Blog bejegyzés

Egy hitvány éra margójára

Nyilván senki nem itt látja először leírva, de Graham Pottert menesztette a klubvezetés, ami azért megkövetel pár sort. Szégyenteljes vesszőfutásunk margójára hadd jöjjön néhány gondolat alább.

Az, hogy Potter megbukott, nem lehet vita tárgya. A ligakupából és az FA kupából is azon nyomban kiestünk (mindkét fronton a City otthonában, de akkor is), a bajnokságban meg hiába voltak apróbb és rövidebb fellángolások (zömében rossz formában lévő, kiesőhelyek környékén vergődő csapatok kárára), a komolyabb játékerőt képviselő együttesekkel szemben viszont egyszer sem sikerült nyerni. Ittléte alatt a mindössze a meccsek 38%-át sikerült megnyerni, bajnokik vonatkozásában ez az arány még hitványabb: mindössze 31,8% (vagyis az esetek több mint kétharmadában buktunk pontokat). Szintén beszédes, hogy meccsenként mindössze 1,27 pontot sikerült gyűjteni (28-at a lehetséges 66-ból), amivel Hoddle-lel a legrosszabbul teljesítő 20+ mérkőzést abszolváló edzői lettek a klubnak a PL indulása óta. Irányítása alatt tizenkétszer maradt gólképtelen a csapat (ebből kilencszer bajnokin), ami kínosan magas szám. Szintén nem vált Potter dicsőségére, hogy nem túl hosszú érájába belefért egy hármas bajnoki vereségsorozat, benne egy brightoni gyilokkal, valamint egy Southampton és egy Villa elleni hazai blama is, miközben dicsőséges szép emlékként legfeljebb a Milan elleni kettős győzelmet és a Dortmund kiejtését viheti magával útravalóul.

Az átigazolási piacos ámokfutást nyilván nem lehet a nyakába varrni, viszont ezzel együtt is sajnálatos az, mennyire nem tudta a rendelkezésére álló garnitúrát jól használni. Nem tudnék olyan játékost megnevezni, aki fejlődött volna az irányítása alatt, de olyat se, aki általa elért volna azt a szintet, amit egy topcsapat alapemberétől elvárnánk (az egyedüli kivétel az az Enzo Fernandez, akivel úgy tűnik, tényleg nagyot fogtunk és nem sikerült még elrontani). Hiába volt többeknek jó vébéjük, semmit nem tudtunk ebből profitálni.

Hiába volt jó vébéje a marokkóinak, Potter és a csapat semmit nem tudott ebből profitálni

Ahhoz képest, hogy a hivatalos indoklás szerint (ami tudjuk, hogy porhintés, de azért mégse tekinthetünk el tőle) Tuchel nem hitt abban a projektben, amiben Potter olyannyira igen, hogy tökéletes jelöltnek tűnt annak megvalósítására és felfuttatására, nem derült ki, mi is volt ez pontosan. Brutális és értelmetlen pénzégetés, középszerű wannabe ígéretek dögivel, miközben valami mindig hibádzott: vagy nem sikerült minőségi helyzeteket kialakítani, vagy nem tudtuk azokat értékesíteni.

Potterből ráadásul sugárzott a kishitűség. Előnyben rögtön hátrafelé cserélt és még egy megnyert meccsen is azt éreztette, hogy csak ki akarja seggelni valahogy az eredményt. Nyilván a sok kudarc és blama miatt már jó ideje ott volt a késpenge a torkán, ettől függetlenül nem volt hozzáadott értéke a kispadról a dolgokhoz, sőt, a bizonytalanság és a félelem akaratlan kommunikálásával csak visszahozta az ellenfeleket a meccsekbe (lásd például az Everton ellen).

Az álprofi, játékosokról terhet levenni akaró „The boys gave everything” és „Positive performance” lózungjaival meg inkább csak olajat öntött a tűzre, mert úgy viselkedett, mint aki még mindig egy olyan középcsapatot irányít, akitől el kell tudni fogadni, ha nem jön ki a lépés, mert jövő héten majd ki fog. Ez egy jó szándékú matektanár szintje, aki nem bánja, ha nem jön ki a megoldás, de lássa az igyekezetet és a számításokat. Fel kellett volna mérnie azt, hogy a sokadik kudarc után már nem lehet megtalálni abban a szépet, hogy mennyire igyekeztek a fiúk. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki mindent belead, de még sincs eredmény, akkor az komoly képességbeli hiányosságokat feltételez. Mert ha Cucurella mindent beleadott akkor, amikor az ellenfelet szöktette a hétvégi első gól előtt, vagy Mudryk mindent beleadott akkor, amikor ordító ziccerben hibázott, akkor mit keresnek itt? Ha tényleg ez a maximum, akkor vagy nem lettek jól felmérve leigazolásuk előtt, vagy pocsékul vannak felkészítve, mert csak ennyi telik tőlük? Nyilván a másik irány is túlzás, amiben az edző minden kudarcot egyéni hibákkal magyaráz, de Potter nem adta jelét annak, hogy le tudja szűrni egy-egy eredményből, teljesítményből vagy döntésből a megfelelő konzekvenciákat.

Mindezek ellenére is kérdés, hogy mit jelent Potter menesztése, lehet-e őszintén örülni a hírnek? Ami engem illet, nem voltam se vidám, se felszabadult, se csalódott. Potter ugyanis a probléma része volt „csupán”, nem maga a probléma. Azok a döntéshozók, akik az elődjét nagy buzgalommal kivágták, őt idehozták, a blamák ellenére is töretlen bizalomról és hosszú távú koncepcióról nyilatkoztak, no meg két marékkal szórták a pénzt a nyári és a téli átigazolási ablakokban, nos, ők maradnak. Semmi garanciája nincs annak, hogy Potter kirúgásával és – most már ezt is tudjuk – Lampard érkezésével jobb irányba terelődnének dolgaink.  

A lényegi dolgok vonatkozásában már tulajdonképpen lefőtt a kávé. A nemzetközi kupaindulást már aligha fogjuk tudni kiharcolni a bajnokságból, persze küzdeni mindig van miért, jó lenne például legalább egy top6-os meccset megnyerni, még ha ez túlzó elvárásnak is tűnik már (megyünk még az Arsenalhoz, valamint kétszer Manchesterbe), vagy legalább a felsőházban végezni, mint egy ambiciózus középcsapat. Mondanám, hogy a BL-ben még megpróbálhatunk gurítani valamit, de a fehér sarokban ott van a bajnokságot már elengedő, notórius angolverő címvédő, a kékben meg egy szétesett, hitehagyott társaság olyan edzővel, akinek az eddigi egyetlen egyenes kiesés párharca csúnya véget ért ebben a sorozatban. Persze most már kár is lenne terhet pakolni a fiúkra, elég, ha „mindent beleadnak”… Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com