Feltámadás reményében

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy szerencsével, vérrel és verejtékkel, de lenyomtuk idegenben a Hull Cityt. A parádés kezdés akkor megihletett bennem egy olyan címadást a meccshírhez, ami arra reflektál, milyen jól is toljuk a bajnokságban otthonunktól távol, s bár a három pont a miénk lett (zsinórban negyedszer), a cél elérését nem tehettük ki az ablakba, így indokolatlan lett volna a menőzés. Most viszont fordult a kocka, hazai fellépés van soron, márpedig az utóbbi időben ezekkel voltak bajok. Ideje tehát kikecmeregni a gödörből és ismét bajnokaspiránshoz méltó játékkal simázni. A Stoke City látogat hozzánk, kedvcsináló alább.

Kevés dolog magyarázza jobban a gödörben leledzésünket, mint a meccshíreink címei a ligakupa megnyerése óta: Mentality minimal, A futball halála, Nem nagyon haladunk, Istenkísértés. Mit ne mondjak (remélhetőleg szerzőtársam nevében is), jó lenne már valami pozitív felütés egy hősköltemény elé. Mert addig oké, hogy rendületlenül haladunk a bajnoki cím felé, de elnyígtuk már posztban és kommentben is, hogy nem bevergődni kéne a célba, hanem peckesen és ellentmondást nem tűrően, s úgy, hogy még egy stadionkörre is fussa az erőnkből a végén.

Utoljára a Newcastle ellen győztünk több góllal…

Az előnyünk (hat pont, plusz egy elmaradt találkozó Leicesterben) megnyugtató, sérültjeink nincsenek, szóval minden biztató. Lehetne. Mert eközben folyamatosan megremeg a lábunk, hiába vezetünk (otthon/idegenben, egy/két góllal), ráadásul több fontos játékosunk is hetek óta formán kívül játszik. A helyzet ettől függetlenül nem vészes. Már csak a bajnokságra kell fókuszálni, ott pedig már kézzel tapintható a cél közelsége. A sorsolás szeszélye folytán jó darabig el sem kell hagyni a fővárost: a következő négy fordulóban két hazai meccs és két idegenbeli londoni rangadó vár ránk. Nyilván a QPR és az Arsenal sem lesz illedelmes házigazda, de azt remélem, hogy az utazgatás hiánya kárpótolja majd a csapatot.

A Stoke egyébként várakozáson felül is teljesít (a kellemes meglepetés még nem áll a klaviatúrámra velük kapcsolatban). A 10. helyen állnak Hughes legényei, s ha nem lesz nagy visszaesés a folytatásban, akkor a felsőházban zárhatják a szezont. A bajnokság féltávjáig egyébként voltak még problémáik, ott viszont mintha átvették volna a West Hamtől a minden kis- és középcsapatot leverő szuperképességet, bár az utóbbi két találkozójukon a West Brom és a Palace ellen sem jött össze a pontszerzés.

A Fazekasok idegenben is képesek az erős közepesre: 15 meccsen 19 pont, továbbá a 6 vereség és a 18 kapott gól is azt jelzi, hogy nem könnyű őket két vállra fektetni. S bár a vereségeik zömét a papíron erősebb ellenfeleik otthonában szenvedték el, a Citytől és a Tottenhamtől például mindhárom pontot elhozták. Mi meg ugye az legutóbbi 4 hazainkon 6 pontot szereztünk, s összesen 4 gólt rúgtunk, szóval a két dolognak egyidejűleg kéne megváltoznia, ha szeretnénk magabiztos győzelemnek örülni.

A tavalyi gólszerzőink egy képen

Az azért biztató, hogy egyszer már legyőztük idén a piros-fehéreket: a Karácsony előtti készülődésünket édesítette meg a kétgólos győzelem, amit Terry és Fabregas góljai szervíroztak. Ráadásul mióta feljutottak, folyamatosan kikapni járnak a Stamford Bridge-re (tavaly még az FA kupából is itt estek ki), szóval ez tényleg afféle kötelező győzelemnek számít most már. Legfőbb üldözőinkre kemény menet vár: az Arsenal a maradék BL-álmaiért kaparó Poolt fogadja, a City pedig a remek formában lévő Crystal Palace vendége lesz hétfő este. A pontelőnyünk tartása ezek tükrében minimális elvárás, hiszen az sem lenne különösebben meglepő, ha még nőne is a fórunk. Továbbra is Blue Is The Colour!