Biztonság és bizonytalanság

Steve Clarke és Gus Poyet után ismét egy olyan szakember néz farkasszemet a mieinkkel, aki játékosként korábban megfordult a Chelseanél, ráadásul – bár a döntőben nem lépett pályára – Mark Hughes is részese volt a ’98-as KEK-győzelemnek. Mivel hármójuk közül a walesi menedzserkedik a legrégebb óta, alapvetően nem lenne nagy szám ez az újabb találkozás (hiszen korábban már történt ilyesmi a Blackburnnel, a ManCityvel, a Fulhammel és QPR-ral is), ám ezúttal annak a Stoke Citynek a kispadján ül, amelyiknek megannyi év Pulis-hagyatékát próbálja egy kis focival ötvözni – eddig több-kevesebb sikerrel. Esik majd szó persze soros ellenfelünkről is, de ezúttal főleg a mienkről lesz szó alább.

Ez lehet zsinórban a harmadik idegenbeli győzelmünk, összességében pedig a negyedik – mindkettő szép siker lehetne. És ez lehet zsinórban az ötödik bajnoki, ahol változatlan felállásban tolja majd a védelem – ilyen is rég volt már. Az állandóságot Ivanovics és Terry képviselik igazán: mindketten végig pályán voltak eddig mind a 14 fordulóban. Láthatóan ragaszkodik is hozzájuk Mourinho, ami alapvetően nem is baj, viszont erőnlétileg és koncentrációval is nehéz bírni ezt az őrült tempót – nem is megy hiba nélkül.

400. bajnokiját góllal, a 401-ediket viszont sok hibával hozta le Terry

A dilemma igazából az, hogy érdemes-e elkezdeni kavargatni a kártyákat akkor, amikor kezd ismét helyrezökkenni a játék? A mérleg egyik serpenyőjében ott van az a felfogás, hogy játsszanak mindig a legjobbak, pláne most, amikor megy a szekér és szép halkan, de módszeresen verünk rá pontokat a riválisainkra; a másikban pedig a hosszútávra tervezés és a versenyhelyzet fenntartása a játszatás és pihentetés legkonstruktívabb elegyének kikeverésével. Ami engem illet, én most inkább előbbire voksolok, vagyis csak azért ne szedjünk ki valakit, mert már sokat játszott, ha egyszerűen ez kockázatos és amúgy is ő a legjobb választás a posztján. Ivanovicsnak viszont négy sárgája van, úgyhogy esetében nagyon kéne ügyelni arra, nehogy kipontozódjon az Arsenal elleni derbire.

A középpályán annyiból hasonló a helyzet, hogy itt is vannak túlhajszoltak (cserébe keveset játszók is), akiknek a feltöltődését jó lenne megoldani fájdalommentesen, ráadásul itt is igaz az, ami a védelemben, vagyis hogy a gyakori hibák vagy épp szürke teljesítmény miatt sokszor már kontraproduktív bizonyos kulcsembereket ennyit pályán tartani. A különbség annyi, hogy Mourinho ha óvatosan is, de igyekszik meg-megbontani a magot, de Essien példája is mutatja, hogy el tud ez visszafelé is sülni.

A bizalomvesztéssel az a baj, hogy könnyen válik kölcsönössé, amikor pedig a futballista nem érzi saját hasznosságát és nagyszerűségét, elkezd kételkedni önmagában és/vagy edzőjében, aztán meg hiába kap rövid mellőzöttség után ismét lehetőséget, sok időbe telik, míg az egyensúly helyreáll. Ez egy picit Mata esetében is tetten érhető: nem alapember, így ha játszik se tud rögtön, illetve kellőképpen a csapat hasznára lenni, s Oscar sajnálatos sérülése kellett ahhoz, hogy legyen ideje fölvenni az üzemi hőfokot. A kis spanyol kezd belejönni, így nincs ok padoztatni, és ugyanez igaz Hazard-ra is. A belga esete annyiban más, hogy nála csak arra kell ügyelni, nehogy kimenjen a lábaiból a szerdai boogie, őt nagy hiba lenne most leültetni. A három új szerzemény (Willian, Schürrle, De Bruyne) mindegyikét szívesen nézném többet, a problémát esetükben is abban látom, hogy nincs igazán módjuk bizonyítani, ahhoz ugyanis több idő kellene. A brazil mozgékonyságával és ösztönös cseleivel, a német pedig a szélek megbontásával lehetne a csapat segítségére – kérdés, José mit szeretne játszatni.

Sunderlandben vitathatatlanul Hazard volt a nyerőember

Mivel Eto’o sérült, Torres pedig három ígéretes helyzetéből két bántó fölé durrantást és egy kislányos összecsuklást tudott csak kihozni szerdán, adná magát erősen Ba kezdetése. A szenegáli csere volt a legutóbbi négy bajnokin, szerintem megérett a helyzet arra, hogy ma már kezdőként próbáljon meg a csapat hasznára lenni. Fizikálisan jobb adottságokkal bír a spanyolnál, karaktere jobban érvényesül a Stoke ellen, ráadásul a kapu előtt is jobban feltalálja magát.

A legutóbbi, Sunderland elleni meccsünk legjobban a következőképpen összegezhető: fordulatos. Ennek apropóján összegyűjtöttem néhány érdekességet, hátha gerjed ezekre valaki. Tudta-e Ön, hogy csapatunk idén már 11 pontot szerzett gólhátrányból, ami a legtöbb idén? Tudta-e Ön, hogy csapatunk idén már három bajnokiját is megnyerte úgy, hogy mi kaptuk az első gólt? Tudta-e Ön, hogy csapatunk öt olyan mérkőzést játszott, ahol vezetést szerzett, de azt ellenfele a meccs egy későbbi szakaszában kiegyenlítette? Mindez azt jelenti, hogy a Chelseanek szurkolni idén izgalmas időtöltés. Másfelől jobb lenne több sima mérkőzést játszani, olyanokat, ahol nem indítunk buta kapott gólokkal és nem kell aggódni, hogy a megszerzett előny kitart-e a végéig. Emlékezzünk vissza, ez (mármint a sok biztosan behúzott meccs) mindhárom újkori bajnoki címünknek fontos kelléke volt! Futószalagon jönnek a találkozók egymás után, nagyon nem mindegy, hogy ezeken biztos előny tudatában lekocogjuk az utolsó 20-25 percet, vagy a hosszabbításban is görcsösen őrizzük az eredményt, esetleg kétségbeesetten próbálunk bepréselni még egy életmentő gólt.

No de elég a gyászból! Míg csapatunk a legjobb formában lévők közé tartozik (3 meccs, 9 pont), addig a Stoke inkább csak középszerű a legutóbbi meccsek alapján (is) (3 meccs, 4 pont). Bár én szezon elején arra tippeltem, kizuhannak szezon végén, az eddigiek erre azért rácáfolnak: ha nem is masszív középcsapat, annyit azért tudnak, hogy folyamatosan víz fölött lebegjenek. Legutóbb Hughes a QPR-t könyörtelenül tönkrevágta az elbaltázott igazolásaival (nem is baj persze) és én hasonlót vártam tőle jelenlegi állomáshelyén is, ehhez képest kellemes csalódás, ahogy a poszt-Pulis korszakot menedzseli: annyira már nem brutálisak, cserébe helyenként szép focit játszanak, továbbá új igazolásai (Arnautovic, Pieters, Ireland) is képesek a Stoke hasznára lenni (úgy, hogy ezzel fizikailag nem ártanak másnak – ezt fontos hozzátenni.).

Saját szintjükön a 7 meccsen szerzett 10 pont egész baráti, viszont hozzá kell tenni, hogy a Britanniában láthatta eddig a legkevesebb gólt a publikum (nyolcat, 5:3 elosztásban). Egyedül a Norwichtól kaptak ki odahaza a piros-fehérek – cserébe van már egy idegenbeli sikerük (a West Ham ellen). Saját stadionjuk tavaly is remek óvóhelynek számított, Hughes elődjének sikerült elérnie, hogy a Stoke rettegettebb vendéglátó legyen, mint némely élcsapat. Legutóbbi látogatásunk több szempontból is emlékezetesre sikeredett: nyertünk (ráadásul 4-0 arányban!), ezzel elvettük a Fazekasok hazai veretlenségét (ami januári mérkőzésről lévén szó szép eredmény, hiszen ez volt a 11. hazai meccsük), Walters két öngóllal és egy kihagyott büntetővel, Hazard pedig egy káprázatos távoli bombával tette emlékezetessé azt a találkozást.

Remélhetőleg idén Walters nélkül is menni fog

A mai mérkőzésen nem várható ekkora különbség, persze ebben a meccsdömpingben és tömör élmezőnyben beérjük mi egy szelíd diadallal is. Kezdünk formába lendülni, a Stoke pedig nem tekinthető legyűrhetetlen ellenfélnek – viszont nem árt óvatosnak lenni, eddig idén pont a középcsapatok elleni meccsek okozták nekünk a legtöbb kellemetlen meglepetést. A találkozó 16:00-kor kezdődik majd Jonathan Moss sípszavára. Nem lesz tévés meccs, úgyhogy streamen kell kiszurkolni a 3 pontot ezen a szombati munkanapon. Továbbra is Blue Is The Colour!