Eső előtt köpönyeg

Avagy mindig készülj a rosszabbra, legfeljebb nem ázol meg. A közmondás mintájára mindannyian felkészültünk a hazai pályás Bolton elleni lötyögésre, és szerény győzelemre, de hála a magasságosnak, jóval többet kaptunk, mint vártuk. Az eredményjelzőn ugyan szerény maradt a képlet, de a mutatott játék kárpótolt azért némileg. Hajtás után pár gondolat tőlem, de első sorban bemutatkozik a vendégszektorban Sirappa is.

„Falura, kabát alá…”

Khmm…khmm…Mikrofon próba. Egy. Kettő. Három. Köszönöm a lehetőséget…

Az egyetemen első évében egy egri szobatársam mondta mindig azt egy kettes vizsgára, hogy „Falura, kabát alá jó lesz”. Ez a mondat kísérte végig langymeleg hangulatomat a második félidejétől fogva. Ezért a címhez és a meccs minőségéhez hűen ez a bejegyzés sem fog kimagaslóbb szintet mutatni. „Érték?”-elés alább.

Úgy volt, hogy lemaradok a meccsről, és a kocsmázás során 30 percenként megtett asztal-mosdó távolság alatt majd rá-ránézek az eredményre, de ahogy a mondás is tartja: „Ember tervez, alkohol végez, Isten csak jóváhagy.” A lényeg, hogy korábban (józanabbul) értem haza, így kékbe öltözve leültem a monitor elé és barna sörömet kortyolgatva készültem fel Wudi által is beharangozott „alibizásra”.

Meglepetésemre az első perctől egy inverz Chelsea-t láthattam. És nem azért, mert A inverze B, hanem a szokásos 20 perces álmos, nyálcsorgatós kezdéshez képest Salah, Schürrle, Oscar nem szarozott, és kalapács helyett a szögpuskával sorozta meg és szegezte kapujához a Boltont, akik pillanatnyi lányos zavarukban fülük-farkuk behúzva próbáltak 11-en védekezni. Talán csak Lonergannak volt köszönhető (két Schürrle szabad, Ake távoli bombája, Salah próbálkozásai), hogy az első 20 percben nem mentünk el 4-5-el.

A kezdeti pörgés véleményem szerint igenis várható volt. Az újak bizonyítás vágya mellett ott hátul, a hátsó padban szótlan meghúzódott az elkerülhetetlen tény is, hogy a két csapat közötti különbség akkora, hogy megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan lenne egy álmos kezdés.

JM gyakran említi meg az interjúkban, hogy minél hamarabb meg kell ölni a játékot, ha lehet. Szerintem ez történt most is a meccs előtti felkészülésnél. Kizavarta őket azzal, hogy: „Ha nem rúgtok 4-et az első 20 percben, akkor a következő meccsig a sarokzászlónál fogtok kukoricán térdepelni”. A fenyegetőzés és a bizonyítani akarás csodás szerelem gyerekeként láthattunk oly szép játékot a kezdő 11-től (kidolgozott akciók, parádés sarokpasszok, hatalmas távoli lövések stb.). Sajnos csak az első gólig. Az, hogy idáig húzódott az első gól megszerzése az annak köszönhető, hogy a karma, egy talicskányi woodoo sámán és még maga a Szentlélek is a Bolton kapusával volt. És itt egy marék szó erejéig megállnék Schürrlénél. Szegény annyira éhezett a gólra, hogy szinte már csak a kezdőkörből nem próbálkozott kapura lövéssel. Ennek örömére én nem tudok haragudni rá, mert a Citynek betalált a hétvégén.

 

Akarásnak a nyögés a vége.

Az első félidőben a Bolton olyan messze járt a félpálya átlépésétől, hogy elég lett volna a védelem helyére három madárijesztőt leszúrni és uccu előre, parádézni. Fura mód Millsék akkor jöttek rá, hogy van mit keresniük a pályán, amikor gólt kaptak, addig úgy kergették a labdát a pályán, mint Józsi bácsi a boros kocsit szüreti bálkor.

Igen, igen, kaptunk egy gólt. Jó lenne már egy pár meccses cleansheet is, igen, érthető, elvárható. De Cahill nem igazán vezéralkat (ellenben kiváló másodhegedűs), illetve Zouma mi a halált keresett (kétszer is) a jobb oldalon szabadrúgásnál? Nem tudom. A kapott gólnál is miatta nem lett les (legalábbis én úgy láttam). Mindegy, egyet ide, egyet oda. Azért még nem érett meg a feladatra.

Kíváncsi lettem volna most is, hogy Mourinho mit mond a csapatnak a félidőben, mert a kezdés előtt már 3-4 perccel már kint álltak kezdésre készen a srácok. Biztos elhangzott egy „Na ne bassz!” és egy „Mit szaroztok?!” mondat és már lépett is ki az öreg az öltözőből.

A második félidő kísértetiesen hasonlított az elsőre: Megtoltuk az elejét, csapattunk egy gólt, majd hagytuk, hogy megint elhiggye a Bolton, hogy kiegyenlíthet. Szerencsére a woodoo sámánok, Szentlélek és a karma is a védekezésnél volt elfoglalva, így már nem maradt kraft a támadásra. Amikor a srácok a 70. perctől úgy gondolták, hogy akkor ez már kalap, kabát, köszönik, nekik mára ennyi volt, akkor a mágiából jutott előre is. A végére már tisztán éreztem az ízét/szagát a magunkra húzott szaros lepedőnek.

Számomra az egyetlen pozitívum, a győzelmen kívül, az pedig JM csapatfelállítása volt. Öröm volt nézni, ahogy a fiatal, ifjú lelkesedés (lásd Salah, Ake, Filipe Luis, Zouma, stb.) mellett ott voltak a rutinus öregek (Mikel, Cech, Cahill) is. A kettő közötti hidat pedig a fiatal, de tapasztalt játékosok adták (Schürrle, Azpi, Oscar). Nyilvánvaló, hogy ez a meccs nem adhat kiindulási pontot értékelésre. Ettől függetlenül én bizakodó vagyok a padunkkal kapcsolatban. És bár nem volt látványos győzelem, de nem is ezért jöttünk. Falura, kabát alá, pont jó lesz…

A Király visszatérésére várva még mindig Blue is the Colour!

/Sirappa/

*** *** ***

Nagy felvezetés nem volt, elvégre mindek az. Mindenesetre… Ez volt JM első trófeája első regnálása idején – lehetne ez az első trófeája akár a másodikban is.

Nem elhanyagolható szempont, hogy JM kezdőjében tényleg a B csapat szerepelt végre, de legalábbis többnyire azok, akik nem állandó kerettagok az A-ban (Azpi és Cahill ugye a kivétel): Cech, Luis, Mikel, Salah, Remy, de ami még lényegesebb, hogy Aké és Zouma is debütált a Bolton ellen – előbbi idén, utóbbi először. De legalábbis azok játszottak, akiknek szükségük volt 90 perc éles játékra. Cech idei első meccsén megkapta a csk karszalagot, ami legalább egy fikarcnyi elismerés felé, ha már perpill nem az ő egyesével kezdődik javarészt a kezdő csapatnévsor.

 

Megnéztem ma újra a mérkőzést, HD-ben, nyugodtabban. Nehéz bármit is mondani egy ilyen meccs előtt, és valahol után is. Számunkra ez egy kötelező győzelem, elvégre mi a Chelsea vagyunk, XZ csapattal is, a Bolton meg csak Bolton, hát mit nekünk, ugyanmár. Csak elfelejtjük, hogy a Boltonnak ez a szezon meccse. A Boltonnak nincs mit veszítenie. Akkor sem haragszanak meg a szurkolóik, ha 5-6 góllal térnek haza, mégiscsak a Chelseavel mérkőznek, akikkel talán valamikor 10 éve voltak utoljára egy súlycsoportban (a Bolton 03/04 és 06/07 közt végzett a PL felső házában, többnyire 50-58 pont között hoztak, 58-ra az első bajnoki szezonunkban voltak képesek, akkor ez a Poollal azonos pontszámmal, rosszabb gk miatt a hatodik helyre volt elég), vagy hát igazából akkor sem.

Ennek megfelelően kb 37 másodpercig volt a vendégeknél a labda kezdés után, akkor eladták, amiből meglett az első Schürrle lövés (az még jócskán elkerülte a kaput).  És, igazából aztán jó fél órára nem is igazán ért fehérmezes a labdába. A germán viking a negyedik percben már közel járt a gólhoz, mikor balról, úgy jó huszonötről tekerte kapura a szabadrúgást beívelés helyett. Az ötödikben már a Salah (aki gyorsabb labdával, mint anélkül) átadása utáni fejesét kellett menteni a Boltonnak, a nyolcadikban már Remy góljának tapsolhatott volna a Shed End, ha – ha. Ha belövi, meg ha nem les. Minden esetre a csapatra jellemző, öltözőben maradós, álmoskás kezdésnek nyoma sem volt, és joggal hihette azt a szurkoló emberfia, hogy itt aztán végre kinéz egy kiadós alázás, ráadásul valami igényes is, Remyt Oscar sarokkal hozta kiváló helyzetbe – aki aztán a kilencedikben már maga lő kapura – tényleg igazán nekifeszültek a fiúk, jó volt látni. Meghálálta ezt a nem kisszámban kilátogató közönség is, zengett a stadion, ami azért mifelénk ritka, pláne egy hétközi kupameccsen.

Cech óriási tapsot kapott, mikor a 15. percben először kellett labdába érnie. Egy perccel később a tábor már ismét a germánnak aoooozott, mikor a szabadrúgását Lonergan a felső lécre tolta.

A 25. percben végre Zouma, the happy one törte meg a gólcsendet. Dupla debüt, mi lehet ennél jobb kezdés egy fiatal védő számára, mint az első tétmeccsén góllal nyitni? Nade aztán, kicsit árnyalta a happységet, hogy pár perc múltán Salah lövése éppcsak mellékígyózott, mikor Aké mászta meg ellenfelét, Dannst, így a 31. perc derekán jó 40 méterre a kapunktól szabadrúgáshoz jutott a Bolton. A védősor elrendezésénél volt némi értetlenség a mieink között, Cahill és Azpi rendezgette a sorokat, a gólszerzőnket szó szerint véve is, Cezar majdnem kétkézben vitte arrébb, Mills, a Wanderers csékája viszont 4 védő közt valahogy csak fejelni tudott, méghozzá elég jól a léc mellé ahhoz, hogy az eddig labdával is alig találkozó Cech már csak mellényúlni tudjon, s a fejes pont a bemozduló Zouma miatt ne legyen les.

A félidőre még volt egy Aké lövés is, s bár ő végül gólig nem jutott, elég impresszív teljesítményt tolt be összességében. No, most látom csak, kicsit darabosra elemeztem a mérkőzés első félidejét, nem is folytatom, a másodikban úgyis az egyetlen lényeges momentum a keskeny brazil győztes találata, megérdemlte Oscar, meg rá is fért.

Tekintve persze, hogy csak a Boltonról beszélünk, óvatossággal fogalmazzunk, de bizony a már fentebb is említett játékosok, Schürrle, Oscar vagy Salah kellően jó teljesítményt mutatott ahhoz, hogy nyugodtan beférjenek a kezdőbe bármikor – ami elég jóféle arra nézve, ha akár a padról kell beszállni. És ugyan azt mondtam, ’csak a Bolton’, viszont azt látni kell, hogy a Bolton kiválóan képviselte azt, ami ellen tavaly nem volt fegyverünk: a tíz emberrel védekező, kevésbé játékra építő, fizikálisan erős és harcos kiscsapatot. Igen, ki kell emelni azt is, hogy ami miatt aggódtunk előre, az nem valósult meg, azaz példaértékű volt a csapat hozzáállása – ezt egyébként a José helyét ideiglenesen átvevő Holland is kiemelte a meccs után.

Oké, van még hová fejlődni a helyzetkihasználásban, és hát a védekezésnél láttuk, hogy ennyire kicsi (igen, szó szerint) csapatot nem lehet felküldeni egy ilyen stílusú ellenfél ellen – erről szintén szólt Steve a meccs után – ezért is cserélték be a végén Drogbát és Maticsot, hogy magasabb legyen a csapat. Meg persze legyen benne némi kraft is, no nem azért, mert Oscart vagy Schürrlét olyan könnyű elnyomni, de néhol mégis mókásan festett egy Oscar vagy Salah mellett bármelyik random fehérmezes, mert mind úgy nézett ki, mint a modern gengszterfilmek külvárosi boxkubjaiban háttérben eddző, egymást kettéharapó súlyzóbajnokok. Így a végén sikerült elkerülni, hogy gólt kapjunk, a 2-1-es győzelemmel pedig sorozatban tizedszer legyőzni a Boltont, továbblőve magunkat a kupában. Azóta sorsoltak is, következő ellenfelünk a Shrewsbury lesz, ahol szintén kötelező a továbbjutás.

Még egy gondolat, amit szintén Holland is kiemelt: Schürrle mentalitása. Igen, igaz, gólig nem jutott, és meccs közben én is azt mondtam, hogy ha csak 1 fokkal hidegebb fejjel játszik, akkor mesterhármasnál és dupla gólpassznál jár, de pont a végén látszott, a kapufájánál, hogy ha még kétszer 90 percig tart a meccs, és addig játszik, míg már lépni sem tud, akkor sem talál be, viszont a hozzáállása, a 100 százalékon pörgése, az tényleg eléggé oda volt téve. Ez az, ami igazán megérkezik egy fiatal csapattal, mert az elmúlt idényekben a nagy öregek már nem tudtak, és talán nem is akartak felpörögni az ilyen meccsekre. Most viszont egy olyan játékosról beszélünk, aki a nyáron alig pihent, Vb döntőt játszott, ott gólpasszt adott, világbajnok lett, most viszont szeptember végén mégsem büdös neki, hogy nem feltétlen kezdő, hogy néha a padról kell beállni; egy alsóbb osztályú Bolton ellen, a ligakupa kezdőfordulójában is ezer fokon ég. Taps!

Azt hiszem, ez fontosabb az eredménynél, a mutatóknál, vagy annál, hogy láttunk egy jó mérkőzést.  Mert talán ez a legfontosabb összetevője most a csapatnak. A zseniális játékosok adottak, tele vagyunk profikkal, de új profikkal, az elejétől a végéig. Valahol rémisztő látni és belegondolni, hogy Lampard bugyikékben már ellenünk talál be, vagy látni Cech-et, amint megkapja a neki járó tapsot, első idei szereplésekor… a ligakupa harmadik fordulójában. A rutinnal viszont együtt jár a jóllakottság is, tegnap viszont egy csapat éhes harcost láttunk, vérbenforgó szemekkel, készen bármire. És tényleg bármire, mert úgy küzdöttek, futottak tegnap a pályán lévők, mintha legalább BL elődöntőt játszottunk volna. Ez a mentality maximál lehet az, ami tényleg a különbséget jelentheti esetenként, mert azon csapatokból, akik ilyen lélektannal lépnek pályára, szokták volt mondani a meccs végén, hogy nyertek, mert jobban akarták a győzelmet.

/Zenzo/