Blog bejegyzés

Bátorságpróba

Hétközi mérkőzéssel zárjuk ezt a pocsékul induló, ám annál megnyugtatóbban folytatódó hónapot. Megyünk Liverpoolba, ahol a legfontosabb küldetés vélhetően az lesz, hogy elhitessük soros ellenfelünkkel és a többi üldözővel is, hogy az utánunk való loholás helyett jobban járnak, ha egymásra fókuszálnak. Ez nyilván sosem könnyű az Anfielden, ráadásul a dolgok alakulása folytán ez a meccs afféle utolsó szalmaszálként lebeg közvetlenül Kloppék, közvetetten a londoni és manchesteri nagymenők szeme előtt is. Nekünk viszont bátorságpróba mindez: akarunk-merünk-tudunk-e győzelemre játszani, vagy pedig gyáván és ötlettelenül kísértjük majd a sorsot? Válaszkeresés alább.

Ha tartottunk is attól, hogy megrogyunk a nagy menetelést lezáró Spurs elleni vereségtől, szerencsére hamar csalódnunk kellett egy kellemeset. A Peterborough lesimázását még csak kimért biccentéssel fogadhattuk, de a Leicester és a Hull elleni hat pont és a Brentford könnyed kiejtése már egyértelmű jelzése volt annak, hogy elkergettük magunk körül a dögkeselyűket. Ráadásul – mily csodás az élet – a top6 többi tagjai közül egyedül az Arsenal hozta szintén hibátlanul az elmúlt két fordulót, a Pool és a két manchesteri gigász ugyanakkor nyeretlenül zárta ezt az etapot, vagyis nem hogy nem jöttek a nyakunkra üldözőink, hanem növelni is tudtuk fórunkat.

Egy az irány

Jelenleg – ki ne tudná – nyolccal megyünk Wengerék előtt, Kloppék pedig további két hellyel és ponttal vannak legfőbb üldözőnk mögött. S hogy milyen az élet: a negyedikséget lassan címerükbe applikáló Ágyúsok szépen át is adták a kórt a kétes értékű pozíciójukat ideiglenesen megöröklő Vörösöknek, hiszen a Pool arsenalos eleganciával botlott egy héten belül három fronton is végzeteset és/vagy meglepőt: a Swansea, a Southampton és Wolverhampton is vitt az Anfieldről mindent, ami mozdítható. Nem kenyerem a földön fekvőbe rúgni, de utoljára Gerrard perecelt ekkorát.

Három ilyen zakó után nyilván gyászos a hangulat Liverpoolban, miközben nálunk az a kevés viharfelhő is tovaillanóban van, vagyis már-már vészjóslóan nagy a kontraszt most a csapatok között. Az ilyesminek pedig két kimenetele szokott lenni: vagy taszajtunk rajtuk még egyet, vagy pedig ellenünk kezdik meg a visszakapaszkodást. Nyilván előbbiért szorítunk, s az igazat megvallva tényleg jók a kilátások. Mióta Klopp ül a padjukon, nem sok babér termett számunkra, ugyanokkor az sem mellékes, hogy utoljára friss FA kupa-győztesként kaptunk ott ki, még 2012-ben. Vagyis míg otthon azért kaptuk a pofonokat (tavaly 1:3, idén pedig – egyedüli meg nem nyert meccsként – 1:2), addig Liverpoolban vagy nyertünk vagy pedig pechesen csak ikszeltünk az utóbbi években.

Pár kellemetlen percet még tavaly is sikerült okoznunk

Ha van erénye az idei Chelsea-nek, akkor az a kötelező győzelmek kíméletlen bevasalása. Ugyanakkor az Achilles-sarok egyértelműen a rangadózás. Idegenben különösen hajlamos a csapat megsemmisülni: így volt ez az Arsenal és a Tottenham ellen is (ellenpólusként szerencsére ott a City-verés). Szerencsére azért fogynak a meccsnaptárból a vesztőhelyek – de nem mindegy, hogyan. Most ugyanis tényleg van mód arra, hogy ne a túlélési ösztön tematizálja ezt a rangadót, hanem megmutathatjuk, hogy képesek vagyunk idegenben is kézben tartani, sőt akár uralni és meg is nyerni egy ilyen fontos derbit. Sebzett Pool ide vagy oda, ez nem csak jól eső érzés lenne, hanem egy egyértelmű, nyomatékosító üzenete is annak, hogy miért is vagyunk egyre magányosabb harcosai a bajnoki címért zajló küzdelemnek. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com