Felesleges érzések

Kicsit a hét emocionális egyéb történései miatt elblicceltük a meccs körüli írást, de hát tulajdonképpen ez a meccs senkit sem érdekelt. A lényeg az volt, hogy Josét végül kirakták az oldalvonal mellől a stadionon kívülre, Hiddinket meg a páholyba. A meccs egyetlen kérdése az volt talán, hogy a Chelsea meg tudja-e győzni a hollandot arról, hogy van értelme aláírnia a szezon végéig, bár szerintem ez is csak ámítás, az egyetlen kérdés az volt, hogy Abra mekkora számot ír a csekkönyvébe.

Mert valljuk be, ha lett volna felvezetés, az is Joséról szólt volna, így pedig a meccs után két nappal talán már el tudom kerülni azt, hogy a meccshír csak róla szóljon. Az igazat megvallva ugyanis a meccs tulajdonképp lényegtelen volt.

A srácok részben ezért is futballozhattak valamivel felszabadultabban, mert kb teljességgel mindegy volt, milyen eredmény születik szombaton. Ha valami vereség, hát előfordult már, hogy a menő csapatunkat is megcsapta a Sunderland, a döntetlenen sem lepődött volna meg senki, és hát azon sem, hogy végre újra győzni tudtunk, elvégre ennél a Sund’-nál hitványabb csapat jelenleg nincs a PL-ben. Talán az egyetlen kissé meglepő eredmény az lett volna, ha a vendégek legalább három góllal nyernek, de akkor meg max ráfogtuk volna, hogy lássák, mennyire megviselte a játékosokat is Mou távozása.

Meg persze, tudom, szerintetek már ez a vesszőparipámmá vált, de ennyit számít, ha van egy kis szerencsénk. Willian szöglete végre véletlenül saját embert talált, Ivanovics fejese pedig még így is ötből négyszer ebben a szezonban nem talál kaput. Most talált, és már vezettünk is. Fertály óra múltán már kettővel, mert Pedro amit eddig a lécre vagy a kapusba lőtt, azt most Pantilimon valahogy betornászta. Ivanovics beadása ugyanolyan értékelhetetlen volt, mint a szezonban az eddig elkövetett 200 másik, Pedro pedig addig csetlett-botlott, míg csak kapura tudta tenni a labdát. A 15. percben kettővel menni pedig még ennek a hitehagyott Chelseanek is megad egy olyan magabiztosságot, hogy egészen bátran is merjen focizni – ebben a szezonban ha kettővel mentek a Kékek, akkor kivétel nélkül nyertek is (amiből persze nem volt sok). Az első félidőt ennek megfelelően edzőmeccsé is silányították, a második feles is csak azért lett lapos, mert három után nagyon megnyugodtunk.

Mérsékelt gólöröm a José drapi alatt

No azért ettől még nem kell hanyatt esni, aki látta a meccset, az tudja, hogy nem nagyon játszottunk ám jól, csak az eredménykényszer, a José miatti küzdés (esetleg az ellene küzdés) miatti nyomás eltűnése révén jóval felszabadultabban. Ráadásul akármennyire gyér is ez a Blunderland, a csatáraink csak nem találtak be, és hát a clean-sheetet sem tudtuk lehozni, és meghagytuk magunknak a szokást, hogy az exeink csak szépen tereljék a kapunkba a labdákat, mert mi odafigyelünk egykori fiainkra. A meccs majdnem ugyanúgy lehetett volna 3-3, mint 5-1, de most legalább volt annyi szerencsénk, hogy a vendégeknél a jóllakott óvodás Defoe állt elöl, és az utolsó 20 percben ő inkább nem rúgott gólt.

A végeredményhez még annyit, hogy Josénak még egyszer odaszúrt az FA, mert ennél jóval egyértelműbb büntetőket nem kaptunk meg a szezon során, most érdekes módon viszonylag könnyű síppal fújták meg, amit Oscar, aki szerintem a meccs legjobbja volt, értékesített is – bár azért nőjön szőr a fülébe, ilyen lassú, lagymatag, nem helyezett büntetőt… mind1, bement.

Mivel azonban jelen társasági környezetünk is képes volt a győzelmekre, úgymint Norwich vagy a bombi, ezért szépen nem is igazán mentünk semmire a három pontunkkal, max annyira, hogy nem süllyedtünk egy kicsit mégtovább. Josét már nem tudta megtartani, az új edzőt meg nem ez hozta.

A szurkolók a stadionban azért egyértelmű üzenetet sugároztak a pályán lévők és a páholyban ülők felé is, ami bár itt-ott még nekem is erős volt, azért egyrészt már kijárt a két spanyolnak, meg egy kicsit Abranak is, ennél már csak az lett volna egyértelműbb, ha José maszkban székekkel kezdenek dobálózni. Vagy talán az sem.

De ami elmúlt, elmúlt, ezen már egyébként sem, de főleg mi nem tudunk változtatni, jött Hiddink, akiben – bízom benne – maradt még annyi spiritusz, hogyha már vele helyettesítettük kedvenc portugálomat, akkor kihoz valamit a szezonból. Bár őszintén szólva nem tudom, ebből mit lehet kihozni. A top4 óriási bravúr lenne, valahol a lehetetlen határát súrolgatva, de egy jó BL szereplés és egy FA-Kupa benne lehet. Most azt mondom, ha megfogunk egy 6-8. helyet a bajnokságban, jelenlegi helyzetünkhöz viszonyítva az jó. Viszont innentől kb mindegy, hogy 6. vagy 10. a csapat. Akkor már inkább legyen meg az FA, feküdjünk neki a kupáknak. Mondanám a BL-t, és amilyen őrül szezonunk van, max az egyik szemöldököm húznám fel, ha végül megnyernénk, hogy ezt most hogy, de egyelőre ez egy olyan valószerűtlenség, mint a dobogó a PL-ben. Nem lehetetlen, csak lehetetlen.

Fura figura a holland, én nagyon csíptem akkoriban, mikor először járt itt hasonló szerepkörben, azóta viszont vannak fenntartásaim vele, főleg az eredményei láttán. Ja, meg nem tudom, azt láttátok, hogy mikor Iva fejese végül 1-0-ás vezetéshez juttatott, akkor Abra és Drogba mellette felállva tapsolt, Hiddink annyira le volt fagyva, hogy meg sem mozdult? Nem akarok ebbe semmit belemagyarázni, csak érdekes.

páholyból nézte végig

Még mindig nehéz szívvel gondolok arra, hogy Josét ismét lapátra tettük, egyszerűen nem tudok napirendre térni efelett. A kérdéseink mondjuk úgyis megválaszolatlanok maradnak, így felesleges túráztatnom magam rajta, de ez nem egy irányított érzés, egyszerűen csak ez van. Hiába nem akarom, úgyis elmegy az agyam abba az irányba, ami a „mi lett volna, ha”-kal van kikövezve, de itt és most nem akarok már ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak ideírom, hogy lám, ugyanazzal a kezdővel és ugyanazzal a taktikával, ugyanazzal a játékkal, kicsivel több szerencsével még nyerni is tudunk. Nem akarok kurvaanyázni, Ázározni, konteózni. Megpróbálom elfogadni, hogy mi csak rövidtávban gondolkodunk, és ennyi. Egy darabig mindenképpen óvatosabban fogok a klub irányába érzelmekkel közeledni, de az idő ezt majd úgyis feloldja ismét, mint eddig is mindig.

Összességében örülök, hogy nyertünk, mert ránk fért már, bosszankodom, hogy pont most, mert ennél már jóval fontosabb helyzetekben is kellett volna nyerni. A meccs után Hiddink, Drogba és Abra lement pacsizni egyet a srácokkal, ami egyel meglepőbb, talán már az újjászerveződő team jele, hogy a padon Holland és Newton mellett ott volt a klubnál eddig rejtegetett Henrique Hilario is. Az örömre visszatérve, hát az nem maradéktalan, de most a kicsinek is örülni kell, mert ez nem egy jó időszak a klub életében.

A jelen jövője

Nicsak, ki van itt?