Blog bejegyzés

Csak szépen sorjában!

Szerdán ismét bebizonyosodott, hogy a Sunderland komoly mumusa a Citynek. Ez pedig bitang módon kapóra jött most nekünk, hiszen így – lelki teher, de akkor is – ismét saját kezünkben a sorsunk: „elég” megnyerni a hátralévő négy bajnokit és meglesz a végső diadal! Jótevőinknek szombaton kora este személyesen is lesz alkalmunk köszönetet mondani, hiszen őket látjuk vendégül. A nagy találkozásról alább.

Furcsa helyzet ez. Mert egyfelől ezt az érzést akartuk újból átélni. Mármint hogy nincs feltétlenül szükség a matekozásra, nem függünk másoktól, járhatjuk a saját utunkat. És ez négy kanyarral a vége előtt már komoly fegyvertény. Ugyanakkor nem olyan egyszerű ez. Mindkét fő riválisunk csak a bajnokságra koncentrál már, miközben mi nyomjuk még a BL-t ezerrel, ráadásul a legkeményebb stáció pont a két Atlético-meccs között vár ránk, csak hogy jobban fájjon, miközben mindkét ujjunkat harapjuk.

De – és itt jön a lényeg, az én lényegem – ez nem csak a Liverpoolról szól. Nem szabad kegyelmezni sem a Sunderlandnek, se a Norwichnak, se a Cardiffnak. Nyilván mindenki úgy van vele, hogy a két hazaival csak nem lesz gond, a walesieket meg már elvből megcsináljuk, de én mégis négy egyenlő negyedre osztanám az egészet. Nekem az Aston Villa, de főleg a Crystal Palace elleni teljesítmény és az ebből fakadó eredmény is rohadt kiábrándító volt, úgyhogy nekem innentől kezdve nincsenek megelőlegezett potyapontok, felkészültem arra, hogy kőkeményen ki kell szurkolni mind a tizenkettőt.

Ezt most könnyebben kéne megszülni, mint a decemberi 4-3-as győzelmet

Ezt most könnyebben kéne megszülni, mint a decemberi 4-3-as győzelmet

Az első hármat a Sunderland ellen. Bár az esélyek legalább annyira kiegyenlítetlenek, mint az orosz-ukrán katonai szembenállásban, azért ne tegyük félre, hogy Poyeték az életükért küzdenek – és erről a Citynek ugye frissen szerzett empirikus tapasztalatai is vannak. Ha már szóba került a Szundi menedzsere: kíváncsi leszek, hogyan fogadják majd a hazai drukkerek őt. Nekem valami azt súgja, hogy szívélyes üdvözlés lesz ebből, persze nem bánnám, ha a kollektív emlékezet kicsit árnyalná a képet.

Persze az sem baj, ha nem aprózzuk el erőinket és csak a győzelemre koncentrálunk. Tudom, hogy a kedden minket fogadó Atlético már dolga végeztével feni ránk késeit, de remélem, hogy nem kezdünk el takarékoskodni – azt elég háromgólos előnyben. A statokba is csak szőrmentén mennék bele: a 2011-es gyalázat (nullhárom a Bridge-en) előtt Londonban minden rendben volt és azóta is nyeregetünk (tavaly például 2-1-re), szóval lehetőleg ne most szarjanak a ventillátorba, ha szabad kérni. Hazai mérlegünkre amúgy is büszkék vagyunk: veretlenségünk és mindössze 9 kapott gólunk is olyannyira unikum, hogy csodájára jár Anglia (Zenzo gyűjtése).

A Liverpool vasárnap, a City pedig hétfőn meccsel, mi pedig szombaton 18:30-tól kezdhetjük el nyomás alá helyezni őket. A sípot Mike Dean fújja majd, a csörte pedig követhető a Digi Sport 1-en. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com