Edzőkérdés
- norbbiii
- Hozzászólások: 1644
- Csatlakozott: 2007. október 15., hétfő 20:59
- Kedvenc játékos: J. Cole
- Kedvenc exjátékos: Gianfranco Zola
- Tartózkodási hely: Dombóvár
- Kapcsolat:
Re: Edzőkérdés
Hiddink: A java még hátravan!
A Chelsea menedzsere nem titkolta: imád a Chelsea-nél dolgozni, és bár már eddig is voltak sikerei a csapatnál, a java még hátravan.
Guus Hiddink érkezésével a Chelsea ismét magára talált, a Bajnokok Ligájában elődöntős, és még az angol bajnoki címre is van halvány reménye. A holland szakvezetőnek kimondottan tetszik a munka, ennek ellenére tartja magát korábbi elhatározásához, és a szezon végén elhagyja Londont, hogy kizárólag az orosz válogatottra tudjon koncentrálni. Bár távozását illetően hajthatatlan, néhány kedves szava azért volt jelenlegi munkahelyére, és bízik benne, hogy a hátralévő néhány hét alatt további életre szóló élményekkel gazdagodik.
- Amikor elvállaltam a munkát, a vezetőség megfogalmazott néhány célt, amit el kell érnem az együttessel. Azt mondták, ki kell harcolni a BL-részvételt, ez volt a legfontosabb cél, és az akkori körülmények között nem volt olyan egyértelmű, hogy sikerül megvalósítani. A feladat tehát adott, de szeretnénk az első háromban végezni, talán az első kettőben, de még van egy kis esély a bajnoki címre is. Minden más extra teljesítmény, közte az is, hogy a Juventus és a Liverpool kiverésével bejutottunk a BL elődöntőjébe, és hétvégén az FA-kupa döntőjébe is bejuthatunk - mondta Hiddink, aki amellett, hogy nem győzte segítőit dicsérni, azt is elárulta: nagyon szeret a Chelsea-nél tevékenykedni.
- Imádok ebben a fantasztikus környezetben dolgozni, ezért elképzelhető, hogy hiányozni fog, ha már nem leszek itt. De ilyen az élet, mindenkinek megvannak a saját elkötelezettségei. Hogy mik voltak a legjobb élményeim? Azok még csak most jönnek, a java még hátravan - fogalmazott a tréner.

- Wisey
- Hozzászólások: 4362
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 1:28
- Kedvenc játékos: John Terry
- Kedvenc exjátékos: Dennis Wise
Re: Edzőkérdés
Nem nyilatkozta azt Hiddink, hogy hamarosan vissza akar vonulni? Ez esetben lehet hogy nem akar már bevállalni egy 2-3 éves(re tervezett) munkát nálunk. És igen, lehet hogy sok neki a klubcsapattal járó pörgés, és kényelmesebb egy válogatottnál dolgozni.
- Zsoca
- Hozzászólások: 6182
- Csatlakozott: 2006. augusztus 21., hétfő 14:28
- Kedvenc játékos: Michael Essien
- Kedvenc exjátékos: Claude Makelele Joe Cole
- Tartózkodási hely: Pécs
- Kapcsolat:
Re: Edzőkérdés
Az a baj, hogy nemcsak Hiddinken vagy a játékosokon múlik, hanem az orosz szövetségen is. Ők nem biztos, hogy beleegyeznek, hogy Hiddink elmenjen.tiszi írta:Szerintem Hiddinket akkor tudnák megszerezni ha a játékosok beszélnének vele hogy őt akarják edzőnek.
De már Alex is nagyon örülne neki ha ő maradna...
-
- Hozzászólások: 2431
- Csatlakozott: 2008. június 20., péntek 15:06
- Kedvenc játékos: Silva
- Kedvenc exjátékos: Terry Lampard Sevcsenko
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Edzőkérdés
Szerintem Hiddinket akkor tudnák megszerezni ha a játékosok beszélnének vele hogy őt akarják edzőnek.
De már Alex is nagyon örülne neki ha ő maradna...
De már Alex is nagyon örülne neki ha ő maradna...
-
- Hozzászólások: 6897
- Csatlakozott: 2008. november 12., szerda 10:46
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Edzőkérdés
Csak nehogy olyat, mint bajszos!!Berzéki Gábor21 írta:Murinho is szóba került,de később megcáfolták az angolok a hírt.Zola biztos nem jön és szerintem Riijkard sem fog!
De akk ki lesz az?
Messze még a következő szezon.Biztos addig találnak még egy jó managert!;)
"Nem fejtem ki, ha érdekel, nézz utána."
- Gaboor88
- Hozzászólások: 130
- Csatlakozott: 2006. február 21., kedd 19:43
- Kedvenc játékos: John Terry
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Edzőkérdés
Az semmit sem jelent, hogy mint mond a sajtó, hisz összehoztak már minket a világ összes edzőjével. Én annak örülnék a legjobban személyszerint, ha Hiddink maradna. Pont akkor amikor a csúcsra érünk (szerintem bldöntősök leszünk minimum, akár még meg is nyerhetjük) akkor lép le a megváltónk. Aranyat ér ez az ember, ez tudja Abramovics, tudják a játékosok, tudják a szurkolók is, még maga Hiddink is. Azt nem értem, hogy mivan Oroszországban ami nincs itt Londonban? A pénz nem dominál sztem ez esetben, abra biztos nem szűkmarkú vele. Vagy nem szereti ezt az állandó pörgést ami a klubcsapatokkal jár? Remélem egyszer erre is fény derül. Azt sem lehet mondani, hogy nem kap pozitív visszajelzéseket, hisz mindenki felnéz rá.chaoskid18 írta:szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából!
Hacsak nem arról van szó, hogy már megvan az új edző....? Még októberben Mourinho tett egy olyan nyilatkozatot, hogy még visszatér a Stamford bridge-re mint edző. Ha tényleg erről van szó akkor a bőség zavara áll fent, két ilyen pazar edző közül választani nem lehet könnyű.
Ha Hiddink mindenképpen megy akkor jöjjön vissza a "special one", ha őt sem lehet visszacsalogatni akkor Rijkaard+Cate, aztán jöhet Zola... Zola nagyot alkotott érzésem szerint idén a west ham-mel, de sztem egy Chelsea szintű csapat irányításához MÉG kevés, jóllehet a szíve kék.
"I think I'm a special one"
- Gábor
- Hozzászólások: 3130
- Csatlakozott: 2009. április 15., szerda 13:09
- Kedvenc játékos: John Terry
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
- Tartózkodási hely: Érd
Re: Edzőkérdés
Murinho is szóba került,de később megcáfolták az angolok a hírt.Zola biztos nem jön és szerintem Riijkard sem fog!
De akk ki lesz az?
Messze még a következő szezon.Biztos addig találnak még egy jó managert!;)
De akk ki lesz az?
Messze még a következő szezon.Biztos addig találnak még egy jó managert!;)
Farewell Didier!
-
- Hozzászólások: 1237
- Csatlakozott: 2009. március 14., szombat 14:05
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Eidur Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: BAZ
Re: Edzőkérdés
Rijkaard csak Ten Cate val, Ten Cate jöhet egyedül is,Advoocat esetleg vagy Zola
- medicine_man
- Hozzászólások: 254
- Csatlakozott: 2006. december 25., hétfő 1:19
Re: Edzőkérdés
Ha Hiddink-gel behúzzuk a BL-t, szerintem Abra letesz annyi pénzt az asztalra, hogy valahogy
maradásra bírja az öreg Guunárt.
maradásra bírja az öreg Guunárt.
- koni0725
- Hozzászólások: 3205
- Csatlakozott: 2008. december 13., szombat 0:18
- Kedvenc játékos: James
- Kedvenc exjátékos: Lampard
- Tartózkodási hely: London
Re: Edzőkérdés
Nem is kicsi szelet, de nem sok rá az esély, hogy ő lesz az edzőchaoskid18 írta:szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából!
211! NEW RECORD!
- chaoskid18
- Hozzászólások: 1410
- Csatlakozott: 2009. április 7., kedd 13:48
- Kedvenc játékos: Juan Mata
- Kedvenc exjátékos: Gianfranco Zola
- Tartózkodási hely: budapest
Re: Edzőkérdés
szerintem a legvalószínűbb hogy jövőre Rijkaard lesz az edző mert az angol sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette és az angol újságírók általában igen jól értesültek.De én személy szerint
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából!
Gianfranco Zola-t szeretném mert ő egy darab a csapat múltjából!
Floor Jensen,Amy Lee,Mclaren,Chelsea!
-
- Hozzászólások: 3137
- Csatlakozott: 2008. július 8., kedd 15:22
- Kedvenc játékos: Cesc Fabregas
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Edzőkérdés
Hiddink egy átmeneti megoldás nyárig,de ő az orosz válogatott szövetségi kapitánya,és nyártól csak az oroszokkal akar foglalkozni..Mindenki szeretné ha maradna Hiddink,Abra is szereti,és ha nem lenne a válogatott Ő is szivesen maradna szerintem..nem akarja őt elküldeni innen az égvilágon senki..de,hogy még ezt se tuddacsisti13 írta:Egyszer valahogyan, végre picit jobban megy a csapat szekere, lehet h nem Hiddink miatt, de azért szerintem eléggé valószínű, hogy "az ő keze van a dologban." Na mind1, le kell váltani. De miért is? Nem puszipajtás Abramovic-csal? Vagy csak én nem értem a dolgot? A játékosok (legalábbis olvastam ilyen nyilatkozatokat) szeretik Guust, nem bánnák, ha maradna. Nem biztos, h jót tenne a csapatnak ez a '3 év=5 tréner' felállás.
Ha edzőtől függetlenül jól menne a csapatnak, akkor felőlem Bajnai Gordon is ülhetne a kispadon. Holott Scolari irányítása alatt bebizonyosodott, hogy nem mindegy, ki ül azon a bizonyos padon...
- acsisti13
- Hozzászólások: 28
- Csatlakozott: 2006. november 25., szombat 21:43
- Kedvenc játékos: J. Terry
- Kedvenc exjátékos: E. Gudjohnsen
- Tartózkodási hely: Szászvár, Baranya m./Bp.
Re: Edzőkérdés
Egyszer valahogyan, végre picit jobban megy a csapat szekere, lehet h nem Hiddink miatt, de azért szerintem eléggé valószínű, hogy "az ő keze van a dologban." Na mind1, le kell váltani. De miért is? Nem puszipajtás Abramovic-csal? Vagy csak én nem értem a dolgot? A játékosok (legalábbis olvastam ilyen nyilatkozatokat) szeretik Guust, nem bánnák, ha maradna. Nem biztos, h jót tenne a csapatnak ez a '3 év=5 tréner' felállás.
Ha edzőtől függetlenül jól menne a csapatnak, akkor felőlem Bajnai Gordon is ülhetne a kispadon. Holott Scolari irányítása alatt bebizonyosodott, hogy nem mindegy, ki ül azon a bizonyos padon...
Ha edzőtől függetlenül jól menne a csapatnak, akkor felőlem Bajnai Gordon is ülhetne a kispadon. Holott Scolari irányítása alatt bebizonyosodott, hogy nem mindegy, ki ül azon a bizonyos padon...
Mindörökké Chelsea!
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Re: Edzőkérdés
Hm, mivel a 'most' igazából nem létező fogalom, fiktív és gyakorlatilag csak a múltban létezik (mire kimondod, most, már nem az a most van, amire gondoltál... ez hosszú filológiai vitába torkollhat, szóval hagyjuk) de a lényeg, hogy még ha el is fogadjuk, hogy Hiddink ugyan most az edzőnk, a meccsig még akár kiebrudalhatják. 100% a futballban nincs a jövőre nézve. Meg másban sem. Két dolog biztos: az adó és a halál.Norbertoo írta:de van 100%! mégpedig az, hogy Hiddink most a menedzserünk.ZenZo írta:Ha valami tényleg 100%, azaz biztos, a foci világában nincs olyan, hogy 100%, max 99,99 és bármennyi tizedesjegy.tiszi írta:Dani1905 teljesen igazad van!! nem kell leírni mindenkinek hogy Hiddink és Mourinho jöjjön vagy maradjon mert ők ketten akik 100% hogy nem fognak a padon ülni a következő idényben!!!
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
- Norbertoo
- Hozzászólások: 1882
- Csatlakozott: 2008. november 11., kedd 23:46
- Kedvenc játékos: Timo Werner
- Kedvenc exjátékos: Frank Lampard
- Tartózkodási hely: Dánia
Re: Edzőkérdés
de van 100%! mégpedig az, hogy Hiddink most a menedzserünk. én már korábban írtam, hogy szvsz Riijkard lenne a jó megoldás. Az már hogy Hank Ten Cate-el vagy nélküle, azt nem tudomZenZo írta:Ha valami tényleg 100%, azaz biztos, a foci világában nincs olyan, hogy 100%, max 99,99 és bármennyi tizedesjegy.tiszi írta:Dani1905 teljesen igazad van!! nem kell leírni mindenkinek hogy Hiddink és Mourinho jöjjön vagy maradjon mert ők ketten akik 100% hogy nem fognak a padon ülni a következő idényben!!!
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Re: Edzőkérdés
Ha valami tényleg 100%, azaz biztos, a foci világában nincs olyan, hogy 100%, max 99,99 és bármennyi tizedesjegy.tiszi írta:Dani1905 teljesen igazad van!! nem kell leírni mindenkinek hogy Hiddink és Mourinho jöjjön vagy maradjon mert ők ketten akik 100% hogy nem fognak a padon ülni a következő idényben!!!
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
-
- Hozzászólások: 2931
- Csatlakozott: 2007. augusztus 14., kedd 21:15
- Kedvenc játékos: Kante
- Kedvenc exjátékos: Zola
Re: Edzőkérdés
Jaja, csak ha emlékszel rá egy fontos szó is elhagyta a száját: egyszer még leszek a Chelsea menedzsere, de nem most.James Lee írta:Moruinho azt nyilatkozta, hogy szeretne visszatérni ide.
*knock, and it shall be opened unto you*
-
- Hozzászólások: 2931
- Csatlakozott: 2007. augusztus 14., kedd 21:15
- Kedvenc játékos: Kante
- Kedvenc exjátékos: Zola
Re: Edzőkérdés
Reménykedni mindig szabad én is örülnék ha maradna (habár Tore óta tudjuk hogy nem a remény hal meg utoljára ), kérdés van az a pénz amiért bevállalja a kettőt együtt vagy nincs, hisz az orosz válogatottat és a klubbot is tudná/tudja irányítani egyszerre, ütközés sosincs, hiszen amíg válogatott meccsek vannak, addig nincsenek bajnokik, sőt edzés terén se lenne probléma hisz a legtöbb játékosunk válogatott, ergo nem a klubnál tartózkodik és nem velük edz. Kérdés Hiddink ezt a dupla melót gondolom vagy 10szeres pénzért hajlandó lenne-e bevállalni, mert az egyértelmű hogy ha már kijut a vb-re akkor megpróbál ott is valamit alakítani, ki tudja lehet egy Orosz sikerrel szeretne visszavonulni, stbstb...Zsoca87 írta:Hova tűnt a kommentem?
Csak annyit írtam benne, hogy Hiddink távozása még mindig nem tuti. A klub nem nyilatkozhat mást, csak azt, hogy Hiddink nem marad, hiszen ellenkező esetben az orosz szövetség rinyálna. Persze, mindenki azt mondja, hogy elmegy nyáron de én még nem vagyok meggyőzve.
*knock, and it shall be opened unto you*
-
- Hozzászólások: 2431
- Csatlakozott: 2008. június 20., péntek 15:06
- Kedvenc játékos: Silva
- Kedvenc exjátékos: Terry Lampard Sevcsenko
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Edzőkérdés
Dani1905 teljesen igazad van!! nem kell leírni mindenkinek hogy Hiddink és Mourinho jöjjön vagy maradjon mert ők ketten akik 100% hogy nem fognak a padon ülni a következő idényben!!!