Premier League
A Liverpool újabb nagy igazolásra készül, hiszen a „vörösök” húsz millió eurós ajánlatot tette a Real Madrid brazil középpályásáért, Julio Baptistáért – olvasható Marca című spanyol sportnapilap internetes oldalán.
A brazil válogatott játékos a legutóbbi szezont is a Premiershipben töltötte, hiszen az Arsenalnál volt kölcsönbe, és érte cserében Juan Antonio Reyes a spanyol fővárosba költözött.
A nyáron a korábban a Sevillában klasszissá vált játékos visszatért a királyi gárdához, amelyben az új edző, Brend Schuster eleinte belső középpályásként számított a játékosra, sőt meg is volt elégedve a teljesítményével, azonban Madridba igazolt Wesley Sneijder is a nyáron, így a brazil kiszorult a kezdőcsapatból.
Spanyol lapértesülések szerint egyébként Baptista a Realnál képzeli el a jövőjét, azonban ha a klub hivatalosan is lemond róla, abban az esetben a távozás mellett döntene.
Roberto Soldalkóért, a Real Madrid másik játékosáért ezúttal a Benfica jelentkezett be, és tizenöt millió eurót ajánlott a támadóért, de a spanyolok ezt az összeget nem tekintik tárgyalási alapnak.
A csatár az elmúlt szezonban az Osasunénél szerepelt kölcsönben, és a bajnokságban tizenegyszer volt eredményes. A teljesítményének köszönhetően visszakerült a királyi gárdához, azonban nem valószínű, hogy Schuster kezdőként számítana rá, hiszen eléggé képtelenségnek tűnik, hogy a tavalyi spanyol gólkirály, Ruud van Nistelrooy a kispadra szoruljon miatta.
Soldadóért korábban bejelentkezett már a Deportivo, a Betis, az Espanyol, az Osasuna, a West Ham United, a Tottenham és a Lyon is, azonban úgy tűnik a madridiak ragaszkodnak a támadóhoz.
NSO

- Megyó
- Moderátor
- Hozzászólások: 3266
- Csatlakozott: 2006. április 28., péntek 20:09
- Kedvenc exjátékos: Jesper Gronkjaer
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Rauros
Rauros írta:Lehet h kicsit levagyok maradva, de megakadtam annál h idén már nem a Sport1 és 2 közvetíti a PL-t... Eurosport2őm meg nincs.., és ha jól tudom a UPCnél nem is lehet megrendelni...
na látod nem is vagy annyira lemaradva
kérdésben a válasz
- Rauros
- Hozzászólások: 26
- Csatlakozott: 2007. január 13., szombat 17:39
- Tartózkodási hely: Szombathely
Rauros
Lehet h kicsit levagyok maradva, de megakadtam annál h idén már nem a Sport1 és 2 közvetíti a PL-t... Eurosport2őm meg nincs.., és ha jól tudom a UPCnél nem is lehet megrendelni...
vamos.chelsea.vamos
-
- Hozzászólások: 2124
- Csatlakozott: 2006. január 3., kedd 19:42
- Tartózkodási hely: London
nyugi ahogy most jatszanak ha nem kiesnek de van ra esely hogy nem lesznek benne a legjobb 10-benZsoca87 írta:Hát 3x maximum csak akarnál szerintem. :lol: :lol:Balázsinho írta:Vahahaha! Ha így érne véget kiugranék 3x az ablakomon örömömben!undertow írta:most kene veget ernie a szezonnak.
mi az elso, a manure kieso helyen van :)
(3-ikon lakok)
- Balázsinho
- Hozzászólások: 1015
- Csatlakozott: 2006. október 19., csütörtök 17:40
- Tartózkodási hely: Pécs

- Matuszka
- Hozzászólások: 724
- Csatlakozott: 2006. december 22., péntek 18:02
- Kedvenc játékos: Lampard
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Budapest
Anglia: Kasey Keller a Fulhamnél folytatja pályafutását
Visszatér Angliába, és a Fulhamnél folytatja pályafutását Kasey Keller, a veterán amerikai válogatott kapus.
A 37 éves kapusra azért volt szükségük a londoniaknak, mivel az elsőszámú hálóőrük, Antti Niemi kidőlt a sorból.
"Nagyon örülök neki, hogy Kasey minket válaszott, komoly erősítést jelent a csapatnak" - nyilatkozta Lawrie Sanchez menedzser.
Keller legutóbb a Bundesligában védett, de nem tudta az élvonalban tartani a Borussia Mönchengladbachot.
(NSO)

- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Hát mondjuk Yakubu elvesztése tényleg nem hiányzik nekik, de a Boro önmagához képest sz'tem jól nyomta. Tuncay, Woodgate, Luke Yuong, és Mido sem biztos, hogy akkora melléfogás. Persze a Citeh... és az Everton: Baines, Howard és Jagielka megszerzése szép, de Beattie távozása szerintem fájni fog nekik. Fernandes még kérdőjel.
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
- undertow
- Site Admin
- Hozzászólások: 6656
- Csatlakozott: 2005. december 18., vasárnap 3:23
- Tartózkodási hely: Buda
a boro megvette midot es ugyfest eladja yakubut. ezt nem neveznem nagy uzletnek...
egyebkent jelen forma alapjan a citeh uzletelt a legjobban persze konnyen lehet, hogy ez lufi es kipukkadnak majd.
akit meg kiemelnek az everton, ha megveszik vegul fernandest. egesz szepen erositenek, pedig nincsenek fenyes anyagi helyzetben.