Csak Mi nyerhettünk – mérkőzés összefoglaló: Atletico Madrid 1-2 Chelsea

Jött a dráma Wandánál – ilyen volt első Bajnokok Ligája rangadónk a szezonban, két nap távlatából:

2016 tele óta nem léptünk pályára olyan nemzetközileg nívós csapat ellenfeleként, mint az Atletico Madrid. Túlságosan sorsdöntő nem volt az összecsapás, ám nagy kíváncsisággal várhattuk, elvégre Antonio Conte mesterműve ez alkalommal mérettethetett meg igazán először, a klubfutball legrangosabb „harcmezöjén”.

Szezonnyitó vereségünknek már szinte nyoma nincsen, az új igazolások jól teljesítenek, tartjuk a tempót a manchesteriekkel a bajnokságban. Bizakodva léphettünk ki a pályára az ellen a csapat ellen, amelyik az elmúlt négy BL-kiírásban kétszer a döntőig, egyszer az elődöntőig jutott el. Diego Simeone sem panaszkodhatott alakulata miatt, nekik sem kezdődött jól a bajnokság, de azóta összeszedték magukat, új otthonukat, az impozáns Wanda Metropolitano-t pedig nem kellett idő, hogy megszokják.

Az Atletit látván a meccs kezdete előtt, sokaknak nyilván a velük szemben elszenvedett kudarcok (2013: Európai Szuperkupa, 2014: BL) juthatott az eszébe, egy igazi mumus képe. Ehhez képest azt a madridi csapatot láthattuk a pályán, amelyiket tavasszal már az első elődöntős mérkőzésen gyakorlatilag kiejtett a Real. Sem a középpályán, sem a támadásokban nem ütköztünk nagy ellenállásba, de még a Simeone-taktika ékköve, a védelem is szokatlanul gyengének bizonyult. Eden Hazard másodjára volt kezdő a szezonban, a tét súlyát pedig kellőképpen átérezte, s ezt előnyére használta: gyors volt, jól cselezett, igyekezett kiszolgálni a múlt héten mesterhármast jegyző Alvaro Moratát. A belga szélső-társának Fabregast írták a legtöbb oldalon, ám a spanyol karmester ezúttal hátul maradt, s nagy meglepetésre előbb Kanté, majd Bakayoko volt az, aki fel-fel szaladgált a támadó harmadba, megkísérelni egy-egy labdaszerzést. Hátsó szekciónk a tavalyról megszokott volt: szélen Alonso és Moses, középen David Luiz, Cahill és Azpilicueta. A 39. percben aztán szöglethez jutottak a hazaiak, amikor brazil védőnk rántotta le az egyik „matracos” játékost. Luiz megmozdulása és az azt követő ítélet, a tizenegyes indokoltsága is hagyott maga után kétséget. A büntetőt Antoinne Griezmann értékesítette. Nem sokkal később növelhette volna is az előnyét a 2014-es spanyol bajnok. Koke lövését tudta védeni Courtois, a kipattanóra pedig Saul Niguez érkezett második hullámban, nagy lendülettel. Sokat köszönhet(t)ünk a spanyol középpályásnak, centiken múlott a kétgólos hátrány. Több momentum aztán történt az első félidőben. Frusztráló volt, hogy az ellenfél kevesebb, mint feleannyi erőfeszítéssel több gólt ért el, mint mi.

Következett a második félidő. Conte nem változtatott elképzelésein, ugyanazzal a taktikával folytattuk a mérkőzést, míg az Atletico a játék tördelésére törekedett. Akaratunk végül diadalmaskodott. A 60. percben Eden Hazard kapott bedobásból egy labdát, azt pedig a belga 10-esünk be is ívelte Moratanak, aki – a változatosság kedvéért – fejelve vette be Oblak kapuját. Nagy volt az öröm a csapatban, spanyol csatárunk egyből Contéhoz ment ünnepelni sokadmagával. Lendületünk ezután sem lankadt természetesen, ám az utolsó 10 perces etaphoz érkezve olasz mesterünk olyan változtatásokat hozott meg, amiket látva azt gondolhatta mindenki, beéri a döntetlennel: Morata helyett Batshuayi érkezett, Hazard helyett Willian, majd Fabregas is lement Christensent váltva, egy sorral feljebb léptetve ezzel Luizt. A személybeli változásoknak szemmel látható eredménye volt, de nem tudta kihasználni azt az Atletico, hogy átadtuk nekik a terepet.

What’s in your head? In your heeeeaaaad?

Az utolsó, 90+4. perc azonban megmutatta, hogy CSAK MI NYERHETTÜNK EZEN AZ ESTÉN. Defenzívebb csapattal és a második számú csatárunkkal is hitt Conte a győzelemben, a játékosok pedig a bizalmat meg is hálálták. Szinte másodpercekre pontosan az utolsó lehetőségünket váltottuk gólra. Szabadrúgáshoz jutottunk, amit követően Kanté, Bakayoko és Marcos Alonso összjátékát fejezte be Batshuayi a lehető legjobban. Ezután elszabadult az őrület. A pályán, a kispadon, a lelátón, és a pub-okban, jó dolog volt Chelsea-drukkernek lenni szerda este.

Who you gonna call? BATSHUAYI!!!!

Sokat profitálhatunk ebből a győzelemből. Egyrészt legnagyobb csoportbéli kihívónkat sikerült legyőzni, ez akár a végső sorrendet is meghatározhatja. Másrészt pedig kiváló lélektani hangulatban várhatjuk a szombati, Manchester City elleni bajnoki rangadót.