Defence horror show

A tegnap esti forduló nem volt gyenge, megégett a Newcastle, méghozzá nem egyszerűen, de legalább idegenben, nem úgy a ManU, aki otthon, szólhatna a forduló az Everton győzelméről, vagy a vámpír négyeséről, vagy a Spurs utolsó perces megmeneküléséről, de nem, mert ez a forduló Hazardé, aki valami olyasmit tolt be az angol matracosok ellen, amit már régen láttunk Chelsea játékostól.

Úgy is mondhatnánk, Ázáron nem múlt. Mert tegyük hozzá, jó meccsen volt jobb a Chelsea, de meredek úton jutottunk el a győzelemig. De kezdjünk mindent az elején.

Mint már egy BL forduló kapcsán megírtam, szerdánként én is idegenben tolom, nem volt ez másként tegnap sem, s hála az év végi hajtásnak, nem tudtam korán hazaindulni. Ennek folyományaként fertály óra után, 1-0-nál néztem rá először a live score-ra, s meglepődve konstatáltam, hogy ahelyett, amit én elképzeltem magamban a hazaúton, hogy milyen jó is lenne jól szétcsapatni ezt a vérszegény gárdát, aztán felmutatni valami 1-10-es végeredményt, hát, negyed óra után az ő együk már megvolt, vártam a mi tízünket. Sokat az elsőre nem kellett várni, mire streamet találtam, már ott virított az 1-1, épp a gólt ismételték.

Hazard nagyon zsír labdát csippentett Lampard fejére, aki nem hibázott közelről, na mondom ez az, innentől henger. Ehhez képest azt kellett látni, teszem hozzá, mindezt csak fél szemmel, mert közben azért vacsora, miegymás, hogy mintha emberhátrányban játszanánk, és a pirosfehérek egyel többen lennének. Jó, lendületes, izgalmas meccs, sok Chelsea, de nem sokkal kevesebb Sunderland-i próbálkozással, viszont kevés kaput eltaláló lövéssel (végeredményben ami kaput talált a két oldalon, egy Chelsea lövést leszámítva mind gól is lett), aztán egyszercsak ismét Ázár villant a balon, tolt egyet befelé, és szétlőtte a hosszút – na mondom ez az, nincs megállás, hajrá tovább.

1-2-vel fordultunk, és hiába az utolsó Sunderland, egy jól játszó csapat ellen impresszív idegenbeli félidő után vezetünk, mondom jó lesz ez. Ehhez képest beszaggat a strem, mire helyreáll, már 2-2, ráadásul O’Shea, hát parádés. Aztán már a gólt is láttam – a védelmek finoman szólva sem remekeltek (és hol volt még ekkor a vége). Egyébként egy gondolat erejéig a Sunderlandre térve, ha már O’Shea – igazából nem rossz politika az, amit próbáltak, és akár működhetne is, hiszen a játékosok jó része az elmúlt évek bajnoki éllovasainak B játékosai közül kerültek ide, a Unitedból Brown és O’Shea, a Pool sötétebb időszakából a vadszerencsétlen (Matáért meg dögöljön meg az ilyen) Dossena, de Mannone vagy épp számunkra Borini neve sem ismeretlen.

Aztán a meccsre térve ismét, nem kellett sokat várni, hogy a szuperszonikus sebességre kapcsoló (vagy csak a Sund’-ot nagyon gyűlölő) Ázár újra villanjon, Matával kavargattak a bal sarokban, majd egy sarkazásos megoldásos után besomta a harmadikat. A meccs azonban nem nyugodott meg, egyértelmű volt, hogy itt bizony még lesz gól. G.I. José végre észbe kapott, és a tegnapi csapatba nagyon nem passzoló Torres helyére beküldte Bát, aki bár gólt ugyanúgy nem lőtt, de jóval közelebb állt hozzá a neki jutó 30 percben, mint előtte 1 óra alatt Torres bármikor is. Na nem mintha a spanyolnak nem lett volna helyzete, csak a kapu helyett meghatározhatatlan pályára lőtte a labdát.. Ba, egy zseniális labdaátvétel után, ha nem akasztják meg hátulról, simán betolja a negyediket, a szabálytalanság egyértelmű volt, sokszor vissza is játszották, hogy vajon vonalon belül vagy kívül-e (tizenegyes vagy sem), ehhez képest a spori nem kapkodta a szájához a sípját, más kérdés, hogy utána pedig két esetben már a mi tizenhatosunkon belül történtek véleményes esetek.

José meg is próbálta stabilizálni kicsit a meccset, és kisegíteni az elég ingatag lábakon álló védelmet, Mata helyére Mikelt állítva, s a nigériai beállását követő két percen belül egy kontra után, a másik védelem hathatós balfaszkodásával meglett a negyedik, 2-4, a 84. percben, már én is kezdtem megnyugodni, hogy akkor ez már innen csak meglesz. Bardsley, az öngól hőse azonban nem sokat tökölt, 2 perc múlva a mi védelmünk asszisztálása mellett javított a renoméján, 3-4-re alakítva a védelmi horror show eredményességi listáját. Tekintve, hogy várható volt a nemrövid játéktoldás, még erős 10

a mágus

perc elé nézett a két csapat. A kilencvenhetedikig azonban már mindkét védelem képes volt kapott gól nélkül megúszni, így JM elkönyvelhetett egy igen fontos idegenbeli 3 pontot, a Chelsea pedig továbbra is tartja a lépést a továbbra is négy egységgel vezető Ágyúsokkal. A végén a Citehnek is szűk lett majdnem a gatyó, de behúzták ők is idegeben a WBA ellen (a 75. perce már úgy voltak, hogy ez lefőtt, mentek hárommal, a vége 2-3) – így továbbra is ők állnak a harmadik helyen.

A védelmek szerencsétlenkedése közepette mondjuk ki, Hazard jelentette a különbséget tegnap, s ha ezt a formát többször is elő tudná venni, bátrabban állnék a bajnoki álmok előtt. Cserébe tegnap Oscar kidőlésével láttuk azt is, hogy mit jelent, ha a brazil helyett Mata játszik. Valamelyest több kreatív mutatványt elöl, viszont a középpályás, és támadóharmadbeli védekezésben jóval kevesebbet. Azaz, a Hazard-Willian-Mata hármas támadásépítésben tegnap szerintem igen magas szinten alkotott, remekül játszott, viszont védekezésben egyikük sem igazán tudott hozzátenni a csapatjátékhoz, és az ütköző nélküli középpályás védekezés + felfutó védős védelem mellé ez bizony sok. A Sunderland ellen nem égtünk meg, de éppenhogy. Ha túl sokat áldozunk a támadás oltárán, azt a védekezéstől vesszük el. Szombaton a Stoke-hoz megyünk, akik helyezésük ellenére (15) a felemás teljesítményük mellett igen masszívak, a Unitedet megszorongatták idegenben (3-2), leikszeltek otthon a Sotonnal, idegenben a Swansea-vel, és kettővel verték otthon ezt a Sunderlandet. Jó lesz odafigyelni. Jövő szerdán ugyanis a BL csoportelsőségért jön magát szétveretni a Steaua, aztán CP, utána pedig ismét Sunderlandbe látogatunk, a ligakupa továbbjutását illetően.

Aztán, karácsony előestéjén jöhet a szezon eddigi leglényegesebb mérkőzése, az Arsenal elleni idegenbeli. Lássunk ott is Ázár-parádét!