Blog bejegyzés

Egy nehéz meccs krónikája

leiche_nyitoKönnyű meccsünk még nem igazán volt idén és az első Ligakupa összecsapásunk sem lógott ki a sorból. Két szezongólja és legalább egy megúszott büntető, na meg egy piros lap kellett hozzá, de végül behúztuk. Hogy hogyan? Alább kiderül.

Tavaly egész szezonban az volt a téma, hogy egyszer csak kipukkad majd a Leicester, de nem tették meg, így végül a mi hathatós segítségünkkel behúzták a bajnokságot. Aztán nagyjából sikerült is egyben tartani a keretet, ami igazán nagy szó, egyik legnagyobb kincsüket vesztették el csupán; Kanté ma már a mi egyik legkomolyabb erősségünk. Na, ő most a padról nézte, ahogyan a többiek kikocognak a gyepre – Fabregas vette át a helyét a kezdőben. De – lévén kupameccs – nem ez volt az egyetlen változás a kezdőben: bekerült Alonso, Mózes, RLC, Pedro és Misi is, ami ezúttal 4-3-3 helyett inkább egy 4-2-3-1-et jelentett. Többeknek lehetett örülni, némelyeknek kevésbé, lássuk, miért is.

leiche_01

Egy debütáns nehéz napja.

Kezdjük talán azzal, hogy az első félidőben csapatunk játéka a Pool elleni első negyvenöt percet idézte. Őszintén remélem, hogy ebből nem lesz tendencia, mert akkor is, most is szörnyű volt nézni a kínlódást. A Leicester mindkét csatára mélyen visszazárt, aminek következtében a játékunk a középhátvédek által előre kúrt labdákra korlátozódott. Ez annyiban jó volt, hogy Luizról egyre inkább kezd bebizonyosodni, hogy személyében a brazil Pirlót lelhettük meg, mert legalább három olyan zsugát adott így, amire maga a focimezben testet öltött elegancia is csak csettinteni tudott volna. Igaz, közülük több lesen találta a társat, máskor meg kimaradt a lehetőség, de ez semmit nem von le a bohókás hajasbaba érdemeiből. A mi hátravont irányítónk unortodox módon hátra van vonva, ez van, nincs ezzel baj. Azzal már inkább van, hogy amikor Cahill is megpróbálkozik ugyanezzel, akkor maga elé nem néz, a távolba révedés viszont annyira nem adja utolsó emberként. Aktuális kapitányunkról megint majdnem kaptunk egy gólt, amikor hosszan megtolva utolsó emberként elveszítve a labdát, menteni iszkolván fellökte az ellenfél csatárát. De ne rohanjunk ennyire előre: Alonso eladott passzából jött az első Leicester gól, szegény újonc spanyol a szokásos ívelés helyett megpróbálkozott egy sima passzal a túlterhelt középpályán, az ellenakció pedig nevetséges Okazaki találatot szült, aminél szegény Azpi jegyezte az asszisztot. Ezután még egyszer ugyanennyi idő elteltével érkezett egy majdnem ugyanilyen Okazaki gól, ezúttal fej helyett lábbal. Padlón voltunk – mutatott játék nulla, eredmény 2-0. A hosszabbításban Gary Cahill segítségével legalább feltérdeltünk a földről. De az egészen nyilvánvaló volt, hogy valami nincs rendben és a hibát rendszerszinten kell keresni, nem az egyénekben.

leiche_02

Szezongólja 1.

Nem egyszer sikerült már mélyről felállnunk idén, ami mindenképp dicséretes. Ahogyan az első végződött, úgy kezdődött a második félidő: négy perc elteltével a végre saját posztján játszó Azpi akkora kapásgólt ragasztott a rövid felsőbe, hogy sokan a teljesen összeomló Rooney tini kori szellemét vélték felfedezni a pályán. Pedig nem csalás, nem ámítás, nekünk a jobbhátvédünk az, aki ekkora király. Szezongólja 1. Talán a 2-2, talán némi fejmosás, tán némi taktikai módosítás az oka, de ebben a félidőben már messze nem volt olyan széteső a játékunk, mint korábban. Az biztos, hogy az idővel sorjában érkező cserék nagyon jót tettek. Először Costa jött, aki hozzá illő módon óriási lendülettel szállt be. A rendes játékrészben huszonöt perc alatt került jelentősen többször helyzetbe, mint a tizenhárom percen át vele együtt is a pályán tartózkodó Batsman. Igaz, a belgával kapcsolatban azért az a megérzésem, hogy rosszkor volt rossz helyen, az első félidőben egy jó helyzetből eleresztett nagyon gyenge fejesen kívül nem igazán volt sansza letenni a névjegyét, ebben a tizenhárom percben pedig az ő játéka is jelentősen felélénkült. Aztán, nyilván már a hosszabbításra készülvén, érkezett a helyére Chalobah, hogy stabilizálja kicsit a középpályát. Azt kell mondjam, ezt egészen jól meg is tette, bár ebben jelentős szerepe volt a Costát pofán verő Wasilewskinek. Így történt, hogy kilencven perc után a Leicesternek emberhátrányban egy lecserélt Pedrónak és egy érkező Hazard-nak köszönhetően egy duplán (triplán?!) felerősödő Chelsea-vel kellett szembenéznie. Négy perc telt el és mindez éreztette hatását: Édenke és Costa lendülete mellett Fabregas kellett hozzá, hogy nagyon hamar két gólos előnyre tegyünk szert. Előbb egy gálameccsbe illő találat, ami előtt Hazard úgy hagyta ott talppal a labdát, hogy a megoldásba a teljes Leicester védelem belezavarodott – szezongólja 2 – majd egy lepattanót vert be kíméletlenül a hispán irányító.

leiche_03

Szezongólja 2.

De egy ilyen meccs után mit kell problémázni? Merülhet fel a kérdés az egyszeri szurkolóban, aki csak az összefoglalót látta. A gond az, hogy egyrészt az első félidőben lefociztak minket, miközben aktuális ellenfelünk tavaly óta folyamatosan ugyanabban a játékrendszerben játszik – ennek fényében ez igen meglepő. Aki ezt a negyvenöt percet látta, az nem lehet maradéktalanul elégedett. Másrészt rengeteg volt a bizonytalanság: a már emlegetett Cahill mellett a végül hősként levonuló Fabregas sem játszott igazán jól, ha azt nézzük, hogy az ő posztja milyen szerepvállalást követel meg. Noha végül a kanadai táblázat szerinti legjobb statot produkálta, sokszor rémes volt nézni a vesződését a középpályán. Akárcsak Pedróét a szélen, de tőle nem is vártam mást, csak a szokásos lendületet, amit ezúttal is hozott. Édenkének kellett aztán megmutatnia, hogy milyen szkillek emelnek egy világklasszis játékost egy eszetlen futógép fölé. Alonso egy gólt érő hibát vétett, de nagyon nehéz meccsen van túl és most kezdte csak meg a beépülést. Szegény RLC is csak kínlódott a pozíciójában és bizony Luizból is előtört olykor a bohóka, amikor például középhátvéd létére aláfutott a labdának, de nekik nincs szívem beszólni, mert nagyon látszott rajtuk az igyekvés.

Mi az, ami mégis optimizmusra sarkall? Új edzőnk van, vele együtt egy épp kiépülő rendszerünk és egyértelmű a fejlődés is. Az, hogy az esetek többségében képesek vagyunk fordítani, erős lélekjelenlétre vall, ami nagyon komoly előrelépés a tavalyi állapotokhoz képest. Visszatért Luiz, aki jól láthatóan ég a bizonyítási vágytól és nem elhanyagolható, hogy fontos hang az öltözőben is. Valamint elképesztően osztogat. Batsman személyében pedig meg lehet a hosszútávú megoldás a csatárposztra, letaglózó ambíció sugárzik a játékából és mindezt nem a legjobb pillanatain lehet észlelni, hanem amikor és ahogyan rámegy egy-egy lehetetlen labdára. Az biztos, hogy a hétvégén ennél jóval többre lesz szükségünk, de az irány jó, a kezdőnk pedig nem ugyanilyen lesz. Pedig milyen jó, hogy végre két totál vállalható kezdőt ki tudunk állítani, nem? A következő ellenfél az Arsenal. Ahogy ilyenkor lenni szokott, motivációból nem lesz hiány, annyi szent.

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com