Oldal: 227 / 229

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 12:46
Szerző: Zsoca
ZenZo írta: Ebbe a képbe tökéletesen illik nálam a Zola-Clarke páros, csak valahogy ezt az egész koncepciót nem nézem ki egyelőre Abraból és Kenyonból.
Na igen, ez az, amiről még nem tudunk semmit, hogy ők mennyire tudnának tolerálni pár gyengébb szezont. Mert én tudnám, ha látnám, hogy van értelme. Mert ugye Scolarinál hiába volt gyengébb a vége felé a játék, nem volt értelme úgy mond, hiszen fiatal alig játszott, nagy változásokat nem eszközölt.

ZenZo írta: Ha viszont alapul vesszük azt, hogy jelen állás szerint Hiddink tanácsadóként továbbra is tevékenyen tartózkodik Londonban, akkor valószínűsíthetően olyan edző kerülhet a székbe, aki jól kijön vele (nyilván az ő ajánlásait is figyelembe fogják venni). Abból azért nem biztos, hogy rosszul jövünk ki... és inkább valószínűsíthető Rijkaard érkezése (esetleg Gullit-é? :) ), mint mondjuk Ancelottié, amit őszintén nem nagyon bánok, már ha két utóbbi közül kell választani.
Ezzel teljesen egyet értek, valahogy Ancelotti vergődése az utóbbi pár évben teljesen kedvemet szegte. Scolariból kiindulva egyébként fontos szempont lenne az is, hogy vannak-e nyelvi akadályok. Rijkaard és Ancelotti esetén erről nem tudok, de Gullit-nak nyilván nem lenne ilyen gondja. Ahogy a Zola-Clarke párosnak sem.
ZenZo írta: SGE ismét szabad, végülis klubedzőként nem volt rossz anno az olaszoknál, de a válogatottak terén nyújtott utóbbi 4-5 éves balfaszkodása nem épp jó ajánlólevél. Mancini-t továbbra sem kívánom edzőként itt látni. Ki jöhet még szóba? Scolari... ő sem az, akit egyelőre újra szívesen látnék itt. Lippi? Hm, ő ha megy, szerintem Milan. Mark Hughes? Na ő talán. Belőle kinézek akár egy hosszabb tartózkodást is. Deschamp? Talán. Schuster? Na ne. Laudrup? Még ne. Grant, az ork? Hmm, neem.
SGE,Mancini,Scolari - no way, szerintem biztos bukta
Lippi - biztos jól menne a csapatnak vele, de valahogy nem akarnék olasz edzőt Zola-n kívül. :) Ennek ellenére ha mégis ő lesz, akkor az elvárásaim magasak lennének, mert ő olyan edző.
Hughes - lutri, de támogatnám azért :)
Deschamp - számomra ő nem elismert edző, nem tudom mi ez a pozitív aura körülötte. :D Jó persze, elért pár dolgot, de nem érezném tutibiznisznek. :D
Laudrup - hasonló Deschamphoz.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 12:17
Szerző: ZenZo
Megyó írta:Rijkardot amúgy nem értem ki az, aki jó erdzőnek tartja :)
Ha Hiddink annak tartja, s Chelsea edző lesz belőle, szerintem te is revidiálni fogsz. Én baromi jó játékosnak tartottam, az edzőt pedig az eredményei és megnyilvánulsai minősítik. Első azért rendben, szerintem ezzel nincs mit vitatkozni. A második lépcső az érdekesebb, de igazából ha a Chelseavel képes hozni bajnoki és bl címet, hát, megbocsátó típus vagyok, ha adnak rá okot :)

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 12:14
Szerző: ZenZo
Chucky írta:Nekem bejön Harry Redknapp is. De lehet egyedül vagyok ezzel. :)
Uncle 'arry nem rossz arc, de valahogy nem látom magam előtt, mint Chelsea edzőt. Ő pont ott van/ott volt, ahol egy ilyen edző nagyot tud alakítani: Pompey, Sp*rs.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 11:50
Szerző: Chucky
Nekem bejön Harry Redknapp is. De lehet egyedül vagyok ezzel. :)

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 11:44
Szerző: Megyó
Ha most kellene választani és reálisan nézem a dolgokat, (pl Mouri nem jönne vissza...) Deschampot választanám.
Rijkardot amúgy nem értem ki az, aki jó erdzőnek tartja :)

Na a lényeg, hogy szívfájdalom, ha Hiddink nem marad... Lehetne már egy ilyen komoly edzőnk konstansan.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 11:19
Szerző: ZenZo
Zsoca87 írta:Nekem elég ha még egy évig marad és megnyeri a PL-t és a BL-t. :twisted:
Na igen, érdekes dolog ez a hosszabb távra keresünk valakit dolog az utóbbi évek történései után... mit utóbbi évek, hirtelen nem is rémlik, mikor volt utoljára 5 éven keresztül valaki edző nálunk... talán egészen Dave Sextonig vissza kellene menni... rajta kívül az utóbbi 30 évben Ranieri húzta a legtovább, akit Abra gyorsan lapátra vágott... ha tényleg hosszú távra tervezünk, akkor azt úgy is kell beharangozni. Ehhez viszonyítva érdekes dolog az, amit Lampard elejtett Kálmánnak a találkozójukon, miszerint a csapatban is mindenki tudja, hogy ez a gárda utoljára van így együtt. (Na persze ez mindig igaz, mert érkezők-távozók mindig vannak, de feltételezem itt ő a "gerincre" gondolt, Terry-Carvalho-Lampard-Ballack-Drogba (Make már nincs), feltételezem nem Cech vagy Essien lesz, akit eladnak) Új edző, új kihívás, esetlegesen gyengébb bajnoki és BL szereplés, fiatalok beépítése, nem sztárok vásárlása, két-három szezon "beáldozása" egy újabb nagy bajnoki+BL menetelésért. Ebbe a képbe tökéletesen illik nálam a Zola-Clarke páros, csak valahogy ezt az egész koncepciót nem nézem ki egyelőre Abraból és Kenyonból.

Akkor pedig a legjobb megoldás Hiddink, mégha csak "ideiglenesen" is... Egyszerűen szinte hihetetlen, hogy tényleg mennyit jelent egy edző, lásd Terry-Lampard-Ballack-Drogba teljesítményét. Még akár Maloudáét is. Egy korszakos zseni Hiddink, képes volt megtalálni azt, amit ez a keret játszani tud, méghozzá jól, bármikor, bárki ellen.

Ha viszont alapul vesszük azt, hogy jelen állás szerint Hiddink tanácsadóként továbbra is tevékenyen tartózkodik Londonban, akkor valószínűsíthetően olyan edző kerülhet a székbe, aki jól kijön vele (nyilván az ő ajánlásait is figyelembe fogják venni). Abból azért nem biztos, hogy rosszul jövünk ki... és inkább valószínűsíthető Rijkaard érkezése (esetleg Gullit-é? :) ), mint mondjuk Ancelottié, amit őszintén nem nagyon bánok, már ha két utóbbi közül kell választani.

Én még mindig favorizálom Advocaatot is, JM szerintem egyrészt egyelőre nem tér vissza, másrészt ha mégis, akkor sem lesz már semmi ugyanolyan, s inkább maradjanak az emlékek, minthogy azokon bármit is csorbítsunk egy nem jól időzített visszatéréssel. A többiek meg... SGE ismét szabad, végülis klubedzőként nem volt rossz anno az olaszoknál, de a válogatottak terén nyújtott utóbbi 4-5 éves balfaszkodása nem épp jó ajánlólevél. Mancini-t továbbra sem kívánom edzőként itt látni. Ki jöhet még szóba? Scolari... ő sem az, akit egyelőre újra szívesen látnék itt. Lippi? Hm, ő ha megy, szerintem Milan. Mark Hughes? Na ő talán. Belőle kinézek akár egy hosszabb tartózkodást is. Deschamp? Talán. Schuster? Na ne. Laudrup? Még ne. Grant, az ork? Hmm, neem.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 10:39
Szerző: Zsoca
Nekem elég ha még egy évig marad és megnyeri a PL-t és a BL-t. :twisted:

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 10:25
Szerző: Wisey
undertow írta:
Wisey írta:Nem nyilatkozta azt Hiddink, hogy hamarosan vissza akar vonulni? Ez esetben lehet hogy nem akar már bevállalni egy 2-3 éves(re tervezett) munkát nálunk. És igen, lehet hogy sok neki a klubcsapattal járó pörgés, és kényelmesebb egy válogatottnál dolgozni.
de, ha jól emlékszem talán majd a vb után.
igen, utánanéztem, íme egy cikk: http://www.fifa.com/worldcup/news/newsid=1028531.html
a Chelsea-nél pedig hosszabb távra keresnek valakit.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 10:03
Szerző: undertow
Wisey írta:Nem nyilatkozta azt Hiddink, hogy hamarosan vissza akar vonulni? Ez esetben lehet hogy nem akar már bevállalni egy 2-3 éves(re tervezett) munkát nálunk. És igen, lehet hogy sok neki a klubcsapattal járó pörgés, és kényelmesebb egy válogatottnál dolgozni.
de, ha jól emlékszem talán majd a vb után.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 9:42
Szerző: norbbiii
Hiddink: A java még hátravan!

A Chelsea menedzsere nem titkolta: imád a Chelsea-nél dolgozni, és bár már eddig is voltak sikerei a csapatnál, a java még hátravan.

Guus Hiddink érkezésével a Chelsea ismét magára talált, a Bajnokok Ligájában elődöntős, és még az angol bajnoki címre is van halvány reménye. A holland szakvezetőnek kimondottan tetszik a munka, ennek ellenére tartja magát korábbi elhatározásához, és a szezon végén elhagyja Londont, hogy kizárólag az orosz válogatottra tudjon koncentrálni. Bár távozását illetően hajthatatlan, néhány kedves szava azért volt jelenlegi munkahelyére, és bízik benne, hogy a hátralévő néhány hét alatt további életre szóló élményekkel gazdagodik.

- Amikor elvállaltam a munkát, a vezetőség megfogalmazott néhány célt, amit el kell érnem az együttessel. Azt mondták, ki kell harcolni a BL-részvételt, ez volt a legfontosabb cél, és az akkori körülmények között nem volt olyan egyértelmű, hogy sikerül megvalósítani. A feladat tehát adott, de szeretnénk az első háromban végezni, talán az első kettőben, de még van egy kis esély a bajnoki címre is. Minden más extra teljesítmény, közte az is, hogy a Juventus és a Liverpool kiverésével bejutottunk a BL elődöntőjébe, és hétvégén az FA-kupa döntőjébe is bejuthatunk - mondta Hiddink, aki amellett, hogy nem győzte segítőit dicsérni, azt is elárulta: nagyon szeret a Chelsea-nél tevékenykedni.

- Imádok ebben a fantasztikus környezetben dolgozni, ezért elképzelhető, hogy hiányozni fog, ha már nem leszek itt. De ilyen az élet, mindenkinek megvannak a saját elkötelezettségei. Hogy mik voltak a legjobb élményeim? Azok még csak most jönnek, a java még hátravan - fogalmazott a tréner.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 17., péntek 9:40
Szerző: Wisey
Nem nyilatkozta azt Hiddink, hogy hamarosan vissza akar vonulni? Ez esetben lehet hogy nem akar már bevállalni egy 2-3 éves(re tervezett) munkát nálunk. És igen, lehet hogy sok neki a klubcsapattal járó pörgés, és kényelmesebb egy válogatottnál dolgozni.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 16., csütörtök 21:58
Szerző: Zsoca
tiszi írta:Szerintem Hiddinket akkor tudnák megszerezni ha a játékosok beszélnének vele hogy őt akarják edzőnek.
De már Alex is nagyon örülne neki ha ő maradna...
Az a baj, hogy nemcsak Hiddinken vagy a játékosokon múlik, hanem az orosz szövetségen is. Ők nem biztos, hogy beleegyeznek, hogy Hiddink elmenjen.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 16., csütörtök 21:45
Szerző: tiszi
Szerintem Hiddinket akkor tudnák megszerezni ha a játékosok beszélnének vele hogy őt akarják edzőnek.
De már Alex is nagyon örülne neki ha ő maradna...

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 20:30
Szerző: dankodavid
Berzéki Gábor21 írta:Murinho is szóba került,de később megcáfolták az angolok a hírt.Zola biztos nem jön és szerintem Riijkard sem fog!
De akk ki lesz az?
Messze még a következő szezon.Biztos addig találnak még egy jó managert!;)
:P 8) :D
Csak nehogy olyat, mint bajszos!! :wink:

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 20:22
Szerző: Gaboor88
chaoskid18 írta:szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából! :roll:
Az semmit sem jelent, hogy mint mond a sajtó, hisz összehoztak már minket a világ összes edzőjével. Én annak örülnék a legjobban személyszerint, ha Hiddink maradna. Pont akkor amikor a csúcsra érünk (szerintem bldöntősök leszünk minimum, akár még meg is nyerhetjük) akkor lép le a megváltónk. Aranyat ér ez az ember, ez tudja Abramovics, tudják a játékosok, tudják a szurkolók is, még maga Hiddink is. Azt nem értem, hogy mivan Oroszországban ami nincs itt Londonban? A pénz nem dominál sztem ez esetben, abra biztos nem szűkmarkú vele. Vagy nem szereti ezt az állandó pörgést ami a klubcsapatokkal jár? Remélem egyszer erre is fény derül. Azt sem lehet mondani, hogy nem kap pozitív visszajelzéseket, hisz mindenki felnéz rá.
Hacsak nem arról van szó, hogy már megvan az új edző....? Még októberben Mourinho tett egy olyan nyilatkozatot, hogy még visszatér a Stamford bridge-re mint edző. Ha tényleg erről van szó akkor a bőség zavara áll fent, két ilyen pazar edző közül választani nem lehet könnyű.
Ha Hiddink mindenképpen megy akkor jöjjön vissza a "special one", ha őt sem lehet visszacsalogatni akkor Rijkaard+Cate, aztán jöhet Zola... Zola nagyot alkotott érzésem szerint idén a west ham-mel, de sztem egy Chelsea szintű csapat irányításához MÉG kevés, jóllehet a szíve kék.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 18:50
Szerző: Gábor
Murinho is szóba került,de később megcáfolták az angolok a hírt.Zola biztos nem jön és szerintem Riijkard sem fog!
De akk ki lesz az?
Messze még a következő szezon.Biztos addig találnak még egy jó managert!;)
:P 8) :D

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 18:48
Szerző: Kenobi
Rijkaard csak Ten Cate val, Ten Cate jöhet egyedül is,Advoocat esetleg vagy Zola

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 18:06
Szerző: medicine_man
Ha Hiddink-gel behúzzuk a BL-t, szerintem Abra letesz annyi pénzt az asztalra, hogy valahogy
maradásra bírja az öreg Guunárt.

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 17:57
Szerző: koni0725
chaoskid18 írta:szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából! :roll:
Nem is kicsi szelet, de nem sok rá az esély, hogy ő lesz az edző :(

Re: Edzőkérdés

Elküldve: 2009. április 15., szerda 14:51
Szerző: chaoskid18
szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából! :roll: