Blog bejegyzés

FA nyitány 2015

FAMegindulunk az FA-Kupában is, a harmadik kör nekünk az első, viszont már bőven nem vagyunk Watford-szüzek, és mit mondjak, ránk férne már egy új trófea is. Az FA szépen csillog, szóval bízom benne, elkötelezettségben nem lesz hiány, bárki is lépjen pályára.

Jó emlékeim vannak a Watfordról. A RÉMszarvasosok ellen voltam fent először közös meccsnézésen az akkor még nem szurkolói, csak alakuló klubbal. Akkoriban igen ritkák voltak a nagyarányú győzelmek, José első regnálásának januárjáról beszélünk, a sok 1-0 közt üdítő volt egy négygólos győzelem. Tény, hogy ehhez kellett egy másik négygólos meccs is – a Vicarage Roadon sikerült ugyanis az első körben egy erőteljes 2-2-t összehozni. Azon a 4-0-on Mutu duplázott, JFH és Guddy szimplája mellett. A holnapi 4-0-t már az újaknak kell összehozni.. ennyit rólam-tőlem, jöjjön az előzetes vendégszerzőnk, Cech01 előadásában.

watford

Fakúp a feltöltődéshez

Ha január, akkor FA-kupa. Ez a legtöbb angol focit kedvelő ember számára oly törvényszerű asszociáció, hogy a futball-láz apró csírája valamilyen szinten már pusztán a hónap hallatán befészkeli magát a drukker tudatalattijába. Ha van egy meccs, amit nem veszíthetünk el és nem is szokásunk elveszíteni, az a harmadik forduló e sorozatban. Az esélyesség ekkora terhével kevés mérkőzésen lépünk pályára az adott szezonban, eme tény pedig az elmúlt évek eredményein is megmutatkozik. Az Abramovics-érában alapelvárásképp mindig túljutottunk az említett játéknapon, (hol újrajátszással, hol gálázással – sőt azelőtt is, 17 szezon óta mindig megvolt (Z)) szóval éberen reménykedve nézhetünk elébe a következő fellépésünknek, melyen a szekunderliga ötödik helyezettje, a Watford együttese próbálja elkerülni az esetleges kitömést szerény szentélyünkbe látogatva.

Bár a jelenlegi kupásunkkal öt éve nem játszottunk semmiféle tétmérkőzést, a magyar „kékvérűek” számára a Watford neve s híre mégsem tűnt el teljesen a mindennapokból. Ez leginkább három személynek köszönhető: az egyik az élő legendánk, Gianfranco Zola, aki edzőként funkcionált a „lódarazsaknál” és playoffig vezette őket, majd 2013 decemberében zsinórban öt vereség után beadta lemondását. A másik érintett a magyar válogatott középpályása, Tőzsér Dani. Jó kis idényt futva immáron három gólpassznál és négy gólnál jár kölcsönjátékosként angol klubjában. Végül a jelenlegi mester, Slavisa Jokanovic hozhatta be ellenlábasunk hírhasábjait a megnyitott lapok közé, aki szintén magára húzta a Chelsea-mezt 2000 és 2002 között 39 alkalommal. A már említett utolsó mérkőzésünkön egyébként ugyanígy az FA-kupa harmadik fordulójában láttuk az „aranyfiúkat” vendégül 2010 első szakaszában. Nem megerőltetve magunkat, egy laza 5-0-os eredménnyel küldtük haza a „sárga hadsereget”. Érdekességképpen az akkori gólszerzők (Sturridge, Lampard, Malouda) közül már senki nem áll a Chelsea szolgálatában.

Utoljára 5 éve találkoztunk. Ennyi volt a különbség is.

Utoljára 5 éve találkoztunk. Ennyi volt a különbség is.

A Watford, bár a másodosztályban vitézkedik, játékosállományilag jó pár nevesebb egyént tudhat a magáénak. Egyikük a first-hálóőr, Heurelho Gomes, aki amellett, hogy visszavonult brazil válogatott, a Tottenham Hotspurben is lehúzott hat évet. Sébastien Bassong és Gabriel Tamas szintén nem ismeretlen az inglisfutból követőinek, ellenben az ez évi legeredményesebb játékosuk, a csapatkapitány Troy Deeney már szerényebb ismeretségnek örvend. Vélhetően rá, és Vydrára kell készülniük a védőinknek.

A legnagyobb kérdés a meccsel kapcsolatban egyértelműen a kezdőnk és a rotálás. A szokásos hajtást követően itt a lehetőség, hogy pihentessük a sarkantyúsok ellen kihasalt alapembereinket, és a padon ülő töltelék hozza ki magából a maximumot. Cech, Zouma és Luis nagyeséllyel ismét megkapja a sanszot a bizonyításra, ahogy várhatóan Aké, Mikel és Ramires is komolyabban belekóstolhat a pálya ízébe. Utóbbitól reméljük, hogy most legalább nem lesz emberhátrány újra megcsillogtatva rúgótechnikáját amit Mikel reméljük nem fog vág egy hatalmas gólt. Fájó lenne, ha Rémy ismét csereként kezdené a mérkőzést, hiszen az utóbbi időben olyannyira perifériába szorult, hogy az még Costa mellett is elég megalázó lehet számára. Schürrle kékben töltött karriere mélypontját üstökösként hozta le a Szentek ellen, így nem ártana egy esetleges találat az ő önbizalmának sem.

Legutóbb 1 hónapja köszönt be - itt az újabb lehetőség

Legutóbb 1 hónapja köszönt be – itt az újabb lehetőség

A Watford egyébként legutóbb 1986-ban tudott minket itthon legyőzni, akkor mondjuk egy méretes 1-5-be szaladtunk bele. A mérkőzést előre láthatóan egyik adó sem fogja közvetíteni, így marad a stream 17:00-ás kezdéssel. Hiába a tartalékos keret, előre megtippelek egy 4-0-os győzelmet. Egy gálásabb végeredmény mindenképpen jót tenne a csapatmorálnak a sarkantyúsoktól elszenvedett vereség után, bár az sem elképzelhetetlen, hogy a bebiztosított gólkülönbség után elkezdünk tartalékolni az edzőjét vesztett Newcastle elleni bajnokira.  Mellékesen félszemmel kísérjük figyelemmel riválisaink párharcait is, hátha elcsípünk ismét egy-két bohókásabb végeredményt. Blue Is The Colour! – a fakupában is!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com