Baráti látogatás a legjobbkor?

Szombat este a Goodison Parkban játszunk a Carlo Ancellotti vezette Evertonnal. A Chelseas szívekbe zárt olasz tréner jól kezdte a szezont Liverpool kék felén, de a Toffees most bukdácsol – első ránézésre nem tűnnek nehéz prédának…

Az egyik legjobb dolog volt az a Chelsea történetében, hogy ha mindössze két szezon erejéig is, de Carlo Ancellotti dolgozott a Kékeknél 2009 és 2011 között. Az egyetemesen nagy becsben tartott olasz tréner a 2000-es évek végére mindent megnyert az AC Milannal, így új kihívásra vágyva Anglia felé vette az irányt, szerencsénkre pedig azon belül is Dél-Londonba.

Nem kért sok időt az akklimatizálódásra, rögtön egy „Domestic Double”-lel (PL + FA Kupa) zárta első külföldi szezonját. Minden szurkoló számára emlékezetes egy olyan idény, mikor kedvenc csapata nemhogy egy, de rögtön két trófeát is bezsebel, azonban Ancellotti ezen kívül még a játék látványosságáról is gondoskodott. Abban a szezonban 103 gólig jutott a csapat, ebből Didier Drogba 29-et, jelenlegi edzőnk, Frank Lampard 22-őt vállalt. A Stamford Bridge-n rendesen benne hagytuk a kést a kis csapatokban: a Sunderland, Stoke, Blackburn kaliberű ellenfelek esetében 5 gól volt a minimum, ám a legnagyobb parádét éppen az utolsó fordulóban tartotta a csapat, mikor 8 (!) gólt rámolt be a Wigan kapujába, ezzel biztosítva be a bajnoki címet.

Ancellotti rendesen fenthagyta a lécet a következő szezonra, ezt pedig nem tudta megközelíteni sem másodjára. Ekkortájt Roman Abramovich és a türelem két különböző elméleti síkon volt, így az orosz tulaj 2011 nyarán megköszönte a munkáját. A gyümölcsöző párizsi, madridi és müncheni „kiruccanásokat” egy keserédesen végződött nápolyi időszak követte, de majd egy évtized után (lassan egy éve) visszatért a szigetországra az Everton hívószavát meghallván. Abban reménykedtek a Goodison Parkban, hogy Ronald Koeman és Marco Silva után képes lesz valaki kivezetni a csapatot az alsóház és a „Big 6” közötti purgatóriumból, ahol minden egyes tavaszra irrelevánssá válik a konkrét célok fogalma.

JÓ-JÓ, DE MÉGSEM?

Téli beugrásával egy jó alapot tett le Liverpool kék felén az olasz menedzser. Erre az alapra aztán olyan játékosokat tudtak még rátenni idén nyáron, mint Doucouré és Allan, azonban a prímet James Rodriguez szerződtetése vitte. Egy olyan Everton volt kialakulóban, amiről tényleg azt lehetett gondolni, hogy ennek csapatnak már lehetnek céljai a szezon végén is. Minden ennek megfelelően kezdődött, a Toffees első 5 bajnokiján veretlen maradt, ilyen rajtra pedig nem mostanában volt példa arrafelé. Érdekesség azonban, hogy nem az új szerzemények vették ki leglátványosabb szerepüket ebben, hanem az eddig is meglévő játékosok, a balhátvéd Lucas Digne kivirágzott és a csapat fő gólpassz-felelőse lett (4), Richarlison és Calvert-Lewin pedig szerepet cserélt: a brazil lett a kiszolgáló szélső (1 gól, 3 assziszt), az angol pedig a gólfelelős csatár.

Október 17-én a Merseyside Derbyn elért döntetlennel érték el az ominózus 5-ös határt, aminek természetesen örültek a szurkolók, ők azonban nem tudták még ekkor, hogy ez a meccs egyben egy pontszegény időszak kezdetének is bizonyult. A Liverpool elleni rangadón kiállították Richarlisont, amiért hárommeccses eltiltást kapott. Az Everton mind a három találkozót elveszítette, ám nem csak azokat, hanem fontos láncszemeit is a csapatból meccsről meccsre. Volt, hogy Calvert-Lewin Richarlison mellett a másik „támadó társra”, James-re sem számíthatott, azonban az Evertonnak szélső hátvédeit, Digne-t és a másik oldalon Seamus Colemant is nélkülöznie kell, alternatíváik pedig gyakorlatilag nincsennek Ancellottinak ezen a poszton.

A címvédővel megvívott meccs volt a legutóbbi alkalom, mikor pontot tudtak szerezni a Goodison Parkban. Utána egymás után kaptak ki a Newcastletől, a Southamptontól és a Manchester Unitedtől. A rossz széria megszakadt a bentmaradásért vért izzadó Fulham ellen – bár tőlük is 2 gólt kaptak – de a Leeds elleni újabb hazai pofon és a Burnley ellen elhullajtott két pont visszaálította a negatív spirált. Az ominózus rangadóval kezdve 7 mérkőzést játszottak azóta, ám a megszerezhető 21 pontból mindössze 5 lett az övék, kaptak 11 gólt, amire csak 5-tel tudtak válaszolni.

Azt tippelné erre az ember elsőre, hogy megfordult a szerencséjük, azonban a várható gólok statisztikája (xG) arra enged következtetni, hogy bizony a játékuk minősége csorbult (ami persze ilyen nélkülözések után várható is kicsit). Jó választóvonalként szolgál Mersyside Derby előtti és utáni időszak összehasonlítása. Addig az Everton meccsein átlagosan 2,22 gólra lehetett számítani a kialakított helyzetek minősége alapján, a várható kapott gólok átlaga pedig 1,04 volt. Október 17-e után ezek a számok ha nem is százados pontossággal, de megfordultak: azóta átlagosan 1 rúgott és 2 bekapott találatra lehet számítani a meccseiken. Azokat az „Egygólokat” Dominic Calvert-Lewin biztosítja továbbra is, akinek formája nem kopott a csapatéval ellentétben: 11 gólos a bajnokságban 11 meccs után, vezetve ezzel a PL góllövőlistáját.

Hiába a jobb edző, hiába a jobb játék, úgy tűnik, hogy az Evertonnak továbbra is achilles-sarka a kiegyensúlyozottság. A bajnokság elején az élmezőnyben tanyáztak, azóta viszont visszacsúsztak a 9. helyre.

ZICCERÜNK VAN?

Mindezeket olvasván bizakodhatnánk, elvégre a csapat formája egyre jobb: sorra hozzuk a győzelmeket, miközben elvétve kapjuk a gólokat, tudunk hátrányban is jól játszani, szinte minden egyben van, egyre jobban úgy véli a sajtó is, hogy már idén harcban vagyunk a bajnok címért – príma, nem? Még azzal is elbüszkélkedhettünk néhány napja, hogy a nagy hajtás és a járványhelyzet ellenére mindenki egészséges volt a keretben.

Na igen: VOLT. Hét nap alatt egyszerre veszítettük el legalább két hétre Hakim Ziyecht és Callum Hudson-Odoit, mindkettejüket combhajlító-sérülés miatt, plusz a múlt héten visszatérő Christian Pulisicet is újra meg kellett vizsgálni a Leeds elleni bajnoki után (tegyük hozzá, azóta súlyos sérülésről szóló hír nem érkezett). Mindhárom játékosra szélsőként számítunk ebben a szezonban egy 4-3-3-as szisztémában, aminek támadó harmadára egy szélső (Werner) és két center (Abraham és Giroud) maradt, akik egészen biztos, hogy egészégesek.

Jó kérdés, mit kezd ebben a helyzetben Lampard? Vannak játékosok a mostani értelembe vett középpályán, akik bevethetőek esetleg szélsőként is, ám sem Mount, sem Havertz erényei sem ott domborodtak ki eddig. Mount ahogyan játszik mostanság irányítóként, pocséklás lenne testidegen helyen játszatni, Havertz kapcsán pedig legyünk őszinték, nem tudta még konzisztensen segíteni a csapatot a szezonban. Két lehetőség áll Lampard előtt, ha Pulisic pihentetése mellett dönt: marad az eddig megszokott felállásnál, de egyes játékosokat számukra nem túl megszokott helyre tesz, vagy azt csinálja mint a Burnley ellen, vagyis ahelyett, hogy a kabát alapján varrja fel a gombokat, inkább a gombok alapján szabja meg a kabátot – a Turf Mooron bejött, viszont most egy teljesen más karakterű és minőségű csapathoz látogatunk, mint Sean Dyche legénysége.

A soron következő meccs előtt azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Goodison Parkban legutóbb 2017 tavaszán tudtunk három ponttal távozni, akkor 3-0-ra nyertünk és nagy lépést tettünk legutóbbi bajnoki címünk felé. A második Conte-szezonban 0-0-s döntetlent értünk el, majd Sarrival egy 2-0-s, Lampard első idényében egy 3-1-s vereség következett. Azóta azért a Chelsea is megváltozott és szerencsére nagyon pozitív értelemben: Thiago Silva és Olivier Giroud sokadvirágzását éli, az elnyűhetetlen „30 pluszosokat” pedig remekül kiegészítik a fiatal tehetségek, Mounttal és Reece James-szel az élen.

És hát ki ne emlékezne a csapat utolsó meccsére, amit még a nagy leállás előtt rendeztek, amikor Lampard lemeccselte korábbi mesterét és egy 4-0-s győzelemmel örvendeztette meg a Stamford Bridge-t? Akkor egy bizonyos Billy Gilmour is tündökölt a pályán, a fiatal skót középpályás lépdel a meccs-erőnlét felé, hétközben a Krasznodar elleni BL-meccsen már játszhatott, s lehet hogy ő rá is számíthatunk majd az ünnepi hajtásban.

Tényleg azt lehet mondani, jól néz ki ez a csapat most. Lampard kivívta a bizalmat, az aktuális ellenfél stílusa és kvalitásától is függetlenül. Most kicsit új feladat jöhet azzal, hogy a keret némi megtépázottságát kell menedzselnie, de kiérdemelte azt, hogy higyjünk benne és a játékosokban egyaránt!

A mérkőzést magyar idő szerint 21 órakor rendezik és a Digi Sport 1 csatrona fogja közvetíteni.