Blog bejegyzés

Emlékek, célok, lehetőségek

Március idusa Angolhonban nem bír semmilyen kitüntetett jelentőséggel, így míg mi izzadságszagú kampányígéretekbe oltott köztéri szabadságharc-értelmezésekkel küzdünk majd hazánk egyik legjelentősebb nemzeti ünnepén, a Premier League-ben nekilátnak a 30. fordulónak. Csapatunkat – egyre magabiztosabb listavezetőként – Birminghambe szólítja a kötelesség, remélhetőleg újabb három pontért. Kedvcsináló alább.

Ki ne emlékezne még a legutóbbi Villa Park béli látogatásunkra, ami dupla ünnep volt, hiszen egyrészt győzelmünkkel biztossá vált, hogy a négyben végzünk, másrészt pedig ezen a meccsen állította be, majd döntötte meg Lampard Sir Bobby Tambling gólrekordját.  Pedig sokáig elég rosszul állt a szénánk, hiszen Benteke révén a birminghamiek szereztek vezetést, ráadásul Ramires második sárgáig ámokfutotta magát – fordulás után viszont előbb nivellálódott a létszám, majd egyenlítettünk, végül meg is fordítottuk a mérkőzést.

Kellemes tavalyi emlékek

Kellemes tavalyi emlékek

A Villával az elmúlt években gyakran játszottunk meghökkentő kimenetelű meccseket: nyertünk otthon 8-0-ra és 7-1-re, de ikszeltünk velük Londonban 4-4-re és 3-3-ra is, sőt, egy ízben ők diadalmaskodtak 3-1 arányban. Ezekhez képest a birminghami összecsapások nem is keltenek feltűnést, legfeljebb a tavalyelőtti 4-2-es diadalunk kelthetett feltűnést.

Ahogy dolgaink mostanában alakulnak, egy mezei, minimális különbségű győzelemre van talán a legnagyobb esély. A góllövéssel nincs gond, a védekezésünk is sziklaszilárd (utóbbi 10 bajnokinkon – írd és mondd – 3 gólt kaptunk mindössze), viszont a lendület és kreativitás még mindig nem az igazi. Volt ugyan egy teljes hetünk rápihenni a birminghami vizitre (ez jó), viszont kedden már jönnek Drogbáék, ami föléleszti majd a csapatban a letudós attitűdöt (ez viszont nem jó).

A Villa egyébként még nálunk is többet pihenhetett a 3. forduló visszavágójára, ugyanis ők a ManCity kupaérdekeltségei miatt szabadnaposak voltak a múlt heti csonka fordulóban. A kéthetes intermezzo éppúgy lehet előny, mint hátrány – remélhetőleg most inkább utóbbi lesz és kiesnek Lambert fiai a Norwich elleni (főleg első félidei) formájukból. Igencsak kellett egyébként a Villának egy önbizalom növelő győzelem, ugyanis a Kanárik lemészárlásának négy meccsen összekapart kemény 1 pont volt az előszele. Most 11. a csapat az amúgy arrafelé elég sűrű mezőnyben, pontelőnyük is van annyi, hogy azért ne várják akkora nyomás alatt a véghajrát.

Lamberték azon kevés csapat közé tartoznak, akiknek valamiért jobban megy idegenben (másképp fogalmazva kevésbé megy otthon) – a Tottenham is ilyen volt, de múlt héten rámutattunk, sutba vághatók ezek a statisztikák. Ami az Aston Villát illeti, a 31 megszerzett pontból 14-nek tapsolhattak a drukkereik hazai pályán, ami az egyik leggyengébb mutató a ligában. Mi viszont a kezdeti döcögés után már följavultunk idegenben, a meccsek felét behúztuk és a legkevesebb gólt is mi kaptuk. Az újabb három ponttal nem csak ezt a (és sok más egyéb) sorozatunkat nyújtanánk el, hanem megszereznénk 400. győzelmünket is az Abramovics-érában. Hadd örüljön a jó öreg Roman, nem?

A londoni meccset a szerencsével sem hadilábon állva mi nyertük 2-1-re, Luna öngóljára és Ivanovics győztes találatára csak annak a Bentekének volt válasza, aki ellenünk bőven megmutatatta már, miért ő csapata messze legértékesebb portékája. A már említett Norwich-verésből is két góllal vette ki a részét, úgyhogy őt tényleg komolyan kell venni.

Augusztusban nem beszélhettünk látványos fölényről

Augusztusban nem beszélhettünk látványos fölényről

Vigyázó és a véghajrához közeledve egyre inkább féltékeny tekintetünket bátran vessük majd azokra a pályákra is, ahol főbb riválisaink küzdenek majd a pontokért. Túl könnyű helyzetben egyikük sincs: a Livepool az Old Traffordon, az Arsenal pedig az Észak-londoni derbin (szintén idegenben) izzadhat majd, mint kurva a templomban, de Wembley-s kupaelődöntő gondolatától megrészegülő Hull otthonában próbálkozó, két sorozatból is nemrég kipottyant ManCityre sem vár könnyű túra. Remélhetőleg nem kell ecsetelni, mekkorát lehet itt szakítani…

Ám ennek szükséges feltétele az újabb három pont bezsebelése azon a találkozó, ami 18:30-kor kezdődik majd el Chris Foy sípszavára. A meccset adja a Digi Sport 1, de jó stream is lesz. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com