Blog bejegyzés

Címvédésre fel!

A legutóbbi kiírás során beárazódott a Tuchel féle gárda nem is akárhogyan. Végre eljutottunk újra arra a szintre ahol már hosszú évek óta nem voltunk, a világelitben. Újra ott tartunk hogy félnek tőlünk az ellenfelek, elértük hogy újra a végső győzelemre legesélyesebbek között tartsanak minket számon a bajnokok ligájában és ez büszkeséggel tölthet el minden Chelsea szurkolót. És ha már favoritnak számítunk, akkor ennek a szellemében kezdjük meg az új kiírást egy laza győzelemmel.

Egyszer már voltunk hasonló helyzetben, de sajnos az a BL idény finoman fogalmazva sem végződött jól számunkra, mivel történetünk során először nem tudtunk továbbjutni a csoportból. Hiába kezdtünk jól az első meccsen, Oscar felejthetetlen duplája után a Juventus visszajött a meccsbe és végül a hajrában egyenlített, amivel 2 nagyon fontos pontot elrabolt a Stamford Bridgeről. A következő körben hoztuk a kötelezőt a Nordsjaelland ellen, viszont ezután jött a fekete leves. A talán minden idők egyik legerősebb Shakhtar Donetskjéhez látogattunk, ahol olyan nevek játszottak, mint korábbi játékosunk Willian, Fernandinho, Mkhitaryan vagy éppen Douglas Costa. Egy góllal bizonyultak jobbnak az ukránok, úgy hogy a szépítés csak az utolsó percekben jött nekünk össze. Ezután hazai pályán egyből visszavághattunk, ami sikerült is, egy utolsó utáni pillanatban szerzett góllal, amivel 3-2re a javunkra fordítottuk az eredményt. Itt meg kell jegyezni, hogy az ellenfél mindkét gólját Willian szerezte. Ez az egy gólos győzelem viszont kevésnek bizonyult mivel az idegenben szerzett több gól miatt az egymás elleni eredményünket tekintve az ukránok jobbak voltak. Így egy esélyünk maradt, idegenben több pontot kellett volna szerezni a Juve ellen mint a Sahtar. Sajnos nagyon csúnya verésbe szaladtunk bele, amivel biztossá vált, hogy címvédőként szégyenszemre a csoportból sem jutottunk tovább. Ennek eredményeként a vezetőség menesztette a korábban hősként ünnepelt Di Matteot. Egy biztos nem szabad, hogy a történelem megismételje önmagát, még akkor sem, ha tudjuk hogy abban az évben végül Európa Ligát nyertünk.

Legutóbb BL címvédőként nem éltük meg a tavaszt

De térjünk vissza a jelenbe. Az mindenki számára egyértelmű hogy a legutóbbi BL diadalunk merőben eltér az elsőtől. A 2012-es siker a szív diadala volt, rengeteg szerencsével fűszerezve, egy olyan edzővel aki nagyon jól tudta motiválni a csapatot, ellenben taktikailag közel sem volt a top edzők szintjén. Ezzel szemben Tuchellel minden meccset úgy nyertünk meg hogy az ellenfél játékát szinte teljesen megöltük, taktikailag fölülmúltuk az ellenfeleket, a mi akaratunk érvényesült az első perctől az utolsóig. Ezért nem is félek attól hogy ugyanabba a hibába esnénk mint az első BL címünket követő évben. Igaz az sem elhanyagolható tény, hogy most jóval könnyeb csoportba kerültünk mint anno. Hiába vannak most is velünk egy kvartettben a Zebrák, ez a csapat csak árnyéka korábbi önmagának. A Malmö és a mai ellenfél Zenit sem képvisel olyan játékerőt, amivel beleszólhatnának a továbbjutásért folytatott küzdelembe. Egy dolog biztos, bármelyik 11 játékos fut fel a gyepre, 100%-osan fel lesznek készítve taktikailag. A rendszer működik, akkor is ha belenyúl a kezdőcsapatba a német géniusz. Erre tökéletes példa az Aston Villa elleni bajnoki ahol a papíron legerősebb csapatunkból 5-6 játékos is hiányzott, ennek ellenére sikerült 3 gólt szerezve, ráadásul kapott gól nélkül megnyerni a találkozót. Több eddig kevés lehetőséget kapó játékost is a kezdőbe várok, gondolok itt főként Chilwellre és Wernerre. Előbbi teljesen érthetetlen módon idén még egy percet sem kapott a bizonyításra, ahogy a válogatottban Southgate úgy Tuchel is mellőzi ezt mind az 5 tétmeccset végig a padon töltötte. Timo eleinte kezdő volt, viszont Lukaku érkezése óta csak elvétve kap lehetőséget. Számára ez egy jó lehetőség lehetne az önbizalom növelésre ami talán kezd visszatérni, miután a válogatott szünet alatt igaz hagyott ki hatalmas ziccert, de így is a 3 pályára lépése során 3 gólig és 1 gólpasszig jutott. Ha ma is gólt tudna szerezni akkor egy újabb lépést tenne ahhoz hogy újra régi önmaga legyen és nagy szükségünk lenne arra a csatárra aki Lipcsében 34 mérkőzésen 28 gólt rámolt be az ellenfeleknek mielőtt hozzánk igazolt. Akkor egy erőcsatár mellett tudott tündökölni, és most erre megint esély nyílt Lukaku leigazolásával. A belga óriás a szélvészgyors némettel tökéletes párost alkothat a jövőben.

Erre a Wernerre nagy szükségünk lenne

A Zenit csapatával a közös múltat tekintve sokat nem lehet elmondani, mivel konkrétan nincs. Elég meglepő, de a két gárda még soha nem találkozott egymással egyik európai kupasorozatban sem. Az oroszok zsinórban 3 éve bajnokok hazai porondon és az idei szezonban is vezetik a tabellát 7 forduló után. Történetük során eddig három alkalommal tudtak továbbjutni a csoportjukból, reméljük erre idén nem kerül sor, legalábbis nem a mi kárunkra. A két csapat közötti különbség hatalmas, talán mindent elmond hogy az oroszok legdrágább játékosának értéke nálunk csak a lista 16. helyére lenne elegendő. Nem is kérdés hogy a 3 pont kötelező és az sem nagy elvarás hogy ezt szép játékkal abszolváljuk. Nem szabad viszont elfelejteni hogy a hétvégén a Tottenham vendégei leszünk ezért szinte biztos vagyok benne hogy amennyiben sikerül gyorsan eldönteni a 3 pont sorsát, akkor vissza fogunk venni a tempóból és ez esetben a 2. játékrész nem lesz annyira élvezetes. Ennek tudatában ne számítson senki nagy gálára, a 3 pont a lényeg és az hogy senki ne sérüljön le a hétvégi rangadó előtt. Mindenkinek jó szurkolást kívánok! KTBFFH!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com