Blog bejegyzés

Bíztató bukások után

Egy hellyel-közzel elfogadható és egy, a várakozásokat felülmúló vereség után hazai pályán is elkezdődik a Lampard-korszak, méghozzá egy olyan meccsel, ami után sokkal okosabbak leszünk, mint az első két rangadónkat követően.

Két mérkőzés, hat kapott (öt open playből) és két rúgott (egy open playből) gól, két vereség – na jó, másfél. A számok alapján nehezen kezdődhetett volna rosszabbul a szezon, de az igazság az, hogy idejét se tudom, mikor voltam ennyire elégedett két zakó után. Egyrészt ebben nyilván nagy szerepe van, hogy a kispadon egy ízig-vérig szerethető és szeretett figura ül, másrészt a pályán is kifejezetten tetszetős dolgokat produkáltunk. Két találatunkat árnyalja, hogy mellette háromszor is eltaláltuk a kapufát, de pechünk ellenére is sok kedvünkre való fejleménynek tapsolhattunk.

Két meccs után számomra az egyik legszembetűnőbb változás a labdakihozatalainkban keresendő. Hál’ istennek vége azoknak az időknek, amikor csak és kizárólag a regista pozícióban ácsorgó Jorginho közreműködésével járathattuk a labdát, ebből pedig sokkal gyorsabb és változatosabb támadásépítések következnek. Ez szerencsére felállástól független: az előszezonban elsősorban a 4-2-3-1-el és a 4-4-2 gyémánttal próbálkoztunk, így kellemes meglepetés volt, hogy a ’Pool ellen végül a tavaly sokat látott 4-3-3-at húzta elő Frank, természetesen egészen máshogy tálalva. Hiába álltunk fel más formációban, a játék alapvető elemei felismerhetőek voltak hétvégéről, ez a rugalmasság pedig még sokat érhet a későbbiekben.

Ha már a 4-3-3 és a szerdai meccs: üdvözítő volt látni, hogy Lampard sokkal több helycserét enged – vagy kér – Sarrinál, így az olasznál – sőt, olaszoknál, hiszen Conte is hasonló filozófiát követett – látott, előre megrajzolt és az ellenfelek által hetek/hónapok alatt kiismert támadásoktól úgy néz ki, elköszönhetünk. A tökéletetes példa talán Kovacic teljesítménye volt, aki egy teljesen új játékosnak tűnik mióta nem azt várják tőle, hogy szigorúan az ellenfél középpályás és védelmi vonala közé feltolva, támadó 8-asként várja a labdákat. A hétközi változtatást azonban elsősorban defenzív elgondolás mentén húzhattuk meg. Már az Old Traffordon és korábban az előszezonban is láttuk, hogy védekező átrendeződésink során röhögve fut át rajtunk bárki, így Kloppék ellen hatványozottan indokolt volt még egy ember beillesztése.

Kanté a mezőny legjobbjaként tért vissza

Az, hogy hétvégéhez képest ez az ember történetesen N’Golo Kanté volt, nyilván hatalmas bónusz. A kis francia egészen elképesztő színvonalon nyomta le mind a 120 percet, de mint egyetlen világklasszis játékosunkról, róla felesleges többet beszélni, nagyon kellett a visszatérése. Érzésem szerint viszont az a plusz egy játékos a pálya közepén valójában Jorginho volt, legalábbis amennyiben valóban 4-2-3-1-el tervezünk hosszú távra, akkor nagyon meglepődnék, ha nem a Kanté-Kovacic páros betonozná be magát a pivotba. Az olasz-brazilt is meg kell dicsérni, két büntetője mellett mezőnyben is kifejezetten jól játszott, bár arról a második kapott gólnál megbizonyosodhattunk, a nyár folyamán sem tanulta meg, hogy kéne egy védekező középpályásnak helyezkednie a cutbackeknél.

Ma végre egy olyan meccs következik, amiből talán messzemenőbb következtetéseket is le tudunk vonni az idei szezonra vonatkozóan. Jó volt lemérni, milyen szinten állunk riválisainkhoz képest, de a top4-ért folytatott versenyfutás valószínűleg idén is azon fog eldőlni, hogy ki milyen rendszerességgel tudja gyűjtögetni a „kötelező pontokat” – ahogy a tavalyi idény végén láttuk, ez néha sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik. Hogy a Leicester elleni hazai mennyire sorolható ebbe a kategóriába, azt mindenki döntse el maga, de biztosan nem lenne szerencsés, ha két forduló után négy, illetve hat pontos hátrányból rohannánk a többiek után.

Ami kérdéses, hogy mit tudunk kezdeni egy olyan találkozóval, ahol nekünk kell(ene) dominálni. Bár Rodgers csapatától felesleges beseggelős védekezést várni, az nem lenne váratlan, ha a Rókák átadnák a területet és várnák, miként oldjuk meg a feladot. Eddig ha másként nem ment mindig tudtunk Hazardhoz fordulni, most mondani se kell, mekkora feladat hárul minden egyes játékosunkra, hogy kollektíve pótoljuk valahogy a belgát. Ebben már a visszatérő Willian is segítségünkre lehet, bár szerdai teljesítményük után én egyelőre nem bontanám meg a Pulisic-Pedro párost.

Nem panaszkodhatunk az amerikai első kezdésére

Nem csak a szélen áll dilemma előtt Lampard: Mount a vártnál is gyorsabban felvette az első osztály ritmusát és egy teljesen valid opciót jelent az irányító posztjára a szintén jól teljesítő Barkley helyén. Persze egy hete láttuk, hogy akár mindkettőjüket be lehet erőszakolni a kezdőbe, de így, hogy már három egészséges szélső áll Frank rendelkezésére, meglepő húzás lenne, ha csak egyikük lenne a pályán a kezdő sípszónál. Optimistaként akár azt is mondhatnánk, hogy a bőség zavarával küzd edzőnk.

Összességében minden okunk megvan, hogy izgatottan üljünk le a a képernyő elé, hiszen a Leicester pont olyan kihívás elé állíthat minket, ami után az eddiginél sokkal tisztább képet kapunk, hol is tart a Lampard-projekt. Ráadásul Frank először fogja hazai pályán irányítani a csapatot, így a hangulattal biztos nem lesz gond, reméljük, hogy az eredménnyel sem. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com