Blog bejegyzés

Előzetes: Malmö – Chelsea

Nem sokan tudják, hogy Malmö a 17-ik századig Dániához tartozott, és a nagy északi háború alatt került Svédország fennhatósága alá. Az egyik legfontosabb északi kereskedelmi központ XII. Károlynak és a Pestisnek köszönhetően majdnem elnéptelenedett, de az ott élők szívósságának (ami az esti meccsen is látható lesz majd) és a 18 században épült nagy kikötőnek köszönhetően ma már Malmö Svédország harmadik legnagyobb városa. A városnak a halászat mellett a legkedvesebb szerelme a labdarúgás. (Svédország déli részén egyébként is dominál a foci szeretete, és a nagyobb klubok mint az AIK, Göteborg valamint a Malmö ezt a szeretete meg is hálálja.)

Az 1910-ben alapított Malmö talán a legkedveltebb klub északon. A legtöbb trófeát gyűjtötte be és az 1979 BEK döntő a klub legnagyobb fegyverténye. (elvesztette a Nottingham ellen 1-0 arányban). Idén a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban és azóta az Európa Ligán kívül csak barátságos felkészülési mérkőzéseket játszott. A 4 találkozó vegyes képet mutat hisz 2 győzelem mellett 1 döntetlen és 1 vereség a mérleg, ráadásul az utolsó 2 meccsen még gól sem tudtak szerezni. (A Krasznodar elleni vereség és a Dinamo Kijev elleni 0-0 nem túl jó előjelek számukra).

Sérüléssel vagy egyéb gondokkal nem kell a vezetőedzőnek számolni és a januárban igazolt 3 új játékos is nevezve lett a keretbe, így Rosler Uwe csapata teljes erőbedobással készülhetett a találkozóra. Emellett a szurkoló is erre a találkozóra várnak 6 hete, így a hangulat garantált lesz. Ami érdekes, hogy szeptember óta nem kapott ki a csapat tétmeccsen (Ez az EL-ben 5 meccs) és találkozóik rendkívül gólszegények. Minden bizonnyal ma is a védekezés lesz a fő szempont a Svéd csapatnál. ezt emelte ki a sajtótájékoztatón is Uwe, ám a vezetőedző azt is elmondta, hogy roppantul örül a fölényes City győzelemnek (A City csatára volt anno Uwe), hisz így kényszer alá kerülhet a Chelsea és Sarri akinek az állását is figyelnie kell.

A Chelsea csapatánál a legfontosabb kiemelni, hogy nem vagyunk túl jó formában és Sarri állása valóban illeg-billeg. Hogy ez a játékosoknak, a taktikának esetleg a vezetőségnek köszönhető-e azt most nem taglalnám, elég annyi, hogy a hírek szerint már nem minden játékos hisz benne. (Valljuk be a mi csapatunk nem is nagyon szereti a menedzsereket hosszabban kedvelni.)

Szóval a Chelsea legnagyobb ellenfele önmagán, a játékos-edző párharcon és a Malmö szívós védekezésén kívül, az 5 fokos időjárás és a pálya talaja lesz. A kemény talaj miatt a labda kiszámíthatatlanabb, az izmok dermedtebbek, gyorsabban hűlnek, lassulhat a reakció idő. Bár profi focistákról beszélünk, tudjuk senkinek nincs ínyére a hidegben szaladgálni főleg ha az ellenfél nem is akarja, hogy szaladgálj.Tehát mint említettem nem vagyunk túl jó passzban, hisz az elmúlt 4 idegenbeli meccsünkön nem hogy nem nyertünk, de még gólt sem rúgtunk. Cserébe viszont kaptunk 13-at ami rengeteg (oké van benne egy City 6-0…de igazából nem oké). Ennek(?) következményeként Alonso el sem utazott a csapattal, míg Drinkwater és RLC sérültek. Odoi és Cahill játéka kérdéses, de kizártnak tartom, hogy Cahill kegyvesztettsége pont az EL-ben szakadna meg. Tehát a hátvéd sorunk a Rüdiger Luiz kettős lesz minden bizonnyal Azpi és Emerson szélekkel. A középpálya (ami véleményem szerint a legnagyobb ludas, hisz se a támadást se a védekezést nem erősítik) a szokásos Jorginho Kante Kovacic/Barkley hármas lesz, míg a támadó szekcióban Hazard és Higuain a fix pont.

Reményeim szerint a felállás mégsem ez lesz, hisz mit tehet Sarri? Mit kell tennie? Csináljon úgy mintha mi se történt volna a 6-0 után? Nem, valószínűleg rotál. Christensen, Ampadu, Odoi és Giroud is pályára léphet, utóbbi Higuain cseréjeként.

Mire számítok? Győzelemre, ami kínkeserves lesz. Fájdalmakra amiket a játékosok gyorsan ki kell pihenjenek, mert közeleg a MU elleni „na most mutasd meg” rangadó. Alapjában véve azt gondolom az elkövetkező 2 hétben minden eldőlhet. Sarri ittléte, a játékosok sorsa, a klub anyagi és morális jövője. Nagyon kemény meccseink lesznek amik létfontosságúak. Ha most elkezdünk zuhanni mélyebbre akkor valóban csak a totális széthullás segíthet, amiből ha jól sikerül 1-2 éven belül visszakapaszkodhatunk a fiatal nemzedék hátán, amennyiben viszont a fiatal nemzedéket is elveszítjük a csapat hosszú évekig a 6-7 helyért dolgozhat. Sötét hideg estén, sötét hideg gondolatok, de reméljük a kékek felmelegítik a szívünket és megmutatják, hogy nem hiába szeretjük őket!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com