Elűzni az Apát a házból?

Nincs lazsálás és rákészülés a válogatott szünet utáni folytatásra! Rögtön következik is egy Manchester United elleni PL-rangadó, amit jelen esetben nem lehet nem José Mourinhóval kapcsolatban felvezetni!

Tizenkét mérkőzés van eddig a hátunk mögött ebben a szezonban. Sokan féltették Maurizio Sarrit, hogy a kései szerződtetése miatt még több időbe telik majd, hogy a képére formálja a Chelsea-t, ám az új idény versenysorozataiban elért eddigi eredmények joggal feledtethetik azt az egy vereséget, amit még a szezonnyitónak számító Community Shield-en szenvedtünk el a Manchester City ellen augusztusban.

A negyedtáv árnyékában elmondható, hogy a leghangosabb szurkolói segélykiáltások, azaz a látványos és támadó futball igénye nem talált süket fülekre: Sarri „szárnysegédje”, Jorginho egymás után döntögeti a passzrekordokat, labdabirtoklási arányaink a Guardiola-féle City-t múlják felül és arra is idén derült fény, mekkora szerencsénk van valójában, hogy Eden Hazard-t a sorainkban tudhatjuk (még?). Szép az élet most Cobham-ben magyarán! Majdnem oda-vissza vertük a Liverpoolt egy hét alatt, veretlenek vagyunk még a bajnokságban – ugyan, mitől kellene félnünk?!

S míg az egyik oldalon hit és derű honol, addig a másikon kilátástalanság, keserűség, nihill és belső viszályok sora uralkodik. A válogatott szünet után rögtön egy Manchester United elleni rangadóval térünk vissza a vérkeringésbe! Az angol futball szerelmeseinek túlnyomó többsége valóságos orákulumként megjósolta, hogy José Mourinhónál újra „beüt” majd a „third season-syndrome”. A tüneteket persze a vakok is látták és a süketek is hallották, mikor már a felkészülési időszakban neheztelt a vezetőségre, miszerint az átigazolásai igényeit korántsem elégítették ki (Fredet mondjuk mi is elfogadtuk volna…). Ez azonban csak a vádaskodásért megvívott szélmalomharc előszele volt: úgy bomlott meg a morál a csapatban, ahogyan az Nálunk történt meg 2015 őszén.

Ennek a hozománya a listavezetőkkel (Mi + a City és a ‘Pool) szembeni 7 pontos lemaradást eredményező 4 vereség lett, melyek közül egyet sem bocsátanak meg a szurkolók. A Brighton és a West Ham is otthon tartotta mind a 3 pontot, ám az Old Trafford, vagyis az Álmok színháza is siralomházzá változott át, mikor az oktatófilmet bemutató Spurs és a Frank Lampard vezette másodosztályú Derby County (a Ligakupában) is diadalittasan hagyhatta el észak-nyugatot. Ám most Mourinhó nemcsak az öltözőt veszítette el szinte, hanem önmagát is. Egyre kevesebb nyilatkozatát lehet észérvekkel alátámasztani, a sajtótájékoztatók pedig egyre többször és egyre jobban emlékeztetnek Kádár János utolsó beszédére, mikor a bukott despota felett eljárt már az idő, elkeseredett erőfeszítéseivel pedig retorikai képességeit is felőrli. Egy bukott despota azonban ezt azért teszi, mert olyannyira ragaszkodik a hatalomhoz, hogy már a valósággal is megszünteti minden kapcsolatát.

Túlzásnak tűnhet, de Mourinho szakmai létjogosultságának végzetétől menekül, s azzal, hogy a szünet előtti utolsó bajnokin a korai kétgólos hátrány után drámai győzelmet aratott a MU a Newcastle felett, a portugál menedzser időt és csatát nyert. Azonban a futball történelmének egyik legnagyobb sztorija lenne, ha innen megnyerné a háborút is. S bizony a Chelsea jelenlegi formájában alkalmas lehet arra, hogy bevigye a végső ütést a ‘Special One’-nak. Tegyük fel, hogy szombat délután minden összejön számunkra és 2016-hoz hasonlóan megint rúgnánk 4 gólt a Unitednek (bár úgy lenne!): akkor még az sem sarkallná bizalomra Ed Woodwardot, hogy megbízottja idén megújított szerződése 2020-ig szól. Hiába terel a múltban elért eredményeivel a portugál, aligha lesz ebben az esetben továbbra is a Keresztapa főszerepét megkapó Marlon Brando – s főleg nem Al Pacino vagy Robert De Niro – ha a „portfóliójában” az fog állni, hogy 3 év alatt a Premier League két meghatározó csapatát is tönkretette.

Az pedig több lenne, mint érdekes, ha a pont a Chelsea vinné be azt a végső ütést. Tegyük a szívünkre a kezünket: vannak köztünk régi motorosok, akikkel még a Wise, Zola, Vialli és Gullit fémjelezte társaság szerettette meg a Chelseat, azonban az a klub, ami jelen formájában létezik, annak az Orosz Mecénás mellett José Mourinho tette le az alapköveit…

Sarri megvédte Mourinhót a pénteki sajtótájékoztatón – szerinte több tiszteletet érdemel a portugál

A múltbéli eredmények ennek a forgatókönyvnek kedveznek. 5 idénnyel ezelőtt, a 2012/2013-as kiírásban történt meg legutóbb ugyanis, hogy kikapott e párharc aktuális vendéglátója – akkor mondjuk mindkét meccset az idegenben játszó csapat nyerte: az egyiket (2-3) Mark Clattenburg játékvezetői „teljesítménye”, a másikat (1-0) David Luiz „Busqetsingje” tehette emlékezetessé.

Alapembereink közül egyedül csak Rüdiger játéka kérdéses ágyékproblémák miatt, azonban így is teljes erőbedobással várhatjuk a rangadót! Mourinho feje ezzel szemben fájhat kicsit: Rojo és Lingard nem bevethető, míg Matic, McTominay, Herrera és Shaw játéka is kétséges.

Mondani sem kell, hogy egy Chelsea – Manchester United napjainkra állandó kiemelt fontossággal bír, de ezúttal a bajnokság alakulása miatt is hajthat Minket a győzelmi kényszer. Furcsa, de ezen a hétvégén a Vörös Ördögök sikeréért két legnagyobb riválisa, a City és a Liverpool is szoríthat: mert amíg Mi rangadót vívunk, addig Guardioláék a Burnley-t fogadják, Kloppék pedig az eddig még nyeretlen Huddersfieldhez látogatnak.

A mérkőzés magyar idő szerint szombaton 13 óra 30 perckor kezdődik!

KTBFFH!!!!