Szerintem nem az aprítás hozadéka a sok sérülés, hanem az elveszettség mentális hozadéka. Nem tudom, hogy van e a fórumon pszichológus, de ha igen, biztosan meg tudja erősíteni, hogy ennyi sérülésre a válasz az életmód és környezetváltozásban, motivációban, hangulatban is keresendő.kazomester írta: ↑2021. május 6., csütörtök 16:08Én azt gondolom, hogy Zidane is vastagon benne van a dologban. Nem tudja/nem akarja őt rendesen használni. Amióta ott van, azért próbáltam többé kevésbé nézni a meccseiket (csak ha ő is játszott, ami ugye ritka volt) és fullra az van amit Dante is írt, nem illik bele a játékukba. Zidane nem használja ki az erősségeit, csak bebaszta a csapatba és alárendelte a játékuknak. Emellé a nevetségesen sok sérülés adja meg a kegyelemdöfést. Most jött ki rajta, hogy 7 éven át bontották a PL-ben, nem vagyok meglepődve.Amazing24 írta: ↑2021. május 6., csütörtök 9:01 Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
- Dante
- Hozzászólások: 6481
- Csatlakozott: 2009. február 21., szombat 18:30
- Kedvenc játékos: James Mount Chilwell
- Kedvenc exjátékos: Hazard
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
- kazomester
- Hozzászólások: 4617
- Csatlakozott: 2007. augusztus 24., péntek 18:31
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Én azt gondolom, hogy Zidane is vastagon benne van a dologban. Nem tudja/nem akarja őt rendesen használni. Amióta ott van, azért próbáltam többé kevésbé nézni a meccseiket (csak ha ő is játszott, ami ugye ritka volt) és fullra az van amit Dante is írt, nem illik bele a játékukba. Zidane nem használja ki az erősségeit, csak bebaszta a csapatba és alárendelte a játékuknak. Emellé a nevetségesen sok sérülés adja meg a kegyelemdöfést. Most jött ki rajta, hogy 7 éven át bontották a PL-ben, nem vagyok meglepődve.Amazing24 írta: ↑2021. május 6., csütörtök 9:01 Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
- Bubi
- Hozzászólások: 9391
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Hogy nem látod? Nézz meg egy videót a 20 éves Hazardról.Dante írta: ↑2021. május 6., csütörtök 15:31Bubi, ne haragudj, de ezt csak Te láttad ennyire drasztikusnak míg itt volt. Persze nem mondom hogy nettó f.szság, mert biztosan nem gyorsult a sok rúgástól, meg az eltelt évektől, de a fürgesége, robbanékonysága semmit sem romlott, ő pedig mindig is ezekből, nem pedig a végsebességéből élt. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a szélén játsszon, bár évek óta kötetlenül mozog a pályán, szóval igazából teljesen lényegtelen a topik.Bubi írta: ↑2021. május 6., csütörtök 15:06A sebessége kb 25 éves kora óta romlik, de persze még most is fürge. Középen kellene játszania a csatárok mögött.Dante írta: ↑2021. május 6., csütörtök 13:46
Folyamatosan sérült volt eddig, az előző sérüléséről elsőre azt mondta a Real orvosi stábja, hogy ebben a szezonban már nem játszik.
Rendszeresen figyelem a játékát, szerintem most jó fizikai állapotban van, fogyott idén, viszont idegen test a Real-ban, szemmel láthatóan nem érzi otthonosan magát, meg akkor sem ha élvezi Zidane bizalmát.
Számomra nem kérdés, hogy ő ugyanaz a játékos aki távozott tőlünk, nem romlott a sebessége, egyszerűen csak nem tudott beilleszkedni és ezért nem teljesít jól.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
- Dante
- Hozzászólások: 6481
- Csatlakozott: 2009. február 21., szombat 18:30
- Kedvenc játékos: James Mount Chilwell
- Kedvenc exjátékos: Hazard
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Bubi, ne haragudj, de ezt csak Te láttad ennyire drasztikusnak míg itt volt. Persze nem mondom hogy nettó f.szság, mert biztosan nem gyorsult a sok rúgástól, meg az eltelt évektől, de a fürgesége, robbanékonysága semmit sem romlott, ő pedig mindig is ezekből, nem pedig a végsebességéből élt. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a szélén játsszon, bár évek óta kötetlenül mozog a pályán, szóval igazából teljesen lényegtelen a topik.Bubi írta: ↑2021. május 6., csütörtök 15:06A sebessége kb 25 éves kora óta romlik, de persze még most is fürge. Középen kellene játszania a csatárok mögött.Dante írta: ↑2021. május 6., csütörtök 13:46Folyamatosan sérült volt eddig, az előző sérüléséről elsőre azt mondta a Real orvosi stábja, hogy ebben a szezonban már nem játszik.Amazing24 írta: ↑2021. május 6., csütörtök 9:01 Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
Rendszeresen figyelem a játékát, szerintem most jó fizikai állapotban van, fogyott idén, viszont idegen test a Real-ban, szemmel láthatóan nem érzi otthonosan magát, meg akkor sem ha élvezi Zidane bizalmát.
Számomra nem kérdés, hogy ő ugyanaz a játékos aki távozott tőlünk, nem romlott a sebessége, egyszerűen csak nem tudott beilleszkedni és ezért nem teljesít jól.
- Bubi
- Hozzászólások: 9391
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
A sebessége kb 25 éves kora óta romlik, de persze még most is fürge. Középen kellene játszania a csatárok mögött.Dante írta: ↑2021. május 6., csütörtök 13:46Folyamatosan sérült volt eddig, az előző sérüléséről elsőre azt mondta a Real orvosi stábja, hogy ebben a szezonban már nem játszik.Amazing24 írta: ↑2021. május 6., csütörtök 9:01 Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
Rendszeresen figyelem a játékát, szerintem most jó fizikai állapotban van, fogyott idén, viszont idegen test a Real-ban, szemmel láthatóan nem érzi otthonosan magát, meg akkor sem ha élvezi Zidane bizalmát.
Számomra nem kérdés, hogy ő ugyanaz a játékos aki távozott tőlünk, nem romlott a sebessége, egyszerűen csak nem tudott beilleszkedni és ezért nem teljesít jól.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
- Dante
- Hozzászólások: 6481
- Csatlakozott: 2009. február 21., szombat 18:30
- Kedvenc játékos: James Mount Chilwell
- Kedvenc exjátékos: Hazard
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Folyamatosan sérült volt eddig, az előző sérüléséről elsőre azt mondta a Real orvosi stábja, hogy ebben a szezonban már nem játszik.Amazing24 írta: ↑2021. május 6., csütörtök 9:01 Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
Rendszeresen figyelem a játékát, szerintem most jó fizikai állapotban van, fogyott idén, viszont idegen test a Real-ban, szemmel láthatóan nem érzi otthonosan magát, meg akkor sem ha élvezi Zidane bizalmát.
Számomra nem kérdés, hogy ő ugyanaz a játékos aki távozott tőlünk, nem romlott a sebessége, egyszerűen csak nem tudott beilleszkedni és ezért nem teljesít jól.
-
- Hozzászólások: 2496
- Csatlakozott: 2011. augusztus 29., hétfő 13:31
- Kedvenc játékos: John Obi Mikel
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Hazardrol tobb kep is kering kulonbozo oldalakon, hogy a lefujas utan es az oltozoben is igazan jo kedvu, szemmel lathatoan nem viselte meg a kieses. Termeszetesen ezert brutalis modon szetszedik az interneten.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
Ha mar Hazardnal jarunk, szerintetek is nagyon leepult? Teemeszetesen orulok, hogy nem volt veszelyes ellenunk, de azert sajnalom is.
- kecske01
- Hozzászólások: 6973
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Enzo
- Kedvenc exjátékos: Hazard
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Keeper Thibaut Courtois to beIN Sports on his Real Madrid side losing to former club #CFC in CL semi: “Chelsea is a great team and I had some amazing years here. Nothing has really changed. I obviously wanted to win but now we didn’t, I will be supporting them in the final....
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Hihetetlen hogy van még olyan klub ami lát fantáziát benne. Egyértelmű hogy elszállt felette az idő, nem tudott megújulni, alkalmazkodni a változásokhoz. És megint 3 éves szerződést kapott, gondolom nem gyenge fizetéssel, megint szép végkielégítést fog kapni amikor a 2. szezonjában kirúgják
- Dante
- Hozzászólások: 6481
- Csatlakozott: 2009. február 21., szombat 18:30
- Kedvenc játékos: James Mount Chilwell
- Kedvenc exjátékos: Hazard
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Szerintem ez a Roma jobban passzol hozzá mint az utóbbi csapatai. Velük legalább van feljebb, nem úgy mint a United-nél, Tottenham-mel.
Végre együtt dolgozhat Kluivert-tel is.
Végre együtt dolgozhat Kluivert-tel is.
-
- Hozzászólások: 2496
- Csatlakozott: 2011. augusztus 29., hétfő 13:31
- Kedvenc játékos: John Obi Mikel
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Nagyon komoly Hova jutott Mourinho, soha nem hittem volna. Van ettol meg lejjebb a karrierje szempontjabol?
- Szabi
- Moderátor + Tippverseny győztese 2014/15
- Hozzászólások: 6285
- Csatlakozott: 2009. július 18., szombat 21:57
- Kedvenc játékos: Hazard_Mertens
- Kedvenc exjátékos: Lampard_Hazard
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Sarrinak is azért vastag bőr van a képén, úgy hírlik, hogy ő lesz Fonseca utódja a Roma-nál. Kb. ugyanazt csinálja, mint Mourinho Angliában.
6+8+5+4+1+1+2+1
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Időközben Conte és az Inter megnyerte az olasz bajnokságot. Gratula nekik!
-
- Hozzászólások: 2496
- Csatlakozott: 2011. augusztus 29., hétfő 13:31
- Kedvenc játékos: John Obi Mikel
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
https://www.google.com/amp/s/www.gazzet ... _amp.shtml
Tobb hitelesnek tartott forras szerint Sarri az elso szamu celpont a Tottenhamnel es mar a targyalasok is elkezdodtek a felek kozott.
Tobb hitelesnek tartott forras szerint Sarri az elso szamu celpont a Tottenhamnel es mar a targyalasok is elkezdodtek a felek kozott.
-
- Hozzászólások: 3855
- Csatlakozott: 2009. február 6., péntek 14:02
- Kedvenc játékos: Petr Cech
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
már akkor hálásak lehetünk és örök szívességet tesznek ha egyáltalán érkezik be ajánlat érteAwayRoller írta: ↑2021. április 13., kedd 20:47Remélem köcsögösködünk majd Jorgin, mint ők anno Modricon, aztán eladjuk máshová a francba
- AwayRoller
- Hozzászólások: 4828
- Csatlakozott: 2008. július 1., kedd 18:24
- Kedvenc játékos: -
- Kedvenc exjátékos: Azpi Kanté Lamps Zola
Re: Nosztalgia topic (egykori játékosaink, edzőink, stb.)
Remélem köcsögösködünk majd Jorgin, mint ők anno Modricon, aztán eladjuk máshová a francba
-
- Hozzászólások: 3855
- Csatlakozott: 2009. február 6., péntek 14:02
- Kedvenc játékos: Petr Cech