Csak 1 kis pánik

Fel kellene hívnom a költőmet, hogy elmagyarázza, mi a szerelem. A költők tudják, nem? Nekik tudniuk kell. És bizonyosan egyszerűbb lesz elmagyarázni, mint azt, mi történt ma az Etihadban… egészen idáig jutottam a gondolatmenetben, amikor egyszer csak bevillant…

… hogy ugyanmár. Két nagyszerű csapat játszott éppen egy nagyon szar meccset. Véletlen? Nyilván nem. Akkor? A sportot mindenhol átszövi a szervezet, vagy szervezett, de akkor meg már bűnözés. Bírók, meccsek, fogadási csalások, naná. Ki ne ismerné a sztorit, egy bundabotrány itt, egy kis mutyi ott, áll a bál. Azt hinné az ember, hogy – de nem is, inkább bízik benne – az angolok olyan hűvösek, kimértek, szarnak ezek az egészre. Aztán, néhanap nehéz szabadulni mégis a gondolattól, hogy sötét alakok jelennek meg a mérkőzés előtt irodákban és otthonokban, mert erre nemigen találni más magyarázatot.

Persze ott van még az is, hogy Pelle és JM megegyeztek egy kályhában, hogy mi visszük a két PL-t, cserébe ők meg továbbmennek az FA-ben, esetleg Abramovics kereste fel Manszur haverját, és egy Bentley árában mért scotch felett ráztak kezet, de mégis valahogy jobban hangzik, hogy sötétöltönyös, bézbózüttős figurák fenyegették meg a boardot, benne mindenkit, akit kell, hogy ha még egyszer el merjük verni a City-t idén, akkor komolyabb játékosunknak is baja eshet, mint Torres.

Merthát mégis… egy csapat, A CSAPAT, aki tényleg játszott már focit a szezonban és idén is, egy csapat, A CSAPAT, aki 12 nappal ezelőtt tökéleteset játszva már győzött ugyanitt, egy csapat, A CSAPAT, aki tudta, érezte, látta, hogyan lehet megverni ezt a City-t, az mégis milyen elgondolásból nem tett egyetlen támadó mozdulatot sem a 90+ perc alatt? Kapuralövés nélkül hoztuk le a meccset. Ha valaki azt mondja, hogy hát, nem így akartuk, de ez lett, az hazudik vagy hülye. Ha valaki azt mondja, hogy ez nem direkt volt, az vak. Mert, még csak jó sem volt a City. Ha az lett volna, úgy kitömnek, mint egy hálaadási pulykát. Ennek a meccsnek ez kellett, hogy a vége legyen. A többi mese habbal…

Csak az első félidőben két esetben voltunk 20 centire a kaputól. Mert az, hogy huszonnyolcról nem lövünk, mióta Lampard elmúlt 28, már megszoktam. De ma nem 28-ról, nem 20-ról, nem 16-ról nem lőttünk, hanem sehonnan. Ha eljutottunk is – és eljutottunk – ígéretes helyzetekbe, kényesen ügyeltünk arra, hogy a csetlő-botló víztoronynak nehogy kapura tegyünk egyetlen lövést is, mert még a végén bemegy. Ehhez a teljesítményhez persze ki lehetett volna zavarni a fakót is, de egyrészt az ugye feltűnő, másrészt azok még a végén képesek lettek volna dühből focizni is egy kicsit.

A sporiknak is oda kellett concentrálni eléggé, hiszen Toure hugát valami Chelseas dughatja, olyan frusztrációval játszik ellenünk, Dowdnak sok mindenre szüksége volt, hogy ne állítsa ki; és hát már a második gólnál is filóztak egy ideig, mi legyen, de valahogy le kellett zárni a meccset, legyen 2-0, azzal vége.. annyi tartás azért volt bennük, hogy a City harmadik, második lesgólját már ne adják meg. Az első gólszerzőt így is le kellett cserélni, mert szerencsétlen még csak műesni sem tud egy egészségesen rendeset.

Végeredményben, a két fontosabb meccset vittük a bajnokságban, így azt mondom, legyen a maffiáé ez a buli, teszek rá. Jó lett volna, de ha ez valakit boldogít, hát legyen. A bukiknak nagyon még csak izzadni sem kellett a meccs közben, hacsak nem azon, hogy ennyire nem kéne feltűnően nem megnyerni a meccset – ezen azért még dolgozni kell. Túlzottan is súlytalannak látszott az a kék csapat, amellik a múltkor meg simán nem volt az.. seggberúgnám magam, ha ennyi színészi tehetség szorulna belém fodballista létemre. Persze nekem még nem ígértek lófejet az ágyamba…

Ne okozz csalódást.