Blog bejegyzés

Bournemouth-Boxing Day a Bridge-en

Eddie Howe csapata soha nem nyert első osztályú meccset a karácsonyi forduló alatt. Igaz, erre a tavalyi idényt leszámítva nem igazán volt lehetőségük.

Csapatszemle

Sérültjeink száma az utóbbi időben sem változott. Terry továbbra is izomproblémákkal küszködik, valószínűleg a naptári évben többet már nem lép már pályára, így 2016 utolsó perceit az Everton elleni diadal alkalmával tölthette a gyepen még novemberben. Annak ellenére viszont, hogy a sebesülések száma nem nőtt, keretünk igenis csökkent.

Costa és Kanté beszedték ötödik sárgalapjukat, a limitet áthágva pedig az egymeccses eltiltás automatikusan járt nekik. Nem kell különösebben részletezni, hogy mindkét játékos jelenleg „pótolhatatlan”-státuszban tölt be kulcsfontosságú szerepet a csapat egységében, ám ugyanakkor  szerencsésnek is mondható a dolgok alakulása. A vastüdejű francia kivétel nélkül minden bajnokit végigjátszott ezidáig, Costa pedig az összes PL-meccsen kezdve alig töltött kevesebb időt a pályán, mint Kanté. A pihenő (ha kényszer is) tehát kijárt már mindkettőjüknek. Az ellenfél pedig az a Bournemouth, amelyik az utolsó 5 meccsén 12 gólt kapott, ergo Costa hiányában is illő lenne minimum 2 találattal felülmúlni Howe-ékat.

Pótlásként valószínűleg előkerülnek a raszta-ikrek, Chalobah és Batshuayi, akik egyedül játékhiányuk miatt adhatnak okot az aggodalomra. A másik felvetődött lehetőség csatárposztra Iva, akivel azért elég érdekes lenne kivitelezni a presszinget, vagy a kontrákat, vagy… úgy bármit, ami a befejezést megelőzi.
Ne feledkezzünk meg Oscarról sem, aki a január kezdetével hivatalosan is a Shanghai SIPG focistája lesz, tovább bővítve brazilok számát Ázsiában.
Kanté hiányában továbbá esedékes a 3-5-2 ismételt bevetése a középpálya stabilizálása végett. Tekintettel arra, hogy a Cseresznyék utolsó 7 fellépésük mindegyikén betaláltak, ez nem is lenne egy elvetendő ötlet.

Ellenfélanalízis

A Bournemouth keretében kimagasló mennyiségben tolonganak a brit és HG-játékosok. Két érkezőt kivéve a nyár is hasonló futballisták begyűjtésével telt. A Leeds-ből érkező Lewis Cook, a Stoke védője Wilson és az ex-poolos Ibe-Smith duó tartozik a nevesebb igazolások közé. Melléjük még kikölcsönözték a Chelsea egyik nagy ígéretét, Nathan Akét, és az Arsenal öröksérült középpályását, Jack Wilshere-t. Kitérnék rá, hogy Aké utolsó 6 meccsét egyaránt végig tolta, 3 gólt jegyezve.

Novembertől számított eredményeiket látva a sorminta igen egyszerű: LWLWLWL.  Idegenben azonban kimondottan satnyán teljesítenek, mindössze egy mérkőzést nyertek a Dean Court-től távol, pont az egyik legizzasztóbbnak számító színtéren, a bet365 Stadiumban Britanniában.
Sérülések terén nekik sincs különösebb problémájuk. Ugyan Cook továbbra sem áll rendelkezésre, de Stanislas és Surman az előzetes bejelentések alapján visszatérhetnek a keretbe.
A „Bombi” idén uderdogként többnyire a felszabadítás-kontra kombóval próbál megélni, és bár – ahogy fentebb is említésre került -, előző 7 párharcukon egyaránt betaláltak,  a védelmük egy összeszedett csapat ellen képes önmagát is legyilkolni.

Howe egylete tavaly bárminemű nehézség nélkül maradt bent a PL-ben, minden bizonnyal ez idén sem fog másképp történni.

Sporttörténelem

A Bournemouth egészen feljutásáig csak két bajnoki találkozót vívott meg a Kékekkel, még a 88-89-es idényben, az angol másodosztályban. A később ligagyőztes Chelsea idegenben 1 gólos vereséget szenvedett, otthon viszont 2-0-ra múlta felül ellenfelét. Tavaly (először a Premier League-ben ) a 0-1-es hazai zakó után Hiddink mesterrel 4 gólt lőve adtuk vissza tartozásunkat a bordó-feketéknek.

Érdekesség, hogy bár a Bournemouth a Boxing Day-en még nem nyert elsőosztályú meccset, az utolsó 6 ünnepi fordulóján veretlen maradt, és mindezeken összesen 1 gólt kapott. Azonban ilyen tekintetben a Chelsea sem áll rosszabbul. 2003 óta nem vesztettünk meccset a karácsonyi mince pie behabzsolása után, akkor a Charlton ellen buktunk 4-2-vel. Mérlegünk azóta 6 győzelem, 5 döntetlen.
Mindemellett 2016-ban kettővel több PL-győzelem áll Conte neve mellett, annak ellenére, hogy fele annyi mérkőzésen képviselte csapatát, mint Eddie Howe.

Tipp

Egy 2-1-es győzelemmel már elégedetten tekinthetünk az év utolsó mérkőzése felé. Kellemes karácsonyi meglepetés lenne, ha Batsu egy duplával életjeleket adna magáról, Iva hasonló performansza pedig karácsonyi csodának minősülne.

Ha a 12. meccsünket is behúzzuk in a row, a 2009-es rekordunkat átadjuk a múltnak, és 2 meccsre leszünk attól, hogy beállítsuk az Arsenal ligarekordját

Győzelemmel felmagasztalt ünnepeket kívánok minden szurkolótársamnak! Keep the Blue Flag Flying High!

  • WehaveNoHistory
  • Rammschein

    Ha a babakékek X-elnének… így nézne ki a dolog: mi 46… aztán Pool, Arsenal, City… 37-37-37… 😛 majd 33-33 Spurs, és Mu… 🙂 Not bad… itt nincs az mint a bundásban meg a buliban, hogy egy egy csapat elhúz… na várjá’…. 😀 Mindenesetre akkor is szorosabb. 😉 😛

    • WehaveNoHistory

      amúgy is pénzért vettünk mindent 🙂 legyen szoros végig, akkor izgalmas.

      • Rammschein

        vagy… a tavalyi hanyatlás után legyen egy kőkemény szezon kárpótlásként! :)) + az Arsenal rekordját csak döntsük már meg… 15-nél megállhatunk felőlem. 😀

      • WehaveNoHistory

        ezt adom én is 😉

  • 11Daves
    • kasata91

      nekik van blogjuk? WTF ?

      • 11Daves

        Magyarról nem tudok, nem mintha kerestem volna.

      • emazohun

        Van/volt,de nemigen van használatban

  • ktomi93

    Pedronak nagyon megy mostanában 😀

  • Rammschein

    Csak vezet valahogy a mocskos babakék gárda….

  • Sandic

    Conte a meccs végén azért megölelte Batsmant, megköszönte neki is azt az 5 másodpercet, amit a pályán töltött…

  • Firmino lehet, h kihagyja a holnapi meccset. (ittas vezetés xD)

    • Studge megint lesérül, Mané kocsijába belezuhan egy Cessna, és same old Pool.

    • 11Daves

      Ráadásul jan 31-re hívták be meghallgatásra, amikor elvileg velünk játszanak…

    • Endy919

      Nálam Kanté a nyerő 😀

  • Frenky54

    “Jól futballoztunk, akár még több gólt szerezhettünk volna, de így is
    boldog vagyok, hogy a játékosaim ennyire akarták a győzelmet. Két fontos
    emberünk nélkül szerepeltünk (Diego Costa és N’Golo Kanté – a szerk.),
    de ennek ellenére is szép játékot mutattunk.
    Ez volt az első
    alkalom, hogy igazi csatár nélkül léptünk pályára. Már gyakoroltuk az
    edzéseken, és azt gondolom, hogy jelenleg ez volt a legjobb megoldás
    számunkra, ám természetesen nem feledkezem meg Michy Batshuayiról, aki
    fiatal tehetséges támadó. A jövőben nagy szerepe lesz a csapatban.
    Sorozatban
    tizenkét mérkőzést megnyerni ezen a szinten egyáltalán nem könnyű. Ez
    fantasztikus, de lényeges, hogy folytatni tudjuk a szériát. Négy nap
    múlva ismét játszunk, arra a találkozóra is nagyon jól kell
    felkészülnünk, mert most minden csapat minket akar megverni” –
    fogalmazott az olasz szakember.

  • Endy919

    Borini gólját láttátok ? Hatalmas !

    • nem voltak sz@r gólok a MU-Sun meccsen. Borini kb már csak dühből verte be, de attól nagyon eltalálta.

  • No, most végeztem a meccsel. Én is, ahogyan a legtöbben, felvont szemöldökkel fogadtam a Misi nélküli kezdőt, de 3-0 után nincs pofám reklamálni.

    Viszont lassan mindkét szemszögből is félelmetes kontracsapat lesz a Chelseaből, bár Diegoal visszatérésével ez némileg “visszább” változik nyilván, ma viszont abszolúte erre álltunk rá, ami azért otthon a Bombi ellen némileg fura. Pláne, hogy mikor az első öt percben DL már három x>40méter labdát küldött a Pedro-Hazard kettős irányába… fura na.

    Ahogyan az is, hogy úgy nyerhettünk volna kb 5-0-ra, hogy csak a ziccereket verjük be, ehelyett úgy nyertünk hárommal, hogy azokat hagytuk ki.

    Viszont ha már így álltunk fel, 2-0-nál, a 70. percben, tudva, hogy pödrő kisárgázta magát, még a Bats nélküli kezdőnél is jobban furcsálltam, hogy miért nem hoztuk be Will és Ázár helyére Michyt és Chalot. Teljesen fölösleges volt kifuttatni a belüket, a belgát pedig rugdalták is rendesen, Will pedig úgyis kb a két támadóharmad között volt csak hatékony.

    (ja, és remélem mózit lassan különfoglalkozásra küldi Conte, hogyan találjuk el azt a fehér lécekkel határolt, hálóval borított négyszöget, ami tulajdonképpen a fő cél lenne, éles helyzetben).

    +1: továbbra is kérdőjel a homlokom közepén, hogy 18 környékéről miért nem vagyunk hajlandók lőni. Ma is relatív tiszta lövőhelyzetekből tologattuk ki a labdát.

    Ezek persze csak a kritikai észrevételek, 12 win, lethal industry, krvanagy grat a csapatnak! 🙂

    • mohacsia

      Az elején nekem is feltűnt, hogy azt hiszik egyesek, hogy most is Costa van elöl és elkezdik felrugdosni a labdákat Hazardra. Fogtam is a fejem, de aztán szerintem leesett nekik.

      Nyilván 12 W után kicsit visszás lenne azon sírni, hogy miért nem Michy játszott, de azért sajnálom szegényt. Conte hiába nyilatkozza le, hogy mennyire fontos játékos lesz, ez tuti, hogy hatalmas törést jelentett a lelkesedésében. Szerintem legkésőbb nyáron dobbant.

      • Diego Costa

        Mindennel egyetértek, az utolsó mondatot kivéve. Biztos, hogy nem fog elmenni maximum kölcsönbe, de azt se tartom valószínűnek.

      • mohacsia

        Az, hogy végleg sikerül-e eligazolnia az most szerintem mindegy. Mindenesetre ilyen bánásmód mellett nem tudom elképzelni, hogy ne menekülne.

      • “ez tuti, hogy hatalmas törést jelentett a lelkesedésében. Szerintem legkésőbb nyáron dobbant.”

        Az első felével egyetértek, beállni Dzsilobodzsisan (aki ma rendesen megköszönte Mounak amúgy a törődést), hát az elég szar, pláne, hogy tényleg jöhetett volna előbb is.
        Viszont nem vagyok biztos benne, hogy dobbant. Nem tudni, Conténak milyen tervei vannak, egyelőre üti a vasat, amennyire lehet, és inkább a tapasztalatnak szavaz bizalmat, nem a fiataloknak, de ha Batsra tényleg csak izmot és kitartást kell pakolni, vagy mondjuk úgy, fizikálisan felépíteni, akkor lehet, hogy még marad. Nem tudom ki, talán Cech dobta be lent valahol, hogy rettenet sokat fizettünk érte, és elég egyedülálló, hogy egy ennyiért vett játékos padozik, és azért amit eddig láttunk tőle, az többnyir imponáló volt. Ha a digó számol vele, szerintem még meg tudja etetni, hogy maradjon. Ha nem számol vele, akkor szerintem is menni fog.

      • 11Daves

        “aki ma rendesen megköszönt eMounak amúgy a törődést”

        Mi történt?

      • kvázi adott egy gólpasszt 🙂

      • mohacsia

        Szerintem ez az így fejlesztjük meg úgy fejlesztjük dolog csak duma. Valószínűleg a bajnokságban kb egyáltalán nem fog játszani, ha még most se sikerült, az FA kupában majd nyom 1-2 meccset, így meg nehéz lesz neki eladni, hogy mennyire számítanak rá. Ő azért már nem 19.

      • de nem is 28-29, hogy márazonnal dobbantson. Egyetértek továbbra is azzal, hogy ez elég dehonesztáló lehetett ma neki, de azt egy fiatalnak is látnia kell, hogy Conte most eltalált valamit, amit nem akar elengedni addig, amíg így fut a dolog. Nagyon szűk keretet használtunk eddig ezen a 12 meccsen, és ha csak perifériás emberek szorultak volna padra, akkor oké, de nem, mert Jt-től Fabregasig, Oscar, Brana, stb is padon végezték. Fab távozásáról is csak azért nem beszéltek most már, mert hirtelen kényszerből, de kezdett 2 meccsen. Ahogy pedig most állnak a dolgok, a következő szezonban már lesz a 2 honi kupa mellett BL is, csatár pedig jelenleg rajta kívül Diego van + az ifik. Azért ez nem egy cserekapus-szindróma, néha várnod kell, néha akár egy sérülés vagy taktikai váltás kell hozzá, de – lásd Pedro – könnyen hozhatja úgy a helyzet, hogy aztán meg kirobbanthatatlan vagy a csapatból.

      • myheartisblue

        Teny,hogy Batsunak rosszul esett ami tortent, de az is h meg kell ertenie. Masreszt mikor 75 percben mar a Bornszmosz sehol sem volt nyugodtan be lehetett volna Őt cserelni, ugyanis nem volt annyira ijeszto ez az ellenfellel es azert 15 perc neki is jot tett volna es nem biztos h a formaciovaltasra, amit sikeresen alkalmazunk tudott volna lepni a Bombi. Igy a kecske is evett volna es kaposzta is maradt volna. Ez az egesz szituacio csak Conte es Batsu kapcsolatan es kommunikaciojan mulik. Lehet termeszetesenek veszi es csak a médiá fujja fel es ultet bogarakat a fulekbe.

      • Jaja, lentebb írtam, hogy egészen egyedi, hogy egy 40 milliós játékos fél éven át nem kezd a bajnokságban.
        Ez a fizikális felépítés szerintem is csak szöveg. Totálisan margón van,
        a mai napon meg bebizonyosodott, hogy éknek ő csak 3. opció, ami egy Rémy-nek beleférne, de azért ő jelenleg nagyobb potenciálú játékos. Mindemellett szerintem még Hazard is előbb lenne ék.
        A keretünk szűk, ez tény, ennek pedig az az oka, hogy a jelenlegi keretet nem 3 védős rendszerre tervezték, sőt még Conte sem tervezett rá átállni idén. Viszont a nyár alkalmával 1 szélső mindenképpen érkezni fog, ami Pedro középre tolódását is könnyen jelentheti.
        Hiába lesz jövőre eséllyel BL, a VB előtti évet szerintem tuti nem fogja megkockáztatni azzal, hogy marad – jobb esetben – harmadik lehetőségnek.
        A csapatban eddig van 300 perce, ennyit biztosan kapni fog a kövi félévben is, de amúgy nem lennék meglepve, ha nyáron a Monaco vagy az Everton kikölcsönözné.

      • Sandic

        Nem fogjuk kölcsönadni, mert nem marad akkor a csapatban klasszikus csatár Costán kívül (Solanke-t inkább ne is dobd be). Hiába van jelenleg úgy néz ki Pedro és Hazard is Batsu előtt, akkor is kell egy kimondottan csatár posztú játékos cserének. Elég, ha Hazard és Pedro közül kidől valamelyik rövidebb-hosszabb időre (lásd következő meccs), és már nincs is alternatívája Costának.

        Most jutott eszembe. Costa első két szezonjában elég sérülékenynek számított (főleg az elsőben), ezt mégis hogy a francba nőtte ki?

      • Ettől függetlenül mi még vehetünk egy csatárt directly a padra, aki nem ég sem VB-lázban, nincs fejlődési szakaszban és ekkora potenciál sincs benne. Mit tudom én, egy Llorentét, ha kiesik a Swansea, vagy betöltheti ezt a posztot Tammy is, aki legalább HG.

        Costának amúgy keresztszalag szakadása volt még 2012 környékén, ezért volt annyira elővigyázatos státuszban sokáig, de igazából egyáltalán nem szolgált rá arra sohasem, hogy sérülékenynek tartsuk. Többet volt eddig eltiltva, mint lesérülve.

    • Sir Idemitirjak

      “+1: továbbra is kérdőjel a homlokom közepén, hogy 18 környékéről miért nem vagyunk hajlandók lőni. Ma is relatív tiszta lövőhelyzetekből tologattuk ki a labdát.”
      Hazard ma megpróbálta párszor és hamar rájött, hogy nem az ő műfaja. Nekem hiányzik egy bombázó a csapatból, nem is tudom mikor volt ilyen állandó kezdőben. (talán Lampard?)

  • Diego Costa

    Én is most végeztem a meccsel 🙂

    A meccsel nem is akarok foglalkozni csak Michy-vel és Conte-val. Roppant mód dühös vagyok Conte-ra. Nem akarom szidni, nincs is nagyon miért, de amit Michy-vel csinál(t) az nem valami önbizalomnövelő. Azt hittem a napnál is világosabb, hogy ő fog kezdeni, de korábban már itt jeleztétek, hogy az olasz nyilatkozatai nem erre engednek következtetni. Nem értek vele egyet, de menjünk tovább. A mérkőzés alakulását látva azt gondoltam valamennyi játékpercet biztos kap. Negyedóra lett volna a minimum, de sehol semmi. Majd jön egy csere, Willian le. Kicsit késő, de jobb, mint soha. Erre nem is ő jön be, ezt nem hiszem el. Majd mikor már végleg lemondunk róla, akkor meglátjuk őt cserére várva egy többgólos vezetésnél, ergo nem időhúzó csere. Conte meg magyaráz, hogy rúgjuk ki a labdát, hogy tudjon cserélni. (Fél perc volt vissza a hosszabbításból…). Ez mégis mi a franc?

    Ha ettől nem kerül padlóra a belga, akkor semmitől. Elhiszek mindent Conte-nak, de nem értettem a nyilatkozatát. Csereként beállva megmutatta Michy, hogy igenis boldogulni tud a ligában. Erre itt az alkalom és nem rakja kezdőbe, nem cseréli be aztán ezt még tetézi azzal, hogy 93. beállítaná csak már nincs idő. Önbizalom rombolás a maximumon. Nekem ne mondja senki, hogy egy Willian vagy akár egy Pedro jobban mozog egy tőle idegen pozícióban. Pedro ma jó volt nem erről van szó, de a szokásos helyén, a szélen is tudta volna ezt nyújtani, Michy meg Willian helyett játszhatott volna. Nagyon csalódott vagyok, Michy pedig még ennél is jobban… Majd a FA kupában játszik a nem tudom ki ellen. Talán…

    • Megertem a csalodottsagot, de azt gondolom, h taktiki dontes volt. Michy target man kent elegge el lett volna veszve az egesz meccsen, kontrakra a 3 gyors tamado jobb volt.
      Hazard jatszott amugy hamis 9-est valtva Pedroval, ez azert egyikuknek sem idegen poszt.

      • Petikee Sipos

        a csalódottság érthető, DE! Ugye Misi az év elején csereként 10-15 percet kapva lőtt gólokat, és győztes gólokat. Ergo a tehetsége megvan, ami hiányozhat és amit nem látunk az a taktika, és a srác hozzáállása. Amíg Costa egészséges addig ő kirobbanthatatlan. Most szerintem taktikai okokból húztuk meg a hamis 9-est Edennel. Pl a rabonánál is lehetett látni hogy 7-8 ember védekezik 3-4 ellen. ebben a falban még a jó Diego is szenvedett volna nem hogy Michi. Nem kell szerintem túlmisztifikálni a dolgot, ma nem játszott mert egy betömörülő kiscsapat ellen a center csak őlődött volna. Máskor meg azért nem játszik mert Costa hozza azt amiért itt van. Türelem, kitartás nem megsértődés és idő. Ez kell Batsmannek, és menni fog minden mint a karikacsapás

      • igen en is ezt mondom, viszont az megmagyarazhatatlan, hogy 2-0 nal miert nem johet be akar szenvedni is utcso 15 percre.

      • Diego Costa

        Michy ki tudná venni a részét a csapatjátékból is, nem target man. Michy is kellően gyors, nem lett volna problémája ha sprintelni kellett volna. Kontrákra csak a gól után álltunk át, egyébként támadtunk volna.

        Az egészben az fáj a legjobban, hogy még 2-0-nál se rakta be 15 percre… Mikor ha most nem?

    • kormolar

      Az a baj Michy-vel, hogy a játéka nem biztos h illik a mostani csapatba…kicsit lassúbb, nem az összjátékban erős játékosnak nézem…mellesleg nálunk fontos a csatárnál a sok futás, labdatartás és a labdák osztogatása is…Costa nemcsak a gólokat lövi, de sokszor olyan labdákat ad h Xavinak is könnybe lábadna a szeme…most a Chelseabe olyan csatár kell aki mélységibb játékban sem rossz, aki pl egy kontránál visszább lépve be tudja szöktetni a futó szélsőket…ráadásul védekezési feladatokat is el kell látni sokszor…pl Hazard és Costa sokszor cserélt helyet védekezésnél a Palace meccsen…

      • Diego Costa

        Ez mind szép és jó, de Michy azért nem az a kategória, akit félteni kéne. Costa jobb nála ez kétségtelen, de mivel ő most nem volt elérhető, így kár hasonlítgatni őket.

        Michy se lassú, védekezni is tud, a felfutó szélsőket meg még én is kit tudom ugratni… Boldogultunk volna Michy káprázatos passzai nélkül is, azt megoldotta volna Hazard vagy Fabre.

        A helycsere szerintem azért volt, mert nem volt idő rendesen visszarendeződni és amíg nem állt meg a játék addig úgy védekeztek.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com