Blog bejegyzés

Erős periódusok, elfogadható meccskép, sajnálatos végeredmény – Az 1. forduló után  

Lampard edzőként is bemutatkozhatott a Premier League-ben, mégpedig egy négygólos vereséggel az OT-n. Az eredmény lesújtó, a mögötte lévő mérkőzés viszont inkább biztató képet ad arról, mekkora potenciál lehet Frankben, és az újjáalakuló Chelsea-ben.


A Chelsea az utolsó két felkészülési mérkőzését két olyan ellenféllel szervezte le, akik gyakorlottan és precízen űzik a magas blokkban végzett presszinget. Az utóbbi idényekben felfelé ívelő, préselésben finoman szólva is igencsak jeleskedő Marco Rose jelenlegi csapata, a Mönchengladbach, valamint ex-csapata, a Salzburg kimondottan szépen világítottak rá arra, hogy Lampard Chelsea-jének jelenleg hol is vannak a hiányosságai.

Lampard az előszezonban szívbaj nélkül meghúzta azokat a felállásbéli változásokat, amiket Sarritól annyira vártunk fél éven át hiába. Alapvetően a 4-2-3-1-es felállás végre visszaadhatja Kanténak azt a „pivot-posztot”, amit komplett karrierje alatt komfortzónaként kezelhetett egy társsal maga mellett, nem kell Kovacsicsnál kierőszakolni a középharmadnál feljebbi részvételt, valamint Barkley is visszakerülhet egy olyan pozícióba, ahol Martínez és Koeman is sikerrel tudta alkalmazni 4-4-1-1, 4-2-3-1 vagy éppen 3-5-1-2 felállásokban.

Hogy mennyire hozható zavarba az alapvetően presszing-rezisztens (labdatartást, labdakihozatalokat nyomás alatt is vállalható szinten hozó, felesleges átlós passzokat kerülő), labdával biztosan bánó játékosokból álló, de átrendeződésben igencsak lassú, nagy területeket maga mögött hagyó és reakcióidőben sem éppen gyors csapat, azt az 5 bekapott gól és Kepa több, már vesztett helyzetben bemutató védése elég jól prezentálta.

Játékában Frank igyekezett ötvözni az előző idényben ízelítőként adott stílusát a rendelkezésre álló kerettel. Ameddig Sarrinál a labdabirtoklás mindenek felett állt, Lampard csapatában a labda megszerzésén minden szekció látványosan dolgozik Azpiéktól Abrahamékig. A pozíciós foci megmaradt, azonban nincsen túlkombinálás, túltolt labdatoszogatás, lényeg a rövidpasszos kontrák és gyors, hátulról való építkezések hosszabb labdákkal, miközben a csapat még az eddigieknél is jobban ügyel a területszűkítésre és a lepattanókra (egy jó irány a Liverpool játéka felé, akiknek szintén a második labdák könyörtelen megszerzése képezi az egyik ütőkártyát), s hasonlóan rohamos mozgással próbálkozik kimozgatni az ellenfél játékosait, helyet csinálva a fellépő társaknak.

Érdemes vetni egy pillantást a BA Analytics felmérésére, melynek keretein belül a tavalyi szezonban azt vizsgálták, hogy a Championship csapatai milyen hatékonysággal végzik a presszinget, és ezzel együtt mennyire képesek a saját kapujuk előtt is stabilitást mutatni. Ehhez két értéket, a PPDA-számokat (ellenfél számára engedélyezett passzok száma a maguk térfelén, mielőtt labdavesztésre kényszerítenék őket – támadó csapat passzai/védelmi közbelépések) és az xG Against, azaz a csapat kárára várható gólok számát mérték össze.
Habár Marcelo Bielsa zsenialitása kiütközik a mezőnyben, Lampard Derby-jának sem kell szégyenkeznie. Kiválóan végrehajtott préselés, miközben a saját kapujuk előtt sem teljesítenek vészesen rosszul, igaz, közepesnél aligha jobban. Lampard a magas presszingben a teljes idényben igen elhivatottan bízott: David Alexander Hughes megfigyelő és szakíró áprilisban publikált felmérésében a még mindig a dobogón ült a Derby, Farke Norwich-át még mindig körözve.

Láthatjuk tehát, hogy mik képezik Lampard stílusának és stratégiájának az alapjait, ami önmagában baromi jól és hatékonyan hangzik, gyors és intenzív játék mind védekezésben mind támadásban, várhatóan „felesleges” labdagörgetés, horizontális passzok végeláthatatlan tömkelege nélkül. Azonban – mint minden magas presszinget végző csapatnál – a kulcs (és ezzel a fő gyengeség is) az átrendeződésben van, amikor rákényszerül a Chelsea arra, hogy támadásból védekezésbe forduljon át.

Ha akár egyetlen játékos is elkésik, a kelleténél jelentősen lassabban jön fel vagy mozog hátra, elképesztő méretű területek keletkezhetnek bizonyos szekciók között, ahová az ellenfél igen könnyen bejátszhatja a labdát, és ott helyben esély sincs arra, hogy mindezt korrigálja a csapat, hogy keresztezzen vagy megszerezze a lepattanót. Luiz-szitu következik, a csapat pedig nézheti a támadó seggét, reménykedve, hogy valaki még korrigál egy utolsó utánit.

Sarri ezen problémákat kiküszöbölendő sokkal szorosabban kezelte a Chelsea egységeit (főként a védelem és középpálya közötti távolságot), mint a Nápolyban, nem engedett akkora távolodást közöttük, mint a Serie A-ban. Lampard a maga játékában ezzel szakít, a középpályán keletkező befuthatatlan űrökre pedig ő maga sem talált igazán megoldást az előszezon mérkőzésein.

A sérültekkel és hiányzókkal kapcsolatban Frank óvatosan, de bizakodóan fogalmazott a pénteki sajtóülésen. Willian és Rüdiger keményen dolgoznak, hogy ismét bevethetőek legyenek, Kanténál pedigleginkább az a kérdés, hogy mennyire áll készen a kezdésre, egy komplett mérkőzés végigtolására. Végül a Kepa -Azpiliciueta, Christensen, Zouma, Emerson – Jorginho, Kovacsics – Pedro, Mount, Barkley – Abraham kezdő futhatott ki az OT gyepére, hogy meglehetősen intenzíven neki is rohanjon a Manchesternek, rögtön.


Barkley balszélen való kezdése lehetett egyedül meglepetés, még annak ellenére is, hogy az angol a támadásoknál rendre felmozgott vagy Abraham elé, vagy mögé. Ilyenkor – hogy biztosítva legyen a támadójáték szélessége – Emerson futott fel Barkley helyére, aki középen, immáron a boxon belül helyezkedve várta a labdát. Ekkor a Chelsea labdával való játéka egy elég lazán formálódó, és fokozatosan feljövő 3-1-2-4-re módosult. Rendszerint Kovacsics (de alkalomadtán Jorginho is) hátrahúzódott a két középhátvéd közé, az első négyesben pedig hol Mount, hol Pedro adta meg az Emersonnal szemközti szél erősségét


Barkley középre fut Wan-Bissaka vakfoltján (blindside-run), Emerson közben a szélen felfut a helyére, Mount pedig a szélre kihúzódva igyekszik honfitársához eljuttatni a labdát – vonalba ér az első négyes

Abban az esetben, ha a Chelsea középen nem talált elég területet, U-alakú labdajáratásba kezdett Azpilicuétától egészen le Emersonig, hátulról építkezve, rövid, átlós passzokkal. Ennek egészen addig meg is volt a kockázatkerülőbb funkciója, még a MU be nem csapdázta a területet. Az így keletkező pressing trap már eléggé megnehezítette a labdával kevésbé ügyes Chelsea-védők helyzetét.


MU-pressing trap: Pereira rástartolna a labdát éppen átvenni készülő Jorginhóra, hogy a mögötte lévő Rashforddal a kapu torkába szerezzék meg a játékszert. Zouma passza azonban túlmegy, igen komoly helyzetet kreálva Martialnak – szerencsére itt még a hibából nem született gól.

Támadásban a legzavaróbb tényező egyértelműen a tizenhatoson belüli hanyagság volt. A Chelsea eleinte távolibb lövésekkel operált, de amint lehetősége adódott, és a United gyengélkedő középpályáját maga mögött hagyhatta igyekezett megtölteni a hazaiak kapu előtti területét. Azonban hiába kapta meg a lehetőséget előbb Mount, Barkley majd Emerson, egyikük sem tudta megzörgetni de Gea hálóját.

Zouma nehezen minősíthető első félidejét végül egy elkerülhető és elég esetlen tizenegyessel koronázta meg. A francia játékos a komplett mérkőzésen szétesettnek és kapkodónak tűnt, akkor is igyekezett túladni (majd azzal a mozdulattal eladni) a labdán, ha közvetlenül nem is startoltak rá. A büntetőt követően Solskjaerék megkezdték a maguk stabilizációs folyamatát. Még a Chelsea 10 perc után 70%-ban birtokolta a labdát, a 20. percet követően megindult a kiegyenlítődés.
A United ezt követően a Chelsea védelmi harmada előtt igyekezett túltöltéssel meglovagolni egyrészt a kiaknázható, nem jelentéktelen területet, másrészt a Chelsea rövidpasszos labdakihozatalait akadályozni. Lampard a tizenhatoson belül egészen jól biztosította a Chelsea-t, ha tömörülni kellett, szolidan vette is az akadályt a csapat egy ideig.

A második félidőben a Chelsea a balszélre valamivel több hangsúlyt fektetett, Emerson részéről nemcsak úgynevezett diagonális passzokkal operáltunk Pedróék irányába – több-kevesebb sikerrel megbontva a MU védelmét –, de a második labdára remekül lecsapó olasz-brazil egy igen komoly lövést is megereszthetett (Emerson egyébként a legveszélyesebb játékosunkká is avanzsált, 0.62 várható góllal).

A második bekapott gólnál pont a baloldalon tudott létszámfölénybe kerülni Lingard és a szélre kihúzódó Pereira, Zoumának pedig esélye sem volt megakadályozni a Martialt célzó labdát. Azpilicueta későn eszmélt, az ördögök pedig akciógóllal növelték előnyüket.


Zouma helyzete esélytelen, a United játékosai könnyen kijátsszák addig, ameddig a visszafutó segítség megpróbál helyezkedni

Percekre rá Pogba egy közel 40 yardos indítással pörgette át a Chelsea presszingelésre kész szekcióit. Rashford villámgyorsan fut el a feltolt Christensen-Azpilicueta kettős között, a szélről pedig – az előszezonban látott mérkőzésekkel ellentétben – nincs idő még csak minimális korrigálásra sem.

Egy pillanatnyi 4-3-3-as alakzattal próbál stabilizálódni a Chelsea, Pogbát azonban a pálya közepén teljesen szabadon hagyják – előjön a magas presszing egyik legnagyobb ellensége: a tűpontos hosszú labda

Lampard cseréi leginkább csak asszisztálni a széteséshez. A kegyelemdöfést az utolsó gól bevitele adta James-től, amelynél nem is igazán az volt a zavaró, hogy a tizenhatos előtt teljesen szabadon kaphatta meg a labdát, majd fejezhette be az akciót, hanem az, hogy a támadást megszervező Pogba egészen a felezőtől teljesen üresen futhatott fel, miután Martiallal közösen „átlappelték” Kantét.

Megtörtént az overlap, Kanté átjátszva, Pogba nagyjából 50 métert zavartalanul futva válogathat a létszámfölényt kialakító társai közül – James lesz a szerencsés.

Lampard csapata bár objektíven nézve vereséget érdemelt, a 4-0-s eltérés több mint torzító. xG alapján 2.37-1.37 lett volna a reális eltérés, ami teljesen vállalható egy rangadón. A gyengeségeink elég jól körvonalazódnak Lampard alatt is, viszont az irány is jól látható. A meccsvégi PPDA például 6.78-as értékre hág, ez pedig pont annyi engedélyezett passzt jelent, mint amit a City mutathatott fel a hétvégén a WHU 0-5-ös lemosásánál.

Hogy mit akar Lampard, és merre szeretné vezetni a csapatot, tehát látjuk pontosan, ebben a koncepcióban pedig jelenleg semmi okunk sincs kételkedni. A Chelsea jelenleg egy rengeteg sebből vérző, rutintalan csapat. Egyáltalán nem jó, és valószínűleg rengeteget kell még izzadni azért, hogy kirajzolódjon az esély a top4-re. Mindaz, amit Lampard el akar érni, rengeteg gyakorlást és együttes készülést igényel, alig több mint egy hónap alatt pedig ez a maximum. A bizalom talán sosem volt olyan fontos, mint most, ebben a helyzetben, ebben a kontextusban – ezt pedig ez az egy meccs a legkevésbé sem vághatja földhöz.

(Adatforrások: BA Analytics, understat
Szerkesztett képekhez felhasznált összefoglaló a mérkőzésről: https://youtu.be/_FJDJzPr1aw )

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com