső csapatban, Jackson-nak meg egy 12 gólos szezonja egy spanyol középcsatban és akkor ott van még a francia különítmény akiktől szintén nem lehetett eddig hanyatt esni.

Nem akarok mindenkit felsorolni, de én nem nagyon látom senkiben a keretből azt az eget rengető potenciált ami 2-3 év múlva mondjuk egy bajnoki címért küzdő csapattá tenne minket, vagy akiben benne van az meg a szezon felében sérült lesz. Biztos én is pesszimistább vagyon az átlagnál, de én úgy látom hogy túl sok mindennek kellene összeállnia ahhoz hogy ebből a projektből legyen valami, sokkal inkább látom valószínűnek azt a forgatókönyvet hogy egy Arsenal féle visszaesés fog következni és EL csapat leszünk az elkövetkező időszakban. És ez nem feltétlenül tragédia csak 1 milliárd font elköltése után kicsit mást várna az ember. :|

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 12:44
Szerző: Dízel
Nincs rossz keretunk, szeptember vege van, lassan alakulnia kene valamerre a csapatnak, valamit latni kellene lassan poch filozofiajabol a palyan. Mar ha van ilyen.
Nem nkunku meg jamestol kell varni az atomfocit, persze jo lenne ha itt lennenek, de nem ezen fog mulni semmi sem.

Januarig valaminek meg kell mozdulnia, mert nem lesz jo vege.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 12:24
Szerző: vigh92
Be kell látni, hogy jelenleg alsó-közép csapat vagyunk. A MU-nak is 11 hiányzója volt tegnap, és helyt álltak, mi egy gólt sem lőttünk volna a Bayern-nek. Lehet ezt szépítgetni, de ez a helyzet.
Akik ennyire optimisták, nem tudom mi látnak bele?! Hiába a labdabírtoklás, ha hátul tologatják. Hétről hétre ugyanazt a hátul passzolgatós, elöl ötlettelen, a kapu előtt is lepasszolós fost látjuk.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:16
Szerző: Crap
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:57
Crap írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:53
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 6:45
Meghágnak lassan reszeltek, Julian hála isten megy a Németekhez. Érdekes, hogy valahogy nem nagyon mennek a játékosoknak a utd-ben. Elég nagy faszkalap lehet a kopasz, ilyen Tuchel személyiségnek tippelném azok alapjàn amiket írnak róla.
Nem hiszem, így is kihozza a maxot ebből a csapatból. BL-ben vannak úgy, hogy folyamatosan botrányos szar játékosai vannak, akiket nem ő vitt oda. Viszont ő képes a csapat / játékosokhoz igazítani a taktikáját és nem fordítva ill. senkit se próbál utánozni.

Maguier amiért kapják az ívet folyton és kb. csapatba se nevezheti mert egyből kicsinálják a szurkerek. Greenwood botrány.
Most meg Sanchorol derült ki, hogy már vagy 4-5 esélyt kapott arra hogy valamit kezdjen magával, állandóan késik, beleszarik az egész csapatba és fociba. (tegnap is Fifazott, ahelyett hogy a csapattal tartott volna vagy szurkolt volna a csapatnak, miközben ment a meccs)
+ a rengeteg sérült...

Ehhez képest brutál jól kezeli az egészet Ten Hag és tavaly azon kívül hogy bekerült a BL-ben még majdnem kupákat is nyertek meg a döntőig vitte a csapatát az FA kupában, úgy hogy ott is bő a keret csak sokkal több deadwooddal, mint Lindelöf (aki még most is játszik és brutál rossz védő), Fred, de Gea és stb. + C.RO féle nyomás és botrány mikor nem nevezte a csapatba mert baszott futni.

Ehhez képest Potternek és Pochnak egyenlőre csak álom dolga van mert nekik csak a sérültekkel + azzal hogy bekell építeni a sok új érkezőt, ami hónapok alatt sem sikerül, míg Pepnek vagy Kloppnak kb. 2 hét az egész.
Te miről beszélsz? Elmúlt 2 nyáron csak olyan játékosok jöttek akiket Ő kért. Nincs nagyon fölötte kialakult struktúra akik döntenek az igazolásokról ez látszik is az igazolásaikon, mert a 80% vagy ajaxos vagy már valaha játszott Ten hag alatt.

Potter hasonlítás felesleges, mert a legnagyobb káoszban kellett ezt a szarkupacot elvállalnia kimaradt pre-seasonnel. Egy tapasztaltabb edzőnek is meggyűltek volna ezzel a problémái.

Pochot meg korai megítélni még. Vannak biztató dolgok, de vannak bőven wtf húzásai.
Te miről beszélsz? Nem arról volt szó, hogy ki kiket igazolt az elmúlt két nyáron, hanem hogy ki mit tud kihozni az általa körül vett káoszból és játékosokból.

De amúgy.:
Tegnap egészen pontosan Martinez, Hojlund és Onana volt az egyetlen, aki ő alatta érkezett a csapathoz. Ebből egyedül, csak Martinez játszott alatta.
Regeneteg deadwoodot hozott fel elfogadható szintre vagy talált neki olyan szerepkört amibe úgy ahogy eltud játszani, illetve eltudta dönteni azt is, hogy kitől kell megszabadulni. Tavalyi szezonra volt 6 érkezője. A bayern álltal leselejtezett Sabitzer, a szívbeteg és 1 évet nem játszó Eriksen, Casemiro, Antony és Martinez. Ezekhez jött rengeteg korábbi rossz igazolás, deadwood, CRO hisztizése és stb. Mégis BL-ben vannak meg FA kupa döntőt játszottak + Ligakupát nyertek. Tegnap meg 12 sérülttel és szintén a korábbi rossz igazolások álltal okozott botrányok közepette képes volt ezzel a brutál gyenge kerettel kihozni egy 4-3-at idegenben a Müchen ellen.

Szerintem teljesen releváns a hasonlítás, mert a Unitednál is van akkora káosz illetve volt is a tavalyi szezonban.

NEm azt mondom, hogy zseniálisan jó az Mu, de Ten Hagnak bitang nehéz dolga van és abszolút kihozza a maxot abból a szartengerből ami körülette van ill. hogy mi a dolgunk ennél sokkal könnyebb lenne papíron....
Pochot még nem akarom leírni és kikiáltan, hogy flopp, de azért ezerszer könnyebb dolga van.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:08
Szerző: Pityee
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:05
Pityee írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:58
Izland írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:54

Plusz előszeretettel védjük a saját seggünket, hogy milyen sok sérültünk van, emiatt vagyunk gyengék.
Eredmenyekdotcom szerint nekik is van 10+ sérült.
Ha mi játszottunk volna a Bayernnel a 4 kapott gól nálunk is stimellene, csak mellé nem lett volna gólunk sem.
Egész pontosan 12 sérültjük van jelenleg. De gondolom náluk az nem lehet kifogás, csak nálunk. Ja és az általad említett wannabe Haaland azért csak beköszönt egyszer. Mi lenne ha először a mi házunk táján söprögetnénk? És legalább a kaput eltudná találni a mi wannabe Drogba Jacksonunk.
80 millióért azért köszönjön is be
A 70 milliós Mudryknak nem lenne elvárás beköszönni így 1 év után lassan? Vagy a 100 milliós Caicedo a labdavesztesék miatt jött ide? Csak mert eddig több labdavesztése volt, amiből gólt kaptunk, mint sikeres szerelése. Mondjuk 100 misiért mást várna el tőle az ember.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 11:05
Szerző: kecske01
Pityee írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:58
Izland írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:54
Dízel írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:19

Gyengek, na de bevertek 3 golt a bayernnek igy is.
Meresz kijelentes, hogy jobbak vagyunk nalunk. Sztem nem. Ugyan olyan szarok vagyunk, csak ezek tudnak golt loni is.
Plusz előszeretettel védjük a saját seggünket, hogy milyen sok sérültünk van, emiatt vagyunk gyengék.
Eredmenyekdotcom szerint nekik is van 10+ sérült.
Ha mi játszottunk volna a Bayernnel a 4 kapott gól nálunk is stimellene, csak mellé nem lett volna gólunk sem.
Egész pontosan 12 sérültjük van jelenleg. De gondolom náluk az nem lehet kifogás, csak nálunk. Ja és az általad említett wannabe Haaland azért csak beköszönt egyszer. Mi lenne ha először a mi házunk táján söprögetnénk? És legalább a kaput eltudná találni a mi wannabe Drogba Jacksonunk.
80 millióért azért köszönjön is be

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:58
Szerző: Pityee
Izland írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:54
Dízel írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:19
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Gyengek, na de bevertek 3 golt a bayernnek igy is.
Meresz kijelentes, hogy jobbak vagyunk nalunk. Sztem nem. Ugyan olyan szarok vagyunk, csak ezek tudnak golt loni is.
Plusz előszeretettel védjük a saját seggünket, hogy milyen sok sérültünk van, emiatt vagyunk gyengék.
Eredmenyekdotcom szerint nekik is van 10+ sérült.
Ha mi játszottunk volna a Bayernnel a 4 kapott gól nálunk is stimellene, csak mellé nem lett volna gólunk sem.
Egész pontosan 12 sérültjük van jelenleg. De gondolom náluk az nem lehet kifogás, csak nálunk. Ja és az általad említett wannabe Haaland azért csak beköszönt egyszer. Mi lenne ha először a mi házunk táján söprögetnénk? És legalább a kaput eltudná találni a mi wannabe Drogba Jacksonunk.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:57
Szerző: kecske01
Crap írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:53
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 6:45
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Meghágnak lassan reszeltek, Julian hála isten megy a Németekhez. Érdekes, hogy valahogy nem nagyon mennek a játékosoknak a utd-ben. Elég nagy faszkalap lehet a kopasz, ilyen Tuchel személyiségnek tippelném azok alapjàn amiket írnak róla.
Nem hiszem, így is kihozza a maxot ebből a csapatból. BL-ben vannak úgy, hogy folyamatosan botrányos szar játékosai vannak, akiket nem ő vitt oda. Viszont ő képes a csapat / játékosokhoz igazítani a taktikáját és nem fordítva ill. senkit se próbál utánozni.

Maguier amiért kapják az ívet folyton és kb. csapatba se nevezheti mert egyből kicsinálják a szurkerek. Greenwood botrány.
Most meg Sanchorol derült ki, hogy már vagy 4-5 esélyt kapott arra hogy valamit kezdjen magával, állandóan késik, beleszarik az egész csapatba és fociba. (tegnap is Fifazott, ahelyett hogy a csapattal tartott volna vagy szurkolt volna a csapatnak, miközben ment a meccs)
+ a rengeteg sérült...

Ehhez képest brutál jól kezeli az egészet Ten Hag és tavaly azon kívül hogy bekerült a BL-ben még majdnem kupákat is nyertek meg a döntőig vitte a csapatát az FA kupában, úgy hogy ott is bő a keret csak sokkal több deadwooddal, mint Lindelöf (aki még most is játszik és brutál rossz védő), Fred, de Gea és stb. + C.RO féle nyomás és botrány mikor nem nevezte a csapatba mert baszott futni.

Ehhez képest Potternek és Pochnak egyenlőre csak álom dolga van mert nekik csak a sérültekkel + azzal hogy bekell építeni a sok új érkezőt, ami hónapok alatt sem sikerül, míg Pepnek vagy Kloppnak kb. 2 hét az egész.
Te miről beszélsz? Elmúlt 2 nyáron csak olyan játékosok jöttek akiket Ő kért. Nincs nagyon fölötte kialakult struktúra akik döntenek az igazolásokról ez látszik is az igazolásaikon, mert a 80% vagy ajaxos vagy már valaha játszott Ten hag alatt.

Potter hasonlítás felesleges, mert a legnagyobb káoszban kellett ezt a szarkupacot elvállalnia kimaradt pre-seasonnel. Egy tapasztaltabb edzőnek is meggyűltek volna ezzel a problémái.

Pochot meg korai megítélni még. Vannak biztató dolgok, de vannak bőven wtf húzásai.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 10:53
Szerző: Crap
kecske01 írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 6:45
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Meghágnak lassan reszeltek, Julian hála isten megy a Németekhez. Érdekes, hogy valahogy nem nagyon mennek a játékosoknak a utd-ben. Elég nagy faszkalap lehet a kopasz, ilyen Tuchel személyiségnek tippelném azok alapjàn amiket írnak róla.
Nem hiszem, így is kihozza a maxot ebből a csapatból. BL-ben vannak úgy, hogy folyamatosan botrányos szar játékosai vannak, akiket nem ő vitt oda. Viszont ő képes a csapat / játékosokhoz igazítani a taktikáját és nem fordítva ill. senkit se próbál utánozni.

Maguier amiért kapják az ívet folyton és kb. csapatba se nevezheti mert egyből kicsinálják a szurkerek. Greenwood botrány.
Most meg Sanchorol derült ki, hogy már vagy 4-5 esélyt kapott arra hogy valamit kezdjen magával, állandóan késik, beleszarik az egész csapatba és fociba. (tegnap is Fifazott, ahelyett hogy a csapattal tartott volna vagy szurkolt volna a csapatnak, miközben ment a meccs)
+ a rengeteg sérült...

Ehhez képest brutál jól kezeli az egészet Ten Hag és tavaly azon kívül hogy bekerült a BL-ben még majdnem kupákat is nyertek meg a döntőig vitte a csapatát az FA kupában, úgy hogy ott is bő a keret csak sokkal több deadwooddal, mint Lindelöf (aki még most is játszik és brutál rossz védő), Fred, de Gea és stb. + C.RO féle nyomás és botrány mikor nem nevezte a csapatba mert baszott futni.

Ehhez képest Potternek és Pochnak egyenlőre csak álom dolga van mert nekik csak a sérültekkel + azzal hogy bekell építeni a sok új érkezőt, ami hónapok alatt sem sikerül, míg Pepnek vagy Kloppnak kb. 2 hét az egész.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 6:45
Szerző: kecske01
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Meghágnak lassan reszeltek, Julian hála isten megy a Németekhez. Érdekes, hogy valahogy nem nagyon mennek a játékosoknak a utd-ben. Elég nagy faszkalap lehet a kopasz, ilyen Tuchel személyiségnek tippelném azok alapjàn amiket írnak róla.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:54
Szerző: Izland
Dízel írta: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:19
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Gyengek, na de bevertek 3 golt a bayernnek igy is.
Meresz kijelentes, hogy jobbak vagyunk nalunk. Sztem nem. Ugyan olyan szarok vagyunk, csak ezek tudnak golt loni is.
Plusz előszeretettel védjük a saját seggünket, hogy milyen sok sérültünk van, emiatt vagyunk gyengék.
Eredmenyekdotcom szerint nekik is van 10+ sérült.
Ha mi játszottunk volna a Bayernnel a 4 kapott gól nálunk is stimellene, csak mellé nem lett volna gólunk sem.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 21., csütörtök 5:19
Szerző: Dízel
BlueBlood1993 írta: 2023. szeptember 20., szerda 21:50 Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.
Gyengek, na de bevertek 3 golt a bayernnek igy is.
Meresz kijelentes, hogy jobbak vagyunk nalunk. Sztem nem. Ugyan olyan szarok vagyunk, csak ezek tudnak golt loni is.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. szeptember 20., szerda 21:50
Szerző: BlueBlood1993
Atyaisten de gyenge ez a MU. Onana akkorát potyázott, hogy Mendy is megirigyelte volna, a középpálya teljesen ötlettelen, a védelem állandóan el van csúszva, a wannabe Haaland meg sztem 2-t nem ért labdába.

Amit ezek produkálnak az volt velünk tavaly Potterrel. Oké az ellenfél jobb (bár a pool ellen is teljesen partiban voltunk), de ennél a fostengernél bőven jobban játszunk, csak gólok nem jönnek még.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. augusztus 31., csütörtök 22:08
Szerző: Crap
Így külsősként nézve , tényleg azt gondolom / látható, hogy elavult és unalmas ahogy a BL csoportok alakulnak és rá férne a reform erősen.

Nézocsalogatonak (értsd nem csak az adott csapat szurkerei ülnek le rá, hanem nagyon sokan mások is) egyedül az F csoport és az United vs München tűnik. Utóbbi második meccse is már lehet halál tét nélküli lesz...

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. május 30., kedd 16:23
Szerző: emsanya
fst200 írta: 2023. május 30., kedd 14:11
emsanya írta: 2023. május 29., hétfő 20:48
fst200 írta: 2023. május 29., hétfő 19:50

milyen szép emlék, simán egy szinten van a 2012 menetellel érzelmi szinten :)
((( nem elrontva az emlékezést ,de mennyire úgy hittük hogy egy Chelsea dominálós időszak jön mint a 2005 utáni évek, itt egy fiatal keret tele tehetségekkel , egy rohadt jó edző aki fél év alatt csodát tett, innentől még pár igazolás és miénk a világ :) - gyorsan fordul a világ ))))
A 2012-es az nekem a csoda volt inkább, a 21-esnél meg sokkal dominánsabbak voltunk. 2012-ben nagyon sok mákunk is volt, a barca elleni meccseken, a müncheni döntöröl nem beszélve. 21-ben full dominálva küldtük haza a realt, az atleticot meg a portot és a döntöben is jobbak voltunk a citynél az a durva komolyabb helyzeteink voltak.

Sokkal stabilabbnak kell lenni mindennek hogy dinasztiát épits, a háborus dolog ota már szinte bármi jöhet sajnos.
Jaja, persze, emiatt írtam hogy érzelmi szinten, szóval mindkét diadal ugyanazt az örömöt váltotta ki belőlem és ugyanilyen jó visszaemlékezni mindkettőre, annak ellenére hogy mindkettő győzelem más volt
Igen en is igy gondolom.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2023. május 30., kedd 14:11
Szerző: fst200
emsanya írta: 2023. május 29., hétfő 20:48
fst200 írta: 2023. május 29., hétfő 19:50
emsanya írta: 2023. május 29., hétfő 18:24 2 éve ezen a napon. Sosem feledjük.

Kép