Én nem mondtam, hogy nem fontos nekik a pénz, de mivel se nem vagyok gondolatolvasó, se orákulum, nem tudom megmondani hogy mi lesz az amcsik hozzáállása a klubhoz 5-10 év múlva és csak a jelenlegi helyzetet tudom értékelni és kommentálni. Ha elképzelünk egy számegyenest ahol az egyik véglet a Glazer család, aki minden lehetséges alkalommal csak harácsolja a pénzt és abban a tényben, hogy a világ egyik, ha nem legtöbb szurkolóval rendelkező csapata (mindenképp top 3) áll a rendelkezésére, csak a dollár milliárdokat látja, amit ki tudnak szipolyozni, a másik oldalon pedig Abra van, aki (bár úgyszint profit reményében vette meg a csapatot, mint minden üzletember) tényleg szivből szerette a klubját, én a jelenlegi történéseket látván Boehly-éket jó pár lépéssel közelebb látom Abra-hoz, mint a Glazer-ekhez. Mint mondtam, nem tudom mit hoz a jövő, de egy olyan tulaj után, aki, szinte mindenki szerint, csak downgradelni lehetett én boldog vagyok azzal ahogy az új tulajok bánnak a klubbal és a stábbal egyaránt és bizalommal tölt el minden ilyen hir.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 12:45Jaj és amiatt mer együtt ebédelnek, szerinted nem alakulunk amerikai multivá? Ne legyél naív könyörgöm. Szépen lassan azt el kell felejteni, hogy valaha lesz mégegyszer egy olyan tulajdonosunk mint Abra, aki nem a lóvét látta az egészben és nem vett ki semmi nyereséget. Ha szerinted az amcsiknak a közös ebéd fontos, és nem a befektett pénzük megtérülése sokszorosan akkor teljesen vakon vagy.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 12:25Egészen elképesztő, hogy bármi kapcsán tudsz egy újabb kört rinyálni Potter miatt. Ez a hir nálam nem Potter-ről szólt, hanem a tulajokról, ezért is raktam ebbe a topicba és nem a Potteresbe.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 9:47
Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.
Nekem is, mint sokan másoknak voltak félelmei az iránt, hogy kiveszik a klubszellem a tulajváltással és átalakulunk amerikai multivá, ahol csak a 'bottom line' számit és az emberek meg könnyen cserélhető alkatrészek lesznek. Ezzel szemben, nem hogy távolodott volna a tulajdonos a csapattól, hanem sokkal több időt tölt itt mint Abra anno, és úgy tűnik még inkább bevonódik a dolgokba. Kétségem nem fér hozzá, hogy Abra jobban szerette/szereti a csapatot, mint Todd vagy Behdad jelenleg, de remélem ha ez igy folytatódik, akkor belőlük is hamar igazi szurkolók is válhatnak (sorry, not sorry Dodgers).
Todd Boehly
-
- Hozzászólások: 302
- Csatlakozott: 2010. május 13., csütörtök 14:23
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Todd Boehly
- kecske01
- Hozzászólások: 5542
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Thiago Silva
- Kedvenc exjátékos: Fabregas
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
Abra sem volt egy jó tulaj. Az oké, hogy nem vett ki pénzt, de azokat az összegeket amiket belerakott azt ő csak meghitelezte. Ezt az összeget kellett végül azt hiszem nem kifizetnie Boehlyéknak. Valami 1.5 milliárd Euró volt ez az összeg.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 12:45Jaj és amiatt mer együtt ebédelnek, szerinted nem alakulunk amerikai multivá? Ne legyél naív könyörgöm. Szépen lassan azt el kell felejteni, hogy valaha lesz mégegyszer egy olyan tulajdonosunk mint Abra, aki nem a lóvét látta az egészben és nem vett ki semmi nyereséget. Ha szerinted az amcsiknak a közös ebéd fontos, és nem a befektett pénzük megtérülése sokszorosan akkor teljesen vakon vagy.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 12:25Egészen elképesztő, hogy bármi kapcsán tudsz egy újabb kört rinyálni Potter miatt. Ez a hir nálam nem Potter-ről szólt, hanem a tulajokról, ezért is raktam ebbe a topicba és nem a Potteresbe.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 9:47
Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.
Nekem is, mint sokan másoknak voltak félelmei az iránt, hogy kiveszik a klubszellem a tulajváltással és átalakulunk amerikai multivá, ahol csak a 'bottom line' számit és az emberek meg könnyen cserélhető alkatrészek lesznek. Ezzel szemben, nem hogy távolodott volna a tulajdonos a csapattól, hanem sokkal több időt tölt itt mint Abra anno, és úgy tűnik még inkább bevonódik a dolgokba. Kétségem nem fér hozzá, hogy Abra jobban szerette/szereti a csapatot, mint Todd vagy Behdad jelenleg, de remélem ha ez igy folytatódik, akkor belőlük is hamar igazi szurkolók is válhatnak (sorry, not sorry Dodgers).
- Pityee
- Hozzászólások: 5794
- Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
- Kedvenc játékos: Kante-James-Silva
- Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard
Re: Todd Boehly
Jaj és amiatt mer együtt ebédelnek, szerinted nem alakulunk amerikai multivá? Ne legyél naív könyörgöm. Szépen lassan azt el kell felejteni, hogy valaha lesz mégegyszer egy olyan tulajdonosunk mint Abra, aki nem a lóvét látta az egészben és nem vett ki semmi nyereséget. Ha szerinted az amcsiknak a közös ebéd fontos, és nem a befektett pénzük megtérülése sokszorosan akkor teljesen vakon vagy.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 12:25Egészen elképesztő, hogy bármi kapcsán tudsz egy újabb kört rinyálni Potter miatt. Ez a hir nálam nem Potter-ről szólt, hanem a tulajokról, ezért is raktam ebbe a topicba és nem a Potteresbe.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 9:47Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 1:09 https://www.dailymail.co.uk/sport/footb ... Hayes.html
Emma Hayes: ‘The other day I had lunch with Graham and Todd and Behdad, it's a family here. It's more of a family here than it's ever been.’ Emma már több mint 10 éve itt van, szóval az ő szavainak van súlya ilyen téren. Jó látni az ilyet![]()
Nekem is, mint sokan másoknak voltak félelmei az iránt, hogy kiveszik a klubszellem a tulajváltással és átalakulunk amerikai multivá, ahol csak a 'bottom line' számit és az emberek meg könnyen cserélhető alkatrészek lesznek. Ezzel szemben, nem hogy távolodott volna a tulajdonos a csapattól, hanem sokkal több időt tölt itt mint Abra anno, és úgy tűnik még inkább bevonódik a dolgokba. Kétségem nem fér hozzá, hogy Abra jobban szerette/szereti a csapatot, mint Todd vagy Behdad jelenleg, de remélem ha ez igy folytatódik, akkor belőlük is hamar igazi szurkolók is válhatnak (sorry, not sorry Dodgers).
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe
2021.05.29 - Champions of Europe
-
- Hozzászólások: 302
- Csatlakozott: 2010. május 13., csütörtök 14:23
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Todd Boehly
Egészen elképesztő, hogy bármi kapcsán tudsz egy újabb kört rinyálni Potter miatt. Ez a hir nálam nem Potter-ről szólt, hanem a tulajokról, ezért is raktam ebbe a topicba és nem a Potteresbe.Pityee írta: ↑2023. február 10., péntek 9:47Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 1:09 https://www.dailymail.co.uk/sport/footb ... Hayes.html
Emma Hayes: ‘The other day I had lunch with Graham and Todd and Behdad, it's a family here. It's more of a family here than it's ever been.’ Emma már több mint 10 éve itt van, szóval az ő szavainak van súlya ilyen téren. Jó látni az ilyet![]()
Nekem is, mint sokan másoknak voltak félelmei az iránt, hogy kiveszik a klubszellem a tulajváltással és átalakulunk amerikai multivá, ahol csak a 'bottom line' számit és az emberek meg könnyen cserélhető alkatrészek lesznek. Ezzel szemben, nem hogy távolodott volna a tulajdonos a csapattól, hanem sokkal több időt tölt itt mint Abra anno, és úgy tűnik még inkább bevonódik a dolgokba. Kétségem nem fér hozzá, hogy Abra jobban szerette/szereti a csapatot, mint Todd vagy Behdad jelenleg, de remélem ha ez igy folytatódik, akkor belőlük is hamar igazi szurkolók is válhatnak (sorry, not sorry Dodgers).
Re: Todd Boehly
Nem lehetne Potter-t és Hayes-t megcserélni? Egy próbát megérne szerintem 

- kecske01
- Hozzászólások: 5542
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Thiago Silva
- Kedvenc exjátékos: Fabregas
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
9. hely márPityee írta: ↑2023. február 10., péntek 9:47Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 1:09 https://www.dailymail.co.uk/sport/footb ... Hayes.html
Emma Hayes: ‘The other day I had lunch with Graham and Todd and Behdad, it's a family here. It's more of a family here than it's ever been.’ Emma már több mint 10 éve itt van, szóval az ő szavainak van súlya ilyen téren. Jó látni az ilyet![]()

- Pityee
- Hozzászólások: 5794
- Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
- Kedvenc játékos: Kante-James-Silva
- Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard
Re: Todd Boehly
Sokra megyünk a családi hangulattal a 10. helyen, meg az összes kupából való kiesés után. Félreértés ne essék, fasza, hogy Todd bácsiék próbálnak családi összetartó mentalitást varázsolni a klubbon belül. Na de a lényeg így is a pályán történik és amíg ott egy kapuralövést nem tudunk végrehajtani, akkor nehogy már azt kelljen dícsérni, hogy Potter bácsi milyen szuperül tud együtt ebédelni a tulajdonosokkal meg a női csapat edzőjével.frankieboy08 írta: ↑2023. február 10., péntek 1:09 https://www.dailymail.co.uk/sport/footb ... Hayes.html
Emma Hayes: ‘The other day I had lunch with Graham and Todd and Behdad, it's a family here. It's more of a family here than it's ever been.’ Emma már több mint 10 éve itt van, szóval az ő szavainak van súlya ilyen téren. Jó látni az ilyet![]()
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe
2021.05.29 - Champions of Europe
-
- Hozzászólások: 302
- Csatlakozott: 2010. május 13., csütörtök 14:23
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Didier Drogba
Re: Todd Boehly
https://www.dailymail.co.uk/sport/footb ... Hayes.html
Emma Hayes: ‘The other day I had lunch with Graham and Todd and Behdad, it's a family here. It's more of a family here than it's ever been.’ Emma már több mint 10 éve itt van, szóval az ő szavainak van súlya ilyen téren. Jó látni az ilyet

- vigh92
- Hozzászólások: 593
- Csatlakozott: 2009. február 8., vasárnap 13:24
- Kedvenc játékos: lampard
- Tartózkodási hely: Nagyszalonta
Re: Todd Boehly
emsanya írta: ↑2023. január 30., hétfő 14:00With Three's sponsorship set to expire this summer, an agreement with a new shirt sponsor had been close but collapsed before Christmas. However, #Chelsea still feel they have time to agree new deals, with WhaleFin also exiting their agreement.Crap írta: ↑2023. január 30., hétfő 12:04 Kíváncsi vagyok, hogy milyen szponzorokat fog hozni Todd bácsi a nyáron. Azt már a klub megvételekor kijelentette ugye, hogy a Three repülni fog (hála jó istennek) amint lejár a szerződése. Gondolom nem ők lesznek az egyetlenek most nyáron, akiktől el fog köszönni.
Ekkora költekezések közepette, gondolom már megvan, hogy Amcsiból ki és mekkora összegért fog érkezni új főszponzorként.
@TheAthleticFC
Csak jobb lehet

Re: Todd Boehly
With Three's sponsorship set to expire this summer, an agreement with a new shirt sponsor had been close but collapsed before Christmas. However, #Chelsea still feel they have time to agree new deals, with WhaleFin also exiting their agreement.Crap írta: ↑2023. január 30., hétfő 12:04 Kíváncsi vagyok, hogy milyen szponzorokat fog hozni Todd bácsi a nyáron. Azt már a klub megvételekor kijelentette ugye, hogy a Three repülni fog (hála jó istennek) amint lejár a szerződése. Gondolom nem ők lesznek az egyetlenek most nyáron, akiktől el fog köszönni.
Ekkora költekezések közepette, gondolom már megvan, hogy Amcsiból ki és mekkora összegért fog érkezni új főszponzorként.
@TheAthleticFC
Re: Todd Boehly
Kíváncsi vagyok, hogy milyen szponzorokat fog hozni Todd bácsi a nyáron. Azt már a klub megvételekor kijelentette ugye, hogy a Three repülni fog (hála jó istennek) amint lejár a szerződése. Gondolom nem ők lesznek az egyetlenek most nyáron, akiktől el fog köszönni.
Ekkora költekezések közepette, gondolom már megvan, hogy Amcsiból ki és mekkora összegért fog érkezni új főszponzorként.
Ekkora költekezések közepette, gondolom már megvan, hogy Amcsiból ki és mekkora összegért fog érkezni új főszponzorként.
- Pityee
- Hozzászólások: 5794
- Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
- Kedvenc játékos: Kante-James-Silva
- Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard
Re: Todd Boehly
Elég csak rágondolni a Super Bowl félidei műsörára. Több milliót elcsesznek rá és az egész eseményben gyakorlatilag arra készülnek a legjobban. Ha vmihez értenek az amcsik, az a marketing és azonbelül is a reklámok. Viszont az már más kérdés, hogy nem mindekinek tetszik az a túl nagy hype, amit a Super Bowl-al leművelnek. Konkrétan sztem is túltolják.vigh92 írta: ↑2023. január 25., szerda 18:14 Azért meg kell hagyni, hogy az amcsik nagyon értenek a marketing építéshez....most dobtak ki egy promó videót, ahol Ed Sheeran énekel a Stamford Bridge közepén, Jamal Edwards-ra emlékezve.
Nagyon nagy szponzorokat hozhatnak a klubhoz és emellett elvileg nagyon fognak figyelni a tradíciókra és a szúrkolókra.
Szokni kell a változást, de szerintem nincs rossz kezekben a klub.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe
2021.05.29 - Champions of Europe
- vigh92
- Hozzászólások: 593
- Csatlakozott: 2009. február 8., vasárnap 13:24
- Kedvenc játékos: lampard
- Tartózkodási hely: Nagyszalonta
Re: Todd Boehly
Azért meg kell hagyni, hogy az amcsik nagyon értenek a marketing építéshez....most dobtak ki egy promó videót, ahol Ed Sheeran énekel a Stamford Bridge közepén, Jamal Edwards-ra emlékezve.
Nagyon nagy szponzorokat hozhatnak a klubhoz és emellett elvileg nagyon fognak figyelni a tradíciókra és a szúrkolókra.
Szokni kell a változást, de szerintem nincs rossz kezekben a klub.
Nagyon nagy szponzorokat hozhatnak a klubhoz és emellett elvileg nagyon fognak figyelni a tradíciókra és a szúrkolókra.
Szokni kell a változást, de szerintem nincs rossz kezekben a klub.
- James Lee
- Hozzászólások: 1409
- Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
- Kedvenc játékos: Kante RLC
- Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
Valóban nem kezelendő szentírásként amit mondanak, és van egy-két dolog, amivel kapcsolatban kilóg a lóláb, de szerintem általánosságban nem mondanak hülyeségeket a klubot körüllengő alapvető problémákról.emsanya írta: ↑2023. január 19., csütörtök 14:36Ja hát barca meg arsenal drukkerek. Mudrykra meg azt mondták balllábas jobbszélső.kecske01 írta: ↑2023. január 19., csütörtök 14:041-2 dologban nem jól tájékozódtak, meg érezni rajtuk a frusztráltságot.James Lee írta: ↑2023. január 19., csütörtök 13:31 Nem tudom, hol van a legjobb helye, talán itt.
https://www.youtube.com/watch?v=OEYnapi ... rsz%C3%A1g
Érdekes gondolatok hangzanak el 29:17-től, érdemes meghallgatni.
Nem szabad ilyen 13. kerületi panel okosokat komolyan venni.
Szabó Christophe szerintem egyébként is üde színfoltja a magyar szagértő körnek, annak idején a Tuchel-éra jellemzőit is objektívan tudta értékelni.
Re: Todd Boehly
Ja hát barca meg arsenal drukkerek. Mudrykra meg azt mondták balllábas jobbszélső.kecske01 írta: ↑2023. január 19., csütörtök 14:041-2 dologban nem jól tájékozódtak, meg érezni rajtuk a frusztráltságot.James Lee írta: ↑2023. január 19., csütörtök 13:31 Nem tudom, hol van a legjobb helye, talán itt.
https://www.youtube.com/watch?v=OEYnapi ... rsz%C3%A1g
Érdekes gondolatok hangzanak el 29:17-től, érdemes meghallgatni.
Nem szabad ilyen 13. kerületi panel okosokat komolyan venni.
- kecske01
- Hozzászólások: 5542
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Thiago Silva
- Kedvenc exjátékos: Fabregas
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
1-2 dologban nem jól tájékozódtak, meg érezni rajtuk a frusztráltságot.James Lee írta: ↑2023. január 19., csütörtök 13:31 Nem tudom, hol van a legjobb helye, talán itt.
https://www.youtube.com/watch?v=OEYnapi ... rsz%C3%A1g
Érdekes gondolatok hangzanak el 29:17-től, érdemes meghallgatni.
- James Lee
- Hozzászólások: 1409
- Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
- Kedvenc játékos: Kante RLC
- Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
Nem tudom, hol van a legjobb helye, talán itt.
https://www.youtube.com/watch?v=OEYnapi ... rsz%C3%A1g
Érdekes gondolatok hangzanak el 29:17-től, érdemes meghallgatni.
https://www.youtube.com/watch?v=OEYnapi ... rsz%C3%A1g
Érdekes gondolatok hangzanak el 29:17-től, érdemes meghallgatni.
Re: Todd Boehly
Chelsea’s owners are trying to make fans believe in a change of culture - a club that can now be patient and see out a plan and a philosophy.
@Matt_Law
Ez amit ugattam. Az uj filozofia ami fajdalmas lesz a szurkoloknak meg mindenkinek, de hosszutavon bejöhet.
@Matt_Law
Ez amit ugattam. Az uj filozofia ami fajdalmas lesz a szurkoloknak meg mindenkinek, de hosszutavon bejöhet.
- BlueBlood1993
- Hozzászólások: 3063
- Csatlakozott: 2008. december 23., kedd 10:55
- Kedvenc játékos: Enzo Fernández
- Kedvenc exjátékos: Frank Lampard
Re: Todd Boehly
Hát nem valami pozitív eddig a dolog az fix. Már csak az igazolásokat elnézve is...
Kouli: nem csak hogy egy 2 évvel idősebb, favágóbb Rudiger, de messze nem olyan stabil sajnos egyelőre (?).
Fofana: beteg összegért hoztunk egy sérülékeny játékost, akinek egyelőre elég èretlen a játéka.
Cucu: pedig milyen jó első meccse volt. De sajnos látható hogy az volt a kiemelkedő és az átlag ez, ha még a régi edzője se tudja kihozni ami benne van, akkor kuka. Cserének elmegy (még csak nem is jó), de ennyiért csere vicc.
Sterling: nem írnám mèg le, de azért az erősen kezd látszani, hogy miért selejtezte le a city.
Auba: ár/érték arányban okés volt legalább, de nem kiemelkedő.
Chuck: ő ígèretes
Kouli: nem csak hogy egy 2 évvel idősebb, favágóbb Rudiger, de messze nem olyan stabil sajnos egyelőre (?).
Fofana: beteg összegért hoztunk egy sérülékeny játékost, akinek egyelőre elég èretlen a játéka.
Cucu: pedig milyen jó első meccse volt. De sajnos látható hogy az volt a kiemelkedő és az átlag ez, ha még a régi edzője se tudja kihozni ami benne van, akkor kuka. Cserének elmegy (még csak nem is jó), de ennyiért csere vicc.
Sterling: nem írnám mèg le, de azért az erősen kezd látszani, hogy miért selejtezte le a city.
Auba: ár/érték arányban okés volt legalább, de nem kiemelkedő.
Chuck: ő ígèretes
- kecske01
- Hozzászólások: 5542
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Thiago Silva
- Kedvenc exjátékos: Fabregas
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Todd Boehly
Boehly résszel kb egyetértek, bár szerintem most végre normális emberek jönnek majd a boardba.broduer írta: ↑2022. október 29., szombat 20:23 Rossz eredmények után jobb "károgni", de már régóta érlelődik bennem, hogy nincs jó kezekben a klub.
Tuchel kirúgásánál szándékosan visszafogtam magam, és nem kommentáltam a történéseket, pedig mélységesen nem értettem vele egyet. Nem azért mert Pottert rossz döntésnek tartom, hanem mert (amellett hogy megadtam volna személyesen Thomasnak még 1-2 nyugis évet) teljesen szakmaiatlan döntés volt kirúgni szeptember elején a világ egyik legjobb szakemberét, aki kérésére elvileg egész nyáron igazoltál.
Emellett itt van a teljes Abra-éra lecserélése, teljes stábok kirúgása és a saját emberekkel való újratöltés. Én értem, hogy így működik a világ, de szeretem azt hinni, hogy a saját érdekek mellett néha van helye a szakmaiságnak is. Ne mondja nekem senki, hogy például Petr Cech rossz munkát végzett a klubnál,vagy a nemrég kirúgott erőnléti edzőnk. Teljesen szakmaiatlan és káros lépések voltak ezek.
Aztán Boelhy kézivezérelt Fifa átigazolási módjáról, illetve a remek forradalmi ötleteiről (all star meccs és társai) még nem is beszéltem.
Nálam éles váltás negatív irányba az igénytelen, kinyúlt pólókban feszítő Boelhy, Abra határozott, sokszor kapkodó, de összességében mindig a klub szeretetére épülő klubfilozófiája után.
Ez az elhízott amerikai a saját, szórakoztatásra fixált népének akar tartalmat gyártani és eladni. Profitorientáltság és a marketing az új jelszavak. Eltűnt örökre Abramovics gyermeki örömmel tapsoló képe a lelátóről, és szerintem hosszútávon ennek az üzletnek (mert ez Toddéknak csak üzlet) a klub fogja meginni a levét.
Tuchelnek türelem nem hiszem, hogy járt volna, mert elvesztette az öltözőt és a játékosaival konkrétan alig kommunikált a végén. Koundéval is baszott beszélni, hát el is vitte a Barca.