Nagyon úgy tűnik, hogy távozik Bos és Kalou is. Ha nem is hagynak maguk után akkora űrt, mint Drogba, azért megérdemelnek pár sort.
Kalout elég nagy divat lett utálni a fórumon, de én megvédeném kicsit. 21 évesen mert ideigazolni, pedig akkortályt Drogba, Shevchenko, Crespo, Duff, Robben, Cole és SWP játszottak a posztján. Sokan azt gondolták, hogy a padra sem fog felférni aztán mégis rendszeres játéklehetőséghez jutott, a riválisok pedig(Drogbát kivéve) jöttek mentek, ő meg minden évben megrúgta a 10-12 gólját évente. Nem egy világklasszis, de mindig odatette magát, és nem zengett a sajtó a panaszkodó nyilatkozataitól akkor sem, amikor tíz meccsen zsinórban a padon csücsült. 60 gólt rúgott és 41 gólpasszt adott összesen a csapatban, azért ez nem kis szám, jár neki egy kalapemelés.
Bosnak az utolsó két szezonja nagyon gyengére sikerült, de azért ne felejtsük el a kiváló első szezonját. A 2009-es térdsérülése nagy érvágás volt nekünk, azóta csak keresi önmagát. Sajnos 28-29 évesen már nagyon sokat számít az egy év, nem tudta újra felvenni a ritmust. De azért neki is hálásak lehetünk, a Barcelona ellen hatalmasat küzdött, középhátvédként is remekül jól állt.
Ugyan ez a szezon gyengén sikerült mindkettőjüknek, de így utólag(valószínűleg a behúzott címek miatt is) jó szívvel gondolhatunk vissza a szerencsétlenkedésükre, a negatív osztályzatokra, és a fröcsögésre, amit kaptak a meccsek után a topikokban.
Viszlát srácok!