Blog bejegyzés

Csak egy minimális értelmet adjatok ennek a meccsnek!

 A veretes Norwich-Arsenal B-Leicester trió ellen nem jött össze a góllövés. Egyébként minden fasza.


Mit várhatunk a mai meccstől – ha még egyáltalán érdekel ez a visszavágó bárkit a múltkori élvezhetetlen gyötrődés után?

Rotálást. Talán, esetleg. Nem ártana, hiszen ez már egy, a mester által is meghivatkozott probléma. Fabregas kiesett, Cahill dettó kétes a hétvégi forduló után, velük tehát nem igazán fogunk számolni. Barkley debütálása továbbra is várat magára, nincs meglepetés. Pihentetni ugyanakkor kéne, és nem lenne rossz, ha kivételesen sem Kanté, sem ’gyokó nem robotolna végig 90 percet. Persze innentől a rotálás sem mehet olyan egyszerűen, hisz függőben van Kenedy-ék és Batsu kölcsönadása, akikre ugyan mondhatjuk, hogy annyira a margón állnak, hogy kijjebb már nem lehetnének az állandó játéklehetőségtől, viszont ezeken a nyűg mérkőzéseken legalább hadra fogható egyének voltak. Bár igaz, ilyenből idén már egyre kevesebb lesz.

A pótlásuk egyelőre csak az újságok hasábjairól köszön vissza, már ha lesz ilyen egyáltalán. A híreket szemlélve nehéz is bármit mondani, szürreális nevek, szürreális áron.
Ha azt veszem, hogy Barkley igazolása anyagilag mennyire elfogadható húzás, nem lehet azt mondani, hogy ne pozitívan indult volna az ablak, de hogy ezt mi és milyen szinten fogja beárnyékolni vagy még magasabb szintre tenni, most még teljes rejtély.

Mit várhatnánk még?

Garantáltan? Semmit. A Norwich az elmúlt 4 év mindegyikén ki lett ütve a fakupa harmadik körében, viszont idén egyáltalán nem esélytelen számukra a javítás. A Chelsea legnagyobb akadálya a már többször kivesézett tucatnyi egyéb mellett, hogy a ligakupa-elődöntők végett az FA-kupa korai periódusa legalább olyan lényegtelenné vált, mint 2015 elején. Csak fontosabb sorozataink vannak jelenleg, és ezt látványosan prezentáljuk.

Egy esetleges vereség még csak nem is lenne zavaró, ha legalább a tartalékos, ikszért küzdő Arsenalt megküldtük volna 2-3 góllal, és pozitív körülmények között várnánk a visszavágót. Így azonban roppant kellemetlen lenne, ha már február előtt kiiratkoznánk mindkét, még esélyesnek mondható kupasorozatból. A győzelem tehát kötelező, minden körülmények között.

  • Hazard

    Szánalmas produkció volt a mai (is). Látom kaptunk 3 sárga lapot műesésért, fantasztikus! 😀 2 játékosunk meg annyira fáradt volt, hogy intézett magának egy kis extra pihit.. Morata már másodjára, hiszen múltkor 5- sárgával, de elintézte magát. Vajon mikor fog rájönni, hogy ezeket nem fogják lefújni? A mezőnybe se fújják le neki, a 16-oson belül aztán meg pláne.

    Brighton ellen hogy fogunk felállni? 😀 Pedro, Morata nem lesz, Michy 1,5 éve nincs, fiatalok (Odoi, Musonda), akiknek ráadásul ez a posztja, nyilván nem fognak lehetőséget kapni… Felpörgetjük a Carroll igazolást? :DDDDDDDDDDDDDDD

  • Rammschein

    miaf@sz tegnap úgy mentem el aludni, mielőtt lefújták, hogy ez megvan… erre most olvasom itt, hogy mi a franc történt… W.T.F. 😀 Mentálisan sem vagyunk valami toppon…..

    • ktomi93

      Elsőre azt olvastam hogy “Mentálisan sem vagyok valami toppon” 😀

      • Rammschein

        az sem hazugság… a kora újkor szigorlatom kicsinál, pedig most még kreditet sem adnak érte 😛

    • Endy919

      ooooh pedig nagy buli volt 😀

  • Conte a VAR-ral, a többiek Moratával vannak elfoglalva:
    http://www.skysports. com/football/news/11668/11211523/chelsea-boss-antonio-conte-says-var-system-must-improve-after-big-mistake

    http://www.skysports. com/football/news/11668/11211793/mnf-extra-what8217s-going-wrong-for-alvaro-morata-at-chelsea

    Contét részben megértem, valamire fogni kell a vereséget, valakire kenni a sz@rt, de ahogy meccs közben is beszéltük, egy másodosztály alját karcolgató együttes ellen, két meccsen, hosszabbításban két pirossal, végül büntetőkkel továbbmenve az is megérdemelne két pofont, aki itt előkapja a VAR-t.. 😐 meg azok is, akik, bár a háromból kettő adható tizi lett volna, de egy Norwich ellen erre játszanak a pályán.

    Carra pedig érdekes dolgokat mond Morata kapcsán, érdemes átfutni a cikk végét.

    • Vereseget? 🙂 plafonig er a szar, de meg annyira azert nem 🙂

      Amugy Conte mostanaban kezdi tenyleg elvesziteni a dolgokat.. az is arulkodo, hogy nem a csapataval foglalkozott a 11-esek elott, hanem a bironak ment pampogni. Amig a masik oldalon a nemet edzo a jatekosait tuzelte.

      Ezzel az a bajom, hogy neki pont a jatekosokkal valo kapcsolata lenne az egyik erossege es szerintem ezt is kezdi elvesziteni. Ha o is elhidegul az oltozoben, akkor vege lesz gyorsan.

      • En egyelore nem meltatom a VAR-t, de a jatekosainkat annal inkabb erzem szanalmasan szegyenteljesnek, hogy a Norwich ellen ugy akarunk elonyt szerezni, hogy kizarolag szeneszkedunk a 16-oson belul.

    • bilala

      A Carra-as resz tenyleg erdekes, es valoszinuleg igaz is, viszont ez ujra felveti Conte feleloseget a csatar-rotalas gyakorlatilag teljes hianyaval kapcsolatosan. Tenyleg nem egy nagy spiler Bats, es amikor palyara kerul nem nagyon bizonyitja, hogy feltetlenul megerdemli, hogy tobbet jatszon (ezt max morata toketlensege igazolna), csak ezek fenyeben nagyon fura, hogy egy olyan klubbnal mint a chelsea a stab miert nem veszi eszre ugyanezeket a dolgokat mint amiket Carra es nem probalja valahogy lereagalni. Mert a jelenloegi “megoldas” valahogy ugy nez ki, hogy “majd csak lesz valahogy”. Es hat lathatoan nem is lett jobb a “valahogy”-nal.

      + meg ilyenkor hol vannak amugy az eronleti edzok, sportpszihologusok? hol van az o munkajuknak a gyumolcse? azert egy fel ev alatt mar lehetne valamit javitani mindket teren egy jatekosnal…

  • Cshelzi

    A nagyobb csapatokat nem tudjuk megverni, a kissebeket nem is akarjuk.
    Ennyit errol a szezonrol.

    • Hazard

      Helyesbítek: a nagyobb csapatokat nem tudjuk megverni, a kisebbeket szintúgy.

  • Sandic

    Conte jövőjét hogyan ítélitek meg? Nagyon azt szajkózza, hogy kitölti a szerződését, szerintem viszont nem, nyáron közös megegyezéssel távozni fog. Sajnálom, hogy ő is elvesztette az öltözőt, hihetetlen mekkora a különbség a tavalyi és az idei meccs végi jelenetek között.
    Nem értem, hogy hogyan bukhat bele két edző is ugyanabba, vagy mi a franc bajuk van a játékosoknak, hogy egy edzőt sem bírnak elviselni 2-3 évnél tovább.

    • SJ

      Szerintem ez nem csak a Chelsea-re igaz, szinte minden más csapatnál hasonlóan rövid időt (2-3 év) töltenek a menedzserek, vannak ugye kivételt erősítő példák (Wenger, Klopp – akinél, véleményem szerint “jobb/nagyobb nevű” edző nem ülne le a Pool padjára, ezért is néznek/néznének el neki esetlegesen gyengébb eredményeket), de hát sajnos kupamentes/top 4 nélküli évet nem engedhet meg magának egy Chelsea edző sem!
      A véleményem az, hogy Conténál erőteljesen elfogyott a “mojo” (persze a rettentő szűk keret is lehet az oka!), és szerintem (bár ez tényleg csak a megérzésemre hagyatkozva mondom) egy esetlegesen nagyon rosszul alakulú, jövő heti Liga/FA kupa szereplés esetén akár elő is fordulhat, hogy Hiddinknél megcsörren a telefon!
      Tényleg, szerintetek egy esetleges szezon közbeni Conte elküldés esetén ki lenne Conte utódja?

    • Rammschein

      Szerintem lépni fog… és őszintén, lassan nem is bánom… amit utóbbi időben művel a csapat, annak neki is köze van… az más kérdés, hogy viszont azért az együttműködés a boarddal sem az igazi…
      Sosem lesz olyan edzőnk aki a boarddal is és a csapattal is megtalálja az összhangot, ezért nem lesz nekünk soha egy Fergusonunk (Wengerünk meg ne is legyen xD)…. csak azt nem tudom ki jöhetne, Conte helyére, hogy kapjon 2 évet, hogy aztán jöjjön megint valaki…

      • balazsh

        Én is kezdek így lenni vele, de inkább a szócsatái miatt, elegem lett már a kiszólásaiból meg összeszólásaiból. Folyton gyerekesen viselkedik, miközben a klubot képviseli.

      • Balázs Kozó

        Ne is legyen, utálnám látni, hogy rajtunk kívül más csapat is nyerne veretlenül PL-t :D. Vagy te a mai Wengerre gondolsz. Na, a mait én is napról napra kevésbé csípem. De tudod, 20 éve szurkolok ennek a brigádnak, csak olyan, mint az életed elkísérő távoli rokon, szóval de, még így is inkább egy rokon, akivel fasírtba vagyok, mintsem egy kabát, akit 2 évente nagy sértődéssel leváltok.

      • kormolar

        Wengernek ez az év csúfos búcsú is lehet…Sanchezzel elég középszerbe esik vissza a keret minőség… és nem tudom h kit/kiket tudnak megszerezni a télen a helyére…

      • Balázs Kozó

        Látom, sikerült megragadni a lényeget :).

    • Távolról sem ugyanabba bukik bele a két edző, mi több, Conte még csak az öltözőt sem vesztette el. Viszont továbbra is, ameddig nem a keret kvalitásaihoz méri a taktikát, hanem a taktikát erőszakolja a keretre, olyan elvárásokkal a játékosok felé, amikre jó részük nem alkalmas, addig nem jut más, mint hogy minden mérkőzésen végignézzük ugyanazt, ugyanazokkal a gondokkal, lyukakkal, nem csak a mostani idényben, de a komplett 2017-es naptári évben. Ez meg nagyban Conte rugalmatlanságának a sara, ami miatt a Juvénál is rengeteg kritika érte a szurkolók részéről.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        +1

      • Endy919

        valahol már olvastam , hogy állitólag elkezdődött az Eden vs. Conte harc az öltözőben , bár szerintem ez kacsesz.

      • ezt mondjuk én sem hiszem, inkább arra húznám rá, hogy a hétvégén cserélte le a legkorábban, és gondolom ebből táplálkozik a média.

      • Sandic

        Csak nem értem, hogy működhetett majdnem egy teljes szezonig mégis? Annyira váratlan volt mindenki felé ez a váltás tavaly?

      • Sehogy, a 13 meccsig volt meg kb. az a taktikai dominancia, amit pep idén jószerivel mostanáig hozott és eséllyel fog is még. A tavaszunk már szenvedő wingerekkel, costaval, maticcsal telt végig, csak ott még a támadók 1-1 villanása elhozta a 3 pontot a többségében szenvedő játek bizonyos periódusaiban. Nyáron meg kb. lópélót nem tettünk azért, hogy a keret kevésbé a Mou-féle 4-2-3-1re legyen alkalmas. Egyedül Bakayoko lett volna kísérlet versatile játékosra, jelenleg még Maticsot is alulmúlja.

    • Hazard

      Én egyáltalán nem sajnálom, sőt…

      Furcsa, mert a tavalyi év után mennyire gyorsan és drasztikusan romlott a helyzet. A mutatott játék, az eredmények, az átigazolási célpontok mind borzalmasak.

      Szerintem biztosan távozni fog. A játékosokkal nem hiszem, hogy baja lenne, inkább a vezetőséggel. Mindig azt szajkózza, hogy nem kapja meg a kiszemeltjeit, de ha pl Zapa nem az ő kiszemeltje volt, akkor nem tudom kié…

      A a meccs végi jelenet nyilván más, a döntetlent nem ünnepli. 😀

  • gorkaf78

    A Metro szerint többször is felajánlotta a Dortmund Aubameyang-ot, de nem éltünk vele…

    “In the summer Chelsea were strongly linked with a move for Arsenal’s number one January transfer target, Pierre-Emerick Aubameyang.

    So much so in fact that the Bundesliga club were actually offering the Gabonese forward to the south-west London club, in the hope that they would take him off their hands.”

    “The Gabon looked set to sign for the Stamford Bridge outfit, but the deal never materialised and Chelsea instead opted to sign Alvaro Morata.”

    “Ahead of the transfer window re-opening this January, the Blues were once again offered the forward.”

    “But again Chelsea failed to make an offer for the player, and after it became clear that Alexis Sanchez would be leaving Arsenal for Manchester United, north London became the striker’s most likely destination.”

    • balazsh

      Metro, mint forrás, ezzel már az első idézett mondat előtt aláástad a cikk hitelességét 🙂

      • gorkaf78

        😀 Egyébként el tudom képzelni, hogy van vmi alapja a dolognak. Nyáron eléggé ment a csatárkeresés Costa miatt, sztem biztos volt kapcsolatfelvétel a németekkel.

  • Endy919

    no , elvileg megmenekültünk Lóbaszótól .

    felkészül Benteke:)

  • kormolar

    ma olvastam h a Sevilla bejelntkezett Sturridge-ért… am véletlen lenne h Moyes tegnap kinnt volt a meccsen… elm. már Caroll off… és a Sevilla is más iránt kezd érdeklődni??

    • Endy919

      Moyes hogyan került a képbe ?

      • kormolar

        West Ham-Caroll-Michy

      • Endy919

        és?

      • kormolar

        tegnap kinnt volt a meccsen

  • gorkaf78

    Már a sky-on is a nap híre:

    CARROLL’S CHELSEA SETBACK

    Andy Carroll’s chances of securing a move to Chelsea have been hit by the news that he will be sidelined for about a month with an ankle injury.

    Chelsea wanted to sign Carroll on loan but he has been unable to train and he has missed West Ham’s past three games.

    A scan today confirmed he will not be able to play again until after the window has closed.

    • Endy919

      és megint bedobták Llorentét 😀

      • balazsh

        Beszartam rajta, tegnap poénból felhoztam a nevét, hogy őt kéne elhoznunk, erre kiderül, hogy jinxvót.

    • ktomi93

      mekkora szerencse, csak az a baj hogy hozzá hasonló szerencsétlenek nevei merülnek fel helyette

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Nigériai forrásaim szerint Dzeko a következő kiszemelt.

      • Endy919

        de szép is lenne …

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Azóta már Indiába is lehozták, szóval lehet nem biztos, hogy kacsa

    • nem akarok hazarddkodni, de a napokban vezettük le zenzoval, hogy a tag az elmúlt 4 évben a sérülései miatt nem jutott a bajnokságban 15 meccsnyi játékidőig, és hogy 2008 óta a sérüléssel töltött idejét összeadva 3 évnyi napot töltött a vonalon kívül. erre fel komolyan emiatt állunk el az üzlettől, mert kivételesen az évnek nem abban a különálló 3 hónapjában járunk, ahol kivételesen nem sérült?

    • Hazard

      Ezt úgy mondják, mintha Bakayoko, Barkley vagy Drinkwater nem sérülten, abból lábadozva igazoltuk volna… A másik állítólag kiszemeltünk, Emerson fél évet volt sérült, a szezonba egy meccset játszott. 😀

  • Megvan a second January deal:
    Real Betis have confirmed the signing of Chelsea midfielder Josimar Quintero on loan until the end of the season with an option to make the deal permanent in the summer.

    igaz, ez egy loan out 🙂

    • elvileg megvan a harmadik is:
      Chelsea youngster Nathan has joined Portuguese Primeira Liga side Belenenses on loan until the end of the season

      • Endy919

        ő nem is volt kölcsön adva?

      • de, csak már a Vitesse-be sem fért be. Nagy karrier az övé 🙁

      • Endy919

        legalább kirándul egy jót európában

      • Portugália… fél lábbal már hazafelé tart 🙂

      • kormolar

        fiatalok 90%-áról ez elmondható…

      • ez nem igaz, korántsem, sem a Vitesse, sem pedig a karrier. Elég sok fiatalunk az utóbbi évekből futott be szép karriert, mégha igazán top player nem lett egyikükből sem, Huth, Töre, Cork, Stoch, Di Santo, Bruma, van Aanholt, Oriol, Bertrand, vagy utóbbiak közül Chalo, Aké, Solanke, stb nem panaszkodhatnak éppen. Nem mondom, hogy ez tökéletes, meg arányaiban nyilván kevés, és sokan vesznek el alsóbb ligákban, de a 90% nagyon nagy szám, túlzóan nagy.

      • kormolar

        ha azt nézzük milyen jelzőkkel érkeztek, h többük lesz akövetkező “Messi,Neymar”stb. ahhoz képest sztem a legtöbb nem vált be…igazából akiket felsoroltál ők is csak középszer csapatokig jutottak, habár a legfelsőbb szinten…de ha megnézzük pl Romeu-t vagy Ake, de másokat is említhetnék… azért nagyobb karriert jósoltak nekik….

      • ne csináld már, hány new Messi futotta be ez a karriert? Egy sem, szóval ezt nem vehetjük figyelembe.

      • Endy919

        Court , Lukaku , KdB ?:)

      • myheartisblue

        Lucas Piazon es Tomas Kalas maga a Fulham.

  • Lavid Duiz

    Na, ha nem Carroll, akkor majd Crouch… 😀

  • Barkley lejátszotta első nem hivatalos Chelsea meccsét, zártkapus friendly volt délután a QPR ellen. Duplázott.

    https://twitter. com/ojharbord/status/951195227389353984

    • balazsh

      Nem gondoltam volna, hogy elkeseredettségemben valaha egy Barkley-igazolásba fogok kapaszkodni, de most így van 😀 A feladata legalább a világmegváltás lesz

    • kormolar

      Barkley körül akkora a felhajtás, mintha Neymart vettük volna meg…külön zárt kapus meccs neki… 😀 már csak váljon be akkor

    • Endy919

      azt nem lehet tudni , hogy kik játszottak ? Lehet hogy szombaton megkéne őket próbálni.

      • keresem, keresem, de nincs sehol. Annyit tudok, hogy a meccset 3-2-re nyertük, nálunk Barkley duplázott, a QPR góljait pedig Olamide Shodipo and Chay Tilt szerezték. A meccs Cobhamben volt. Ez az összes infó.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com