Ezen nem veszünk össze, ebből a szempontból egyetértek veled.
Nekem az ő csk szerepük is vicces mindig, de azt már megszoktam. Disasi még friss.
Ezen nem veszünk össze, ebből a szempontból egyetértek veled.
Nekem Mudryk még jobbnak is tűnik. Aggasztó Netoban, hogy egyáltalán nincsenek cselek a repertoárjában, de még egyszerű testcselek se. Tipikusan az a fajta aki picsánrúgja a labdát és fut utána. De nem akarom bántani, akkor se fogom teljesen leírni ha idén nem mutat semmit. Le kell nyugodnia és beilleszkednie.BlueBlood1993 írta: ↑2024. szeptember 24., kedd 21:30Miért, Neto jobb? Most is agyatlanul futott a jobbon úgy hogy egy csomoan várták bent, erre kiment róla végül a labda.
Egyelőre a két játékos között annyi a különbség hogy az egyik 1.5 évvel később érkezett, de mèg az áruk is ugyanaz volt kb.
Tavaly alapember volt, van benne egy kis light Rüdiger mentalitás is, alkalmasabb csk-nak, mint Caicedo vagy a rasszista argentin.
Miért, Neto jobb? Most is agyatlanul futott a jobbon úgy hogy egy csomoan várták bent, erre kiment róla végül a labda.
ARENA4
Lehet benne valami, meg is érteném. Nekem szimpatikus eddig a mester, tetszik, hogy egyenesek a nyilatkozatai és hogy ugyan ilyen őszinte a játékosokkal is.Crap írta: ↑2024. szeptember 24., kedd 8:44Egyébként Madueke, szerintem kvázi büntetésből maradt fent. 55. percben már totál kivolt és alig tudott sprintelni. Egy támadás után ő kocogott vissza még mellette Palmer sprintelt.Bubi írta: ↑2024. szeptember 21., szombat 15:30 Caicedo legjobb meccse kékben, nálam MOTM.
Régi új érzések, amikor idegenben nyerünk hárommal, nem tudunk irányítani, de végig érezni hogy így is simán nyerünk. Amikor bejönnek a cserék és azt érzed hogy a kövi meccsen akárhogy is selejtezel minimum 15 játékossal kéne kiállni mert ennyien érdemlik meg...
Nagyon tetszett ahogy lekapta Jacksont, szart a mesterhármasra és az is ahogy Cole értetlenkedett. Jó ha tudja ő is, hogy van egy Félix mögötte aki elég penge, senki sem pótolhatatlan. Meg kell dögleni a pályán és az edzésen, nem érdekes, hogy mi a neved.
Remélem Madueke padozik legközelebb, nem érdemelte meg hogy végig a pályán volt.
Kb. kérte már a cseréjét, meg a 60. percben ő el is akart indulni lefelé, aztán mutatták, hogy ő marad fent. Az nagyon látványos volt.
Lehet merész elképzelés, de én szerintem azért hagyta fent, hogy végig baszogassa, kifuttassa a belét is és éreztesse vele, hogy neki még bőven küzdenie kell a helyéért ezen a meccsen / nincs vége a meccsnek, nem úgy mint a Palmer, Jacko, Sancho hármasnak.
Egyébként Madueke, szerintem kvázi büntetésből maradt fent. 55. percben már totál kivolt és alig tudott sprintelni. Egy támadás után ő kocogott vissza még mellette Palmer sprintelt.Bubi írta: ↑2024. szeptember 21., szombat 15:30 Caicedo legjobb meccse kékben, nálam MOTM.
Régi új érzések, amikor idegenben nyerünk hárommal, nem tudunk irányítani, de végig érezni hogy így is simán nyerünk. Amikor bejönnek a cserék és azt érzed hogy a kövi meccsen akárhogy is selejtezel minimum 15 játékossal kéne kiállni mert ennyien érdemlik meg...
Nagyon tetszett ahogy lekapta Jacksont, szart a mesterhármasra és az is ahogy Cole értetlenkedett. Jó ha tudja ő is, hogy van egy Félix mögötte aki elég penge, senki sem pótolhatatlan. Meg kell dögleni a pályán és az edzésen, nem érdekes, hogy mi a neved.
Remélem Madueke padozik legközelebb, nem érdemelte meg hogy végig a pályán volt.
Szerintem a világon nem sok játékos van aki úgy érezné egy Félixel a háta mögött, hogy bérelt helye van a kezdőben. Ő még mindig egy nagy név és nem volt rossz szezonja a barcában.
Hogy tényleg így van-e, azt nem tudom, de 58-szor ért labdába, amivel nem lóg ki lefelé a csapatból. És Cucurellán és Palmeren kívül csak fekete játékosunk volt a kezdőbenIzland írta: ↑2024. szeptember 21., szombat 15:03
Gyengék eddig a szezonban. Ha a forduló hátralévő meccsei úgy alakulnak, visszaesnek a 17. hely környékére.
Ettől függetlenül szerintem jól játszunk ma, nekem tetszett a játékunk.
Szokásosan, ugyanazzal a játékossal vagyok ma is elégedetlen. Van egyébként olyan oldal, ahol meglehet nézni, hogy kinek mennyiszer passzoltak, illetve ki? A meccsen még mindig néha olyan érzésem volt, hogy sokan nem passzolnak a fekete játékosok közül Enzonak direkt, akkor sem, ha totál szabadon van. Aztán lehet ezt csak beleképzelem.
Gyengék eddig a szezonban. Ha a forduló hátralévő meccsei úgy alakulnak, visszaesnek a 17. hely környékére.