Blog bejegyzés

Az élről folytathatjuk

A válogatott szünet után ismét a klubfutballé a főszerep. Köszönhetően a legutóbbi forduló kedvező alakulásainak, csapatunk pontelőnnyel vonulhatott pihenőre, így most az élről folytathatjuk a darálást. Hétvégi ellenfelünk a Brentford lesz, úgyhogy a kilencedik fordulóban jön a negyedik londoni derbink. Kedvcsináló alább.

Két gólnélküli vereség után a Southampton ellen visszatértünk a győzelmi útra, így jó hangulatban mentek el a srácok hazájukat szolgálni. Külön öröm volt a Szentek ellen, hogy a kissé felforgatott kezdőbe újonnan bepakolt, eddig többnyire parkoltatott játékosok (Loftus-Cheek, Hudson-Odoi és Werner) is jól vizsgáztak, de Chilwell is feledtetni tudta egy góllal a végén a bután összehozott tizenegyesét. Hét meccsből ötöt nyertünk, ráadásul mindet több góllal, így a legjobb gólkülönbséggel és a City ellen ikszelő Liverpool előtt egy pont előnnyel vonulhattunk pihenőre.

Soros ellenfelünk, a Brentford abszolút újonc a Premier League-ben. Ahhoz képest, hogy a szezon elején biztos kiesőként kezelték a Méheket, kifejezetten nagyot mennek, 12 pontjukkal hetedik helyről várták a fordulót (olyan, náluk többre taksált csapatokat előzve, mint a West Ham, a Leicester vagy az Aston Villa). Mindössze egyszer kaptak ki (otthon a Brightontól), de megverték már az Arsenalt és legutóbb a West Hamet is, de emlékezetes a Liverpool elleni 3:3-as csörtéjük is. Nincsenek sztárjaik, de még olyan különösebben ismert játékosaik sem, mégis őszintén és bátran mennek előre Thomas Frank fiai, nem rettennek meg a nagynevű ellenfelektől és attól sem, ha esetleg hátrányba kerülnének. Külön kiemelném a francia Yoane Wissát, aki afféle csodacsereként előbb egyenlített a Pool ellen a hajrában, majd győztes gólt szerzett a West Ham otthonában a hosszabbításban.

Nagy felelőtlenség lenne tehát leírni őket, már csak azért is, mert piros-fehérek számára ebben a mezőnyben a Chelsea a londoni rivális. A két stadion mindössze öt mérföld távolságra van egymástól, ami ott nem számít soknak. Találkozásaink az utóbbi időkben az FA kupára korlátozódtak, így a Méhek alig várják, hogy megismertessék velünk a Brentford Community Stadium vendégszeretetét. 2013-ban (még a Griffin Parkban) 2:2-t játszottunk velük, a megismételt meccsen viszont már 4:0-ra győztünk. Legutóbb – szintén az FA kupa negyedik körében – 2017-ben Willian, Pedro, Ivanovics és Batshuayi találatainak köszönhetően is egy négyessel küldtük haza a nyugat-londoniakat.

Willian gólöröme 2017-ből

Mint ismert, csapatunk hat forduló alatt túlesett az Arsenal, a Liverpool, a Tottenham és a Manchester City elleni rangadókon, így legutóbb a Southamptonnal kezdetét vehette egy – papíron legalábbis – könnyedebb etap. A Szentek elleni akadályt sikerrel vettük, a brentfordi vendégjáték után pedig jön a Norwich, a Newcastle, majd a Burnley, ráadásul a BL-ben is két Malmö elleni fellépés van soron. Csupa nyerhető és az igazat megvallva, ha nem is habkönnyű, de nyerendő meccs, egyben komoly lehetőség arra, hogy a következő hetekben még jobban leszakítsuk magunkról az üldözőinket akár úgy is, hogy esetenként beleférjen egy kis kísérletezés vagy egy-két kulcsjátékos pihentetése is.

Pulisic hiányát sajnos már hetek-hónapok óta alapvetésként kell kezelnünk, rajta kívül a hírek szerint Rüdiger, Ziyech és a GMT szerint péntek éjjel/hajnalban még Brazíliában meccselő Thiago Silva sem lesz elérhető, hiányukban pedig meg is kezdődhet az előző bekezdésben taglalt átszervezés (elsősorban a védelemben). A Brentfordtól magas letámadásra lehet majd számítani, azt kijátszva viszont lesz területünk lendületből a kapu elé kerülni és remélhetőleg mihamarabb bevinni a döntő csapást. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com