Blog bejegyzés

Felkészülés: Az írországi tudnivalók

5 nappal ezelőtt, Dublinban kezdte meg hivatalosan is a felkészülési szezont a Chelsea, ahol a Bohemians, majd a St. Patrick’s csapataival mérkőztünk meg.

Lampard érkezésével nem csak a klub körüli légkör változott meg egy csapásra, hanem természetesen a stáb is, amiben találni ismerős arcokat. Jody Morris, Eddie Newton és Joe Edwards is követte Franket a Bridgere ahogyan az várható volt.

Morrist biztosan nem kell bemutatni, egy igazi kékvérű, aki a klub akadémiáján nevelkedett, majd 173 alkalommal öltötte magára a felnőtt csapat mezét ’96 és 2003 között.

Newton is segédezdőként tér vissza – abba a pozícióba, amit már betöltött Guus Hiddink, valamint Di Matteo irányítása alatt is. Ő az elmúlt 3 évben a kölcsönben lévő játékosok fejlődéséért felelt, ami igencsak előnyös lehet a keret felépítésénél az átigazolási tilalom miatt.

Edwards pedig az U23-as csapat edzőjeként tevékenykedett a közelmúltban, egyébként pedig 2004 óta akadémiai csapatokkal dolgozik Cobhamben.

További visszatérő még Chris Jones, aki a legutóbbi szezon előtt 9-et lehúzott a Stamford Bridgen erőnléti edzőként. Kapusedzőként pedig Hilariót szerződtette Frank Lampard.

4 nap angliai felkészülést követően az alábbi keret utazott Dublinba:

Kapusok: Caballero, Cumming

Védők: Azpilicueta, Zappacosta, Zouma, Ampadu, Sterling, Tomori, Guehi, Maatsen

Középpályások: Drinkwater, Bakayoko, Baker, Palmer, T.Chalobah, Gallagher, Gilmour

Támadók: Kenedy, Pedro, Batshuayi, Piazon, Ugbo

Pár nappal később az alábbiak is csatlakoztak a kerethez (így ők még nem voltak bevethetők a Bohemians ellen):

Arrizabalaga, Alonso, Christensen, David Luiz, Emerson, Giroud, Kovačić, Kanté (egyelőre csak egyéni munkát végez), Jorginho, Barkley, Mount, Brown, Abraham.

A Bohemians elleni mérkőzés főbb pontjai:

Első félidei felállás (4-2-3-1):
Caballero | Kenedy, Guehi, Azpilicueta (c), Sterling | Ampadu, Drinkwater | Palmer, Gallagher, Pedro | Batshuayi.

  • A nap legnagyobb pozitívuma (bár korántsem meglepetése) Batshuayi játéka volt, aki láthatóan nem szeretne újra kölcsönbe kerülni
  • Kenedy balbekkben szerepeltetésére láttunk már példát és a védekezésbeli fejlődése nagy fegyvertény lehet, ha Lampsnak nagyon bele kell nyúlnia majd 1-1 meccsbe
  • A Derbynál megszokott középpályás presszing egyértelműen a Lampard-éra meghatározó vonása lesz és ezt a felfogást már Palmernek és Gallaghernek is sikerült átadni – Drinkwaternek mintha kevésbbé
  • Ampadu harcossága figyelemreméltó volt
  • Az egyetlen talán csalódást keltő teljesítmény a jobbhátvéd Sterlingtől érkezett

Második félidei felállás (4-3-3):
Cumming | Maatsen, Zouma (c), Chalobah, Zappacosta | Gilmour, Bakayoko, Baker | Brown, Ugbo, Piazon

  • Az első félidőhöz képest visszaesett a játék tempója és minősége
  • Billy Gilmour fejlődését érdemes lesz figyelemmel kísérni a következő években, mert az akadémia egyik legígéretesebb játékosa az elmúlt jópár évben

3 nappal később a St. Patrick’s Athletic ellen lépett pályára a csapat, már a késői érkezőkkel kiegészülve. Ez a mérkőzés olyan taktikai finomságot is tartogatott, amit jó ideje nem láttunk egyik menedzsertől sem a Chelsea kispadján – nevezetesen a 2 csatáros játékot. A gyakorlatban inkább 4-4-1-1-nek nézett ez ki, de már az elképzelés is izgatta a mindenkori Chelsea szurkoló retináját.

 

Első félidő (4-4-2):
Caballero | Emerson, David Luiz (c), Tomori, Zappacosta | Jorginho, Kovačić, Mount, Barkley | Batshuayi, Abraham

  • Abraham és Batshuayi párosa jól nézett ki az angollal klasszikus 9-es pozícióban, míg a belga egy sorral hátrébb vonva
  • Két kapusa és rengeteg védés a hazai kapus részéről mind-mind azt jelezte, hogy gyakorlatilag egykapuzás történt az első játékrészben
  • Jó iramú, pörgős játék volt részünkről amiből bőven kivette a részét Tomori, Mount és Abraham is akik egyelőre úgy tűnnek, hogy maradnak az első csapattal a szezonra
  • A 4 középpályás játék Barkleynak ízlett a legkevésbé, Mason Mount viszont valósággal lubickolt benne, ahogyan Jorginho és Kovacic is igen bíztató jeleket produkált
  • A félidő negatívuma Zappacosta volt, aki továbbra sem tűnik az utóbbi évek legjobb vételének

Második félidő (4-2-3-1):
Cumming | Alonso, Zouma, Christensen, Azpilicueta (c) | Gilmour, Bakayoko | Kenedy, Palmer, Pedro | Giroud

  • Az iram ismét visszaesett, ettől függetlenül becsülettel ment a csapat a további gólokért
  • Giroud befejezései még mindig elképesztő hatékonyak, nagy szükség lesz rá a szezonban
  • Bakayoko továbbra sem váltotta meg a világot, sőt…

Lampard értékelése a második meccsen látottakról:

Sok összetevőben láttunk pozitívumokat, főleg az első félidőben. A negatívum az, hogy sokkal több gólt kellett volna szereznünk, azonban néhány játékfelépítés és kombináció a tizenhatosuk előtt szemkápráztató volt, amit öröm volt nézni.

Az érzés miatt fontos ezeket a mérkőzéseket megnyerni, de sokkal fontosabb, hogy fizikálisan felvegyék a tempót a srácok. Erre pedig egy nagyszerű gyakorlat volt a mai – egy lépéssel előrébb vagyunk. Jobban játszottunk már ma, sokat javult a játékunk minősége, de fizikálisan rengeteget kell fejlődnünk. Az első félidőből főként, a másodikból kevésbbé – sokkal többet kellett volna kihoznunk. 

Az elmúlt 2 meccset 4 teljesen elkülönülő félidőre érdemes osztani, ahol különböző felállásokban, felfogásban küldte pályára csapatát Lampard, amire magyarázatot is adott később.

Alkalmazkodók akarunk lenni, hogy akár meccsek közben is tudjunk változtatni vagy meccsek között. Azt akarom, hogy erre képesek legyenek a játékosaim. Így végezzük az edzéseinket is, hogy képesek legyünk a változtatásokra. Tudjuk, hogy hol tartunk jelenleg. Tudjuk, hogy nem igazolhatunk, úgyhogy a jelenlegi keretből kell a lehető legtöbbet kihozni. Jó, hogy különböző stílusú csapatok ellen játszhatunk, hogy felkészülhessünk különböző játékhelyzetekre, amivel megnehezíthetjük majd az ellenfeleink dolgát később is. Ahogy gyűlik az erőnlétünk úgy lesz egyre magasabb minőségű a játékunk, ahogy azt ma is láthattuk az első félidőben. 

Morata távozásával 3 elérhető támadója maradt Lampardnak, akik közül 2 kölcsönben szerepelt. Ráadásul várhatóan közülük kell majd kiválasztania az elsőszámú támadóját.

Tammy energiája Michyvel együtt elképesztő volt. Mindketten pontosan azt mutatták, amit látni szerettem volna tőlük: labda nélkül fáradhatatlanságot és labdával minőséget. Mason ugyanazt mutatta, amit már tavaly megszoktam tőle a Derbynál, Ross-szal együtt. De rajtuk kívül is voltak még jó teljesítmények. A második félidőben Billy Gilmour. Fantasztikus turnéja volt velük és a 2 játszott meccsen olyan teljesítményt nyújtott, ami nem elvárható egy ilyen fiatal játékostól. Nagyszerű volt, remélem így folytatja egész szezonban.

A csapat ezekben a percekben már úton van Japán felé, ahol első körben a Kawasaki Frontale második kanyarban pedig az FC Barcelonával mérkőzik meg. Itt csatlakozik majd a kerethez Christian Pulisic valamint Willian is, amivel a sérülteket leszámítva teljes lesz a létszám.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com