Blog bejegyzés

Conte ökölbe szorított keze vagyok

arsche_nyitoElhívtam egy régi Chelsea-szurkoló ismerősömet, aki idén még egy meccset sem látott, hogy ugyan nézzünk már rá közösen, mit tud a csapat. Egy darabig most nem fog jönni, azt mondta. Nem nagyon tudom hibáztatni érte. Arsenal-Chelsea (3-0) meccshír.

Az idei szezont tekintve nem voltak túl jók az előjelek az Arsenal elleni meccsünk előtt, noha az utóbbi években rendre mi, kék szurkolók állhattunk fel boldogan a tévé elől. Mondanám, hogy a változatosság gyönyörködtet, de ebben most tényleg semmi vonzó nem volt. Ha legalább egy ideig tartottuk volna magunkat, vagy mutatunk valamit, miután lenyomtak a padlóra, de ezúttal az a hatalmas kövér nulla a nevünk mellett kiválóan reprezentálja a teljesítményünket. Ilyen esetekben törvényszerű a felelősök keresése, ebben a szikár tények lesznek segítségünkre.

Kezdésnek egy Ivanovic nyilatkozat, hogy azt mondja: ‘We didn’t start the game in the way we wanted. We didn’t believe in what we were doing at the beginning and we were punished,’ azaz „Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna. Az elején nem hittünk abban, amit csináltunk és ennek meg is lett a böjtje.” Na most, kérdem én, akkor mégis mi a lőcsért hallgatod végig az edzőt az öltözőben, szerb szabadságharcosom, miért nem fejleszted inkább odakint a gyepen az egyre gyakrabban jelentkező súlyos hiányosságaidat? Ennek fényében annak jóval több értelme lenne. Mindenesetre Branya legalább őszinte volt, kvázi felmentette a publikum előtt Contét a vereségért.
Ugyanakkor az olaszt nem olyan fából faragták, hogy másra terhelje a felelősséget a vereségért. Mint elmondta, elsősorban magát, másodsorban a stábját, harmadsorban pedig a játékosait teszi meg felelősnek. Azt gondolom, ez túlontúl becsülendő és józan hozzáállás, hiszen – ugyan vehemenciáját és lelkesedését ismerve nehezen hihető, de – ő volt az, aki nem tudta meggyőzni a játékosokat arról, hogy az általa kitalált taktika működni fog és győzelemre vezet majd.

arsche_01

Leáldozott az ideje?

Edzőnk közismerten maximalista ember, ami sokszor hasznos, olykor viszont kellemetlen. Elszenvedője a tulajdonságot birtokló illető mellett az a néhány játékos is, aki képtelen idomulni. Esetünkben ez most Ivanovic és Cahill, akik közül főleg utóbbi kritikán aluli teljesítménnyel járult hozzá az orbitális répához. Sajnos nem ez volt idén az első alkalom, hogy a magyar NBI-et idézte a játékával, ennek megfelelően felerősödtek azok a hírek, melyek a távozását rebesgetik. Akárcsak a szabadságharcosunkét. Én igazán nem vagyok a dühből kitoloncolás híve, főleg nem két olyan játékos esetén, akik hosszú évek óta szolgálják a klubot és számtalan közös örömteli pillanatunk volt. De talán arról van szó, hogy a „crazy transfer season” annyira krézi volt, hogy nem sikerült maradéktalanul a keret arcra szabása és ők ketten jelenleg ezt szenvedik látványosan. Nevesül, hogy egy olyan koncepciót kéne megvalósítaniuk a pályán, amire egész egyszerűen képtelenek. Előfordul az ilyesmi. Bár ettől még nem kéne rendre az ellenfélnek adni a labdát. Na mindegy, nem rugdosom Cahillt, így is rájár a rúd.

Egyvalami viszont biztos: változásokra van szükség. Conte részéről arra, hogy egy olyan taktikát vessen papírra, amit ezek a srácok képesek a pályára adaptálni. Valamint, egy ehhez illő kezdő összeállítására. Mert az biztos, hogy például Fabregas a középpálya legsúlytalanabb embere volt ebben a rendszerben. A játékosoktól pedig az kell, hogy higgyenek abban, amit az edzőjüktől hallanak. Enélkül nem fog menni.

Józanító pofonnak ez most elég volt. A következő ilyen viszont talán már ellenkező hatást vár ki: szédelgést, amit a Mortal Combat óta tudjuk, hogy fatality követ. Még most szedjük össze magunkat, srácok!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com